Filozófikus post következik: szabad-e vajon álmodozni…? Mostanában többször töprengtem ezen, mikor a blogon látható házak kapcsán mondtátok, vagy írtátok nekem, hol komolyabban, hol viccesebben, hogy “minek ilyeneket nézegetni, mikor úgyis elérhetetlenek számunkra…?” Bevallom őszintén, tőlem nagyon távol áll ez a gondolat. Pedig sokan gondolják így. Végigolvastam az álmodozásról szóló idézeteket a citatumon, és markánsan két csoportra oszthatóak: elengedhetetlennek, vagy épp ellenkezőleg, üldözendőnek tartják az álmodozást.
“Az álmodozás felüdíti a fáradt gondolatokat, akárcsak az éjjeli eső az út letaposott füvét. Az álmodozás a gondolkodás vasárnapja.” (Henri Frédéric Amiel)
“Ha nincs kitartásod álmodozni, nem lesz erőd harcolni sem.” (graffiti)
“Az egyetlen hely, ahol az álmod lehetetlenné válik, a saját gondolkodásodban van.” (Robert Harold Schuller)
VAGY
“Nincs bocsánat a céltalanul álmodozóknak, mert ők csak maguk elől és felelősségük elől menekülnek.” (Richard David Precht)
“Az álmodik, akinek hiányzik valami az életéből. Aki nem álmodozik, az egy életre kelt álomban él!” (Adam Lambert)
“Semmit nem kaphatsz attól az elérhetetlentől, akit csak érzékeiddel vágysz, és megkeseríti álmatlan éjszakáidat, amint éhes kutyád sem ér semmit a hús képével.” (Antoine de Saint-Exupéry)
Most akkor mi az igazság…?
Az összes elolvasott idézet közül Müller Péter szavai állnak a legközelebb ahhoz, ahogy én gondolom: “Álmodni, elképzelni, erőnkkel szabadon játszani és tervezni, reménykedni és várni a beteljesülést: a legnagyobb öröm. De a megvalósulás már korlátozás.” Pontosabban én inkább azt mondanám: az erőszakos megvalósítani akarás már korlátozás. Az a korlátozás, ha úgy kezeled az álmokat, hogy azok beteljesülését a boldogságod szükségszerű feltételévé teszed. Ha eldöntöd, hogy mondjuk egy hely, vagy egy ház annyira gyönyörű, hogy sosem lehetsz boldog, ha nem jutsz el ide, vagy ha nem lakhatsz benne. Ha nem állsz meg ott, hogy felsóhajts: “ó, de szép!”, hanem azzal folytatod: “de kár, hogy én ezt soha nem érem el.”
Én nem akarok eljutni azokra a helyekre, amelyeket mutatok itt Nektek ezen a blogon. Nem akarok ilyen házakban élni. Ha megtörténik valaha, örülni fogok neki, de nem teszem ettől egy másodpercre se függővé a saját boldogságom. Az én boldogságom sokkal inkább emberekhez kötődik. A családom, a barátaim, ők a fontosak a boldogságom elérésében, nem utazások vagy álomházak. Álmom eljutni Japánba, de nem vagyok boldogtalan, hogy még nem sikerült, és nem leszek boldogtalan, ha sose fog sikerülni. Miért kell a kettőt összekötni…? Miért nem lehet az álmokat meghagyni inspirációnak, törekvésnek, az elérés esetén önfeledt örömforrásnak…? Miért kell megkeseríteni őket a gondolatainkban hozzákötött teljesítéskényszerrel…? Aki ezt teszi, saját magával szúr ki szerintem…
Ha nem nézek képeket álomutazásokról, álomházakról, álomruhákról, akkor azok nem is léteznek…? Ha pedig nézek, akkor már biztosan boldogtalan leszek, ha én nem juthatok el oda, nem lakhatok benne, nem vehetem fel…? Dehogy! Hogy boldogtalan leszel-e tőle, vagy sem, az a saját döntésed.
Nekem ugyanakkora élményt jelent bemutatni Nektek teljesen “hétköznapi” emberek teljesen “hétköznapi” lakásait, mint ahogy Nikiét mutattam, vagy a belga-magyar pár otthonát, vagy a nagymamámék házát. SŐT, igazából ezeket imádom a legjobban. Bennem ez a két irány teljes békében él egymással. Nem érzem azt, hogy kevésbé értékelném az ő lakásaikat, vagy a saját otthonomat, ha látok olyan házakat, mint pl. ez, amit most fogok mutatni. Viszont a saját otthonomban élve nem hiszem, hogy engem ne érdekelhetne, hogy a világ legkülönbözőbb tájain milyen építészeti csodák születnek, vagy milyen csodálatos tájak léteznek.
