UXUA – a legújabb brazil szerelmem

Látszik, hogy tényleg már csak a nyaraláson jár az eszem. De nem, igazából ezt a sorozatot feltétlenül megmutattam volna, akármikor is bukkantam volna a képekre. Nem érdekel, hogy az előző bejegyzés is nyaralós volt, ezt most akkor is muszáj.

Az UXUA Casa Hotel Brazília Bahia tartományának tengerpartján, Trancoso pici halászfalujában található. A házakat Wilbert Das designer tervei alapján újították, illetve építették fel, aki helyi népművészekkel dolgozott együtt, hagyományos építészeti megoldásokat, autentikus brazil régiségeket és művészeti alkotásokat felhasználva. Das keverte a rusztikus elemeket a modern komforttal, és úgy kötötte össze a belső és külső tereket, hogy a lehető legjobban kihasználja az egész éven át tartó trópusi éghajlat nyújtotta előnyöket. A házakhoz tartozik két étterem, egy medence (mely a sokak szerint gyógyító hatással bíró aventurin ásvány 40.000 darabjából van kirakva), fürdőház és persze tengerparti lounge, ahol régi halászbárkák árnyékában heverészhet a látogató.

Biztos a könyökötökön jön már ki, hogy Brazília a szívem csücske, de hát mit tegyek, ez most megint egy olyan példa, amivel egyszerűen lehetetetlen vitatkozni…

A fotók forrása, ahol még rengeteg gyönyörű képet találtok a többi házról, a szálloda minden zeg-zugáról, sőt még az alkotókról is: Flickr

Fotós: Fernando Lombardi

ahová nyaralni megy a lélek

Kicsit ambivalens érzéseim vannak a saját nyaralókkal. Egyik oldalról úgy érzem, nem szeretnék minden nyarat ugyanazon a helyen tölteni, ráadásul itthon sajnos elég hosszú ideig tart az az időszaka az évnek, mikor annyira nem is lehet kihasználni, törődni viszont olyankor is kell vele. Másrészt viszont látom azt is, hogy mi a jó benne: egy hely, ahová mindig le lehet ugrani, ahol ismerős a közértes néni, és tudod, hogy melyik a legjobb hely a strandon, ahol újra és újra ugyanazokat az illatokat érzed, amihez az évek során egyre több és több emlék köt, és ami így szép lassan a második otthonoddá, az életed egy külön kis zugává válik. Olykor az egyik, olykor a másik érzés kerít jobban hatalmába, így néha álmodozom arról, hogy hol és milyen házat vennék a Balaton környékén. Egy vidéki nyaralót egész máshogy kell berendezni szerintem, mint egy a szürke hétköznapokat kiszolgáló (pláne városi) lakást, és baromi erősen él bennem a vágy, hogy egyszer az életben legyen rá lehetőségem, hogy berendezhessek egyet.

Ha mondjuk a Balaton környékén foglalunk valamilyen szállást, és odamegyünk és azt látom, hogy tele vannak jellegtelen bútorokkal és tárgyakkal, mindig az jut eszembe, hogy mennyire klasszul meg lehetne csinálni ezeket egy kis odafigyeléssel, méghozzá minimális pénzből. Ha a vendéglátók csak egy icipicit törődnek a színek-formák-textúrák harmóniájával, máris nagyságrendekkel barátságosabb, egyedibb és lélekemelőbb környezetet tudnak teremteni. Ami pedig még ki is fizetődhet számukra, mert szerintem ha valaki rábukkan egy ilyen helyre, sokkal szívesebben ajánlja azt másoknak is, mint egy olyan helyet, amit bármely másikkal könnyen helyettesíthetőnek éreznek.

De hogy ne beszéljek a levegőbe, mutatok egy példát. Nézzétek meg, ebben a kis brazíliai üdülőhelyen (Trancoso) álló hétvégi házikóban, a Blue Atelie-ben nincsenek drága dizájn bútorok, vagy értékes háztartási gépek. Nincs benne semmi olyan, ami akár a legszerényebb pénztárcából gazdálkodva is ne lenne megfizethető. Mégis mágnesként vonzza az embert, hogy felkeresse, és itt adjon egy kis kimenőt a rohanó világban megpihenni vágyó lelkének…

Ugye…?


(via: Designtripper)

Ha ismertek itthon is olyan helyeket, mint ez, én nagy örömmel várom a tippeket!

beton színes párnákkal

Mikor Trom Kata ezt a képet mutatta, azonnal látni szerettem volna még többet ebből a lakásból. Katának nem volt több fotója róla, én viszont csak azért is megkerestem a képhez tartozó kecót az internet útvesztőiben. Nem volt nehéz, ugyanis rengeteg helyen írtak már róla.

