a mi otthonunk története – 3. epizód: most

IMG_4714 copy

Miután elmeséltem, hogy hogyan vettük meg életünk első saját lakását és hogyan újítottuk fel, most akkor íme az utolsó rész, mely arról fog szólni, hogy milyen a lakás most.

Mielőtt továbbmennél, előre szólok:
1) nem vagyunk lakberendezők, senki ne azt várja, hogy a magazinokban látható, előre megkomponált tereket fog majd itt látni, mert csalódni fog
2) igen, tele van IKEÁval az egész, aki erre finnyás, annak kár is továbbmenni
3) vannak benne teljesen “antiprofi” megoldások, például hogy a képek egyelőre nincsenek keretekben a falon – ez teljesen tudatos
4) a lakás még nincs “kész”, ha egyáltalán a való életben mondhatunk olyat, hogy egy lakás “kész” van. A konyhához még hozzá se nyúltunk, vagy például nincs még kihúzható étkezőasztalunk (amire szükségünk lenne a nagyobb vendégségek alkalmával), szóval lehetne ezen az állapoton még bőven javítani, ez számunkra sem kérdés.

Ha e négy figyelmeztetés után is kíváncsi maradtál, akkor kerülj beljebb! 🙂

IMG_4711 copy

IMG_4696 copy

Milyen a mi otthonunk? Rengeteg fény. Fehér háttér sok élénk színnel és mintával. Főleg modern, pár kivételtől eltekintve kifejezetten olcsó bútorok. Függönyök szinte sehol. Néhány családi örökség – nem raktározás céljával, hanem csupa olyan tárgy, aminek számunkra jelentősége, értéke van: az én anyai nagymamám matrjoska babái, A Férj anyai nagymamájától kapott gyönyörű festmény, egy idős rokonom által saját kézzel készített pad az étkezőben, a festőállvány előtt két kis zöld gyerekszék, amelyeken anyukám és a hugai csücsültek kislányként… És sok-sok zöld növény a könnyen túlélő és szépen mutató fajtából.

IMG_4692 copy

IMG_4570 copy

IMG_4569 copy

Ami teljesen tudatos: a mi lakásunk egy család lakása. Sőt, egy kisgyerekes családé. A vásárlástól kezdve minden döntésünk hátterében ott van az a gondolat, hogy azt szeretnénk, ha az itt lakó felnőttek és gyerekek egyaránt otthon éreznék magukat benne. Már magát a társasházat is úgy választottuk ki, hogy tudtuk: vannak itt szomszéd gyerekek, és legnagyobb szerencsénkre amióta itt lakunk, 3 év alatt már 3 gyerek született, így jelenleg a 8 lakásban összesen hat, fél és 4 éves kor közötti kisember lakozik. Mivel mi A Férjjel gyerekkorunkban egy társasházi bandához tartoztunk, együtt bringáztunk, együtt építettünk bunkert, vagy éppen együtt sütöttünk szalonnát, szinte minden nap több órát együtt eltöltve az iskola után, tudjuk, mennyire klassz egy ilyen szoros gyerekközösség tagjának lenni egész kicsi kortól, és nagyon reméltük, hogy a mi gyerekeinknek is lesz része ilyen élményekben. Az egész lakást is úgy alakítottuk ki tehát, hogy itt szabadon lehet rohangálni, ugrálni, játszani, bukfencezni a párnákon, akadály nélkül hemperegni a szőnyegen, felmászni a kanapéra, vagy éppen Piacassot játszani, míg Mama főz a konyhában. Ezért strapabíró, szürke és mosható huzatú a kanapé, ezért nincs dohányzóasztal a nappali közepén, ezért van nagy szabad tér a lakásban, és ezért lehet nálunk csapatos ugrálóversenyt rendezni a kanapé összes párnáját a földre dobott ugrópályaként használva. Ja, és szabad szappanbuborékot fújni a lakásban! – volt már, aki ezen meglepődött, én meg azon, hogy ezen meg lehet lepődni! 🙂

IMG_4641 copy

IMG_4668 copy

IMG_4667 copy

IMG_4594 copy

IMG_4327 copy

IMG_4754 copy

A fürdőszobánkról már írtam, hogy csak a legszükségesebb helyekre tettünk csempét és hogy itt tanyázik a híres-neves névadó aranyhal. De nem csak ő van itt, hanem a bizsuim és egy csokor levendula, amit anyukám kertjéből kaptam. Meg Máté fürdőjátékai kosarakban. Meg egy keretezett idézet, amit a világ legjobb munkahelyéről örököltem egykor.

IMG_4521 copy

IMG_4517 copy

IMG_4501 copy

IMG_4514 copy

Máté szobája már szerepelt a blogon, nem ismételem meg újra, csak a teljesség kedvéért álljon itt néhány fotó. Ebben a szobában nemsokára úgyis lesz néhány változás… 😉

mate kuckoja

mate kuckoja 2

mate kuckoja 3

Trom Kata kérdezte egyszer tőlünk egy tanfolyamán: Te mit látsz magad körül, mikor először kinyitod a szemed reggel? Akkoriban még csak a fehér falat láttam, most már ezt a kis “tízparancsolatot”, és egy fényképet, amit A Férj csinált rólam és Mátéról egyik reggel. A malackát meg szeretem, hogy tükröződik.

IMG_4729 copy

IMG_4738 copy

Az esküvői meghívónkat én terveztem, ez a Klimt festmény volt a tetején. A hatalmas textilképet egy barátunktól kaptuk nászajándékba. Szeretjük, hogy az ágyon és az éjjeliszekrényeken kívül semmi más nincs ebben a szobában, csak nyugalom. (Na jó, őszinte leszek: szeretnénk. Az egyik sarokban ugyanis most épp tök nagy kupi van, de azt ügyesen lehagytam a fotóról, mert beccszóra napok óta azon dolgozunk, hogy felszámoljuk! 😉

IMG_4789 copy

IMG_4794 copy

Szegény kis konyha mostohagyerek, ahogy már írtam korábban: se időnk, se pénzünk nem volt felújítani. Sötét tónusaival teljesen elüt a lakás többi részétől, de nem akartam megbántani azzal, hogy meg sem említem, ráadásul a kilátást imádom innen. A szódásüveget egy szórakozóhelyről kunyerálta A Férj egy dekadens éjszakán, a kis rózsaszín rádiót meg nekem vette, mert szeretek rádiót hallgatva főzőcskézni. Ahogy az anyukám.

IMG_4294 copy

IMG_4300 copy

És most, hogy a lakásban tett séta végére értünk, lehull a lepel egy gyengémről: imádom a cipőket. Szerencsére A Férj is, ezért nemhogy ellenezte, de egyenesen szórakoztatja, hogy az előszobában a szüleim régi tálalószekrényébe költöztetem be mindig az aktuális évszak kedvenc darabjait. Szinte mindenki meghökken rajta, mikor belép hozzánk, mi meg szeretjük meglátni az első reakciókat az arcokon… 😉

IMG_4600 copy

IMG_4611 copy

Hát ennyi. Ilyen most, mi pedig ilyennek szeretjük minden kis hibájával együtt.
És most már egy szavatok sem lehet: Felakasztottam a hóhért! 😉

Reklámok

a mi otthonunk története – 2. epizód: a felújítás

IMG_4424

Az előző részben ott hagytuk abba, hogy a december 13-ra kiírt szülés előtt már csak 2 hónapunk maradt a felújításra. Előkerestem most Nektek pár fotót, hogy megmutassam, mekkora hasam volt már, mikor nekikezdtünk… A Férj ugye dolgozott, én viszont a veszélyeztett terhességem miatt már néhány hete szabadságon voltam, úgyhogy én tartottam a kapcsolatot a szakemberekkel, akik a felújításban segítettek nekünk.

Mivel nem csak időnek álltunk szűkében, de pénznek is, tényleg csak a legszükségesebb változtatásokat végeztük el:
1) kicsit megbuheráltuk az alaprajzot: falakat egészítettünk ki a korábbinál nagyobbra
2) fehérre festettünk mindent falat
3) a fürdőszobát és a kis WC-t teljesen újracsempéztettük, és kicseréltük a régi zuhanykabint
4) a parkettát felcsiszoltattuk és bepácoltattuk mahagóni színűre.

Se időnk, se pénzünk nem maradt például a konyhára, úgyhogy ahhoz hozzá sem nyúltunk, leszámítva, hogy 6 db virágos mintás díszítőcsempét (nem tudom, hogy ez-e a szakszerű neve) kiszedettünk a konyhacsempék közül, és arra a 6 helyre is olyan semleges csempe került, mint a többi a konyhában. Úgyhogy megmaradt a régi kis hűtő (aminél nagyobbra lenne szükségünk), a mikro (amit soha semmi másra nem használtunk, mint a szoptatásos cuccok fertőtlenítésére), a sütő (ami jó hangosan berreg), a mosogatógép (amit már többször kellett javíttatni), és az elektromos főzőlap (ami most már csak úgy működik, ha valamilyen fémtárggyal érünk hozzá a gombokhoz – ne kérdezzétek, hogy erre hogyan jöttünk rá! 😉 És maradt maga a konyhabútor is, ami bár elrendezésre viszonylag praktikus, de a sötét cseresznyeszíne, illetve a munkalapjának feketés-rózsaszínes műmárványa nagyon nem illik az általunk a lakásban kialakított hangulat többi részéhez. Úgyhogy a konyha még mindig a jövő zenéje, majd egyszer talán nekiesünk annak is.

