A legeslegelső festmény, amit fel tudok idézni magamban a gyerekkoromból, Klimt Csókja, ami a szüleim hálószobájának a falán lógott. Nincs róla olyan emlékem, hogy kifejezetten sokat nézegettem volna, egyszerűen csak ott volt. Hozzátartozott a szoba milliőjéhez, és az az érzés, ami körbelengte, számomra örökre összekapcsolódott a hálószoba intézményével, észrevétlenül, tudat alatt. Nem tanítottak róla semmit a szüleim, a puszta létezésével a bőröm alá ivódott. Pont mint a gémeskutas táj a nappaliban, vagy a villámlástól megriadt ló alakja a nagyszüleim házának egyik szegletében.

Múzeumokról viszont csupa unalmas emlékem van a gyerekkoromból. Elvisznek az iskolából valahová, nem szabad nyúlni semmihez, csöndben kell lenni, csúnyán néznek a teremőr nénik, aztán még majd dolgozatot is kell írni belőle. Kinek van ehhez kedve, nekem nem volt sok. Ráadásul kortárs kiállításokra soha nem is vittek minket, inkább csak régi nagy festők képeit nézegetni, szomorú néni balról, szomorú néni jobbról, komoly bácsi szemből, haldokló ember fekve, csupa barna, fekete, sötét szín egymás után sorban, és bár nyilván kétségtelenül a műveltség részei, általában sokkal kevésbé viccesek vagy meghökkentőek, mint mondjuk egy hatalmas rózsaszín fánk az égen, alatta kövér sellővel és partra vetett cápával… Na az már valami!

A mai gyerekek nagyságrendekkel több képet látnak, mint mi, egész más számukra a vizualitás, mint amilyen nekünk, legalábbis amiben felnőttünk. Sosem felejtem el, mikor 20 évesen életemben először jártam Londonban, mennyire megdöbbentett, hogy ott a múzeumok tele vannak gyerekekkel, akik ülnek a földön, hatalmas füzetekkel a kezükben, és rajzolják, amiket látnak, és mindenféle szuperizgalmas feladatokat kapnak ott helyben a múzeumban a látottak feldolgozására. Nagyságrendekkel jobb mókának tűnt, mint amilyenek a saját gyerekkori múzeumbajárós emlékeim voltak.

Ma már nekem vannak gyerekeim, egy 9 és egy 5 éves, és egész pici koruk óta becsempészgetjük őket kiállításokra. Nagyon kis korukban ennek hátterében igazából csak annyi állt, hogy nem tudtuk őket addig hova tenni, amíg mi megnéztünk egy-egy tárlatot, de onnantól, hogy elkezdtek kicsit jobban beszélni tudni, rájöttünk, hogy a világ egyik legjobb dolga velük menni. Mert állati jókat kérdeznek és mert nagyon-nagyon vicces vagy elgondolkodtató megjegyzéseik vannak a műalkotásokra való reakcióként.

Mikor pár nappal ezelőtt teljesen felnőtt program keretében végigsétáltunk az Art Market Budapesten, eszembejutott, hogy hétvégén kijövök újra a gyerekekkel, de most először úgy, hogy előtte összeírok nekik pár kérdést, amire a válaszokat a kiállításon találják meg. Az volt a dealünk, hogy ha minden kérdést megválaszoltak, összeépíthetnek maguknak egy LEGO figurát a boltban jutalomként. Ez annyira felvillanyozta őket, hogy még engem is meglepő lelkesedéssel járták végig az egész vásárt, nagy izgalomban, hogy minden rejtvényt sikerül-e megoldaniuk. Keress állatokat, találd meg a McDonaldsos miniszobrot és a meztelen kisfiút, vagy épp rajzold le valamelyik képet, amit viccesnek találtál. A kicsi nyilván még nem tud se olvasni, se írni, ő végig csak rajzolt, a feladatokat olvasni meg én segítettem neki.

A végén annyira belefeledkeztek a kiállításba, hogy olyan képek előtt is hosszan álldogáltak, amikről szó sem volt a kérdésekben, pusztán, mert megfogta őket. Az is előfordult, hogy ők döntöttek úgy, hogy valamit maguknak le akarnak emlékbe rajzolni.

Nem vagyok se művész, se művészettörténész, sőt, nincs gyakorlatilag semmilyen művészeti képzettségem, de az biztos, hogy rettentően feltölt szinte minden egyes kiállítás, amit megnézek. Azt gondolom, a művészetet pont ugyanúgy kell kóstolgatni, mint az ízeket. Ahogy egyre többet kóstolsz, egyre több ízzel találkozol, úgy lesz idővel egyre kifinomultabb, amit érzékelsz. Lehet, hogy most még csak a hatalmas pink fánk a vicces, de közben észrevétlenül tágulnak a képzelőerőd határai, kötődnek össze olyan anyagok, és formák és színek, és képek a fejedben, amiket korábban sosem láttál, sosem tapasztaltál, amire sose gondoltál volna, és megszűnnek a zárt és merev fogalmi dobozok, és közelebb kerülsz a bármi lehetségeshez. És szerintem ez klassz. Menjetek kiállításokra. Gyerekekkel. 🙂

Ui: Holnap (2019. október 6-án) még megnézhetitek az Art Market Budapestet. Ha ki akarjátok próbálni a játékunkat, az én kérdéseim ezek voltak:
1. MILYEN ÁLLATOKAT LÁTTÁL A FESTMÉNYEKEN A KIÁLLÍTÁSON? (HA LÁTSZ EGYET, RAJZOLD LE VAGY ÍRD LE A NEVÉT!)
2. KERESD MEG A MCDONALDSOS PICI SZOBROT ÉS RAJZOLD LE! MI A FURCSA RAJTA? VAJON MIT JELENTHET EZ A SZOBOR?
3. ÍRJ VAGY RAJZOLJ EGY OLYAN KÉPRŐL, AMI SZERINTED VICCES VOLT!
4. VAN A KIÁLLÍTÁSON EGY MEZTELEN KISFIÚ SZOBOR. MI A MEGHÖKKENTŐ RAJTA?
5. KERESD MEG AZT A KÉPET, AMIN VAN EGY ÓRIÁSI RÓZSASZÍN FÁNK. MILYEN ÁLLAT VAN RAJTA? ÉS MILYEN EMBER VAN RAJTA?MIRŐL SZÓL EZ A KÉP SZERINTED?

Fontos, hogy ezek eladásra váró, értékes tárgyak, csak olyan gyerekeket vigyetek el, akik tudnak rájuk vigyázni. Tiszteljük meg ezzel a kiállító művészeket és galériákat, ez a minimum.