mezítláb a parkban

mezítlábas 4

Azt hiszem, két éve hallottam először a tabajdi Mezítlábas Parkról, és azóta szerettem volna elmenni oda egyszer, csak valahogy sosem jött össze. Kern Ági, az Ági főz blog írója, (aki egyébként csoporttársam volt egy újságíró iskolában, amit a jogi egyetem mellett hobbiból végeztem el), pár napja tett fel egy ott készült képet a Facebook oldalára, ami eszembe juttatta ezt a régi tervemet.

Mivel nagyon szeretjük Tatát, és évente legalább egyszer el szoktunk oda menni kirándulni, úgy döntöttünk A Férjjel, hogy a szombatot egy tatai sétával és ebéddel töltjük és utána hazafelé jövet Budapestre végre megnézzük magunknak ezt a parkot. Fantasztikus idő volt, úgyhogy ebéd után a kisfiunk legnagyobb örömére még egy elektromos kishajót is kibéreltünk, és körbesiklottuk vele a tatai Öreg-tavat (a parti Grill étteremmel szemben van a stég, ahol bérelni lehet, 4ooo Ft egy óra). Egyszer már csináltunk ilyet, bőven azelőtt, hogy Máté megszületett volna, akkor csak napoztunk a tó közepén a hajóban kettesben, amit mellesleg mindenkinek melegen ajánlok, mint klassz randiprogramot! 😉 Most, Mátéval kicsit mozgalmasabbra sikerült a hajókázás, hiszen meg kellett néznünk közelről a tó szélén álló várat, a partról a vízbe benyúló fűzfákat, meg rámenni a nagyobb hajók által felvert hullámokra, és persze Máté folyamatosan kommentált minden eseményt, a második félórában pedig 2,5 éves kis lénye minden bátorságát összeszedve egyedül is vezette a hajónkat.

Miután kihajóztuk magunkat, elindultunk Tabajdra, kb. fél óra volt az út, azalatt Máté pont tudott aludni egy kicsit. A Mezítlábas Park a község fő utcájáról nyílik, Nepomuki Szent János szobra mellett mutatja egy tábla, hogy hol kezdődik. Azt hittem, csak mi leszünk majd ott, de legnagyobb meglepetésemre 3-4 másik családdal találkoztunk. A parkban kis utacskák vannak, mindegyik másféle anyaggal borítva, amit mezítláb kipróbálhatunk. Vannak persze megszokott “talpalávalók”, mint mondjuk a folyami kavics, de meglepőbbek is: fenyőtobozok, kukorica csutkák.

mezítlábas park-1

mezítlábas park 3

mezítlábas park-2

Maga a séta nem túl hosszú, kisgyerekkel is végigjárható fél óra alatt, vagyis úgy érdemes idejönni, ha más programmal is összeköti az ember. Igazából szerintem ez tényleg gyerekekkel ideális, mert nekik különösen nagy élmény maga a séta is, a park végén pedig egy játszótér várja őket. Ingyenes, és egész évben, a nap 24 órájában nyitva van! Hóban persze nincs túl sok értelme, és most is szakad az eső, de biztos lesz még idén egy-két melegebb nap, amikor be lehet iktatni egy mezítlábas kirándulást. Jó móka, próbáljátok ki!

mezítlábas 5

mezítlábas 6

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: