93 m2 São Paulo

© 2015 Ana Mello

© 2015 Ana Mello

Régi olvasóim már unalomig ismerik a rajongásom a brazil lakberendezés iránt, de akkor is csakazértis újra meg újra visszatérek hozzá, mert itthon nem nagyon foglalkozik vele senki, szerintem viszont elképesztően jó.

Itt van most megint ez a lakás például, Nathália Favaro 93m2-es otthona Brazília legnagyobb városából, a több, mint 10 millió lakosú (!) São Paulo-ból. Lenyűgöző példa arra, hogyan lehet szuper ötletekkel totálisan elfeledtetni, hogy ilyen közel szemben veled szomszédok laknak. Ennél a lakásnál szerintem ez egyáltalán nem zavaró, annyira jó az egésznek a hangulata, annyira jól sikerül intimitást és személyességet teremtenie, hogy maximálisan nem érdekel, ki lakik szemben és mennyire közel… De nem…? 🙂

93 m2 São Paulo 2

© 2015 Ana Mello

© 2015 Ana Mello

© 2015 Ana Mello

© 2015 Ana Mello

© 2015 Ana Mello

© 2015 Ana Mello

© 2015 Ana Mello

© 2015 Ana Mello

© 2014 Ana Mello

© 2014 Ana Mello

© 2014 Ana Mello

© 2014 Ana Mello

Forrás: Casa de Valentina

egy vibrálóan színes brazil otthon

színes brazil lakás 1

Tudom, hogy egy blog írása szempontjából azoknak a bejegyzéseknek van a legkisebb “értéke”, amelyeket az ember más oldalakról vesz át, semmi különösebb saját gondolatot nem téve hozzá, mégis vannak olyan lakások, amelyeket “csakazértis” idegyűjtök magamnak. Mint például ez a kis brazil színes.

Annyira jólesik nekem ránézni ebben a szürke, hideg időben! Ráadásul bézs(es) színű a kanapé, úgyhogy akár Lakjunk jól Andinak is jól jöhet inspirációként! 😉

színes brazil lakás 3

színes brazil lakás 4

színes brazil lakás 5

színes brazil lakás konyha

színes brazil lakás terasz

Forrás: Casa Abril

álmodozás az Élet megrontója…?

La-Punta-House-04-800x532

Filozófikus post következik: szabad-e vajon álmodozni…? Mostanában többször töprengtem ezen, mikor a blogon látható házak kapcsán mondtátok, vagy írtátok nekem, hol komolyabban, hol viccesebben, hogy “minek ilyeneket nézegetni, mikor úgyis elérhetetlenek számunkra…?” Bevallom őszintén, tőlem nagyon távol áll ez a gondolat. Pedig sokan gondolják így. Végigolvastam az álmodozásról szóló idézeteket a citatumon, és markánsan két csoportra oszthatóak: elengedhetetlennek, vagy épp ellenkezőleg, üldözendőnek tartják az álmodozást.

“Az álmodozás felüdíti a fáradt gondolatokat, akárcsak az éjjeli eső az út letaposott füvét. Az álmodozás a gondolkodás vasárnapja.” (Henri Frédéric Amiel)

“Ha nincs kitartásod álmodozni, nem lesz erőd harcolni sem.” (graffiti)

“Az egyetlen hely, ahol az álmod lehetetlenné válik, a saját gondolkodásodban van.” (Robert Harold Schuller)

VAGY

“Nincs bocsánat a céltalanul álmodozóknak, mert ők csak maguk elől és felelősségük elől menekülnek.” (Richard David Precht)

“Az álmodik, akinek hiányzik valami az életéből. Aki nem álmodozik, az egy életre kelt álomban él!” (Adam Lambert)

“Semmit nem kaphatsz attól az elérhetetlentől, akit csak érzékeiddel vágysz, és megkeseríti álmatlan éjszakáidat, amint éhes kutyád sem ér semmit a hús képével.” (Antoine de Saint-Exupéry)

Most akkor mi az igazság…?

