embert lakásáról no.4.- Szandi & Gergő

Mitzi Otthon 12

Évekkel ezelőtt kezdtem el az Embert lakásáról sorozatot, amivel az volt a célom, hogy kifejezetten az ott lakók által berendezett, az ott lakók szellemiségét, stílusát, világnézetét tükröző otthonokat mutassak be. Jártunk Niki pesti albérletében, Ildinél és Timnél Belgiumban, illetve a lakberendezéssel, “lakáspszichológiával” is foglalkozó Trom Kata budai otthonában. Voltak, akiknek a lakását nagyon szerettem volna megmutatni, de nem egyeztek bele, vagy mert ez túl privát lett volna számukra, vagy mert úgy érezték, hogy “még mindig nem vagyunk kész vele”, és volt olyan kiszemelt kecó is, ami végül egy magazinban jelent meg.

Ezért is örülök nagyon-nagyon, hogy most végre folytatódhat a sorozat egy eszméletlen klassz lakásfelújítással. Szandi és Gergő egy kis budai kétszobás lakásból minimális költséggel, de félelmetesen jó, stabil és hozzám nagyon közel álló stílusérzékkel olyan otthont varázsolt, amit szerintem bármely budapesti fiatal pár végtelen örömmmel venne birtokba, miközben mégis minden szeglete egyértelműen őket tükrözi.

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Szandi nagypapája volt Sidó Ferenc, kilencszeres világbajnok asztaliteniszező, rá emlékeztet ez az újságoldal a keretben…

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Processed with VSCOcam with hb2 preset

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Szandi imád főzni, és ennek keretében már számos gasztroprojektben résztvett, rendszeresen készít a szerencsés éhesek számára szemnek és gyomornak egyaránt tetsző finomságokat. Bár ezt inkább már csak hobbijelleggel teszi, a kivitelezés annyira profi, hogy én vagyok az egyik fő drukkere, hogy mielőbb szakácskönyvet adjon ki útmutatásul, hozzám hasonló, konyhaművészetben egyszerű földi halandónak számító lelkek számára. 🙂

A lakás fő designere Szandi volt, de a szörfök, gördeszkák, snowboardok világában nagymenő, Pinetime tulajdonos Gergő hatása is tagadhatatlan. (Az ő pulcsijaik azok, amiket le se tudok vakarni a férjemről… 🙂

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Processed with VSCOcam with hb1 preset

A hálóban az ágy felett lévő festmény Szandi alkotása…

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Processed with VSCOcam with hb2 preset

Ryo Takemasa cuki kis rajzait meg az én egyik Pinterest boardomon fedezték fel, ennek külön nagyon örülök… 🙂

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Nagyon hálás vagyok Szandinak és Gergőnek, hogy beengedtek Titeket az otthonukba – mert bibibí, én már ettem is náluk…! :)))

Ha kíváncsiak vagytok, hogyan alakul Szandiék, a mindenféle finomságok illetve a lakás sorsa, kövessétek őket az Instagramon.

(Minden fotót Szanditól kaptam.)

Comments

  1. Fergelt Adrienn says:

    Kedves Gabi! Nagyon tetszik Szandi és Gergő lakása, amit bemutattál. Hasonló stílusban képzelem el a leendő saját lakásunkat is, merítenék ötletet, ha nem gond 🙂 Konkrétan a kanapé lelőhelyére lennék nagyon kíváncsi. Nagyon örülnék, ha tudnál ebben segíteni, mert pont ilyenre vágyom! Köszönöm! Adrienn

    Kedvelés

Hozzászólás