filozófiai irányzatok minimál képekben

Genís Carreras mindössze 25 éves, spanyol származású londoni grafikus, aki “Philographics” nevű sorozatában végtelenül egyszerű ábrák segítéségével magyarázza el az egyes filozófiai irányzatok lényegét. Nézzétek meg, szerintem némelyikük zseniális.

Ez csak néhány kedvencem, a weboldalán még találtok egy csomó másikat.

Reklámok

embert lakásáról no.2. – egy magyar lány és egy belga fiú

Vannak olyan lakások, ahová jó belépni. Mondhatnám azt is, hogy vannak olyan emberek, akiknek a lakásába jó belépni. Amikor ilyen helyeken járok, mindig elhatározom, hogy – amennyiben a házigazda megengedi – csinálok néhány képet és felteszem ide. Mert klassz dolog gyönyörű és elérhetetlen házakat nézegetni, de legalább annyira izgalmas bepillantani a saját kis környezetünk meghitt zugaiba is – legalábbis szerintem. Néhány barátomat már meg is kérdeztem, hogy mit szólnának hozzá, ha a náluk készült képek megjelennének ezen a blogon, és szerencsémre voltak köztük olyanok, akiknél nem ütköztem ellenállásba. Ezért nagy örömömre megkezdhettem ezt a kis sorozatot, dokumentálandó hogyan is éltünk itt Európában a XXI. század hajnalán.

Jó régen, még májusban írtam az első részt, amelyben Nikinél jártunk, és azt nagyon szerettétek. Úgyhogy éppen itt az ideje már a második résznek…

::

Ildi munkatársnőből lett barátnőm hosszú évekkel ezelőtt. Gyakorlatilag az első naptól, hogy találkoztunk, nagyon megértettük egymást, és az azóta eltelt évek alatt mély barátság alakult ki közöttünk, együtt örültünk, együtt szomorkodtunk sok mindenen. Többször utaztunk külföldre is munkaügyben, és az egyik ilyen út során ismertük meg Timet, akivel hamarosan Ildi szerelembe is esett és ennek eredményeképpen 2 évvel ezelőtt kiköltözött hozzá Belgiumba. Így most már csak Skype-on tudunk “lelkizni”, és bár nagyon hiányoznak a spontán találkozások, nem bánom, mert látom, hogy Ildi mennyire boldog Timmel.

Biztos Nektek is vannak külföldön élő barátaitok (mostanában szerintem ez már szinte elkerülhetetlen), és ha így van, akkor tudjátok mennyire nehéz találkozni velük. Mert amikor hazajönnek, természetesen meglátogatják a szüleiket, nagyszüleiket, elintézik a mindenféle hivatalos ügyeiket, és ha van kint állásuk, akkor ők is csak véges számú szabadnappal számolhatnak, amiből az összes elsőbbséget élvező teendőt követően igen kevés jut a barátokra. Ildi is mindig megpróbál mindenkivel találkozni, mindenkit bezsúfolni a programba, de ez persze lehetetlen. Ezért úgy döntöttem, hogy fogom magam és most én látogatom meg őt és Timet Antwerpenben, így lesz 3 teljes napunk egymásra, és nem leszünk semmilyen korláthoz kötve. Így is lett és már nagyon kíváncsian vártam, hogy láthassam, hol is élnek ők ketten, legfőképpen azért, mert Ildi itthoni lakását is nagyon szerettem, baromi jó ízléssel rendezte be.

Ildi elmesélte, hogy ezúttal nem volt olyan egyszerű dolga, mint amikor még egyedül lakott, mert Tim egészen más irányvonalakat szeret a lakberendezésben, és a kettejük világát kellett összehangolni. Ildi például szereti az erős színeket, a retrót, az antikot, a patinás tárgyakat, míg Tim szerint a fehér falaknál és egyszerű fa bútoroknál nincs jobb választás. A lakást Tim nem sokkal azelőtt vásárolta, hogy Ildi kiment hozzá, ezért folyamatosan mesélték, hogy még mi mindent akarnak alakítani rajta. Sok bútor például még Tim gyerekkorából maradt meg, mert a lakásvásárlás után nem volt pénz azonnal teljes berendezést is vásárolni (pont mint nálunk…). A nehézségek ellenére szerintem máris kifejezetten barátságos otthont sikerült varázsolniuk, amely úgy tud harmonikus lenni, hogy közben egyértelműen tetten érhető benne mindkettőjük személyisége.

Én nagyon szerettem náluk lenni, és készítettem néhány képet, hogy megmutathassam Nektek is. Íme hát egy magyar lány és egy belga fiú, valamint Csipke cica lakása Antwerpenben.

(Az én legnagyobb kedvenceim ebben a lakásban: a növénytartó asztalkák a növényekkel együtt az ablak előtt, a nappaliban a lámpa, amin kis figurák vannak, az LP lemezek hallgatása, mint műfaj, a rengeteg ablak, és a terasz a kilátással.)

közös blogom a Homeinfoval

A Facebookon is megírtam már tegnap, de itt is szeretném, hogy a Homeinfo megkeresett engem, nincs-e kedvem nekik is írni rendszeresen, én pedig azt válaszoltam, hogy van. Ezért a jövőben egy velük közös blogoldalon, a homeinfo.blog.hu-n is találhattok majd általam írt bejegyzéseket, másokat, mint ezen a “csak saját” blogon, de ugyanabban a szellemben, stílusban és témakörökben.

