Praia do Amado. Portugália egyik leghíresebb strandja, a szörfösök európai paradicsoma. Szeptemberben mentünk el oda, mert a férjem bakancslistáján már évek óta szerepelt a “kipróbálni a szörfözést” pont. Sok strandon jártam életemben, a világ számos pontján, itt mégis egy teljesen új és varázslatos világ tárult elém.
A Praia do Amadohoz egy keskeny út vezet a semmiben, kopár dombok között, senki nem jár arra, csak aki kifejezetten ide készül. Nincsenek a parton épületek, üzletek, éttermek, csak három szörfiskolás házikó, meg két büfé. Mikor mi ott jártunk, nem volt már túl meleg az Atlanti-óceán, szinte senki nem fürdött benne. A vízhez vezető ösvény mellett azonban állt egy tábla, rajta a felirattal, hogy a legjobb hullám ma délután 3-kor érkezik. Ilyet sem láttam még sehol. Elég üres volt a strand, a gyerekeink játszottak a homokban meg átugrálták a kisebb hullámokat, páran kutyát sétáltattak vagy kocogtak a parton, egy-két hippi fejdíszeket és karkötőket árult.
Néhány szörfös pedig álldogált a víz szélén, kezében a deszkájával, és nézte az óceánt. Vártak.
Aztán, olyan fél 3 körül, felnézve a fiammal való homokozásból, egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy egyre többen jönnek. Jöttek és jöttek a szörfösök, deszkákkal a kezükben, és nekivágtak a hullámoknak.
Három órára megtelt a víz deszkákkal. Olyan volt az egész, mint valami rajzás, a 45 perccel korábban még tök üres strand életre kelt. A szörfösök pedig mentek, mentek be a hatalmas hullámok közé, fáradhatlanul.
Aztán 4-kor újra üres lett strand, megint elment mindenki. Teljesen misztikus volt ez az egész számomra, mint egy szenvedélyes tánc ember és óceán között…
Már van több fapados járat Portugáliába, úgyhogy muszáj megnéznetek egyszer, akár szerepel a bakancslistátokon a szörfözés, akár nem.
Nem európai élmény Európában.
Vélemény, hozzászólás?