kortárs művészet gyerekszemmel

A legeslegelső festmény, amit fel tudok idézni magamban a gyerekkoromból, Klimt Csókja, ami a szüleim hálószobájának a falán lógott. Nincs róla olyan emlékem, hogy kifejezetten sokat nézegettem volna, egyszerűen csak ott volt. Hozzátartozott a szoba milliőjéhez, és az az érzés, ami körbelengte, számomra örökre összekapcsolódott a hálószoba intézményével, észrevétlenül, tudat alatt. Nem tanítottak róla semmit a szüleim, a puszta létezésével a bőröm alá ivódott. Pont mint a gémeskutas táj a nappaliban, vagy a villámlástól megriadt ló alakja a nagyszüleim házának egyik szegletében.

Múzeumokról viszont csupa unalmas emlékem van a gyerekkoromból. Elvisznek az iskolából valahová, nem szabad nyúlni semmihez, csöndben kell lenni, csúnyán néznek a teremőr nénik, aztán még majd dolgozatot is kell írni belőle. Kinek van ehhez kedve, nekem nem volt sok. Ráadásul kortárs kiállításokra soha nem is vittek minket, inkább csak régi nagy festők képeit nézegetni, szomorú néni balról, szomorú néni jobbról, komoly bácsi szemből, haldokló ember fekve, csupa barna, fekete, sötét szín egymás után sorban, és bár nyilván kétségtelenül a műveltség részei, általában sokkal kevésbé viccesek vagy meghökkentőek, mint mondjuk egy hatalmas rózsaszín fánk az égen, alatta kövér sellővel és partra vetett cápával… Na az már valami!

A mai gyerekek nagyságrendekkel több képet látnak, mint mi, egész más számukra a vizualitás, mint amilyen nekünk, legalábbis amiben felnőttünk. Sosem felejtem el, mikor 20 évesen életemben először jártam Londonban, mennyire megdöbbentett, hogy ott a múzeumok tele vannak gyerekekkel, akik ülnek a földön, hatalmas füzetekkel a kezükben, és rajzolják, amiket látnak, és mindenféle szuperizgalmas feladatokat kapnak ott helyben a múzeumban a látottak feldolgozására. Nagyságrendekkel jobb mókának tűnt, mint amilyenek a saját gyerekkori múzeumbajárós emlékeim voltak.

Ma már nekem vannak gyerekeim, egy 9 és egy 5 éves, és egész pici koruk óta becsempészgetjük őket kiállításokra. Nagyon kis korukban ennek hátterében igazából csak annyi állt, hogy nem tudtuk őket addig hova tenni, amíg mi megnéztünk egy-egy tárlatot, de onnantól, hogy elkezdtek kicsit jobban beszélni tudni, rájöttünk, hogy a világ egyik legjobb dolga velük menni. Mert állati jókat kérdeznek és mert nagyon-nagyon vicces vagy elgondolkodtató megjegyzéseik vannak a műalkotásokra való reakcióként.

Mikor pár nappal ezelőtt teljesen felnőtt program keretében végigsétáltunk az Art Market Budapesten, eszembejutott, hogy hétvégén kijövök újra a gyerekekkel, de most először úgy, hogy előtte összeírok nekik pár kérdést, amire a válaszokat a kiállításon találják meg. Az volt a dealünk, hogy ha minden kérdést megválaszoltak, összeépíthetnek maguknak egy LEGO figurát a boltban jutalomként. Ez annyira felvillanyozta őket, hogy még engem is meglepő lelkesedéssel járták végig az egész vásárt, nagy izgalomban, hogy minden rejtvényt sikerül-e megoldaniuk. Keress állatokat, találd meg a McDonaldsos miniszobrot és a meztelen kisfiút, vagy épp rajzold le valamelyik képet, amit viccesnek találtál. A kicsi nyilván még nem tud se olvasni, se írni, ő végig csak rajzolt, a feladatokat olvasni meg én segítettem neki.

A végén annyira belefeledkeztek a kiállításba, hogy olyan képek előtt is hosszan álldogáltak, amikről szó sem volt a kérdésekben, pusztán, mert megfogta őket. Az is előfordult, hogy ők döntöttek úgy, hogy valamit maguknak le akarnak emlékbe rajzolni.

