Miután elmeséltem, hogy hogyan vettük meg életünk első saját lakását és hogyan újítottuk fel, most akkor íme az utolsó rész, mely arról fog szólni, hogy milyen a lakás most.

Mielőtt továbbmennél, előre szólok:
1) nem vagyunk lakberendezők, senki ne azt várja, hogy a magazinokban látható, előre megkomponált tereket fog majd itt látni, mert csalódni fog
2) igen, tele van IKEÁval az egész, aki erre finnyás, annak kár is továbbmenni
3) vannak benne teljesen “antiprofi” megoldások, például hogy a képek egyelőre nincsenek keretekben a falon – ez teljesen tudatos
4) a lakás még nincs “kész”, ha egyáltalán a való életben mondhatunk olyat, hogy egy lakás “kész” van. A konyhához még hozzá se nyúltunk, vagy például nincs még kihúzható étkezőasztalunk (amire szükségünk lenne a nagyobb vendégségek alkalmával), szóval lehetne ezen az állapoton még bőven javítani, ez számunkra sem kérdés.

Ha e négy figyelmeztetés után is kíváncsi maradtál, akkor kerülj beljebb! 🙂

Milyen a mi otthonunk? Rengeteg fény. Fehér háttér sok élénk színnel és mintával. Főleg modern, pár kivételtől eltekintve kifejezetten olcsó bútorok. Függönyök szinte sehol. Néhány családi örökség – nem raktározás céljával, hanem csupa olyan tárgy, aminek számunkra jelentősége, értéke van: az én anyai nagymamám matrjoska babái, A Férj anyai nagymamájától kapott gyönyörű festmény, egy idős rokonom által saját kézzel készített pad az étkezőben, a festőállvány előtt két kis zöld gyerekszék, amelyeken anyukám és a hugai csücsültek kislányként… És sok-sok zöld növény a könnyen túlélő és szépen mutató fajtából.

Ami teljesen tudatos: a mi lakásunk egy család lakása. Sőt, egy kisgyerekes családé. A vásárlástól kezdve minden döntésünk hátterében ott van az a gondolat, hogy azt szeretnénk, ha az itt lakó felnőttek és gyerekek egyaránt otthon éreznék magukat benne. Már magát a társasházat is úgy választottuk ki, hogy tudtuk: vannak itt szomszéd gyerekek, és legnagyobb szerencsénkre amióta itt lakunk, 3 év alatt már 3 gyerek született, így jelenleg a 8 lakásban összesen hat, fél és 4 éves kor közötti kisember lakozik. Mivel mi A Férjjel gyerekkorunkban egy társasházi bandához tartoztunk, együtt bringáztunk, együtt építettünk bunkert, vagy éppen együtt sütöttünk szalonnát, szinte minden nap több órát együtt eltöltve az iskola után, tudjuk, mennyire klassz egy ilyen szoros gyerekközösség tagjának lenni egész kicsi kortól, és nagyon reméltük, hogy a mi gyerekeinknek is lesz része ilyen élményekben. Az egész lakást is úgy alakítottuk ki tehát, hogy itt szabadon lehet rohangálni, ugrálni, játszani, bukfencezni a párnákon, akadály nélkül hemperegni a szőnyegen, felmászni a kanapéra, vagy éppen Piacassot játszani, míg Mama főz a konyhában. Ezért strapabíró, szürke és mosható huzatú a kanapé, ezért nincs dohányzóasztal a nappali közepén, ezért van nagy szabad tér a lakásban, és ezért lehet nálunk csapatos ugrálóversenyt rendezni a kanapé összes párnáját a földre dobott ugrópályaként használva. Ja, és szabad szappanbuborékot fújni a lakásban! – volt már, aki ezen meglepődött, én meg azon, hogy ezen meg lehet lepődni! 🙂

A fürdőszobánkról már írtam, hogy csak a legszükségesebb helyekre tettünk csempét és hogy itt tanyázik a híres-neves névadó aranyhal. De nem csak ő van itt, hanem a bizsuim és egy csokor levendula, amit anyukám kertjéből kaptam. Meg Máté fürdőjátékai kosarakban. Meg egy keretezett idézet, amit a világ legjobb munkahelyéről örököltem egykor.

Máté szobája már szerepelt a blogon, nem ismételem meg újra, csak a teljesség kedvéért álljon itt néhány fotó. Ebben a szobában nemsokára úgyis lesz néhány változás… 😉

Trom Kata kérdezte egyszer tőlünk egy tanfolyamán: Te mit látsz magad körül, mikor először kinyitod a szemed reggel? Akkoriban még csak a fehér falat láttam, most már ezt a kis “tízparancsolatot”, és egy fényképet, amit A Férj csinált rólam és Mátéról egyik reggel. A malackát meg szeretem, hogy tükröződik.

Az esküvői meghívónkat én terveztem, ez a Klimt festmény volt a tetején. A hatalmas textilképet egy barátunktól kaptuk nászajándékba. Szeretjük, hogy az ágyon és az éjjeliszekrényeken kívül semmi más nincs ebben a szobában, csak nyugalom. (Na jó, őszinte leszek: szeretnénk. Az egyik sarokban ugyanis most épp tök nagy kupi van, de azt ügyesen lehagytam a fotóról, mert beccszóra napok óta azon dolgozunk, hogy felszámoljuk! 😉

Szegény kis konyha mostohagyerek, ahogy már írtam korábban: se időnk, se pénzünk nem volt felújítani. Sötét tónusaival teljesen elüt a lakás többi részétől, de nem akartam megbántani azzal, hogy meg sem említem, ráadásul a kilátást imádom innen. A szódásüveget egy szórakozóhelyről kunyerálta A Férj egy dekadens éjszakán, a kis rózsaszín rádiót meg nekem vette, mert szeretek rádiót hallgatva főzőcskézni. Ahogy az anyukám.

És most, hogy a lakásban tett séta végére értünk, lehull a lepel egy gyengémről: imádom a cipőket. Szerencsére A Férj is, ezért nemhogy ellenezte, de egyenesen szórakoztatja, hogy az előszobában a szüleim régi tálalószekrényébe költöztetem be mindig az aktuális évszak kedvenc darabjait. Szinte mindenki meghökken rajta, mikor belép hozzánk, mi meg szeretjük meglátni az első reakciókat az arcokon… 😉

Hát ennyi. Ilyen most, mi pedig ilyennek szeretjük minden kis hibájával együtt.
És most már egy szavatok sem lehet: Felakasztottam a hóhért! 😉