Vegyük kicsit sorba akkor, hogy amihez viszont tényleg hozzányúltunk, az miért és hogyan történt!

1) Az alaprajz megváltoztatása

Ahogy az előző részben már írtam, a hirdetésben szereplő alaprajz picit eltért a valóságtól. Lenyűgöző rajztudásommal lerajzoltam nagyjából a valós állapotot, ami így nézett ki a lakás megvételekor:

alaprajz eredeti

A következő képen megmutatom, hogy mi mit tartottunk benne feltétlenül megváltoztatandónak: a karikával jelölt rész – gyakorlatilag az előszoba – a mi igényekkel szemben irreálisan nagy területet foglalt el.

alaprajz2

Két változtatást találtunk ki ennek a területnek a használhatóbbá tételére:
1) az egymás mellett lévő fürdő és szoba (a későbbi hálószobánk) egyik falát meghosszabbítottuk, annak érdekében, hogy ne “csapott sarkú” helyiségek legyenek, hanem a sarkot egészítsük ki. Ennek köszönhetően a hosszabb fal miatt megnőtt a fürdő és a szoba területe, ráadásul így az ajtókat is arrébb tudtuk tenni, ezért nem nyíltak be olyan mélyen ezekbe a helyiségekbe (a korábbi verzió szerint a hálóban a kinyitott ajtó gyakorlatilag a franciaágy szélét verdeste);
2) annak a pici helyiségnek, ahol a kazán volt, lebontattuk az előszoba felé eső falát, és ezt a kis kamrát megnagyobbítottuk, így létrejött egy tárolóhelyiség, amit a kazán mellett plafonig bepolcoztunk. Itt elfér a porszívónk, a felmosóvödör, a seprűk, lapátok, felmosócuccok, mindenféle más takarítóeszköz, és itt tartjuk a szelektív szemetes zsákokat is. A folyosó felé eső oldalra két irányban elhúzható tolóajtót tettünk, ami a folyosóra néző oldalán teljesen tükrös, ezáltal a folyosó “csőszerű” voltát teljesen megszünteti, ráadásul tökéletesen kapóra jön öltözéskor is, hisz pont szemben van a gardróbbal.

Ezeket a változtatásokat rajzoltam le a következő képen:

alaprajz 3

Elnézést a hiperbéna rajzokért, azért a lényeg, remélem, látszik rajtuk! 🙂

Hogy fotón is látható legyen, mindez a gyakorlatban hogyan is nézett ki, íme három kép, amin jól megfigyelhető, hogyan változtak a falak, illetve milyen lett az a bizonyos tárolóhelyiség. Ja, és persze én is látható vagyok rajtuk, rendkívül szexi “terhesen lakástfelújítós” szerkóban, uszkve 15 kilóval nagyobb méretben a normál súlyomhoz képest… 😉 (Az első fotón pont abban a “csapott sarokban” állok az előszobában, amit el akartunk tüntetni, a másodikon pedig a hálóban állok, és már látszanak a meghosszabbított falrészek.)

felujitas

haloszoba-uj-fallal

kazanhaz-es-babakocsitarolo

2) A falak fehérre festése

Tudom, hogy nagyon sokan szeretik a színes falakat, én is laktam olyan albérletben, ahol minden szobában más-más színű vastag színes sáv volt a falon, és ez kifejezetten jól is állt annak a lakásnak. Sőt, emlékszem, amikor tizenévesen láttam moziban a Sekély sírhant című filmet, rajongtam annak a lakásnak a sötét, színes falaiért, amiben a történet játszódott.

sekély sírhant

Na, de most, hogy a saját lakásunk falszíneit kellett kitalálni, arra a döntésre jutottunk, hogy legyen minden fal fehér. Méghozzá azért, mert így ezerszer könnyebb később bútorokat választani, dekorálni, stb. Vagyis az volt a koncepciónk, hogy a színek iránti rajongásunkat a fal helyett a kiegészítők képviselik majd a lakásban. Ez volt a terv, és szerintünk sikerült is megvalósítani, ahogy majd meglátjátok a lakás jelenlegi képét bemutató utolsó részben.

3) Csempézés

Szerencsére már kezd kimenni a divatból, de azért még mindig tartja magát Magyarországon az a szokás, hogy a fürdőszobát, WC-t, plafontól padlóig kicsempézik. Míg nem jártam Nyugat-Európában, eszembe se jutott, hogy ezt lehetne máshogy is, azonban mikor először jártam Londonban, és vendéglátónknál láttam, hogy egyáltalán nincs csempe a fürdőben, sőt a fürdőszoba is tele van – persze üveges keretekbe helyezett – festményekkel, teljesen elámultam, hogy ez mennyire sokkal barátságosabbá teszi ezt a helyiséget.

Magyarországon először az egyik albérletünkben láttam olyan megoldást, hogy van ugyan csempe, de csak a kád és a zuhany mellett, és nem teljesen a plafonig, a fürdőszoba többi falán pedig egy darab sem. 1,5 évig laktunk abban az albérletben és nagyon megszerettük ezt a verziót, úgyhogy végül mi is ennél a kompromisszumnál maradtunk. Teljesen kihagyni a csempéket nem mertük volna, hisz tudtuk, hogy hamarosan gyerekek fognak tombolni a kádunkban, fröcskölve a vizet mindenfelé, de annak semmi akadályát nem láttuk, hogy csak olyan helyre kerüljön csempe, ahol reálisan rákerülhet a víz a kádból, illetve a zuhanykabinból. A kis WC-nkbe pedig egy darab csempe nem került a padlón lévő járólapokon kívül, és így most sokkal kevésbé “dobozszerű” a hangulata, mint volt eredetileg, ahogy látszik ezen az előző részben is mutatott képen:

wc

Festményeket is szerettem volna a fürdőnkbe tenni, írtam is már ennek kapcsán egy blogpostot, tele szerintem klassz képekkel, de ugye odakerült a hatalmas aranyhal, e blog névadója (ha nem tudjátok hogy lett ilyen furcsa neve a blognak, érdemes itt elolvasni), és ő annyira meghatározza a teret, hogy mostanáig nem találtam még olyan képet, amivel “jól kijöttek volna”.

Hogy milyen lett a fürdő, azt a következő részben majd meglátjátok.

4) A parketta

Egy barátunk lakásában láttunk először olyat, hogy csiszolás után nem lakkozták le a parkettát, hanem csak pácolták, és A Férj is meg én is teljesen beleszerettünk a látványba, hogy a parketta nem csillog, hanem matt. Tudtuk persze, hogy ennek az a hátránya, hogy a felület sérülékenyebb, hisz nincs rajta a lakk, mint védőréteg, de bevállaltuk ezt a kockázatot, mert annyira nagyon tetszett. (Az ilyen döntéseinkre mondja mindig az egyik jó barátunk enyhén rosszalló mosollyal az arcán: “design over function”… 😉

A klasszikus világosbarna parkettaszín helyett egy sötétebb, mahagónis pácot választottunk, így tehát a végeredmény a régi csillogó, világos padló helyett egy sötétebb, matt verzió lett.

::

Nagyban folyt még a felújítás, amikor a mi drága kisfiunk hirtelen úgy döntött: 3 héttel előbb szeretne világra jönni, december 13. helyett november 21-én… Így hát kútba fúlt a szülés előtti költözés terve, és 1 hónapig teljes káoszban éltünk, két lakás között egy néhány hetes babácskával. Persze már csak a rendszeresen látogató védőnő miatt is muszáj volt babához méltó állapotokat teremteni mindkét helyen, de ez nem mindig volt egyszerű, ahogy például a mellékelt képen is látszik, ami még az albérletben készült… 🙂

img_4989-resized

Aztán végre-végre, 2 nappal karácsony előtt átköltöztünk az új lakásba, Máté ugye egy hónapos volt ekkor. Mivel a lakásvásárlás, a felújítás, és a baba születése minden pénzünket teljesen felemésztette, évekig tartott, míg apró lépésekben haladva kialakult a lakás mai arca. Míg nem gyűlt össze elég pénzünk, a gyerekkori könyvespolcainkat, és egyetlen darab szőnyegemet használtuk, meg a munkahelyemről leselejtezett lámpákat, kanapét, stb., szóval csupa régi dolgot, úgyhogy még sokáig kissé szedett-vedett volt a hangulat.

nappali-jobb

eloszobabol

Máté pedig a mi hálónkban aludt kiságyban 1 éves koráig, úgyhogy szegénykének a szobáját nagyon sokáig “kupiszobának” használtuk, itt tároltunk mindent, amit még nem sikerült kicsomagolni, kiválogatni, leselejtezni, a kissé káoszos költözési időszak alatt.

mate-szoba

Akármennyire nem szerettem ezt a hevenyészett időszakot, arra tökéletes volt, hogy ezalatt a 2-3 év alatt “megismertük” a saját lakásunkat. Lehet, hogy hülyén hangzik, de időbe telt, míg rájöttünk, hol szeretünk a legjobban üldögélni, mennyi könyvespolcra lesz majd szükségünk, mi lenne a nappali számunkra ideális elrendezése, vagy hogy igazából semmi szükségünk nem lesz külön íróasztalra, mert úgyis mindig a kanapén ülve vagy a konyhaasztalnál laptopozunk, ésatöbbi ésatöbbi. Pénzügyi okokból nem tudtunk abba a “hibába” esni, hogy rögtön az elején berendezzük a lakást, anélkül, hogy megismernénk, számunkra hogyan a legkényelmesebb használni, és ennek a végső elrendezéskor nagy hasznát vettük. Azt hiszem, az észak-európai országokban él az a szokás, hogy ha új lakóövezetet építenek, először megnézik, merre vágnak át a köztereken az emberek, és ezután teszik csak oda a járdát, nem pedig fordítva, hogy először ott a járda, aztán mindenki egész más útvonalon, a füvet letaposva gyalogol. Hát, a mi lakberendezésünk is valahogy ebben a szellemben alakult, még ha nem is teljesen tudatosan, de szerencsénkre…

És hogy milyen lett a lakás mostanra? Az jön végre a harmadik, utolsó részben! 🙂

a mi otthonunk története – 1. epizód: a lakásvásárlás

hswh

Az egész azzal kezdődött, hogy kiderült: babát várunk. Ekkor már 3 éve házasok voltunk A Férjjel, és a második közös albérletünkben laktunk. Mivel abban a lakásban csak egy nappali és egy háló volt, felmerült az igény, hogy ideje lenne legalább egy szobával nagyobbat keresni. Nekünk igazából teljesen megfelelt volna egy újabb bérelt lakás is (A Férj rajong azért a röghöz kötöttség nélküli szabadságért, ami a bérelt lakásokkal jár), de családunk idősebb tagjai azt mondták: ha már jön a baba, itt az ideje saját lakást venni, és ha egyedül nem megy, segítenek benne, ahogy tudnak. Eddigre egyébként mindketten hosszú évek óta dolgoztunk már, megtakarított pénzünket gyűjtögettük a bankban, de a család összefogása nélkül biztosan nem mertünk volna még belevágni.

Mikor végre eldöntöttük, hogy ám legyen, elkezdtem nézegetni az ingatlan.com-on a lakáshirdetéseket. Mivel több albérletet kerestem már az elmúlt években, és nem csak saját célokra, elég jó szemmel ki tudtam már szúrni, mit érdemes élőben is megnéznünk és mit nem. Igazából – mivel mindketten reggeltől estig dolgoztunk, ráadásul az én pocakom egyre nőtt – igyekeztem radikálisan minimalizálni az ilyen “megnézős” kecókat. Az annyira kellemetlen szerintem, mikor odamész egy lakásba, és már az első percben tudod, hogy soha az életben nem fogsz beköltözni, mégis kedvesen végignézed az egészet, ha már a tulaj vagy az ingatlanos rádszánta az időt, miközben igazából ez mindenkinek csak időpocsékolás. Szóval én inkább feltettem a kérdéseim e-mailen vagy telefonon, elkértem mindig előre az alaprajzot, megnéztem, hogy milyen az utca, de fölösleges köröket nagyon nem akartam futni.

Mit kerestünk?
1) a környéket eléggé szűkre lőttük be: egy Budapest határán lévő kertvárosi részbe szerettünk volna költözni, ahol az eddigi albérleteink is voltak, ahol a szüleim is laknak (velük nagyon szoros a kapcsolatom, és a születendő baba miatt is a közelükben szerettünk volna maradni), és ami nekünk már csak azért is különösen kedves, mert innen ismerjük egymást: gyerekkori társasházi szomszédságból és barátságból nőttük ki magunkat bő 15 évvel később házassággá…
2) legyen nagy tágas nappali és mellette 2 kis szoba (egy szülői és egy gyerekszoba)
3) legyen a lakás minden helyiségében sok-sok-sok természetes fény
4) a konyha legyen amerikai, vagy egybenyitott a nappalival, hogy ne szoruljon ki a családi életből, aki főzőcskézik
5) legyen benne egy 1-2 m2-es helyiség, amiben a porszívót, felmosó vödröt, és más hasonló cuccokat tudjuk elrejteni szem elől
6) nem feltétlenül, de lehetőleg a fürdőszobának is legyen ablaka
7) csak kisebb felújításokra legyen szükség, hisz hamarosan érkezik a kisbaba.

