Sári néni tornáca

Tegnap kirándulni voltunk. Dunakilitiben jártunk, abban a faluban, ahol gyerekkorom nyarainak jó részét töltöttem apai nagymamáméknál. A nagyszüleim sajnos már nem élnek, de szerencsére édesapám és két testvére a haláluk után úgy döntött (igazából nem is volt kérdés), hogy megtartják a házat. Hatalmas örömömre, mert a gyerekkori emlékek folytán a Szigetköz a szívem csücske, nagyon szeretem ezt a vidéket.

Mint mindig, amikor Dunakilitiben járunk, természetesen most is meglátogattuk Sári nénit, akinek férje a nagymamám testvére volt. Sári néni szokás szerint kedvesen, süteménnyel várt minket, én pedig – ahogy mindig – ismét rácsodálkoztam gyönyörű házára.

Azért szerettem volna megmutatni néhány részletét, mert ez is kitűnő példája annak, hogy nekem sem csak az tetszik, ami modern. Sőt, egy ilyen vidéki környezetben igazából nagyon ritkán láttam saját szemmel (magazinokban igen) olyan valóban modern épületeket, amelyek szervesen illeszkedtek a körülöttük lévő világhoz, anélkül, hogy az embernek az lenne az első gondolata a megpillantásukkor, hogy Hát ez meg hogy kerül ide…?

Én nem vennék muskátlit a budapesti lakásunk teraszára, de ezek olyan házak, amelyek még szerintem is muskátlival a legszebbek, sőt igazából más virággal (szinte) el se tudom képzelni őket.

Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy zöldfülűként úgy látom, hogy a lakberendezésnél nem szabad, nem jó elszakadni a lakás tágabb környezetétől, attól a milliőtöl, amelyben az épület található. Mert valahogy nem csak nekünk van lelkünk, hanem egy városrésznek, egy településnek is van lelke, van személyisége, és (szerintem) sokkal harmónikusabb tereket hozhatunk létre, ha erre tekintettel vagyunk.

Lehet velem vitatkozni, én egyszerűen csak így érzem.