Az összes elolvasott idézet közül Müller Péter szavai állnak a legközelebb ahhoz, ahogy én gondolom: “Álmodni, elképzelni, erőnkkel szabadon játszani és tervezni, reménykedni és várni a beteljesülést: a legnagyobb öröm. De a megvalósulás már korlátozás.” Pontosabban én inkább azt mondanám: az erőszakos megvalósítani akarás már korlátozás. Az a korlátozás, ha úgy kezeled az álmokat, hogy azok beteljesülését a boldogságod szükségszerű feltételévé teszed. Ha eldöntöd, hogy mondjuk egy hely, vagy egy ház annyira gyönyörű, hogy sosem lehetsz boldog, ha nem jutsz el ide, vagy ha nem lakhatsz benne. Ha nem állsz meg ott, hogy felsóhajts: “ó, de szép!”, hanem azzal folytatod: “de kár, hogy én ezt soha nem érem el.”

Én nem akarok eljutni azokra a helyekre, amelyeket mutatok itt Nektek ezen a blogon. Nem akarok ilyen házakban élni. Ha megtörténik valaha, örülni fogok neki, de nem teszem ettől egy másodpercre se függővé a saját boldogságom. Az én boldogságom sokkal inkább emberekhez kötődik. A családom, a barátaim, ők a fontosak a boldogságom elérésében, nem utazások vagy álomházak. Álmom eljutni Japánba, de nem vagyok boldogtalan, hogy még nem sikerült, és nem leszek boldogtalan, ha sose fog sikerülni. Miért kell a kettőt összekötni…? Miért nem lehet az álmokat meghagyni inspirációnak, törekvésnek, az elérés esetén önfeledt örömforrásnak…? Miért kell megkeseríteni őket a gondolatainkban hozzákötött teljesítéskényszerrel…? Aki ezt teszi, saját magával szúr ki szerintem…

Ha nem nézek képeket álomutazásokról, álomházakról, álomruhákról, akkor azok nem is léteznek…? Ha pedig nézek, akkor már biztosan boldogtalan leszek, ha én nem juthatok el oda, nem lakhatok benne, nem vehetem fel…? Dehogy! Hogy boldogtalan leszel-e tőle, vagy sem, az a saját döntésed.

Nekem ugyanakkora élményt jelent bemutatni Nektek teljesen “hétköznapi” emberek teljesen “hétköznapi” lakásait, mint ahogy Nikiét mutattam, vagy a belga-magyar pár otthonát, vagy a nagymamámék házát. SŐT, igazából ezeket imádom a legjobban. Bennem ez a két irány teljes békében él egymással. Nem érzem azt, hogy kevésbé értékelném az ő lakásaikat, vagy a saját otthonomat, ha látok olyan házakat, mint pl. ez, amit most fogok mutatni. Viszont a saját otthonomban élve nem hiszem, hogy engem ne érdekelhetne, hogy a világ legkülönbözőbb tájain milyen építészeti csodák születnek, vagy milyen csodálatos tájak léteznek.

De hogy egészen gyakorlatias érveket is mondjak: 1) vannak olyan olvasók, akik kifejezetten ezekért az álomházakért látogatják az aranyhalat, akiknek minél elképesztőbb házakat mutatok, annál szívesebben jönnek ide vissza 2) a legelképesztőbb házakat nézegetve is el lehet lesni olyan trükköket és megoldásokat, amelyek egészen könnyen reprodukálhatóak a legkisebb pénztárcából is, vagy amelyekre sose gondoltál volna, pedig nagyon jól fognak jönni, mikor egyszer majd a saját házadat építed…

Egy szó, mint száz: szerintem álmodozzatok egészen nyugodtan, csak ne az életeteket utána megkeserítő feltételekkel! Becsszóra ígérem, hogy ebből nem lehet baj! 😉

La-Punta-House-05-800x533

La-Punta-House-06-800x532

La-Punta-House-09-800x533

La-Punta-House-10-800x1201

La-Punta-House-15-800x532

La-Punta-House-16-800x532

La-Punta-House-17-800x532

La-Punta-House-18-800x459

La-Punta-House-20-800x532

La-Punta-House-21-800x532

La-Punta-House-22-800x532

La-Punta-House-23-800x533

La-Punta-House-24-800x533

Casa La Punta (Punta Mita, Nayarit, Mexikó)
építész: Elías Rizo Arquitectos
épült: 2012
forrás: HomeDSGN