Minden másban maximálisan kompromisszumkészen álltunk a kereséshez, ennek ellenére áprilistól augusztusig nem találtunk semmit, pedig minden héten háromszor érkezett az ingatlan.com-ról a mi keresési paramétereinknek megfelelően beállított hírlevél. Ez alatt az 5 hónap alatt mindösszesen 3 lakást néztünk meg személyesen is, de egyikből se lett szerelem.

Közben viszont a pocakom szépen gyarapodott, augusztusban már 5 hónapos baba mozgolódott odabent, és vészesen kezdtünk kicsúszni az időből. Augusztus 31-én mondtam A Férjnek, hogy az aznapi hírlevél lesz az utolsó, amit még megnézek, és ha ebben se találunk semmit, akkor halasszuk inkább ezt a lakásvásárlási mizériát a szülés utánra. Egyetértettünk, ő elment zuhanyozni, én meg megnyitottam a hírlevelet, amiben első találatként megtaláltam A Lakást.

Az alaprajzon ezt láttuk:
alaprajz-450x600

Jól látszik, hogy rengeteg az ablak, és bár a szobák nem túl nagyok (a való életben egyébként pár négyzetméterrel még kisebbek is, mint itt a hidertési alaprajzon), a nappali+étkező+konyha egyben viszont hatalmas tér. Ez a kompromisszum nekünk simán belefért, mert eleve az volt a fő célunk, hogy nagy családi-baráti életet élhessünk a nappaliban, a hálókat tényleg csak az éjszakákra szántuk. Nagyon örültünk a padlótól palfonig beépített szekrényes gardróbnak, mert így a lakás többi szobáját 1oo%-ig tehermentesíthettük a ruhásszekrényektől, sőt, még a mosógépnek is maradt itt hely, amit a gardróbba tenni nekünk sose jutott volna magunktól eszünkbe, de az előző tulajdonosok így oldották meg, és a mosógép nélküli fürdőszoba ötlete nekünk nagyon megtetszett. A “porszívótároló” helyiségnek azt a részt pécéztük ki, amire az alaprajzon a “cirkó” szó van írva, ezt a következő bejegyzésben a felújítás kapcsán majd részletesebben megmutatom, hogyan.

A lakásról készült fotók a hirdetésben így néztek ki:

nappali

nappali-3

etkezo

halo

gyerekszoba

furdo1

furdo2

wc

Mikor A Férj kijött a zuhany alól, fel is hívtuk az ingatlanost, aki azt mondta, akár 15 perc múlva is találkozhatunk a lakásnál, és ez így is lett. Ahogy felmentünk a lépcsőházban és megálltunk az ajtó előtt, észrevettem, hogy a tulajdonosok egy számomra is nagyon kedves festményt tettek ki a bejárati ajtó fölé, és már ezt valami jelnek éreztem: ez a lakás ránk vár. Ahogy beléptünk az ajtón, és elárasztott a rengeteg fény, ami a lakás számos ablakából ömlött befelé, én tudtam, hogy “otthon vagyunk”. Mindkettőnknek első látásra szerelem lett, úgyhogy másnap a szüleim is átjöttek megnézni, és még aznap kezet is ráztunk az adásvételre. A rengeteg papírmunkával telt el a szeptember, így október közepén kezdődhetett a felújítás, amire a december 13-ra kiírt szülés előtt már csak szűk 2 hónapunk volt…

(folyt.köv.)

a “menő budapesti lakások” rovat

niki-szines-12

Ahogy már sokszor, sok helyen hangsúlyoztam itt a blogon, engem a legjobban valódi emberek valódi otthonai érdekelnek. A blog többéves fennállása alatt azoknak a bejegyzéseknek az írását szerettem a legjobban, amelyekben igazi lakásokat tudtam megmutatni. Sajnos egyelőre kevés, fájdalmasan kevés van belőlük készen, de azért megnézhettétek már:
1) művészbarátnőm, Niki egy szobás, de nagyon hangulatos kis városligeti otthonát,
2) Antwerpenbe költözött barátnőm, Ildi belga párjával közös kecóját,
3) a lakberendezés lelki hátterével, a lakásunknak az életünkre és az életünknek a lakásunkra való hatásával foglalkozó Trom Kata budai lakását.
Ezeken kívül bepillanthattatok már az én kisfiam gyerekszobájába, illetve az egyik legjobb barátnőm kislányának birodalmába is.