Nem vagyok se művész, se művészettörténész, sőt, nincs gyakorlatilag semmilyen művészeti képzettségem, de az biztos, hogy rettentően feltölt szinte minden egyes kiállítás, amit megnézek. Azt gondolom, a művészetet pont ugyanúgy kell kóstolgatni, mint az ízeket. Ahogy egyre többet kóstolsz, egyre több ízzel találkozol, úgy lesz idővel egyre kifinomultabb, amit érzékelsz. Lehet, hogy most még csak a hatalmas pink fánk a vicces, de közben észrevétlenül tágulnak a képzelőerőd határai, kötődnek össze olyan anyagok, és formák és színek, és képek a fejedben, amiket korábban sosem láttál, sosem tapasztaltál, amire sose gondoltál volna, és megszűnnek a zárt és merev fogalmi dobozok, és közelebb kerülsz a bármi lehetségeshez. És szerintem ez klassz. Menjetek kiállításokra. Gyerekekkel. 🙂

Ui: Holnap (2019. október 6-án) még megnézhetitek az Art Market Budapestet. Ha ki akarjátok próbálni a játékunkat, az én kérdéseim ezek voltak:
1. MILYEN ÁLLATOKAT LÁTTÁL A FESTMÉNYEKEN A KIÁLLÍTÁSON? (HA LÁTSZ EGYET, RAJZOLD LE VAGY ÍRD LE A NEVÉT!)
2. KERESD MEG A MCDONALDSOS PICI SZOBROT ÉS RAJZOLD LE! MI A FURCSA RAJTA? VAJON MIT JELENTHET EZ A SZOBOR?
3. ÍRJ VAGY RAJZOLJ EGY OLYAN KÉPRŐL, AMI SZERINTED VICCES VOLT!
4. VAN A KIÁLLÍTÁSON EGY MEZTELEN KISFIÚ SZOBOR. MI A MEGHÖKKENTŐ RAJTA?
5. KERESD MEG AZT A KÉPET, AMIN VAN EGY ÓRIÁSI RÓZSASZÍN FÁNK. MILYEN ÁLLAT VAN RAJTA? ÉS MILYEN EMBER VAN RAJTA?MIRŐL SZÓL EZ A KÉP SZERINTED?

Fontos, hogy ezek eladásra váró, értékes tárgyak, csak olyan gyerekeket vigyetek el, akik tudnak rájuk vigyázni. Tiszteljük meg ezzel a kiállító művészeket és galériákat, ez a minimum.

Túldekorált tanulószobák…?

carnegie mellon egyetemi kutatás

Még tavaly olvastam ezt a cikket, de azóta sokszor előkerült mindenféle beszélgetésekben a téma, és tök fontosnak tartom, úgyhogy itt is írok róla egy kicsit.

2013-ban csináltak a Carnegie Mellon Egyetemen egy kísérletet: 24 kisdiáknak tartottak 2 héten keresztül 6 különféle, általuk még nem ismert témában előadásokat két külön teremben. Az egyik terem falai üresek, tiszták voltak, a másik terem pedig plafontól padlóig dekorálva. A kísérlet eredménye egyértelműen azt mutatta, hogy a nem dekorált teremben a gyerekek jobban oda tudtak figyelni az előadásra, többet értettek meg belőle és tudtak visszaadni a hallottakból. A szép színesen dekorált szobában sok minden elvonta a figyelmüket az előadásról, nem tudtak annyira koncentrálni és nem is emlékeztek annyi mindenre később. Fontos megjegyezni, hogy nem is elsősorban önmagában a dekorációval volt a probléma, hanem az előadás tárgyát képező témával össze nem függő dekorációval. Tehát például a nagy világtérkép egy földrajz előadásnál nyilván hasznos, de matematika órán elvonhatja a figyelmet a tárgyról. Mivel azonban a legtöbb kisiskolásnak saját terme van, és nem vándorolnak egyik teremről a másikra, ezek a termek mindenféle tantárgy vizuális elemeivel díszítve vannak, így pedig gyakorlatilag folyamatos a figyelemelterelés. Aztán meg tanár és szülő egyszerre panaszkodik, hogy a gyerek nem is figyel igazán az órán…

Szóval, ha hallgatunk ezekre a kutatókra, akkor csak óvatosan az osztálytermek agyondíszítésével. Én magam is jártam több olyan teremben, ahol gyakorlatilag egy négyzetcenti szabad falfelület nem látszott, és még én is szédültem benne a felnőtt idegrendszeremmel, közben meg a teljesen jószándékú tanítónéni nagyon büszke volt a szép dekorációra…. Persze egy totál sivár szoba meg nem túl barátságos, úgyhogy a legjobb megoldás talán valami olyasmi, ha a gyerekek háta mögött vannak a barátságos, színes dekorációs elemek, és a tábla környezete, vagy a teremnek az a része, amerre a legtöbbet néznek az előadások közben, az inkább tisztább, nyugtatóbb, átláthatóbb a szemnek…

Ti mit gondoltok erről?

(forrás: fastcodesign)

gyerekszáj album Karácsonyra

gyerekszáj album ajándékba 1

Immár hagyomány az aranyhalon, hogy minden évben megosztom, milyen saját készítésű ajándékkal leptük meg Karácsonykor a családtagjainkat. Valami olyasmivel, aminek létrejöttéhez a gyerekeknek is közük van, és ami a gyerekekre emlékezteti a megajándékozottakat. Tavalyelőtt kézlenyomatot, tavaly festett virágcserepet kaptak és ezek nagy becsben is vannak tartva mindenhol.