Hogy, hogy nem a helyszín ismét Brazília, konkrétan Londrina, itt található a fiatal építész, Guilherme Torres otthona, ahol a fenti fénykép is készült. (Komolyan mondom, hogy jó lenne, ha valaki, aki nem olyan zöldfülű, mint én, megmondaná nekem, hogy csak én zúgok bele állandóan brazil témákba a gyerekkori emlékeim miatt, vagy tényleg ennyire jók a brazilok mostanában a design terén…?)

Szóval, a lakással volt egy kis probléma, nem működtek a vezetékek, repedezettek voltak a falak, és áztak. Torresék nekiestek, leszedték az összes burkolatot, és volt, ahol újravakolták a falakat, de sok helyen meghagyták a betonfelületeket. A nappaliban álló betonból készült asztalt Torres tervezte. A két nagy fekete matrac alatt fekvő, betonból készült, faltól falig érő “ágyat” szintén.

Az az érdekes ebben a térben számomra, hogy ha egyenként megnézem a részleteit, egy csomó minden nem tetszik benne, pl. a párnák huzatai, vagy a műanyag szék a betonasztal előtt, mégis ahogy ránézek az egészre együtt, szerintem egyszerűen nagyon cool az összkép.

fotók: Studio Guilherme Torres
via: Let me be inspired

Sierra Madre a nappaliban

Nem tudom, hogy vajon csupán a Dél-Amerikában töltött gyerekkori évek az okai, vagy egyébként is így lenne, de a kedvenc brazil és chilei házam (és a számos egyéb már bemutatott dél-amerikai épület) után most itt van egy mexikói, amiért odáig vagyok. Gilberto L. Rodríguez tervezte és 1991-93 között épült fel ez a Casa Elizondo névre keresztelt épület Monterrey közelében, a Chipinque nemzeti park mellett. Monterrey Mexikó egyik legforróbb városa, ahol nyáron három hónapon át 40°C közelében van a hőmérséklet. Ez az egyik oka az épület tiszta fehér külső vakolatának, a GLR arquitectos építésziroda honlapján ugyanis ez olvasható: “a színek hiánya két fő okra vezethető vissza: az egyik, hogy a lehető legnagyobb kontraszt legyen a fehér felületek és a természet zöldjei és kékjei között, másrészt az a valós és pszichológiai frissítő hatás, amely a fehér színnek köszönhető egy olyan forró klímájú környezetben, mint amilyen Monterrey városa.”

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én szívesen pilledeznék abban a nappaliban, vagy egye fene, akár a teraszon…

fotók: Carlos Tardan

ház a chilei hegyek közt

Három olyan típusú hely van, ahol mindig szerettem volna lakni: természet közvetlen közelében, vízpart mellett, és magas dombon vagy hegyen, ahol előttem a város. A természet-közeliség már sikerült, egész kicsi korom óta kertvárosias részein élek Budapestnek, természetvédelmi területekhez rövid sétányi távolságra. A környéken, ahol lakunk, gyerekkoromban még gyümölcsöskertek sorakoztak, de mióta beépült, azóta is rengeteg a fű-fa-bokor. Vízpart mellett még nem laktam soha, de a víz közelsége mindigis fontos volt számomra: ha választhatok, olyan városban szeretek élni, amelynek van egy nagy tava, vagy folyója, mint Budapestnek a Duna. Magaslaton már laktam, alattunk feküdt a város, de a környező házak eltakarták, úgyhogy nem volt az igazi. A magaslaton lakás legfelső fokát ugyanis valahogy úgy képzelem el, ahogy ebben a chilei házban élnek a gazdái. Lenyűgöző lehet ilyen panorámára ébredni reggel, vagy a város éjszakai fényeit látva üldögélni a teraszon a barátokkal mentateát szürcsölgetve…

A 2005-ben épült ház a dRN (Del Río-Núñez Arquitectos) chilei építésziroda gyermeke. A dRN-t két chilei építész, Nicolás del Río és Max Núñez alapította. (A fenti épület tervezésében egy harmadik társuk, Bernardo Valdés is részt vett). Hazájukban elvégzett egyetemi tanulmányaik után Milánóban, Oxfordban, illetve a Columbia egyetemen inspirálódtak még néhány évet. A weboldalukon egyébként az irodájukról is látható néhány életkép, és nekem annyira megtetszettek, hogy azokat is megmutatom Nektek.

Fotók: James Silvermann, Max Núñez