Ezek a bejegyzések mindig nagy sikert arattak a blogon, és folytatni is fogom a sorozatot. De hogy addig se maradjatok magyar lakások bemutatói nélkül, kérdezem én, hogy felfedeztétek-e már az Egy nap a városban blogon a “menő budapesti lakások” rovatot? Fél éve indult, és ott is még csak néhány kecó látható. Ami a bejegyzésem apropóját adja, az az, hogy most jelent meg rajta az első olyan, ami nekem igazán tetszik. Az építészmérnöknek tanuló Juhász Janka Rákóczi tér melletti, mindössze 32 négyzetméteres lakása ez, és ha megnézitek a blogon a fotókat, meglátjátok, hogy valami elképesztő, hogy ő és a kivitelezésen dolgozók miből mit hoztak létre. Világos, átlátható, ötletes, játékos, színes, fiatalos, vagány, jó elrendezésű – egyszóval szerintem szuperül sikerült. Bár kicsit még hiányoznak nekem a fotókról az “élet” képei, könyvek, növények, kis apró személyes dolgok, de ezt leszámítva maga a lakás szuper lett.

egy nap a városban - Janka lakása 1

Az említett blogon bemutatott többi lakásról is elmondható egyébként, hogy valami nagy lepusztultságból sok-sok munkával és tervezéssel egészen elképesztő eredményeket hoztak létre, nekem mégis Jankáé tetszik eddig úgy igazán.

Miért írom ezt?

Van fent két lakás, mely Eva Mihály Amichay nevéhez fűződik. Az egyik 29 m2, a másik 5o, ugyanabban a házban vannak a Bródy Sándor utcában. Mindkettőn látszik, hogy tele vannak vitathatatlanul jó ötletekkel és praktikus megoldásokkal, mégis – zöldfülűként – én úgy érzem, sose mernék ennyire harsány színeket használni ennyire kis terekben ennyire nagy felületen. Én tényleg nem értek hozzá, csak a lakberendezésért rajongó laikus mondja belőlem, hogy kis terekben mindent meg kell próbálni, hogy a fény minél jobban érvényesüljön, és az erős színek ne váljanak összességében nyomasztóvá.

egy nap a városban blog - Éva Mihály Amichay 1

Maga Eva is azt írja egy hozzászólásában, hogy “városgazdász vagyok, tehát a lakás nem esztétikai értelemben fontos számomra, hanem a minél jobb működése, mert az, szerintem, alapvetően befolyásolja az emberek közérzetét, munkaképességét, pszichés állapotát”. Azt hiszem, ez az, amivel én vitába szállnék. 🙂 Szerintem a színeknél, és az elegendő fénynél kevés dolog befolyásolja jobban az ember közérzetét. De ez nem azt jelenti, hogy neki VAGY nekem van igazam, az ideális szerintem az lenne, ha egy lakás tervezésekor mindkettőre, a jobb működésre és esztétikára egyaránt összpontosítanánk.

Szerepel a blogon Cselőtei Barbara belsőépítész otthona is, ami pont az ellentéte Eva erős színekben tobzódó lakásainak: itt minden fekete-fehér.

egy nap a városban blog - Cselőtei Barbara 1

Sok részlete van ennek a lakásnak, ami nekem is nagyon tetszik, pl. a metrócsempék a konyhában, vagy a fehér fapadló, mégis az összkép – annak ellenére, hogy értem az indokát – nekem mégis túl hideg. A fekete-fehér koncepció ellen önmagában semmi kifogásom nem lenne, de például szőnyegek sincsenek, illetve a bútorokban is sok a fém, aminek az összhatásaként azt érzem a fotók alapján: folyton fáznék itt. Barbara magyarázatként egyébként azt írja: “Egy otthon mindig a benne élő emberek életvitelétől válik értelmezhetővé. Hárman lakjuk a lakást, két kisképzős, művésziskolás tinédzser lányommal, akik az anyjukhoz hasonlóan, reggeltől-estig hiperaktívan alkotnak. Ez a közeg egyrészt – számunkra pihentető módon – kizárja a napközben minket érő, brutális mennyiségű, vizuális ingert, másrészt nem vonja el a figyelmünket az állandó alkotásról, mindig a lényeggel tudunk foglalkozni. Nem elhanyagolható szempont, hogy mivel hatnapos munkahetünk van, napi tíz óra munkával (a lányoknak is, a sok szakmai feladat miatt), könnyen tudjuk rendben tartani, takarítani. Végül, de nem utolsósorban, nálunk mindig van valami, alkotókör, házi hangverseny, zenészbarátokkal való zenehallgatás, házi kiállítás, fotózások, esetenként kb. húsz fővel. Nálunk színes emberekkel és eseményekkel van tele a lakás, nem tárgyakkal. De ez a szép a világban, ahányan vagyunk, annyiféleképpen élünk, mindannyian mást szeretünk.” Ezzel mondjuk nem tudok vitatkozni!