Az idei ötletem alapjául az szolgált, hogy mi azóta írjuk folyamatosan nagyobbik fiunk, a most 4 éves Máté aranyköpéseit, mióta elkezdett beszélni. Mára már talán több, mint száz ilyen kis mini szösszenet van a mappában, ami egészen mostanáig csak virtuálisan, a számítógépünkre mentve létezett. Első lépésként fogtam ezt a listát és kiválogattam belőle a legjobb 30-40 történetecskét, majd a töménytelen mennyiségű fotónkat átpörgetve (ez persze több órás művelet volt) mindegyik szöveghez válogattam egy valamilyen módon kapcsolódó képet.

gyerekszáj album ajándékba 2a

Aztán már csak el kellett menni kinyomtatni ezeket a fényképeket, venni néhány albumot, beleragasztani a fotókat és beleírni a szövegeket. Nem mondom, hogy nem vett igénybe sok időt, de, rengeteget, mert ragaszkodtam hozzá, hogy kézzel írjam mindet és összesen 7 album készült.

gyerekszáj album ajándékba 3

gyerekszáj album ajándékba 4

De megérte, mert hatalmas kacagások közepette olvasták el a megajándékozottak, és én is örülök neki, hogy Máté vidám kis gyermeki mondatai most már így is fennmaradnak az utókor számára…

gyerekszáj album ajándékba 5

gyerekszáj album ajándékba 7

gyerekszáj album ajándékba 6

10 elkapott terhesfotó

terhes fotó 1

Elárulok egy titkot azoknak az olvasóimnak, akik még nem jöttek rá: kisbabát várok, a második kisfiunkat. Ezért nem is nagyon tudok írni blogpostokat, mert egy – sikeresen leállított – majdnem koraszülés miatt már 3 hete fekszem itthon az ágyamban. A 37. héten vagyok, úgyhogy most már bármelyik pillanatban megszülethet őbabasága, akkor aztán jó darabig még ritkábban fog frissülni a blog, míg össze nem rázódik a kis családunk az új, kétgyerekes felállásban.

Akik a Pinteresten is követik az aranyhalat, szerintem egyáltalán nincsenek most meglepve, mivel már hetek óta gyűjtögettem a fotós mappába a várandós mamákról készült fényképeket. Mint mindenben, a terhesfotózásban is számtalan irányzat van, és bevallom őszintén, hozzám ezek közül az áll a legközelebb, amikor olyan fekete-fehér képeket látok, amelyeken nem, vagy csak alig-alig érződik, hogy “beállították” őket, és nem műteremben, bevilágítva, hanem “valós” helyszíneken, természetes fénynél készültek, lehetőleg mindenféle extra kellék használata nélkül. Minél természetesebbek, minél bensőségesebbek, nekem annál jobban tetszenek. Amikor az első kisfiunkkal voltam terhes, elmentünk profi terhesfotózásra, de igazából az ott készült képek 90%-át nem szeretem. Mindenféle nyakatekert pózokba kellett vágnom magam, folyton átöltözni, és az egésznek az izzadtság- és “műség”-szaga maradt meg számomra leginkább. Hiába költöttünk akkor arra egy csomó pénzt, a legjobban azokat a pocakos fotóimat szeretem, amiket százszor rosszabb minőségben ugyan, általában telefonnal, de a férjem csinált rólam, itthon, csak úgy, elkapott pillanatokban.

Summa summarum, az egészből csak azt akarom kihámozni, hogy most a blog fősodrától kicsit eltérve jöjjön pár kedvenc terhes tematikájú képem, amik inspiráltak engem, miközben az idei fotókat csináltuk. Nem lakberendezés, de remélem, nem fogjátok bánni! 😉

A pocakosak:

terhes fotó 3

terhes fotó 10

A papás-mamásak:

terhes fotó 8

terhesfotó 01

terhes fotó 9

És a tesósak:

terhes fotó 2

terhes fotó 4

terhes fotó 5

Szerencsére az idei képeink ilyenek is lettek, nagyon szeretem őket, köszönet értük Gábor barátomnak! Úgyhogy végre ez a pont is ki van pipálva a szülésre felkészülős listámon, Kisbabám, ha van kedved, most már akár meg is születhetsz… 😉

DSC_0002

Képek forrása:

1) Buzzy Photography
2) Tummy Style Maternity
3) Tammy Sams
4) Saksiri Photography
6) Sarah Der Photography
7) Avia Rosen
8) Melissa Glynn
9) Pinterest (eredeti forrást nem találtam)
10) Regös Gábor fotóművész (akinek ezúton is üzenem, hogy felháborító, hogy nincs honlapja, amit most linkelhetnék!)

elképesztő gyerekkórházak

Nationwide children's hospital

Saját magamat tekintve azt hiszem, egy rossz szavam sem lehet: életem eddigi 33 éve alatt csak születnem és szülnöm kellett kórházban. Látogatni annál többet jártam ilyen intézményekben, köztük sajnos gyerekkórházakban is, igazából ha őszinte akarok lenni, nagyon sokszor… És persze ilyenkor sem tudok kibújni a bőrömből, mindig figyelem, hogy milyen a környezet egy-egy adott egészségügyi intézményben, mennyire közvetíti a gyógyulás reményét vagy inkább a kiszolgáltatott elkeseredettséget a gyógyulni kívánók és szeretteik felé.

Nem tartozom azok közé, akik nagy hévvel szidják a magyar kórházakat, orvosokat és egészségügyi személyzetet. Nem mintha a saját családunkban ne lenne olyan ember, akinek az élete hosszabb lehetett volna, ha lelkiismeretes orvos kezébe kerül – de, sajnos volt ilyen… Ugyanakkor sokkal több a pozitív tapasztalatom, és végtelenül tisztelem azokat az orvosokat és egészségügyi dolgozókat, akik – gyakran kifejezetten nehéz körülmények között – a lelküket is kiteszik a betegeik gyógyulásáért. Mert lássuk be, lehet akármilyen csillogó-villogó egy kórház, ha a benne dolgozók szakmai tudása és embersége hiányozna, hiába is várnánk a gyógyulást a szivárványszínűre festett falak látványától…

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy tisztában vagyok vele: nem az a legfontosabb szempont, hogy egy kórház “jól nézzen ki”, hanem az, hogy rendelkezésre álljon elegendő gyógyszer, felszereltség és szaktudás a gyógyításhoz.

Ettől függetlenül, azért igenis jó érzés látni, hogy itthon is egyre több gyerekkórházban festenek képeket a folyosókra és kórtermekbe, hogy gyerekbarát módon díszítik az osztályokat, hogy játszósarkakat, játszószobákat alakítanak ki a beteg gyerekeknek. Ha az a szint, ami a következő fotókon lesz látható, Magyarországon egyelőre még elérhetetlen is, ne legyünk folyton csak elégedetlenek az itthoni helyzettel! Ha pedig mégis azok vagyunk, senki nem akadályozza, hogy adományokat gyűjtve, ecsetet ragadva, játékokat a kórháznak felajánlva magunk is tegyünk azért, hogy a gyerekeink, és mások gyerekei barátságos környezetben gyógyulhassanak! És itt nem kell ám hatalmas dolgokra gondolni… Egy lassan már 2 éve rákban meghalt debreceni kisfiú, Ajmal Zalánka anyukája és társai például tavaly tavasszal barátságos függönyöket varrtak a kisfiút egykor ápoló gyerekonkológia ablakaira adományképpen, és már ezzel nagyon sokat segítetettek az ott lábadozó gyerekeknek és szüleiknek… Néha már ennyi is elég!

Mindenesetre a fenti kis filozofálgatásom befejezéseként azért mégiscsak azt kívánom Nektek, hogy gyerekkórházakat lehetőség szerint inkább csak itt a blogon, fényképekről nézegessetek!!!

001-royal-childrens-hospital

002-royal-childrens-hospital

007-royal-childrens-hospital

Ann & Robert H. Lurie Children's Hospital of Chicago

ann-robert-h-lurie-childrens-hospital-of-chicago 2

Cairo-Children-Cancer-Hospital-57357-hall-2

children's hospital philadelphia

Evelina Children's Hospital

Nemours_children's hospital

Phoenix-Childrens-Hospital

Pittsburg Children's Hospital

Rainbow babies children's hospital_hero2

University College Hospital in Euston, London 1

University College Hospital in Euston, London 2

University College Hospital in Euston, London 3

A fotókon látható kórházak sorrendben:
1) Nationwide Children’s Hospital, Egyesült Államok
2,3,4) The Royal Children’s Hospital, Melbourne, Ausztrália
5-6) Ann & Robert H. Lurie Children’s Hospital of Chicago, Egyesült Államok
7) Children Cancer Hospital 57357, Kairó, Egyiptom
8) The Children’s Hospital of Philadelphia, Egyesült Államok
9) Evelina Children’s Hospital, London, Egyesült Királyság
10) Nemours Children’s Hospital, Florida, Egyesült Államok
11) Arizona’s Phoenix Children’s Hospital, Egyesült Államok
12) Children’s Hospital of Pittsburgh, Egyesült Államok
13) Rainbow Babies and Children’s Hospital, Cleveland, Egyesült Államok
14,15,16) University College Hospital, London, Egyesült Királyság