cserepek alatt Arizonában

Először azt a címet akartam adni ennek a bejegyzésnek, hogy “itt laknék, ha Zorro csaja lennék”, vagy valami ilyesmit, de aztán túl hatásvadásznak találtam és elvetettem az ötletet. Pedig tényleg ez volt az első gondolat, ami eszembe jutott róla, és nem is járok túl messze a valóságtól, hiszen a ház a Zorronak is otthont adó Kaliforniával szomszédos Arizonában található. Az épület az OZ Architects nevéhez fűződik, akiknek a többi munkájára is érdemes néhány pillantást venni, mert nagyon szépek.

Van egy barátom, akivel van egy játékunk, miszerint meg kell próbálnom találni olyan kecót, ami igazán hozzáillő lenne, ez a ház a legújabb pályázatom a játékunkban, kíváncsi vagyok, mi lesz a véleménye. 😉

a ház, ahol mindenhez hozzá akarok érni

A házak többsége, amiket eddig itt mutattam Nektek mondjuk hogy a “modern minimál” stílust képviseli, már amennyire én ezt meg tudom ítélni. De nehogy azt higgye bárki, hogy engem csak az egyenes vonalak, a lapos tetők és kietlen terek hoznak lázba. Egyszer már írtam a minimállal való kapcsolatomról, hogy mi tetszik benne és mi nem, úgyhogy azt nem szeretném ismételni. Helyette viszont most nézzétek meg ezt a házat, ami talán csak annyiban felel meg annak, amit én a minimálban szeretek, hogy ebben is nagy és átlátható terek vannak. De egyáltalán nem ez izgat benne, sokkal inkább az az érzés, ami hatalmába kerít, mikor nézem róla a képeket: hogy meg akarok itt fogni mindent! Végig akarom simítani a kezem a konyhában lévő fa asztalon, el akarom húzni a nehéz függönyöket, be akarok feküdni a kádba, mezítláb akarok sétálni a hálószobában, lógatni akarom a lábam a vízbe a kertben, és le akarok huppanni arra a kerek puffra a nappaliban. Egyszerűen minden részlete mágnesként vonz, hogy kézzel, lábbal, bőrrel hozzáérhessek…

De nem csak ez fogott meg benne, hanem az is, ahogy Maire-Laure Helmkampf és férje vegyítették a modern anyagokat, bútorokat, ötleteket a régivel és a hagyományossal, mikor ezt az ősöreg dél-franciaországi házat felújították és saját ízlésükre formálták. Nagyon nem szeretem, mikor régi épületeket úgy újítanak fel, hogy azok teljesen elveszítik a kapcsolatukat egykori önmagukkal, ugyanakkor a teljesen eredeti formájukban és berendezésükben meghagyott régi házakat leginkább csak skanzen-szerű helyeken tudom elképzelni, élni annyira nem szeretnék bennük. Maire-Laurék azonban szerintem pont úgy tartották meg a régit és pont annyira csempészték bele az újat, hogy olyan környezetet varázsoltak, amit átitat a tradíció, de ami egyúttal nagyon élhető és nagyon izgalmas a modern ember számára is.

Egy szó, mint száz, íme egy nem minimál, amiért rajongok, úgy, ahogy van…

egy minimál Indiából

A Dipen Gada & Associates iroda tervezte az Amin család számára ezt a házat Indiában. A közösségi és privát tereket a hatalmas konyha köti össze egymással: a konyhából egyik irányban a nappali és a házimozi szoba érhető el, a másik irányból pedig a hálószobák a hozzájuk kapcsolódó fürdőkkel. A család kifejezett kérése volt, hogy az épület szoros kapcsolatban álljon a kerttel, erre minden helyiségben nagy hangsúlyt fektettek.

Az egyik legkirályabb az egészben szerintem az a végtelen hosszú pult a konyhában, kiváncsi vagyok A Férj mit szól majd hozzá, neki ugyanis ez az egyik nagy álma… 😉

Forrás és még több fotó: ChicTip

beton színes párnákkal

Mikor Trom Kata ezt a képet mutatta, azonnal látni szerettem volna még többet ebből a lakásból. Katának nem volt több fotója róla, én viszont csak azért is megkerestem a képhez tartozó kecót az internet útvesztőiben. Nem volt nehéz, ugyanis rengeteg helyen írtak már róla.

Hogy, hogy nem a helyszín ismét Brazília, konkrétan Londrina, itt található a fiatal építész, Guilherme Torres otthona, ahol a fenti fénykép is készült. (Komolyan mondom, hogy jó lenne, ha valaki, aki nem olyan zöldfülű, mint én, megmondaná nekem, hogy csak én zúgok bele állandóan brazil témákba a gyerekkori emlékeim miatt, vagy tényleg ennyire jók a brazilok mostanában a design terén…?)

Szóval, a lakással volt egy kis probléma, nem működtek a vezetékek, repedezettek voltak a falak, és áztak. Torresék nekiestek, leszedték az összes burkolatot, és volt, ahol újravakolták a falakat, de sok helyen meghagyták a betonfelületeket. A nappaliban álló betonból készült asztalt Torres tervezte. A két nagy fekete matrac alatt fekvő, betonból készült, faltól falig érő “ágyat” szintén.

Az az érdekes ebben a térben számomra, hogy ha egyenként megnézem a részleteit, egy csomó minden nem tetszik benne, pl. a párnák huzatai, vagy a műanyag szék a betonasztal előtt, mégis ahogy ránézek az egészre együtt, szerintem egyszerűen nagyon cool az összkép.

fotók: Studio Guilherme Torres
via: Let me be inspired

Sierra Madre a nappaliban

Nem tudom, hogy vajon csupán a Dél-Amerikában töltött gyerekkori évek az okai, vagy egyébként is így lenne, de a kedvenc brazil és chilei házam (és a számos egyéb már bemutatott dél-amerikai épület) után most itt van egy mexikói, amiért odáig vagyok. Gilberto L. Rodríguez tervezte és 1991-93 között épült fel ez a Casa Elizondo névre keresztelt épület Monterrey közelében, a Chipinque nemzeti park mellett. Monterrey Mexikó egyik legforróbb városa, ahol nyáron három hónapon át 40°C közelében van a hőmérséklet. Ez az egyik oka az épület tiszta fehér külső vakolatának, a GLR arquitectos építésziroda honlapján ugyanis ez olvasható: “a színek hiánya két fő okra vezethető vissza: az egyik, hogy a lehető legnagyobb kontraszt legyen a fehér felületek és a természet zöldjei és kékjei között, másrészt az a valós és pszichológiai frissítő hatás, amely a fehér színnek köszönhető egy olyan forró klímájú környezetben, mint amilyen Monterrey városa.”

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én szívesen pilledeznék abban a nappaliban, vagy egye fene, akár a teraszon…

fotók: Carlos Tardan