Az egyik legjobb barátnőm férjhez ment, és én most megmutatom Nektek, hogy milyen klassz kis lagzin buliztunk utána. Persze nem (csak) azért írok róla, mert a barátnőmről van szó, és tekintve, hogy ő is olvassa ezt a blogot, nagy eséllyel szereztem mára egy biztos lájkolót 😉 hanem mert szerintem több olyan aspektusa is volt a lagzijuknak, ami érdekelheti az én kis designra nyitott olvasóimat.
Kezdjük azzal, hogy a jamboreenak az etyeki Rókusfalvy Birtok szolgált helyszínéül, amit melegen ajánlok mindenkinek, méghozzá nem csak – a fotókon is jól látható – végtelen nyugalmat árasztó légkör, és a jó borok miatt, hanem a szerintem elképesztően kedves vendéglátók okán is. (Lagzikat és más rendezvényeket is lehet hozzájuk szervezni, de mehettek oda piknikezni is, vagy csak simán bort kóstolni, sőt, még présházat is bérelhettek tőlük.)
A másik, ami nekem nagyon tetszett ezen a lagzin, hogy mivel a vőlegény és a menyasszony egyaránt iszonyú fontosnak tartja a felesleges szemetelés elleni harcot, a teljes dekorációt maguk készítették, méghozzá szinte kizárólag újrahasznosított anyagok felhasználásával. Ráadásul nem valami gagyi eredményt kihozva a nemes célból, hanem olyan díszeket alkotva, amikkel szemben szerintem a legfinnyásabb ízlésű vendégeknek sem lehetett semmi kifogása. Elmesélték nekem, hogy a Cellux csoportnál jártak egyszer egy workshopon, sok inspirációt nyerve, és ezt kombinálták a saját ötleteikkel, majd családi, baráti körben elkészítették a díszeket. Régi befőttesüvegekben pislákoló gyertyák, újságpapírból készült pom-pomok, üres joghurtosdobozokba vezetett rózsaszín LED-es lámpafüzér, használt kávéskapszulákból kirakott szív – a fotókon megnézhetitek, milyen klasszul sikerült a személyiségüket és értékrendüket maximálisan tükröző dekorációt létrehozniuk.
Minderről pedig Egyed Melinda csinált fantasztikus hangulatú fényképeket, aminek köszönhetően a sok szövegelés után most jól megmutatom Nektek, milyen szép is volt mindez valójában!
És akkor ezúton is, még egyszer: ÉLJEN AZ IFJÚ PÁR! 🙂
Tényleg FANTASZTIKUS! Minden elismerésem.
Nagyon sok boldogságot Nektek, Linda! 🙂 Személy szerint nagyon kiváncsi lennék Rólatok készült képekre is. De ez persze már privát téma! 🙂 🙂 🙂 🙂
KedvelésKedvelés