Aztán van fent még egy kecó, olyan, mint egy mini Távol-Kelet egy 62 m2-es budapesti lakásban. Tulajdonosa, Bokodi Gábor esküvői rendezvényszervezéssel foglalkozik, életében először végzett lakásfelújítást, és hozott létre valami elképesztőt.
egy nap a városban blog - távol-keleti kecó 1

Gondolom, azért lett ez a lakás este fotózva, hogy a sok gyertya és sejtelmes fény hangsúlyt kaphasson, de én annyira nagyon kíváncsi lennék, hogy nappal milyen itt! Az biztos, hogy esténként egy orgia az érzékszerveknek, fények és sötét, puha anyagok, tűz az asztalon, amennyire látom, sehol semmi műanyag, csak valódi fa, fém, üveg, na meg mindeféle szövetek. A szabadon álló kádakat imádom, nekik olyan van, ez külön piros pont nálam. De mégis, mégis, annyira látnék nappali képeket, mert az összhatás megint olyan sötét nekem! Tudom, hogy este lett fotózva, ezért lehet, hogy tévedek, de csak az esti fotók alapján nem biztos, hogy mernék ennyi sötétbarnát használni viszonylag kis térben. Az viszont elképesztő, hogy nulla szaktusással valaki ilyen, a saját stílusával minden ponton harmóniában álló teret tud alkotni, le a kalappal!

Összefoglalva: nekem nagy tanulság volt ezt a sorozatot és a hozzá kapcsolódó commenteket nézegetve, hogy szinte soha nem lehet egy lakást “önmagában” szemlélni, tökre nem mindegy, hogy ki lakik benne, és neki miért, milyen koncepciója van arról, hogy milyen élettérre van szüksége. Örülök, hogy a hozzászólások között elolvashattam a tulajdonosok saját véleményét, és megismerhettem belőle az indokaikat. Mert valóban, teljesen lényegtelen, hogy én mit gondolok ezekről a lakásokról, az a lényeg, hogy azok mit gondolnak róla, akik benne élnek. Akkor jó, ha nekik tökéletes, ha őket tükrözi, és azt hiszem, ez mindegyik fent említett lakásról vitathatatlanul elmondható. Az én véleményemnek sem a kritika a célja, csupán egyfajta hangos gondolkozás, hogy magamból kiindulva a saját tapasztalataimat és igényeimet nézve én mit csinálnék másképp. Ha valaha valóban lakberendezéssel foglalkoznék, valószínűleg pont az lenne számomra a legnehezebb, hogy tudjak teljesen a megrendelőre koncentrálni, és a saját ízlésem háttérbe szorítani az ő kedvéért. Biztos nem könnyű az ilyen kompromisszumokat megkötni a gyakorlatban, márpedig másképp ez nem megy!

Minden lakásból csak egy képet “loptam” el ízelítő kedvéért, az összes többi fotót és részletes leírást megtaláljátok, ha átnéztek az Egy nap a városban blogra. Én személy szerint várom a következő epizódokat, és persze a Ti véleményeiteket is, lehet velem vitatkozni! 😉

varázslat a Normafán

IMG_4384

Rendhagyó ajánlat egy lakberendezési blogról a hétvégére: MENJETEK KI A LAKÁSBÓL! 🙂

Mi tegnap a Normafán sétáltunk a kisfiammal és a barátaival, ebben a varázslatban. Lélegzetelállítóan szép most! Szerintem ma is felmegyünk… És holnap is… 😉

IMG_4387

IMG_4393

IMG_4396 copy

IMG_4411

IMG_4410

IMG_4437

ui.: Nem szoktam a blogon politizálni, de most mégis pár mondat, ami a közélettel kapcsolatos. Babakorom óta járok a Normafára, és most már én viszem oda a kisfiamat. Heti rendszerességgel, ha nem gyakrabban… Olyannak szeretem a Normafát, amilyen, tavasztól télig. Annak ellenére, hogy magam is sízek, sőt, hogy gyerekkoromban a Normafára jártam síedzésre, nem értek egyet azzal, hogy sícentrum épüljön ide, tekintettel arra, hogy jó esetben évente összesen 2-3 hétig van a Normafán olyan minőségű hó, ami síelésre alkalmas. Aki egyetért velem, csatlakozhat a Normafa-természetesen csoporthoz a Facebookon.