De hogy egészen gyakorlatias érveket is mondjak: 1) vannak olyan olvasók, akik kifejezetten ezekért az álomházakért látogatják az aranyhalat, akiknek minél elképesztőbb házakat mutatok, annál szívesebben jönnek ide vissza 2) a legelképesztőbb házakat nézegetve is el lehet lesni olyan trükköket és megoldásokat, amelyek egészen könnyen reprodukálhatóak a legkisebb pénztárcából is, vagy amelyekre sose gondoltál volna, pedig nagyon jól fognak jönni, mikor egyszer majd a saját házadat építed…
Egy szó, mint száz: szerintem álmodozzatok egészen nyugodtan, csak ne az életeteket utána megkeserítő feltételekkel! Becsszóra ígérem, hogy ebből nem lehet baj! 😉
Casa La Punta (Punta Mita, Nayarit, Mexikó)
építész: Elías Rizo Arquitectos
épült: 2012
forrás: HomeDSGN
szögletes aranyhal 
szamomra fontos az almodozas, az olyan mintha egy sajat keszitesu mozifilmnek lennel a foszereploje… Aki szerint nem szabad almodozni, az ne is jarjon moziba (de ne is torrentezzen:)
Van egy masik kategoria, amit sokan osszetevesztenek az almodozassal. En pl. megalmodtam a csajomat, es egyszercsak elokerult a semmibol, elso latasra szerelem. O pedig megalmodta ezt a blogot, es egyszercsak valosag lett, es nagyon boldog vele. 🙂
Megalmodtam mindent, ahogyan most elek, es ennek fontos resze volt az, hogy elotte almodozasban vegigprobalgassam, hogy mi tetszik. Ez tetszett, es most ez van. A mostani almaim pedig a 10 ev mulva torteno eletem korul forognak. Addigra mar valosag lesz – pedig mostani szemmel, ha elarulnam sokan lecsesznenek, hogy miert almodozok. Nekem ez mukodik, es mindenkit biztatok a mozizasra, mert klassz, inspirativ kikapcsolodas 🙂
KedvelésKedvelés
“mi a különbség az álmodozás és az imagináció között. Nem mondom, hogy nagy különbség van e szavak jelentése között, de azért jó, ha egy különbséget megemlítek. Amikor leülök egy kényelmes fotelba, lecsukom a szemem, és elképzelem, hogy milyen jó lenne, ha világhírű zongorista lennék, adnék egy teltházas koncertet a Carnegie Hall-bon, amelynek végén óriási ováció tör ki, hallom, ahogy tapsolnak, meghajolok, s amikor eleget álmodoztam, akkor kinyitom a szemem, s jól érzem magam, ez olyan jó álmodozás. Én ezt nevezem álmodozásnak. Ilyenkor az ember álmodozik, és amikre befejezi, a feszültség elmúlik. Ez olyan mint a cukorka, mint a fagylalt, megvolt, jó volt és kész. Ha elgondolkoztok ezen, akkor láthatjátok, hogy az, aki álmodozik, végeredményben megöli magát. Aki álmodozik, az nem él, s nem is tud élni, mert a fantáziájában kiéli magát. Volt egy páciensem, akinek az volt a munkája, hogy egy nagy irodaépületben szaladgáljon egy kis kézikocsival, Az egyik osztályon dolgokat dobáltak a kocsiba, ő elvitte azokat a másik osztályra, és egész nap így szaladgált. Abban a pillanatban, amikor hazamehetett, haza is ment, beült a foteljébe és álmodozott. Nőkről, kapcsolatokról, mindenféle ambíciókról, s ez így ment hónapokon, éveken keresztül. Semmi nem változott, soha nem volt egyetlen kapcsolata sem, soha nem csinált semmit. De nagyon jól érezte magát, csak egyre nehezebben tudott álmodozni. Nem azért jött hozzám, hogy megváltoztassa az életét, hanem azért, hogy segítsek neki olyan jól álmodozni, mint ahogy három évvel azelőtt tudott, mert a színek elkezdtek fakulni a fantáziájában.
Az imagináció szerintem ennek pontosan az ellenkezője. Ha az ember imaginációban elképzeli, hogy milyen jó lenne jól játszani egy darabot a zongorán, akkor az imagináció után a feszültség nagyobb benne, mint annakelőtte. Akkora feszültség alakul ki benne, hogy azonnal leül a zongorához, s elkezd gyakorolni. Tehát az imagináció motiválja az embert arra, hogy megtegyen mindent annak érdekében, hogy az, amit elképzelt, valósággá váljon. Ezért fontos, hogy az ember megkülönböztesse ezt a két dolgot. Nagyon szegényes lesz azoknak az élete, akik sokat álmodoznak, s nagyon gazdag lesz azoké, akik imaginációt használnak.”
KedvelésKedvelés
Ez kitől van ez az idézet? Csak az idézőjelek miatt kérdem.
