El nem tudjátok képzelni, mennyi meg nem írt blogpost van a fejemben az elmúlt két évből. Rengeteg. Annyi csodálatos helyen jártam, annyi mindent meg szeretnék mutatni Nektek, annyi mindent el szeretnék mesélni (pl. hogy milyen lakóautóval bejárni Európát egy 2 és egy 5 éves gyerekkel), hogy az nem igaz. De nekem ez a blog mégiscsak egy hobbi, és folyton-folyton a sor végére szorul, amikor döntenem kell arról, hogy mit kezdjek a szabadidőmmel. Mert előbb a gyerekeimmel játszom, a férjemmel beszélgetek, megnézem a filmet, amit már ezer éve meg akartam, elolvasom a könyveket, amik sorakoznak a polcomon és iszonyú kíváncsi vagyok rájuk, találkozom a családommal, a barátaimmal, kirándulok, kiállításokat nézek meg, és ha ez mind mind ki van pipálva nagyjából és valami csoda folytán marad egy felesleges órám, na akkor tudok a bloggal foglalkozni…
Ezt most nem panaszkodásképpen mondom, hála az égnek, hogy ennyi mindennel foglalkozom egyszerre, én mindigis ilyen voltam, soha nem állok le egy percre sem, egyszerűen csak egyfajta magyarázatképpen, hogy miért telnek el hosszú hónapok mostanában egy-egy post között.

Mindenesetre ma fél 2-re kell mennem egy munkával kapcsolatos megbeszélésre, és jéééé, rájöttem, hogy van addig még 1 órám, úgyhogy legalább ezt a zseniális párizsi épületet hadd osszam meg Veletek gyorsan.

Még januárban voltam Párizsban barátoknál vendégségben. Ha külföldi nagyvárosban járok, a legeslegelső célpontjaim mindig a modern épületek, azok érdekelnek messze-messze a legjobban. Az egyik utam ezért a szinte vadonatúj, 2014 októberében megnyitott Louis Vuitton Foundation for Creation épületébe vezetett.

Én soha életemben nem voltam Louis Vuitton rajongó, baromi távol áll tőlem a “fizessünkegyvagyontegytáskáértmertvanrajtaegylogoamimásokföléhelyezmajdminket” szemlélet. Maximálisan elismerem, hogy nagy gonddal, fantasztikus munkával csinálják meg minden terméküket, és nem gondolom azt, hogy a horror árakon eladásnál bármivel jobb lenne, amit a távol-keleti munkások brutális kihasználásával dolgoztató, és ennek következtében nem fair módon olcsó cuccokat áruló fast fashion márkák csinálnának, mégse az én világom. Én soha nem éreztem semmilyen logótól magam fontosabb embernek másoknál, és senkit nem éreztem magamnál fontosabb embernek attól, hogy akármilyen logót hordott magán. Szóval, nem a név miatt mentem oda, hanem az épület miatt, ami viszont az első csodálatos dolog, amit szeretek a Louis Vuittonban, és amivel kicsit nőttek a szememben.

Az épületet az egyik leghíresebb kortárs építész, Frank Gehry tervezte. A cél az volt, hogy a Louis Vuitton divatház művészeti, kulturális és oktatási programjainak legyen egy állandó helyszínt biztosító épülete. Gehry első vázlata így nézett ki (már ez a rajz önmagában zseniális):

Szeretett volna egy ikonikus épületet tervezni Párizsnak, és ez szerintem tökéletesen sikerült is neki.

Maga a kiállítás is fantasztikus volt, amit eljöttünk ide megnézni, de utána körbejárni az épületet számomra felejthetetlen élménnyé vált. Korábban egyébként tiszta fehér volt az egész, vendéglátó barátaink még látták úgy is. Én is nagyon kíváncsi lettem volna rá élőben (fényképeken nagyon szép letisztultnak és elegánsnak tűnik úgy), de ez a színes verzió is nagyon látványos, remélem, a fotóimról valamelyest átjön a varázsa.

Ki ne hagyjátok, ha Párizsban jártok! Egy fantasztikus park is van mellette, amit érdemes körbejárni, meg persze mindig szuper kiállítások, meg maga az épület, szóval ez minimum egy 3-4 órás program, úgy számoljatok vele!

Na. El se hiszem, hogy megírtam egy blogpostot. 🙂