így épült Brazília fővárosa

Foto: Marcel Gautherot/IMS

Sokan hiszik Brazíliáról, hogy Rio de Janeiro a fővárosa, pedig nem. Talán az az oka ennek, hogy a fantasztikus riói látképet Jézus Krisztus szobrával, a Copacabana strandjával és a Cukorsüveggel mindenki ismeri, míg a valódi fővárosról már kevesebben tudnak bármit is felidézni – talán leginkább pont az építészet iránt érdeklődők.

Amikor a családunk 1987-ben Brazíliavárosba (Brasília) érkezett, a település még csak 27 éve volt az ország fővárosa. Az ország két korábbi fővárosa Salvador és Rio a tengerparton feküdt, de már a XIX. század közepétől megindultak a törekvések, hogy az ország belső területeire helyezzék át a kormányzás központját. Az 1891-es első brazil alkotmányban már szerepel, hogy új fővárost kell építeni az ország közepén, de a grandiózus építkezések csak 1956-ban kezdődtek el, amikor Brazília elnöke, Juscelino Kubitschek de Oliveira elnök Oscar Niemeyert és korábbi főnökét, Lúcio Costát bízta meg a város megtervezésével. Négy évvel később az új város lett Brazília fővárosa, 1987-ben pedig felkerült az UNESCO Világörökség listájára, az egyetlen XX. században épült városként a világon.

Én még csak 7 éves voltam, amikor kiköltöztünk, és csak 9, mikor hazajöttünk, de élénken emlékszem rá, hogy milyen szellősnek, milyen óriásinak tűnt számomra ez a város. És azt hiszem, ebben az esetben ez nem csak a gyermeki perspektíva miatt volt így, hanem mert tudatosan ilyenre tervezték. A kormányzati negyed nem szervesen fejlődött, ahogy én addig az európai városokban láttam, tele gyalogosokkal és szűk utcákkal, újságárus bódékkal, kávézókkal és buszmegállókkal, hanem a tervezőasztalon, óriási teret hagyva az épületek között. Gyalogosan legfelejebb a turisták közlekedtek errefelé, az épületek használói, politikusok, kormányzati emberek kizárólag autókkal a többsávos utakon. Akkoriban még csak közel 400.000 ember élt itt, ma már több, mint 2,5 millióan.

Ha megpróbálok visszaemlékezni a gyerekkoromra, azt hiszem, ezek voltak életemben az első olyan épületek, amelyek igazán megfogtak engem, ahol már elég nagy voltam ahhoz, hogy csodálni tudjam őket “épületi minőségükben”. Azóta is szeretnék visszamenni, felnőtt fejjel újra látni, sétálni egyet közöttük, és beszívni azt a jellegzetes illatú brazíliai levegőt, ami nagyon élénken él bennem. Marcel Gautherot Brazíliaváros építését dokumentáló képeit látva most egy picit sikerült…

Brazília építése 2

010DFPS28037

Foto: Marcel Gautherot/IMS

010DFOG20611

Brazília építése 7

Niemeyer architecture24

Brazília építése 9

Foto: Marcel Gautherot/IMS

Foto: Marcel Gautherot/IMS

Forrás: Archdaily
Fotók: Marcel Gautherot

minimál álom a golfpályán

Akik régebb óta olvasnak engem, már tudhatják, hogy ha létezik olyan építész, akinek szinte minden munkájába szerelmes vagyok, az a brazil Arthur Casas. Hogy mást ne mondjak, évek óta az ő saját magának tervezett háza a no.1. kedvencem.

Íme most legújabb munkája, a Casa HS Quinta da Baroneza, mely São Paulo városától egy órányira, egy golfpálya mellé épült. Már a képek is lélegzetelállítóak, de nézzétek meg a videót a bejegyzés végén arról, azon látható a ház “működés közben”, na attól ájultam el csak igazán…

Bravo, bravo, bravo Señor Casas! Lindo como sempre!

Fotók: Fernando Guerra
Via: Designboom

%d blogger ezt szereti: