eklektizálódás

Valszeg nincs is ilyen szó, nem? 🙂 Mindenesetre egyre többször kifejezetten kilógok a “barátságos minimál” koncepcióból, amivel anno ez a blog indult. Igazából részben ez nem meglepő, mert soha életemben semmivel kapcsolatban nem voltam stílusfasiszta. Soha nem értettem például anno az iskolai bulikon az “alterosok” meg a “diszkósok” egymásnak feszülését, a látványos levonulásokat a tánctérről az “ellenséges tábornak” szóló szám hallatán, én ugyanolyan szívesen táncoltam Quimbyre, Másfélre vagy Korai Örömre, mint mondjuk Members of Maydayre, Prodigyre vagy épp Guns n’ Rosesra, hogy csak egy banális példát mondjak. Ugyanakkor a lakberendezésben az eklektika nagyon el tud bizonytalanítani, értve ezalatt azt, hogy sokkal kevésbé tudom ésszerűen megmagyarázni, hogy egy eklektikus tér mitől baromi jó és mitől nem az, mint mondjuk egy minimálnál vagy egy levendulás country stílusnál. Mitől van az, hogy egyes tárgyak jól működnek a totális káoszban, mások meg úgy néznek ki, mintha egy bolhapiacot szabadított volna rá az ember a lakására teljesen koncepciótlanul? Nyilván nincs erre kétszavas magyarázat, kísérletezni kell, sokat-sokat próbálkozni, és akinek szeme van hozzá, annak a keze alatt végül tényleg csodák tudnak születni.

Ebben a lakásban pl egy rakat olyan tárgy, anyag, minta van, amire első látásra azt mondanám, hogy de borzalmas, mégis, az egész, összességében tökéletesen működik. Magic!

Forrás: ELLE.ES