Miért írom ezt a blogot?

Már 8 éves koromban azzal kergettem őrületbe a szomszéd nénit, hogy folyton átrendeztem a fiai szobáját. Miközben ők rám se hederítve ültek a Commodore 64 előtt, én áttoltam matracokat jobbról-balra, asztalokat balról-jobbra, és a csillárt minden bizonnyal csak azért nem tettem a plafonról a padlóra, mert nem értem el.

Azóta eltelt 22 év, a néni az anyósom lett, a fia meg a férjem. Már nincs fogszabályzóm, sőt már megeszem a tintahalat, de a lakberendezési dilim mit sem változott.

Mivel azonban engem mindigis sokminden érdekelt, és hol állatorvos akartam lenni, hol táncosnő, hol apáca, hol politikus, végül a szüleimre hallgattam (mert rájuk érdemes hallgatni), és beiratkoztam a jogi egyetemre. El is végeztem és mindmáig jogászként dolgozom.

De egyre kevésbé tudom figyelmen kívül hagyni, hogy lakik bennem valaki, aki megszállottan rajong a színek, a formák, a terek, az anyagok, az illatok, az ízek iránt. Aki legszívesebben lakot berendezne, és katedrálist építene, és divatot tervezne. Aki bár nem ért ezek közül semmihez sem, de keres, kérdez, csodál, és mutatni szeretne. Aki bár zöldfülű és laikus, de hisz abban, hogy van olyan szeme, amelyen keresztül talán érdemes megnézni a világot, ahogy ő látja.
Hát ezért.

::

Gabinak hívnak, és örülök, hogy beugrottál hozzám.
Remélem, jól fogod érezni itt magad! 😉

::

2011 szeptemberében a fenti sorokkal indítottam ezt a blogot. Akkor éppen minimál-rajongós korszakomat éltem, ezért is lett a blog neve az, ami. Az egyik legkedvesebb lakberendezési tárgyam ugyanis egy hatalmas aranyhal szobor, amit a férjemtől kaptam ajándékba, és a fürdőszobánkban tanyázik. Épp a halat nézegettem, mikor egy főleg minimál stílusú lakberendezési blog ötletén gondolkoztam, és így jött a teljesen abszurd “szögletes aranyhal” név, amin a férjemmel együtt nagyot nevettünk, mikor először kimondtam. Azt gondoltuk, hát ezt tuti nem felejti majd el, aki egyszer meghallja, úgyhogy ideális lesz névnek. Pedig voltak egyéb verziók is a tarsolyban, például a “Homokvár”, amit egy barátom ajánlott, és jóval kevésbé nyakatekert asszociációt jelentett volna, de hát ez a kis “szögletes aranyhal” első kimondása pillanatától makacsul befészkelte magát mindkettőnk szívébe és többé nem moccant onnan. Aztán egy grafikus barátunk zseniális ötlettől vezérelve négyszögletes buborékokat fújó aranyhalat rajzolt logónak. Úgyhogy az aranyhal bebetonozta magát, és azt hiszem, nagy eséllyel megnyerné a legfurcsább nevű magyar lakbrendezési blog versenyét, ha lenne ilyen verseny… 🙂

Igen ám, csak közben telt-múlt az idő, és a helyzet az, hogy én is rengeteget változtam. Egyrészt egyre nehezebb olyan minimál lakásokat találnom a neten, amelyek igazán megfognak, másrészt rájöttem, hogy a legeslegjobban engem a házak és bennük lakó emberek egymáshoz való viszonya, egymásra hatása, egymást tükrözése érdekel. Én nem értek a barkácsoláshoz, nem vagyok lakberendező, sem építész, sem stylist, nem akarok ilyen tollakkal ékeskedni és amatőrként tanácsokat osztogatni. Viszont imádok mások otthonaiba bebocsájtást nyerni, és kifejezetten élményszámba megy nálam látni a valóságban működő lakótereket a bennük élőkkel együtt, különösen, ha olyan stílusuk van, ami közel áll hozzám, vagy ha esetleg nem is áll közel, de érzem, hogy harmóniában van velük. Ezért is született több olyan bejegyzés, amely barátaim lakásait mutatja be, és szent szándékom ezt a sorozatot a jövőben sokkal komolyabban folytatni – miközben köze nincs a minimálhoz…

A másik nagy változás, hogy egyre nagyobb kísértést érzek mélyebb témák felé is nyitni, amiket néha nagyon nehéz bepréselni a lakberendezés kalitkájába. Ilyen például a rák, amely sok szempontból hatással van az életemre, nem is bírtam ki, hogy ne írjak róla, pedig hát RÁKRÓL??? EGY LAKBERENDEZŐS BLOGON??? Ez legalább olyan bizarr párosítás, mint maga a blog neve, nem…?!? Igen, tudom, és a tematika adta keretekből való erős kikacsintás miatt először kicsit félve írtam meg ezeket a bejegyzéseket, mégis teljesen biztosan a dolgomban, hogy nekem muszáj erről írnom, és meg is lett az eredménye: a blog legolvasottabb bejegyzéseivé váltak… Biztos vesztettem is miattuk néhány olvasót, akiknél kicsapta a biztosítékot, hogy eddig szuperluxus villák látványa miatt jöttek ide, erre egyik napról a másikra mellrákról meg az élet értelméről kell olvasniuk, de akkor is bevállalom ezt az irányváltást. Továbbra sem ez lesz a meghatározó, maradnak a lakások, de a számomra fontos komolyabb témákat nem fogja megúszni, aki az olvasóm marad. Nem kívánok nagy bölcseségekkel traktálni senkit, egyszerűen arról fogok írni, amilyen hatások érnek engem, és amilyen válaszokat ez előhoz bennem, olyan őszintén és személyes jelleggel, amennyire csak lehetséges.

Tehát, Kedves Olvasóm, most, 2013 szeptemberében, 2 évvel a blog indulása után azt tudom Neked mondani, hogy ha néha benézel erre a furcsa nevű kis blogra, szép lakásokról, a bennük élő hús-vér emberekről, és az engem, mint egy harmincas éveiben járó, a világra rendkívül nyitott embert érdeklő kérdésekről olvashatsz majd.

Remélem, lesz kedved hozzá!

Gabi
2013. szeptember 1.

::

És közben már 2016 van.
És még mindig írom a blogot. Pontosabban: írogatom. Ritkábban, és sokszor inkább csak Facebookon. Néha hetekig sokat, aztán hetekig semmit. Nem akarom, hogy kényszer legyen. Nem akarok a rabja lenni, szabadon szeretem írni, akkor, amikor jó, amikor érdemes, amikor fontos valamiért. Hiába mond ez ellent a nagybetűs szabályoknak, hogy mi tesz  igazán olvasottá egy blogot, nem baj.

Ha szerinted sem baj, maradj velem. Megtisztelsz!

Gabi, 2016. július 24.