Mátét pont élete első születésnapján éjjel egy kruppos roham érte, ezért a héten pár napot a kórházban töltöttünk. Így hát ide sem tudtam írni semmit, pedig eddig mindig törekedtem arra, hogy legalább másnaponta legyen új post. A kórházas napokat még nem sikerült kipihennem, pláne, hogy utána még vizsgáztam is szombat reggel, úgyhogy most sem volt energiám arra, hogy szigorúan a blog eredeti tematikájába tartozó dolgokat keressek.

Mivel azonban a statisztikákból is látszik, hogy sokan szeretitek a személyesebb hangvételű írásokat, íme ismét egy, aminek talán legalább annyira hasznát vehetitek, mint a lakberendezős részeknek.

Nagyjából lehet már fogalmatok róla, hogy én milyennek szeretem a Karácsonyt, és mit tartok benne fontosnak. Elmondok egy újabb adalékot hozzá: nekem vannak kedvenc karácsonyi zenéim, és számomra ezek épp annyira hozzátartoznak a hangulathoz, mint egy égő gyertya fénye, vagy a mézeskalács illata.

Kisgyerekkorom óta hagyomány nálunk, hogy 24-én, készülődés közben két albumot hallgatunk felváltva: az egyik a Kormorántól a Betlehemi királyok, a másik Szörényi Leventétől és Sebestyén Mártától a Jeles napok. Ezt a két albumot soha máskor nem hallgatjuk, csak 24-én és az utána következő napokban, esetleg még akkor, ha már korábban ajándékot csomagolunk, vagy utazunk valahová a karácsony előtti héten. Amióta az eszemet tudom, mindig így volt ez, és amíg meg nem halok, nekem így is marad. Olyan mélyen beégtek már ezek a dallamok a zsigereimbe, és annyira összefonódtak a Karácsonnyal, hogy már nem is nagyon tudom nélkülük elképzelni ezt az ünnepet. Nem vagyok benne biztos, hogy ha felnőttként találkozik csak velük az ember, nem gyerekként, mint én, akkor is ugyanolyan varázsuk van, mint amennyire számomra, éppen ezért fogom Máténak is megmutatni ezeket a dalokat, míg még pici.

Nálunk az a szokás, hogy 6 óra körül csilingel egy csengő, ami jelzi, hogy megérkezett a Jézuska. Akkor lehet bemenni a szobába, ahol a karácsonyfa áll feldíszítve, alatta az ajándékokkal. Ilyenkor mindig körbeállünk és elénekeljük a Mennyből az angyalt, a Pásztorok, pásztorokat, és a Csordapásztorokat. Utána egyenként mindenki mindenkinek boldog karácsonyt kíván, és jöhet az ajándékozás, majd a vacsora. Az ajándékozás alatt még általában karácsonyi énekek szólnak CD-ről, a vacsora alatt azonban más zene szól, és ez utóbbi terén nem olyan szigorú a hagyomány: mindig vannak változások, új kedvencek. Igazából vadászom is őket.

Tavaly a vacsora és az azt követő, éjféli miséig tartó beszélgetés alatt nálunk ezek az albumok voltak a favoritok:

Sinatra – Nothing but the best

The Jazz Station – 21 Great Tracks, Volume 1.

Pink Martini – Sympathique

Miles Davis – Cool and Collected

Mint látható, ezek nem karácsonyi zenék, egyszerűen csak JÓ zenék. Olyanok, ami mellett jó beszélgetni. Ami mellett jó finomakat enni. Ami mellett az ember önkéntelenül is nosztalgikus hangulatba kerül. Megnyugszik, hátradől, mesél meg hallgat, és közben jól érzi magát. Szerintem ez fontos Karácsony este, nekem legalábbis az. Voltam már karácsonykor olyan helyen, ahol semmilyen zene nem szólt, vagy a tévé ment, vagy valamelyik rádió, tele reklámokkal, idegesítő hangokkal, villodzó fényekkel. Engem mindkettő zavart. A túl nagy csöndben valahogy élesebbek a szavak, a rádió mellett meg nincs kedvem megszólalni, vagy ha van is, csak felszínes dolgokról. Nem tudom, miért, de nálam ez így van. Egy jó kis zene a háttérben viszont szerintem valahogy “puhábbá”, felszabadultabbá teszi a beszélgetést.

Többször előfordult már, hogy vendégségben voltak nálunk olyanok, akik nem figyelnek ennyire oda a karácsony esti zenére, és annak ellenére, hogy én tizedannyi ételt nem tettem eléjük, mint ők fordítva, mégis mindig úgy álltak fel, hogy mennyire jól érezték magukat, mennyire el tudták engedni magukat nálunk, és milyen jó volt beszélgetni, úgy igazán… Pedig nincs szerintem ebben különösen nagy csoda, nem nekem köszönhető.

Tessék csak bátran meghívni a karácsonyi vacsorához Armstrong bácsit vagy Fitzgerald nénit, és kész is a varázslat!

::
/Ha esetleg van kedvetek, írjátok meg, hogy Ti miket hallgattok ilyenkor, kíváncsi vagyok!/

Kató néni. Mindig lila sálakat hordott és nem telt el nap, hogy ne emlegette volna a kanáriját, akit Carusonak hívtak. Az általános iskolában ő vigyázott ránk délutánonként a napköziben. Egész picike, kedves asszonyka, időskorára is dúsnak megmaradt, őszülő göndör hajjal. Miután megírtuk a leckéinket, mindig mesélt nekünk valamit, vagy mesekazettát hallgattunk, sőt, néha olasz operákat (mondom, Carusonak hívták a kanárit). És közben mindig kézimunkáztunk valamit. Különösen az adventi időszakban sürgölődtünk: készítettünk koszorút és edényfogót, öntöttünk gyertyát, gipszből angyalkát, festettünk képeket, varrtunk filcből szivecskéket tűpárnának. A november és december azzal telt, hogy minden családtagnak és barátnak a saját kezünkkel alkottunk valami kedvest, valami hasznosat, valami szépet, valami apróságot. Máig nem felejtem el azoknak a délutánoknak a hangulatát. Mint a kis angyalkák és krampuszok egy titkos ajándékgyártó műhelyben, akik borzasztó büszkék az alkotásaikra. Jogosan, mert még sok év távlatából is meg kell állapítanom, ha belebotlom valahol valamelyikbe, hogy nem lettek soha “gagyik”, tényleg beleadtuk minden szeretetünket. Gyertyák illata, Caruso zenéje, és a gyerekkori karácsony-várások jutnak az eszembe, ha ezekre a délutánokra gondolok.

Mostanában már nem kézimunkázom. Szerintem nem is tudnám magamtól megcsinálni mindazt, amit 10 évesen csak úgy ontottam magamból. De nem is állok neki, mert csúnya felnőtt módon most tényleg “nem érek rá”, másrészt igazából – ugyanúgy, ahogy anno gyerekként – a legjobb barátaimmal közösen lenne kedvem hozzá, akik közül többen külföldön élnek már, és akik nem, azokkal is nagyon nehéz lenne összehozni egy nyugis alkotós estét a sok munka, és a még pici gyerekek miatt. Húsvétkor azért megpróbáltam, össze is jöttünk lányok tojást festeni. Nagyon jó móka volt, teljesen belefeledkeztünk, hagyományt szeretnék csinálni belőle. De ez a mostani karácsonyi időszak kicsit zűrösebb, nekem különösen, úgyhogy idén még biztos kimarad az adventi közös alkotás.

DE. Addigis, míg újra el nem kezdem a kézimunkázást, kiválogattam magamnak (és Nektek) néhányat a Meska Bolt szerintem legtündéribb karácsonyi kézműves apróságai közül. Nem drágák, kézzel készültek, és az értük kifizetett pénz biztosan jó helyre kerül, hisz aki vásárol tőlük, az közvetlenül az alkotóknak fizet.

(Ha valami megtetszik, kattints a képre és máris az oldalukon vagy!)

Csizma: Judit Vigvari Design
Pingvinek: boGárkrea
Rénszarvasok: Megalkotlak
Ádventi naptár: Kismanka