átriumos ház egy svéd erdőben

Mikor 2 évvel ezelőtt Pompeiiben jártunk a barátainkkal, az egész kis csapatunknak nagyon tetszettek a rómaiak átriumos házai. Tegnap este a Róma című sorozatot nézve, a Pompeii emlékeket felidézve A Férj megjegyezte: ha valaha építünk majd házat, ő mindenképpen átriumosat szeretne. Gondoltam, na meg is van a mai post témája! 😉 Így tehát átriumos házakat keresgélve találtam erre a Johan Sundberg svéd építész tervezte lakóépületre.

A ház a Ljungskogen erdő szívében található, Vellinge kertvárosában, Malmö déli részén. Az építész az ihletet a ’60-’70-es évek dán átriumos házaiból vette. Az északi szárnyban találhatóak a hálóhelyiségek és a fürdőszobák, a keleti szárnyban a nappali és a konyha.

Több helyen “fényaknák” (nem tudom, ez-e a helyes kifejezés rá) találhatóak a házban, és az üvegfalak mellett sétálva a fény állandóan változik, így mindig egy kicsit másképp látjuk a minket körülvevő teret.

Az ajtókat és üvegfelületeket tologatni lehet, illetve akár “össze is hajtogatni”, ez különösen a ház sarkában beszélgetésre, pihenésre szolgáló, illetve egyfajta télikertként is működő helyiségnél figyelhető meg jól.

Tulajdonos: Bergman-Wertoft család
épült: 2005-2007
fotók: Henrik Magnusson

Comments

  1. Ez gyönyörű. Ilyen ház az álmaim háza.

    Kedvelés

  2. Fú, hát ez gyönyörűűűűűű! 🙂

    Nagyon földhözragadt vagyok, hogy nekem rögtön a fűtésszámla jut eszembe?

    Na jó, láttam a fáskamrát is, meg erdő van elég körülötte, de már a gondolattól nem tudok elég nyugodtan aludni.

    Mint ahogy Makovecz (nyugodjék békében) házairól is a fűtésszámla jut rögtön eszembe, pedig tényleg szépek.

    Van olyan szépség, ami gazdaságos is?

    Kedvelés

  3. zsenialis, de nekem is a futesszamla ugrott be. raadasul ott telen nyilvan sokkal hidegebb van, mint nalunk. Gabi, nincs az alapanyagodban valami a futesrol? ugyertem egy ilyen cikk irasanal csak rakerdez valaki erre a nyilvanvalo dologra. 🙂

    Kedvelés

    • A szoveg az epitesz angol nyelvu weboldalan a hazrol talalhato bemutatas roviditett forditasa. Kulon kerdeseket nem irtam neki. De par commentel feljebb irta Szilva Laszlo, h jo a szigetelese ezeknek, sztem akar hihetunk is neki 🙂 Azert a kedvetekert mindjart megkerdezek epitesz baratokat is!

      Kedvelés

    • Lia: hideg van ott valoban, de nem arrol hiresek hogy tulfutik a hazukat 🙂 amugy kandallo hozza tartozo erdovel rulez. 🙂

      Kedvelés

  4. Lengyel Bendegúz says:

    Hello !

    Nekem az jutott eszembe, hogy milyen sokat kell gyalogolni a ház egyik végéből a másikba. ÉS a funkciók is úgy vannak elosztva, hogy ha este felébredsz, és innál valamit, akkor át kell másznod az egész házon… annyira nem begyere ez a dolog. Amúgy tényleg szép, és látszik, hogy príma anyagokból készült. Biztos szép lehet a hóval borított kertet nézni a nagy ablakokon keresztül.

    Kedvelés

    • 🙂 Lam, mindenki nagy hazban szeretne elni, van, akinek meg pont az nem jon be, ha sokat kell otthon gyalogolni 🙂 En egyebkent a 90m2-es lakasunkban sem szeretek ejjel kimenni a konyhaba a halobol, uh mindig van az ejjeliszekrenyemen friss viz ejszakara.

      Kedvelés

  5. Gyönyörű!!!!! Nem is nagyon kell fokozni. Tényleg brutál, és főleg, hogy a természetben van. Nekem leginkább emiatt tetszik. Jogos, amit Binda is mondott, hogy át kell szaladni az egész házon, ha éppen a másik végéből kell vmi. De amúgy csodás. Fantasztikusan fényes, ami mondjuk nyáron egy kicsit kellemetlen is lehet (az idei nyárból kiindulva) :)Teccik 🙂

    Kedvelés

Trackbacks

  1. […] második kedvencetek a svéd, átriumos Bergman-Wertoft ház volt, erre többen is írtátok, hogy álmaitok háza, és ez is elért 40 lájkot, csak azok […]

    Kedvelés

  2. […] ezen a blogon minden látogatottsági statisztika szerint magasan Johan Sundberg építész átriumos háza a fő kedvenc, megmutatom most Nektek egy másik házát is, amely nagyon hasonló, de szerintem […]

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: