selyemből font otthon

Volt egy installáció a 2026. évi Velencei Biennálén, amely engem annyira mélyen megérintett, hogy folyni kezdtek a könnyeim, ahogy megláttam. Ez az alkotás az indiai pavilonban látható, Sumakshi Singh munkája, a címe Permanent Address, vagyis “Állandó lakcím”.

Az alkotás selyem-, pamut- és nejlonszálakból áll, amelyek acélkeretekre vannak felfeszítve. A művész egykori, azóta lebontott családi otthonát idézi fel általa, mely Új-Delhiben a Link Road 33. szám alatt állt, ahol gyermekkorának meghatározó pillanatait töltötte.

“A csipkeszerű szerkezetek áttetsző, kísértetszerű körvonalakként jelenítik meg a falakat, zsanérokat és téglafalazatot, feltárva, miként válik az építészet újraalkotása a munka és az emlékezés aktusává. A mű abban a családi hagyományban gyökerezik, amelyben a nők közösen gyűltek össze hímezni; ezáltal a házimunkát nem pusztán díszítő tevékenységként, hanem alapvető, meghatározó munkaként értelmezi újra. Ami egykor szilárd menedék volt, most súlytalan jelenéssé válik, és arra hívja a látogatókat, hogy elgondolkodjanak a veszteségen, valamint azon, mit jelent az otthon akkor, amikor fizikai formája teljesen eltűnt.” – írja a kiállítás magyarázó táblája.

Bennem, mint aki éltem már négy országban és laktam több, mint 20 különféle lakásban, amely hosszabb vagy rövidebb ideig az otthonom volt, nagyon erős szálakat mozgatott meg ez a látvány, de azt gondolom, aki az egész életét egyetlen otthonban tölti el, az ugyanúgy át tudja érezni egy otthon elvesztésének fájdalmát és a hozzá kötődő nosztalgiát. Mert nem csak emberekhez tudunk kötődni, de helyekhez is, és legyünk bármilyen képesek az alkalmazkodásra és a változásra, azért ritkán engedjük el az otthonainkat anélkül, hogy valamiféle veszteséget éreznénk. És milyen jó, amikor vissza lehet menni évek, akár évtizedek után, esetleg bekopogni, vagy benézni legalább a kertbe. Milyen gyakori, hogy a gyerekkori házak felnőve egész picinek tűnnek ahhoz képest, amilyennek gyerekként érzékeltük őket, mivel mi voltunk picik. Az pedig borzalmasan fájdalmas lehet, ha az egykori otthon teljesen eltűnik a föld színéről – mintha soha nem is lett volna ott, és ezzel kicsit mintha az életünknek egy darabja törlődne ki… 

I LOVE LX Factory Lisszabon

Budapesten kívül az európai fővárosok közül nekem a legnagyobb szerelmem Lisszabon. Rajongok érte egyszerűen, ahogy a régi és az új, a tradicionális és a futurisztikus keveredik benne, arról nem is beszélve, hogy a kortárs művészet és építészet keresztbe-kasul szövi a várost olyan lenyűgöző vizuális élményekkel, amelyekkel évek óta nem tudok betelni. Már több lisszabonos bejegyzésem is volt itt a blogon (pl. a lisszaboni óceanáriumról), viszont rájöttem, hogy soha nem írtam még az egyik abszolút kedvenc helyemről, az LX Factoryról.

Az LX Factory tulajdonképpen olyan, mint egy külön mini városrész, egy régi kikőtői ipari negyed helyén virágzó kulturális központ. A gyönyörű régi indusztriális épületekben kortárs üzletek, kávézók, kocsmák, éttermek, startup irodák, művészeti alkotóműhelyek, galériák, ruhabutikok, lakberendezési üzletek, mindenféle kézműves termékeket áruló boltocskák foglalnak helyet egy hihetetlenül inspiráló környezetet teremtve. Órákig el lehet bóklászni benne, vannak kültéri és beltéri részei, egész évben nyitva van és ingyen látogatható.

Rengeteg zseniális sarka van ennek a negyednek, de ami az én no.1. kedvencem, az a LER DEVAGAR nevű könyves-, és lemezbolt, ami önmagában akkora élmény, hogy ha semmi más nem lenne itt, akkor csak ezért az egy helyért is érdemes lenne ide ellátogatni. Aki hozzám hasonlóan meg van őrülve a könyvekért, azok ki ne hagyják, ha Lisszabonban járnak, ez viccen kívül olyan, mintha egy zarándokhely lenne a számunkra.

Évek óta arról álmodozom, bárcsak lenne annyi pénzem, hogy csináljak egy ilyen helyet Budapesten, vagy ha nem is én, bárcsak valaki más csinálna egy ilyet. Szenzációs lenne. Legyen, ugye…?

Byrd House Bali

Lassan már egy éve élek Balin és folyamatosan vívódok magammal, hogy írjak-e róla, és ha igen, mit. A vívódás még nem lejátszott meccs, ugyanakkor ez a blog anno azzal a céllal indult, hogy építészeti és lakberendezési témákban összegyűjtsem ide azokat az épületeket és belső tereket, amelyek számomra inspirálóak és ezzel összhangban úgy döntöttem, hogy legalább azokat a Balis képeket elkezdem itt megosztani, amik ebbe a témakörbe tartoznak. Íme tehát most elsőként a Byrd House Bali, ami egy medencével és hatalmas parkkal rendelkező étterem és kávézó egyben. Különleges, madárfészekre emlékeztető alakjával felpezsdíti a sziget egy olyan környékét, Sanurt, amit a külföldiek közül hagyományosan a kisgyerekes családok és az idősek részesítenek előnyben, és amely nem a meghökkentő épületeiről híres.

Architect @yoka_sara
Project team @violitautnowski @bayukrisna_____ 
Project manager @ayuardini 
Interior design @sammastudio
Lighting design @binar_alightingstudio 
Landscape design @shl.asia_landscape 

művészet 365 napra

Egész 2020 eltelt anélkül, hogy akár csak egy bejegyzést írtam volna a blogra, pedig itt vagyok, élek és még mindig a szívem csücske ez a blogocska, csak annyi minden másfelé folyik el a figyelmem, hogy végül sosem jutok ide. De most találtam egy csodálatos kis könyvet, ami áttörte a gátat, hogy rászánjam magam és írjak róla.

Lorna Scobie grafikus alkotása a 365 Days of Art, ami egy művészeti, kísérletezgetős napló tulajdonképpen. 365 különféle feladat van benne, tehát elvileg az év minden napjára jut egy, de persze senki sem kényszerít rá, hogy minden nap elővedd, vagy hogy egy nap csak egy feladatot csinálj meg.

A fiaimnak hozott 1-1 példányt a Jézuska (7 és 10 évesek), de annyira megirígyeltem tőlük, hogy magamnak is rendeltem egyet és most ez tök jó közös program nekünk, együtt szoktuk csinálgatni, így nekik is nagyobb a lelkesedésük iránta, én meg örülök neki, hogy egyszerre vagyunk ugyanabban a flowban.

Mindenféle feladatok vannak benne, néha javasol is a szerző konkrét eszközt, hogy mivel csináld, ezt az oldalt vízfestékkel, a következőt vékony hegyű filccel, aztán színes ceruzával és így tovább. Nekem nem voltak saját színeseim, ezért mikor megrendeltem magamnak, rendeltem hozzá egy 72 db-os watercolor ceruzakészletet, amit szárazon is lehet használni, de én úgy használom (nem biztos, hogy ez a hivatalos módja, de én így szeretem), hogy a ceruzák hegyét vízbe mártogatom, ugyanúgy, mint egy ecsetet és ennek az az eredménye, hogy olyan, mintha festene az ember a ceruzával: könnyebb vele dolgozni, mint egy ecsettel, viszont sokkal mélyebbek és telítettebbek a színek, mint egy sima ceruzánál és egybefüggő színes felület keletkezik, nem olyan vonalas, mint a ceruzák esetében. Arra persze vigyázni kell, hogy mivel nedves, maszatolni is tud vele az ember, ha nem figyel, illetve nem szabad becsukni a könyvet, amíg meg nem szárad a rajz, különben a másik oldalt összeszínezi. Itt a könyv első oldalán csináltam egy színskálát a színesekből, szerintem jól látszik, milyen gyönyörűek.


Íme néhány oldal mintaképpen, van, amiket már megcsináltam, de mutatok néhány üreset is.

Itt az volt a feladat, hogy rajzoljunk mindenféle cuki bogárkát:

Itt az, hogy a csillagoknak rajzoljunk mosolyokat:

Itt leveleket és gyümölcsöket kell rajzolni a fára, illetve beszínezni a fehér pöttyöket, mindig más színt használva, és megfigyelni, hogy melyik színkombinációk néznek ki a legjobban a végeredményben.

Rajzolj csupa sárga dolgot a bal oldalra, a jobb oldalon pedig színezd be a fehér pöttyöket.

Kalligráfia gyakorlat, illetve színezd be a hullámokat.

Nagyon meditatív használni és közben ezerféle technikát és ötletet kipróbálgathat az ember, én őszintén nagyon élvezem, ezért is írtam most róla nektek. Tényleg nagyon jó szívvel ajánlom és nem is drága könyv, kb. 15 EUR!

Have fun! 🙂

kortárs művészet gyerekszemmel

A legeslegelső festmény, amit fel tudok idézni magamban a gyerekkoromból, Klimt Csókja, ami a szüleim hálószobájának a falán lógott. Nincs róla olyan emlékem, hogy kifejezetten sokat nézegettem volna, egyszerűen csak ott volt. Hozzátartozott a szoba milliőjéhez, és az az érzés, ami körbelengte, számomra örökre összekapcsolódott a hálószoba intézményével, észrevétlenül, tudat alatt. Nem tanítottak róla semmit a szüleim, a puszta létezésével a bőröm alá ivódott. Pont mint a gémeskutas táj a nappaliban, vagy a villámlástól megriadt ló alakja a nagyszüleim házának egyik szegletében.

Múzeumokról viszont csupa unalmas emlékem van a gyerekkoromból. Elvisznek az iskolából valahová, nem szabad nyúlni semmihez, csöndben kell lenni, csúnyán néznek a teremőr nénik, aztán még majd dolgozatot is kell írni belőle. Kinek van ehhez kedve, nekem nem volt sok. Ráadásul kortárs kiállításokra soha nem is vittek minket, inkább csak régi nagy festők képeit nézegetni, szomorú néni balról, szomorú néni jobbról, komoly bácsi szemből, haldokló ember fekve, csupa barna, fekete, sötét szín egymás után sorban, és bár nyilván kétségtelenül a műveltség részei, általában sokkal kevésbé viccesek vagy meghökkentőek, mint mondjuk egy hatalmas rózsaszín fánk az égen, alatta kövér sellővel és partra vetett cápával… Na az már valami!

A mai gyerekek nagyságrendekkel több képet látnak, mint mi, egész más számukra a vizualitás, mint amilyen nekünk, legalábbis amiben felnőttünk. Sosem felejtem el, mikor 20 évesen életemben először jártam Londonban, mennyire megdöbbentett, hogy ott a múzeumok tele vannak gyerekekkel, akik ülnek a földön, hatalmas füzetekkel a kezükben, és rajzolják, amiket látnak, és mindenféle szuperizgalmas feladatokat kapnak ott helyben a múzeumban a látottak feldolgozására. Nagyságrendekkel jobb mókának tűnt, mint amilyenek a saját gyerekkori múzeumbajárós emlékeim voltak.

Ma már nekem vannak gyerekeim, egy 9 és egy 5 éves, és egész pici koruk óta becsempészgetjük őket kiállításokra. Nagyon kis korukban ennek hátterében igazából csak annyi állt, hogy nem tudtuk őket addig hova tenni, amíg mi megnéztünk egy-egy tárlatot, de onnantól, hogy elkezdtek kicsit jobban beszélni tudni, rájöttünk, hogy a világ egyik legjobb dolga velük menni. Mert állati jókat kérdeznek és mert nagyon-nagyon vicces vagy elgondolkodtató megjegyzéseik vannak a műalkotásokra való reakcióként.