KedvelésKedvelés
Megtaláltam. Feldmár. Gondolhattam volna. 🙂 http://www.daath.hu/showText.php?id=77
KedvelésKedvelés
Olvastam, és gondolkodtam róla, hogy írjak-e vagy sem. Igazából az álmodozásnak hatalmas irodalma van. Ebből a lényeg, hogy aki valaha, valami nagyot elért az életében, azt álmodozással kezdte. Ez az álmodozás, és az álmai vetett hit, megadja mindenkinek az akaraterőt és képességet, hogy elérje azt, amiről álmodik. Ráadásul, mivel elméje nem tudja megkülönböztetni az elképzelt képeket a valóságostól, ezért az elképzelt képet valóságnak fogadja el, és ha bármi eltérést talál, pl nem laksz olyan lakásban/házban, amit nap mint nap elképzeltél magadnak, akkor korrigálni próál, és az ösztöneiddel és intuícióddal olyan tettekre sarkall, amik valóságossá teszik azt, amit elképzeltél, amiről álmodoztál. Plusz, fel fogsz figyelni azokra a lehetőségekre, amikre addig még nem, olyan beszélgetésekbe fogsz keveredni, amikbe addig még nem, és ezek mind-mind közelebb visznek álmodhoz. Rengeteg ősi vallásban és filozófiában fellelhető ez a tudás:
Biblia: Mindenkinek hite szerint adatik meg
Buddha: Azok vagyunk, amire időnk nagy részében gondoltunk
A modern pszichológiában, metafizikában, kvantumfizikában is egyre több magyarázatot találnak ennek a jelenségnek a létezésére.
Ezeket a dolgokat én egyre többet tapasztalom személyesen.
Amiért nem írtam, az azért van, mert nehéz ezt elmondani egy (bocsánat a kifejezésért), hétköznapi hitetlen kockának, akinek annyi a valóság amennyit lát, és azt hiszi, hogy a körülményei és a múltja határozzák meg a jövőjét, nem pedig a képzelőereje és hite. Nem akarok egy ilyen embert győzködni, meg vitába szállni velük.
Alapból rosszul vagyok az ilyen kijelentésektől, hogy “azt nekünk úgyse lehet”. Miért? Mitől kevesebbek ők, mint bárki más, aki elért valami nagyot, és nem csak egy szép házat, hanem valami tényleg nagyot, mint Walt Disney, Steve Jobs, vagy akármelyik legenda. Ezek az emberek nem indultak sokkal nagyobb előnyökkel, mint bárki más, csak, saját bevallásuk szerint is, használták a képzelőerejüket, és hittek abban amit csináltak. És erre bárki képes, mindenkinek van elméje.
Ez a véleményem, de vitákba nem akarok belekeveredni, mert igen kemény munka valakinek az eddigi hitrendszerét kihúzni a lába alól, és a szemébe mondani, hogy apám egyedül rajtad múlik, és az álmodozás igenis jó, sőt még meg is teremti az álmodozásod tárgyát. Nem akarok egy ilyen keresztes hadjáratba belemenni. Legfeljebb akkor, ha már én is elértem valamit, mert az eredményeim alapján, mert ha egy depresszív paranoid skizofrén, aki még egy Mekiben is csak 3 napig tudott dolgozni, és 27 évesen érettségizett, na ha ez elérte amit, akkor bárki.
KedvelésKedvelés
Volt alkalmam egy hasonó minimal építésű ház családi életébe belecsöppenni egy fél évre (ami Camden sziveben is egy kuriozum). Engem is nagyon vonzanak a hasonló épületek, tetszenek is, és képzeljétek, hogy egy idő után természetessé válik a sok tér amiben élsz s nem tűnik olyan üresnek, mint a képeken. Viszont az tény, hogy a ház tulajai nem tűrték el, hogy a gyerekek “éljenek” benne és kiéljék magukat. Tilos volt szaladgálni, hemperegni, hangosan zenét hallgatni … stb. És ettől lett az egész rideg. Érdemes ezen elgondolkodni. 😦 Eléggé fura hatással volt ez a gyerekekre.
Álmodni persze hogy joooo! Ha mást nem akkor a szépérzékünk kielégítésére, mert az mindannyiunknak jót tesz. Ha nem is tudom megvenni a Prada, Gucci es egyeb gyonyoru ruhakat, sokszor jo érzés végigsétálni egy üzletsor előtt s csak nézegetni.
KedvelésKedvelés
Ez nyilván abnormális, ha egy szülő megtiltja a gyerekének, hogy gyerekként létezzen, de nem csak ilyen házakban, hanem bármilyenben… Régiségekkel telepakolt százéves kecókban is elő szokott ez fordulni, nem kell ehhez modern minimál ház…
KedvelésKedvelés