Elvileg hetente egyszer legalább fogok nekik is írni, de – kérdésre válaszolva mondom – ez nem jelenti azt, hogy ezt a blogot elhanyagolnám! Arról szó sem lehet! 😉

Daniella Witte inspirál engem

Pont most 2 évvel ezelőtt vettük meg A Férjjel életünk első lakását, de még mindig “nincs készen”. Nem tudom, másoknak mennyi ideig tart a berendezés, de saját mentségemre szolgáljon, hogy 1 hónapos gyerekkel költöztünk be ide, és az első évet az ő megismerése, ápolása, szeretgetése töltötte ki szinte 100%-ban, így a lakásra alig maradt idő. Ráadásul mindkettőnk 30 év alatt felgyülemlett cuccai, emlékei, ruhái, könyvei, bútorai álltak halmokban mindenhol, és elképesztő sok időbe és energiába tellett, hogy mindent szétválogassunk, szortírozzunk, visszaadjuk a kölcsönkapott dolgokat, lomtalanítsuk a feleslegeseket, illetve adományboltokba vigyünk el mindent, ami még hibátlan, de már nincs rá szükségünk. Közben persze próbáltuk berendezni a szobáinkat, ami szép lassan sikerült. Először a fürdőszoba lett pont olyan, amilyennek megálmodtuk, de ez nem is csoda, mert ugye azt már a beköltözéskori felújításnál ki kellett teljesen alakítani. Aztán jött a hálószobánk, ami kezdettől fogva egy barátságos, kényelmes, meghitt hely mindkettőnk számára. Eleinte Máté is ott aludt velünk, úgyhogy az ő szobája csak nemrégiben készült el teljesen, mostanra, amikor már egyedül alszik nélkülünk, és kifejezetten értékeli és élvezi, hogy saját kis birodalma is van. Szóval a fürdővel, a hálószobánkkal és Máté szobájával már elégedett vagyok. Igen ám, de most jön a neheze! 🙂

A nappalink ugyanis hatalmas, a konyhával egybefüggő, osztatlan tér, van benne kandalló, a kertre néző fala pedig tiszta üveg. Itt egészen mostanáig a gyerekkori bútoraink, a régi irodából örökölt kanapé és egyéb “átmeneti” berendezések voltak, és most jött el az ideje, hogy végre ebből a térből is csináljunk valami számunkra tökéleteset. Nem csak azért, mert mostanra lett újra elég spórolt pénzünk, hogy időtálló bútorokat vehessünk bele, hanem azért is, mert az elmúlt 2 év elég volt ahhoz, hogy “belakjuk”, hogy rájöjjünk mit hogyan szeretünk benne, mi hogy működik jól a gyakorlatban és hogy nem. Nem akartunk 2 éve hirtelen felindulásból venni egy jó drága kanapét, amiről aztán kiderül, hogy nem is jó ide olyannak, amilyen. Mostanra viszont szerintem már eléggé “érezzük” ezt a teret, ráadásul végre valahára találtunk olyan kanapét, amelyet bátran meg merünk venni, mert strapabíró, mosható a huzata, ágyazható és végtelen variációra ad lehetőséget, ha az eredeti elrendezésében esetleg mégsem válna be. Ez az IKEA új Söderhamn kanapéja, de nem a katalógusban lévő világoskék változat, mert A Férjnek az a szín nagyon nem tetszett, ráadásul az a huzat nem is mosható, ami egy 2 éves gyerek mellett szerintem öngyilkosság. Mi a szürkét vesszük belőle, és alig várom, hogy már itthon legyen. Háromszor mentünk vissza kipróbálni, ráülni, ráfeküdni, és elképesztő kényelmes! A legjobb érzés pedig az, hogy tényleg bármikor variálhatjuk, nem egy elmozdíthatatlan darabról van szó, aminek örökre ugyanúgy kellene kinéznie. (Imádjuk a sarokkanapék kényelmességét, de eddig azért nem mertünk soha venni, mert ha nincs hatalmas házad, akkor azt aztán tényleg nem nagyon tudod máshogy elrendezni, mint ahogy eredetileg gondoltad.)

Szóval, hogy végre Daniella Wittére is rátérjek: mióta kiválasztottuk a kanapét, a kevés szabadidőmben mást sem csinálok, mint nappali-inspirációs képeket nézegetek a neten, tervezgetem, hogy milyen is lesz majd. Ezen kutakodás közben bukkantam Daniella képeire, a saját nappalijáról, amely nagyon sok ponton egyezik azzal, amilyen nálunk lesz: sötét fa parketta (még az elrendezése is ugyanaz, mint nálunk), hívogató kanapé, sok-sok puha párna, nagyon puha szőnyeg, haragoszöld növények. Nálunk nem lesz minden ennyire fehér, mert bár nagyon tetszik nekem, Máté mellett őrültség lenne bevállalni. És nem lesz szarvasagancsunk sem, mert ettől a mániától kifutok a világból, arról nem is beszélve, hogy halott állatoknak én semmilyen porcikáját nem látnám a lakásomban szívesen.

De az egész érzés, a pihe-puha kényelem, ami ezekből a képekből átjön, az pont valami olyasmi, amilyen nálunk is lesz!

1 éves a halacska

1 évvel ezelőtt kezdtem írni ezt a blogot. Azóta született 134 bejegyzés, amelyre érkezett 25.091 kattintás és 206 comment. A legforgalmasabb nap 2012. február 29. volt, aznap tettem ki a Terracycle postot, aminek 687 oldalletöltés lett az eredménye. 138-an követtek a Facebookon és 11-en e-mailen.

Én nagyon szerettem írni ezt a blogot ezalatt az egy év alatt, és nagyon jó érzés, hogy ilyen sokan érdekesnek találtátok.
Köszönöm szépen Nektek, hogy a kattintásaitokkal, hozzászólásaitokkal és azzal, hogy úgy döntöttetek, rendszeresen fogjátok olvasni az aranyhalat, kedvet csináltatok nekem, hogy írjak!

Remélem, együtt ünnepeljük majd a második szülinapot is! 😉