Amit még én is szeretek a Louis Vuittonban…

Louis Vuitton Foundation Párizs szögletes aranyhal 14

El nem tudjátok képzelni, mennyi meg nem írt blogpost van a fejemben az elmúlt két évből. Rengeteg. Annyi csodálatos helyen jártam, annyi mindent meg szeretnék mutatni Nektek, annyi mindent el szeretnék mesélni (pl. hogy milyen lakóautóval bejárni Európát egy 2 és egy 5 éves gyerekkel), hogy az nem igaz. De nekem ez a blog mégiscsak egy hobbi, és folyton-folyton a sor végére szorul, amikor döntenem kell arról, hogy mit kezdjek a szabadidőmmel. Mert előbb a gyerekeimmel játszom, a férjemmel beszélgetek, megnézem a filmet, amit már ezer éve meg akartam, elolvasom a könyveket, amik sorakoznak a polcomon és iszonyú kíváncsi vagyok rájuk, találkozom a családommal, a barátaimmal, kirándulok, kiállításokat nézek meg, és ha ez mind mind ki van pipálva nagyjából és valami csoda folytán marad egy felesleges órám, na akkor tudok a bloggal foglalkozni…
Ezt most nem panaszkodásképpen mondom, hála az égnek, hogy ennyi mindennel foglalkozom egyszerre, én mindigis ilyen voltam, soha nem állok le egy percre sem, egyszerűen csak egyfajta magyarázatképpen, hogy miért telnek el hosszú hónapok mostanában egy-egy post között.

Mindenesetre ma fél 2-re kell mennem egy munkával kapcsolatos megbeszélésre, és jéééé, rájöttem, hogy van addig még 1 órám, úgyhogy legalább ezt a zseniális párizsi épületet hadd osszam meg Veletek gyorsan.

Még januárban voltam Párizsban barátoknál vendégségben. Ha külföldi nagyvárosban járok, a legeslegelső célpontjaim mindig a modern épületek, azok érdekelnek messze-messze a legjobban. Az egyik utam ezért a szinte vadonatúj, 2014 októberében megnyitott Louis Vuitton Foundation for Creation épületébe vezetett.

Én soha életemben nem voltam Louis Vuitton rajongó, baromi távol áll tőlem a “fizessünkegyvagyontegytáskáértmertvanrajtaegylogoamimásokföléhelyezmajdminket” szemlélet. Maximálisan elismerem, hogy nagy gonddal, fantasztikus munkával csinálják meg minden terméküket, és nem gondolom azt, hogy a horror árakon eladásnál bármivel jobb lenne, amit a távol-keleti munkások brutális kihasználásával dolgoztató, és ennek következtében nem fair módon olcsó cuccokat áruló fast fashion márkák csinálnának, mégse az én világom. Én soha nem éreztem semmilyen logótól magam fontosabb embernek másoknál, és senkit nem éreztem magamnál fontosabb embernek attól, hogy akármilyen logót hordott magán. Szóval, nem a név miatt mentem oda, hanem az épület miatt, ami viszont az első csodálatos dolog, amit szeretek a Louis Vuittonban, és amivel kicsit nőttek a szememben.

Az épületet az egyik leghíresebb kortárs építész, Frank Gehry tervezte. A cél az volt, hogy a Louis Vuitton divatház művészeti, kulturális és oktatási programjainak legyen egy állandó helyszínt biztosító épülete. Gehry első vázlata így nézett ki (már ez a rajz önmagában zseniális):

Louis Vuitton Foundation Párizs szögletes aranyhal 13

Szeretett volna egy ikonikus épületet tervezni Párizsnak, és ez szerintem tökéletesen sikerült is neki.

Louis Vuitton Foundation Párizs szögletes aranyhal 12

Maga a kiállítás is fantasztikus volt, amit eljöttünk ide megnézni, de utána körbejárni az épületet számomra felejthetetlen élménnyé vált. Korábban egyébként tiszta fehér volt az egész, vendéglátó barátaink még látták úgy is. Én is nagyon kíváncsi lettem volna rá élőben (fényképeken nagyon szép letisztultnak és elegánsnak tűnik úgy), de ez a színes verzió is nagyon látványos, remélem, a fotóimról valamelyest átjön a varázsa.

Louis Vuitton Foundation Párizs szögletes aranyhal 11

Louis Vuitton Foundation Párizs szögletes aranyhal 15

Louis Vuitton Foundation Párizs szögletes aranyhal 16

Louis Vuitton Foundation Párizs szögletes aranyhal 17

Louis Vuitton Foundation Párizs szögletes aranyhal 18

Ki ne hagyjátok, ha Párizsban jártok! Egy fantasztikus park is van mellette, amit érdemes körbejárni, meg persze mindig szuper kiállítások, meg maga az épület, szóval ez minimum egy 3-4 órás program, úgy számoljatok vele!

Na. El se hiszem, hogy megírtam egy blogpostot. 🙂

Reklámok

a lisszaboni Óceanárium

lisszaboni-oceanarium-1-szogletes-aranyhal

Néhány hete mondta nekem valaki, mennyire szereti, mikor kifejezetten építészetes bejegyzéseket lát az aranyhalon. Remélem, most örülni fog, mert ez az egész post semmi másról nem fog szólni, csak hogy mennyire hasra estem a lisszaboni Óceanáriumtól.

Mivel ugye két kisgyerekkel jártunk a portugál fővárosban, igyekeztünk olyan programokat kitalálni, ami nekik is izgalmas. Így lett az egyik napirendi pont ennek a tengeri állatkertnek a megtekintése, amely a legnagyobb ilyen intézmény Európában. Természetesen a halakra, cápákra, medúzákra készülve érkeztünk oda, de amikor a garázsból a felszínre bukkanva megpillantottam az épületet, világossá volt számomra, hogy nekem nem is az állatok lesznek itt a legizgalmasabbak, hanem maga a hely.

lisszaboni-oceanarium-2-szogletes-aranyhal

lisszaboni-oceanarium-5

lisszaboni-oceanarium-4-szogletes-aranyhal

Akkor még ezzel nem voltam tisztában, de azóta utánanéztem, és megtudtam, hogy az az épület, mely az állatoknak ad helyet, az 1998-as lisszaboni EXPOra készült, fő építésze pedig Peter Chermayeff volt. Bár ez is fantasztikus látvány és rengeteg csodát rejt, én elsősorban mégsem ettől estem hasra, hanem attól a másik épülettől, mellyel 2011-ben egészült ki a komplexum, a fotóimon is ez utóbbi szerepel. Ebben kapott helyet a fogadótér, a pénztárak, az étterem, és kisebb kiállítótermek, kiegészítve az állatok életteréül szolgáló 1998-as épületet. Az új rész Pedro Campos Costa építész munkáját dícséri, és szerintem eszméletlen szuper példa arra, hogyan lehet baromi kreatív ötletekkel érvényesíteni a designban a funkciót és a “hely szellemét”. Ennek legszembetűnőbb megjelenése számomra a víz használata az épület körül, illetve az épület kerámiából készült “halpikkelyes” borítása. Lenyűgöző látvány, még kívülről is…

lisszaboni-oceanarium-5-szogletes-aranyhal

lisszaboni-oceanarium-6-szogletes-aranyhal

.. hát még ha az ember bemegy akár csak egy kávét meginni… Az étterem körül körben ugyanis egy széles sávban – a vendégek kilátását biztosítandó -, a pikkelyek lyukasak, és ez olyan fényjátékot eredményez a belső térben, ami egyedülálló a maga nemében.

lisszaboni-oceanarium-7-szogletes-aranyhal

lisszaboni-oceanarium-8-szogletes-aranyhal

lisszaboni-oceanarium-9-szogletes-aranyhal

Én teljesen el voltam ájulva tőle na, de úgy tűnik, ezzel nem voltam egyedül… 🙂

lisszaboni-oceanarium-10-szogletes-aranyhal

lisszaboni-oceanarium-11-szogletes-aranyhal

Ugye milyen csodálatos…??? Nekem egyértelműen toplistás kedvenc lett. Arról nem is beszélve, hogy néhány száz méterre tőle áll a Santiago Calatrava által tervezett szintén lélegzetelállító keleti pályaudvar, amiről nem is tudtam, hogy épp itt van, de messziről felismertem, hogy ez csak Calatrava munkája lehet. Sajnos nekünk már nem volt időnk megnézni, de aki ugyanennyire rajong a modern építészetért, mint én, ki ne hagyja azt sem, ha Lisszabonban jár!

::

Akit pedig részletesebben is érdekel Pedro Campos Costa épülete, ezt a cikket nézze meg, gyönyörű fotók is vannak benne.

elképesztő gyerekkórházak

Nationwide children's hospital

Saját magamat tekintve azt hiszem, egy rossz szavam sem lehet: életem eddigi 33 éve alatt csak születnem és szülnöm kellett kórházban. Látogatni annál többet jártam ilyen intézményekben, köztük sajnos gyerekkórházakban is, igazából ha őszinte akarok lenni, nagyon sokszor… És persze ilyenkor sem tudok kibújni a bőrömből, mindig figyelem, hogy milyen a környezet egy-egy adott egészségügyi intézményben, mennyire közvetíti a gyógyulás reményét vagy inkább a kiszolgáltatott elkeseredettséget a gyógyulni kívánók és szeretteik felé.

Nem tartozom azok közé, akik nagy hévvel szidják a magyar kórházakat, orvosokat és egészségügyi személyzetet. Nem mintha a saját családunkban ne lenne olyan ember, akinek az élete hosszabb lehetett volna, ha lelkiismeretes orvos kezébe kerül – de, sajnos volt ilyen… Ugyanakkor sokkal több a pozitív tapasztalatom, és végtelenül tisztelem azokat az orvosokat és egészségügyi dolgozókat, akik – gyakran kifejezetten nehéz körülmények között – a lelküket is kiteszik a betegeik gyógyulásáért. Mert lássuk be, lehet akármilyen csillogó-villogó egy kórház, ha a benne dolgozók szakmai tudása és embersége hiányozna, hiába is várnánk a gyógyulást a szivárványszínűre festett falak látványától…

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy tisztában vagyok vele: nem az a legfontosabb szempont, hogy egy kórház “jól nézzen ki”, hanem az, hogy rendelkezésre álljon elegendő gyógyszer, felszereltség és szaktudás a gyógyításhoz.

Ettől függetlenül, azért igenis jó érzés látni, hogy itthon is egyre több gyerekkórházban festenek képeket a folyosókra és kórtermekbe, hogy gyerekbarát módon díszítik az osztályokat, hogy játszósarkakat, játszószobákat alakítanak ki a beteg gyerekeknek. Ha az a szint, ami a következő fotókon lesz látható, Magyarországon egyelőre még elérhetetlen is, ne legyünk folyton csak elégedetlenek az itthoni helyzettel! Ha pedig mégis azok vagyunk, senki nem akadályozza, hogy adományokat gyűjtve, ecsetet ragadva, játékokat a kórháznak felajánlva magunk is tegyünk azért, hogy a gyerekeink, és mások gyerekei barátságos környezetben gyógyulhassanak! És itt nem kell ám hatalmas dolgokra gondolni… Egy lassan már 2 éve rákban meghalt debreceni kisfiú, Ajmal Zalánka anyukája és társai például tavaly tavasszal barátságos függönyöket varrtak a kisfiút egykor ápoló gyerekonkológia ablakaira adományképpen, és már ezzel nagyon sokat segítetettek az ott lábadozó gyerekeknek és szüleiknek… Néha már ennyi is elég!

Mindenesetre a fenti kis filozofálgatásom befejezéseként azért mégiscsak azt kívánom Nektek, hogy gyerekkórházakat lehetőség szerint inkább csak itt a blogon, fényképekről nézegessetek!!!

001-royal-childrens-hospital

002-royal-childrens-hospital

007-royal-childrens-hospital

Ann & Robert H. Lurie Children's Hospital of Chicago

ann-robert-h-lurie-childrens-hospital-of-chicago 2

Cairo-Children-Cancer-Hospital-57357-hall-2

children's hospital philadelphia

Evelina Children's Hospital

Nemours_children's hospital

Phoenix-Childrens-Hospital

Pittsburg Children's Hospital

Rainbow babies children's hospital_hero2

University College Hospital in Euston, London 1

University College Hospital in Euston, London 2

University College Hospital in Euston, London 3

A fotókon látható kórházak sorrendben:
1) Nationwide Children’s Hospital, Egyesült Államok
2,3,4) The Royal Children’s Hospital, Melbourne, Ausztrália
5-6) Ann & Robert H. Lurie Children’s Hospital of Chicago, Egyesült Államok
7) Children Cancer Hospital 57357, Kairó, Egyiptom
8) The Children’s Hospital of Philadelphia, Egyesült Államok
9) Evelina Children’s Hospital, London, Egyesült Királyság
10) Nemours Children’s Hospital, Florida, Egyesült Államok
11) Arizona’s Phoenix Children’s Hospital, Egyesült Államok
12) Children’s Hospital of Pittsburgh, Egyesült Államok
13) Rainbow Babies and Children’s Hospital, Cleveland, Egyesült Államok
14,15,16) University College Hospital, London, Egyesült Királyság

így épült Brazília fővárosa

Foto: Marcel Gautherot/IMS

Sokan hiszik Brazíliáról, hogy Rio de Janeiro a fővárosa, pedig nem. Talán az az oka ennek, hogy a fantasztikus riói látképet Jézus Krisztus szobrával, a Copacabana strandjával és a Cukorsüveggel mindenki ismeri, míg a valódi fővárosról már kevesebben tudnak bármit is felidézni – talán leginkább pont az építészet iránt érdeklődők.

Amikor a családunk 1987-ben Brazíliavárosba (Brasília) érkezett, a település még csak 27 éve volt az ország fővárosa. Az ország két korábbi fővárosa Salvador és Rio a tengerparton feküdt, de már a XIX. század közepétől megindultak a törekvések, hogy az ország belső területeire helyezzék át a kormányzás központját. Az 1891-es első brazil alkotmányban már szerepel, hogy új fővárost kell építeni az ország közepén, de a grandiózus építkezések csak 1956-ban kezdődtek el, amikor Brazília elnöke, Juscelino Kubitschek de Oliveira elnök Oscar Niemeyert és korábbi főnökét, Lúcio Costát bízta meg a város megtervezésével. Négy évvel később az új város lett Brazília fővárosa, 1987-ben pedig felkerült az UNESCO Világörökség listájára, az egyetlen XX. században épült városként a világon.

Én még csak 7 éves voltam, amikor kiköltöztünk, és csak 9, mikor hazajöttünk, de élénken emlékszem rá, hogy milyen szellősnek, milyen óriásinak tűnt számomra ez a város. És azt hiszem, ebben az esetben ez nem csak a gyermeki perspektíva miatt volt így, hanem mert tudatosan ilyenre tervezték. A kormányzati negyed nem szervesen fejlődött, ahogy én addig az európai városokban láttam, tele gyalogosokkal és szűk utcákkal, újságárus bódékkal, kávézókkal és buszmegállókkal, hanem a tervezőasztalon, óriási teret hagyva az épületek között. Gyalogosan legfelejebb a turisták közlekedtek errefelé, az épületek használói, politikusok, kormányzati emberek kizárólag autókkal a többsávos utakon. Akkoriban még csak közel 400.000 ember élt itt, ma már több, mint 2,5 millióan.

Ha megpróbálok visszaemlékezni a gyerekkoromra, azt hiszem, ezek voltak életemben az első olyan épületek, amelyek igazán megfogtak engem, ahol már elég nagy voltam ahhoz, hogy csodálni tudjam őket “épületi minőségükben”. Azóta is szeretnék visszamenni, felnőtt fejjel újra látni, sétálni egyet közöttük, és beszívni azt a jellegzetes illatú brazíliai levegőt, ami nagyon élénken él bennem. Marcel Gautherot Brazíliaváros építését dokumentáló képeit látva most egy picit sikerült…

Brazília építése 2

010DFPS28037

Foto: Marcel Gautherot/IMS

010DFOG20611

Brazília építése 7

Niemeyer architecture24

Brazília építése 9

Foto: Marcel Gautherot/IMS

Foto: Marcel Gautherot/IMS

Forrás: Archdaily
Fotók: Marcel Gautherot

én már tudom, hová mész jazz koncertre jövő nyáron…

Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, küldtem egy levelet az összes építész és belsőépítész barátomnak, és kértem őket, hogy szóljanak, ha terveznek olyasmit, amit szívesen megmutatnának itt. Részben ennek köszönhetően írtam az Ankertről és vártam a további munkákat. Néhány nappal ezelőtt aztán nagyot mosolyogtam, mikor két barátom, Gőz Dorottya és Chehadé Abdel-Rahim engem is meghívott annak az épületnek a bejárására, amelyen – Taraczky Dániel vezető tervező irányítása alatt – épp most dolgoznak. Na nem csak azért mosolyogtam, mert örültem a meghívásnak, hanem mert rájöttem, hogy ez pont az a renoválás, amely miatt mostanában nem volt túl egyszerű parkolnom a Vásárcsarnok egyébként is felújítás alatt álló környéke közelében a szokásos szombati bevásárló körutamon. Az épület ugyanis a csarnoktól egy saroknyira, a Mátyás utca és az Imre utca sarkán található, ha jártatok mostanában a belvárosban, nagy eséllyel Ti is többször elsétálhattatok már mellette.

És hogy mi készül itt? Az 1996-ban alapított Budapest Music Center (BMC) nyitja meg itt 2013 tavaszán új zenei központját 4000 (!) négyzetméteren. Olyan hatalmas az egész, hogy csak ámultunk és bámultunk a bejáráson… Az épületben lesz:
– egy 350 fő befogadására alkalmas, kitűnő akusztikai tulajdonságokkal rendelkező és kiemelkedő minőségű hang- és fénytechnikával felszerelt, 300 négyzetméteres, lélegzetelállító koncertterem
– egy étteremmel és színpaddal rendelkező, két, egymással egybenyitott emeleten galériaszerűen elhelyezkedő jazzklub, ahová a hazai és nemzetközi jazzélet legtehetségesebb előadóit és lelkes rajongóit invitálják
– egy zenei könyvtár, amely felolvasóestek, kurzusok lebonyolítására is alkalmas
– digitális és analóg felvételek készítésére egyaránt alkalmas hangstúdiók (a nagy koncertteremben nagyzenekari felvételek is készíthetőek csúcsminőségben)
– tavasztól őszig koktélpartik és állófogadások tartására alkalmas tetőterasz
– konferenciák, sajtótájékoztatók, állófogadások rendezésére alkalmas tetőtéri rendezvényterem
– zártkörű, exkluzív tanácskozásokra alkalmas, a Dunára kilátással bíró sarokterem
– valamint számos vendégszoba a központba látogató, kurzusokon illetve rendezvényeken résztvevő diákok és művészek számára. (A Nemzetközi Eötvös Intézet és Alapítvány ugyanis, amely világhírű zenészek bevonásával fiatal karmesterek és zeneszerzők továbbképzésével foglalkozik, a BMC-t választotta székhelyéül.)

2 órába telt, mire végigjártuk az egész épületet, és nem azért mert lassúak voltunk… Tényleg lenyűgöző az egész, pláne úgy, hogy tudom, hogy a felújítás javarészt két alig harminc éves építész műve, akik ráadásul a barátaink. Bevallom őszintén, mindigis csodáltam és kicsit irígyeltem is az építészeket, amiért a munkájuk eredményeképpen kézzelfogható valóság jön létre, olyan terek, helyszínek, ahová utána mi egyszerű halandók csak “bemegyünk” enni, inni, zenét hallgatni, életreszóló élményeket gyűjteni.

Kedves Dodó és Rahim!
Szívből és őszintén gratulálok Nektek, és alig várom, hogy jó sok klassz koncertre üljünk be ide együtt! 🙂

Addig pedig, míg erre várunk, lehet csemegézni erről a listáról, mely azt a 10 jazz albumot sorolja fel, amelyek meghallgatása nélkül állítólag nem szabad meghalni…