Mikor pár nappal ezelőtt teljesen felnőtt program keretében végigsétáltunk az Art Market Budapesten, eszembejutott, hogy hétvégén kijövök újra a gyerekekkel, de most először úgy, hogy előtte összeírok nekik pár kérdést, amire a válaszokat a kiállításon találják meg. Az volt a dealünk, hogy ha minden kérdést megválaszoltak, összeépíthetnek maguknak egy LEGO figurát a boltban jutalomként. Ez annyira felvillanyozta őket, hogy még engem is meglepő lelkesedéssel járták végig az egész vásárt, nagy izgalomban, hogy minden rejtvényt sikerül-e megoldaniuk. Keress állatokat, találd meg a McDonaldsos miniszobrot és a meztelen kisfiút, vagy épp rajzold le valamelyik képet, amit viccesnek találtál. A kicsi nyilván még nem tud se olvasni, se írni, ő végig csak rajzolt, a feladatokat olvasni meg én segítettem neki.

A végén annyira belefeledkeztek a kiállításba, hogy olyan képek előtt is hosszan álldogáltak, amikről szó sem volt a kérdésekben, pusztán, mert megfogta őket. Az is előfordult, hogy ők döntöttek úgy, hogy valamit maguknak le akarnak emlékbe rajzolni.

Nem vagyok se művész, se művészettörténész, sőt, nincs gyakorlatilag semmilyen művészeti képzettségem, de az biztos, hogy rettentően feltölt szinte minden egyes kiállítás, amit megnézek. Azt gondolom, a művészetet pont ugyanúgy kell kóstolgatni, mint az ízeket. Ahogy egyre többet kóstolsz, egyre több ízzel találkozol, úgy lesz idővel egyre kifinomultabb, amit érzékelsz. Lehet, hogy most még csak a hatalmas pink fánk a vicces, de közben észrevétlenül tágulnak a képzelőerőd határai, kötődnek össze olyan anyagok, és formák és színek, és képek a fejedben, amiket korábban sosem láttál, sosem tapasztaltál, amire sose gondoltál volna, és megszűnnek a zárt és merev fogalmi dobozok, és közelebb kerülsz a bármi lehetségeshez. És szerintem ez klassz. Menjetek kiállításokra. Gyerekekkel. 🙂

Ui: Holnap (2019. október 6-án) még megnézhetitek az Art Market Budapestet. Ha ki akarjátok próbálni a játékunkat, az én kérdéseim ezek voltak:
1. MILYEN ÁLLATOKAT LÁTTÁL A FESTMÉNYEKEN A KIÁLLÍTÁSON? (HA LÁTSZ EGYET, RAJZOLD LE VAGY ÍRD LE A NEVÉT!)
2. KERESD MEG A MCDONALDSOS PICI SZOBROT ÉS RAJZOLD LE! MI A FURCSA RAJTA? VAJON MIT JELENTHET EZ A SZOBOR?
3. ÍRJ VAGY RAJZOLJ EGY OLYAN KÉPRŐL, AMI SZERINTED VICCES VOLT!
4. VAN A KIÁLLÍTÁSON EGY MEZTELEN KISFIÚ SZOBOR. MI A MEGHÖKKENTŐ RAJTA?
5. KERESD MEG AZT A KÉPET, AMIN VAN EGY ÓRIÁSI RÓZSASZÍN FÁNK. MILYEN ÁLLAT VAN RAJTA? ÉS MILYEN EMBER VAN RAJTA?MIRŐL SZÓL EZ A KÉP SZERINTED?

Fontos, hogy ezek eladásra váró, értékes tárgyak, csak olyan gyerekeket vigyetek el, akik tudnak rájuk vigyázni. Tiszteljük meg ezzel a kiállító művészeket és galériákat, ez a minimum.