az egyszerűség szépsége

Cassandra Karinsky home 5

Nagyon régen írtam már lakásos bejegyzést, egész egyszerűen azért, mert nem találtam olyat, amit igazán szerettem volna megmutatni. A visszajelzésekből ítélve amúgyis a személyesebb jellegű postjaimat szeretitek a legjobban, kenterbe vernek minden máshonnan átvett anyagot, úgyhogy nagy rá a kísértés, hogy a lakberendezős-építészes zsánertől egészen más irányba vigyem a blogot. Meg egyébként is annyi minden más is érdekel, sose tudtam magam könnyen ketreceken belül tartani, és most is egyre inkább úgy érzem, hogy korlátoznak az eredeti tematika határai. Ugyanakkor nem akarok hűtlen lenni a legrégibb olvasóimhoz sem, akik kifejezetten a lakások és épületek miatt jöttek ide, úgyhogy mostanában a “mi legyen az aranyhallal…?” kérdésen sokat szoktam töprengeni.

Amíg elhatározásra nem jutok, következzen most mégiscsak egy lakás, ami szerintem az egyszerűsége, természetessége, áttekinthető tisztasága miatt gyönyörű. Íme tehát a Sydney-ben élő, marokkói szőnyegek és lakberendezési tárgyak forgalmazásával foglalkozó Cassandra Karinsky otthona, tessék csak bekukkantani!

Cassandra Karinsky home 8

Cassandra Karinsky home 1

Cassandra Karinsky home 6

Cassandra Karinsky home 2

Cassandra Karinsky home 3

Cassandra Karinsky home 4

Cassandra Karinsky home 7

Forrás: The Design Files

Comments

  1. igen, egy nomád szőnyeg ilyen egyszerű!

    Kedvelés

    • Mondjuk pont a kilimekről nekem nem az egyszerűség jut az eszembe, sokkal inkább a “mélység”, hogy lelkük, történetük van. És ebben az egyébként letisztult lakásban szerintem nagyon jól oldják a letisztultságot, színeket és életet adnak hozzá.

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: