Átrium 2.0

2012. október 29. Szerző: 3 hozzászólás

Annyira öreg még nem vagyok, hogy Május 1. moziként emlékezzek rá, de annyira igen, hogy elmondhassam: 14 évesen én még itt láttam a Forrest Gumpot egy fiúval, aki randira hívott. Mikor kijöttünk, egyszerre hangzott el az ő szájából, hogy mennyire halálosan unta, az enyémből meg, hogy mostantól ez a kedvenc filmem. Ennyiből kitalálható, hogy több randink nem is lett… És ez csak egy olyan esemény, ahol az Átrium története és az enyém találkozott.

A jó öreg budai mozikról, a Bemről, a Bartókról, a Tabánról, az Ugocsáról és az Átriumról csupa ilyesmi jut eszembe. Első gyerekkori mozizások (mikor még az apukám vitt el minket a szomszéd gyerekekkel Jurassic Parkot meg Beethovent nézni), első randik (mikor még izgultunk, hogy a másik vajon mit csinál majd, ha lekapcsolják a villanyokat), az első mélyreható, egész életre útravalóul szolgáló filmélmények (mint mondjuk a Keserű méz, amit Ricsivel láttam a Bemben). Szűkek voltak a padsorok, kényelmetlenek a székek, a nézőtér meg soha nem elég meredek, de annyi Fontos történt velem (velünk) ezekben a termekben, ami a hiányosságokat egész egyszerűen jelentéktelenné feledteti. Lehet, hogy ez nem a régi mozik varázsa, hanem pusztán a gyerekkoré? Ki tudja. Lehet. Mégis sokkal inkább a szívem csücskei ezek, mint a mai multiplexek, amelyek annyira ugyanolyanok, annyira jellegtelenek, és az én szememben annyira “lélek nélküliek”, hogy egész biztosan nem tudnám megmondani, melyik filmet melyikükben láttam. Pedig a közelmúltra mégiscsak jobban kellene emlékeznem. Persze, baromi kényelmesek, és mindig lehet látni mindent, és hatalmas a vászon. Ez vitathatatlan. És mégis, én nem tudom őket úgy “szeretni”, mint ahogy azokat a jó öreg mozikat.

Ezért is örültem nagyon, hogy 11 év után újra megnyitja kapuit az Átrium, méghozzá egy izgalmas dokumentumfilmmel, amelyre persze el is mentünk. Telt ház volt. És az is maradt a több, mint másfél órás film végéig, pedig még nem volt fűtés, és mindenki kabátban vacogott. Egyszerűen jó volt megint végigmenni a fekete-fehér kockás előtéren, jó volt résztvenni az újramegnyitáson, jó volt örülni, hogy egy régi mozi sorsa nem csak a pusztulás lehet, hanem a reinkarnáció is. A hatalomnak rendszeresen nekimenni próbáló kínai művészről, Ai Weiweiről szóló film már csak hab volt a tortán. Kevés dolgot szeretek jobban, mint mikor a művészet nem “csak” valami szépet, valami megdöbbentőt, valami addig elképzelhetetlent tud mutatni, hanem közben társadalmi felelősséget is viselve irányítja a figyelmet olyan történésekre, amelyekről egész egyszerűen tudnunk kell. Márpedig Ai Weiwei pontosan ezt csinálja, és akárki akármit mond rá, én nagyon tisztelem a bátorságáért, ahogy minden más olyan művészt is, aki nem hagyja megfélemlítéssel elhallgattani magát.

Ai Weiwei: Never Sorry OFFICIAL TRAILER from Ai Weiwei: Never Sorry on Vimeo.

De az “új” Átriumban nem csak filmek lesznek, hanem színházi- és táncelőadások, komoly- és könnyűzenei és mindenféle más kulturális rendezvények is, erről az eddig hosszú éveken át a Merlin Színházban működő szervezőcsapat fog gondoskodni. Az előtérben pedig a nyáron még az Ankertért felelős srácok vezetik majd a teázó-kávézó-büfét, akiknek már most végtelen hálás vagyok, mert a megnyitó után az életem mentették meg a fincsi pálinkával a megfagyástól. 🙂 Ilyen egyébként többet nem lesz, mármint megfagyás, mert a mostani megnyitóval egybekötött filmpremier után az Átrium gyorsan be is zárt újra, hogy befejezzék a felújítási munkálatokat. “Igazi” nyitás – ha jól tudom – valamikor novemberben lesz, és egy ilyen kezdés után én azt mondom: NAGYON VÁRJUK!

//UPDATE egy bennfentestől: “Legközelebb november 7-én lesz fagyós vetítés, mindenféle szovjet, meg szocialista filmek, meg installációk, rendes nyitás pedig november 26-án, ha minden jól megy.”//

Filed Under: klassz helyek Tagged With:

én már tudom, hová mész jazz koncertre jövő nyáron…

2012. október 18. Szerző: 4 hozzászólás

Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, küldtem egy levelet az összes építész és belsőépítész barátomnak, és kértem őket, hogy szóljanak, ha terveznek olyasmit, amit szívesen megmutatnának itt. Részben ennek köszönhetően írtam az Ankertről és vártam a további munkákat. Néhány nappal ezelőtt aztán nagyot mosolyogtam, mikor két barátom, Gőz Dorottya és Chehadé Abdel-Rahim engem is meghívott annak az épületnek a bejárására, amelyen – Taraczky Dániel vezető tervező irányítása alatt – épp most dolgoznak. Na nem csak azért mosolyogtam, mert örültem a meghívásnak, hanem mert rájöttem, hogy ez pont az a renoválás, amely miatt mostanában nem volt túl egyszerű parkolnom a Vásárcsarnok egyébként is felújítás alatt álló környéke közelében a szokásos szombati bevásárló körutamon. Az épület ugyanis a csarnoktól egy saroknyira, a Mátyás utca és az Imre utca sarkán található, ha jártatok mostanában a belvárosban, nagy eséllyel Ti is többször elsétálhattatok már mellette.

És hogy mi készül itt? Az 1996-ban alapított Budapest Music Center (BMC) nyitja meg itt 2013 tavaszán új zenei központját 4000 (!) négyzetméteren. Olyan hatalmas az egész, hogy csak ámultunk és bámultunk a bejáráson… Az épületben lesz:
– egy 350 fő befogadására alkalmas, kitűnő akusztikai tulajdonságokkal rendelkező és kiemelkedő minőségű hang- és fénytechnikával felszerelt, 300 négyzetméteres, lélegzetelállító koncertterem
– egy étteremmel és színpaddal rendelkező, két, egymással egybenyitott emeleten galériaszerűen elhelyezkedő jazzklub, ahová a hazai és nemzetközi jazzélet legtehetségesebb előadóit és lelkes rajongóit invitálják
– egy zenei könyvtár, amely felolvasóestek, kurzusok lebonyolítására is alkalmas
– digitális és analóg felvételek készítésére egyaránt alkalmas hangstúdiók (a nagy koncertteremben nagyzenekari felvételek is készíthetőek csúcsminőségben)
– tavasztól őszig koktélpartik és állófogadások tartására alkalmas tetőterasz
– konferenciák, sajtótájékoztatók, állófogadások rendezésére alkalmas tetőtéri rendezvényterem
– zártkörű, exkluzív tanácskozásokra alkalmas, a Dunára kilátással bíró sarokterem
– valamint számos vendégszoba a központba látogató, kurzusokon illetve rendezvényeken résztvevő diákok és művészek számára. (A Nemzetközi Eötvös Intézet és Alapítvány ugyanis, amely világhírű zenészek bevonásával fiatal karmesterek és zeneszerzők továbbképzésével foglalkozik, a BMC-t választotta székhelyéül.)

2 órába telt, mire végigjártuk az egész épületet, és nem azért mert lassúak voltunk… Tényleg lenyűgöző az egész, pláne úgy, hogy tudom, hogy a felújítás javarészt két alig harminc éves építész műve, akik ráadásul a barátaink. Bevallom őszintén, mindigis csodáltam és kicsit irígyeltem is az építészeket, amiért a munkájuk eredményeképpen kézzelfogható valóság jön létre, olyan terek, helyszínek, ahová utána mi egyszerű halandók csak “bemegyünk” enni, inni, zenét hallgatni, életreszóló élményeket gyűjteni.

Kedves Dodó és Rahim!
Szívből és őszintén gratulálok Nektek, és alig várom, hogy jó sok klassz koncertre üljünk be ide együtt! 🙂

Addig pedig, míg erre várunk, lehet csemegézni erről a listáról, mely azt a 10 jazz albumot sorolja fel, amelyek meghallgatása nélkül állítólag nem szabad meghalni…

Filed Under: klassz helyek, klassz terek Tagged With: ,

embert lakásáról no.2. – egy magyar lány és egy belga fiú

2012. szeptember 25. Szerző: 12 hozzászólás

Vannak olyan lakások, ahová jó belépni. Mondhatnám azt is, hogy vannak olyan emberek, akiknek a lakásába jó belépni. Amikor ilyen helyeken járok, mindig elhatározom, hogy – amennyiben a házigazda megengedi – csinálok néhány képet és felteszem ide. Mert klassz dolog gyönyörű és elérhetetlen házakat nézegetni, de legalább annyira izgalmas bepillantani a saját kis környezetünk meghitt zugaiba is – legalábbis szerintem. Néhány barátomat már meg is kérdeztem, hogy mit szólnának hozzá, ha a náluk készült képek megjelennének ezen a blogon, és szerencsémre voltak köztük olyanok, akiknél nem ütköztem ellenállásba. Ezért nagy örömömre megkezdhettem ezt a kis sorozatot, dokumentálandó hogyan is éltünk itt Európában a XXI. század hajnalán.

Jó régen, még májusban írtam az első részt, amelyben Nikinél jártunk, és azt nagyon szerettétek. Úgyhogy éppen itt az ideje már a második résznek…

::

Ildi munkatársnőből lett barátnőm hosszú évekkel ezelőtt. Gyakorlatilag az első naptól, hogy találkoztunk, nagyon megértettük egymást, és az azóta eltelt évek alatt mély barátság alakult ki közöttünk, együtt örültünk, együtt szomorkodtunk sok mindenen. Többször utaztunk külföldre is munkaügyben, és az egyik ilyen út során ismertük meg Timet, akivel hamarosan Ildi szerelembe is esett és ennek eredményeképpen 2 évvel ezelőtt kiköltözött hozzá Belgiumba. Így most már csak Skype-on tudunk “lelkizni”, és bár nagyon hiányoznak a spontán találkozások, nem bánom, mert látom, hogy Ildi mennyire boldog Timmel.

Biztos Nektek is vannak külföldön élő barátaitok (mostanában szerintem ez már szinte elkerülhetetlen), és ha így van, akkor tudjátok mennyire nehéz találkozni velük. Mert amikor hazajönnek, természetesen meglátogatják a szüleiket, nagyszüleiket, elintézik a mindenféle hivatalos ügyeiket, és ha van kint állásuk, akkor ők is csak véges számú szabadnappal számolhatnak, amiből az összes elsőbbséget élvező teendőt követően igen kevés jut a barátokra. Ildi is mindig megpróbál mindenkivel találkozni, mindenkit bezsúfolni a programba, de ez persze lehetetlen. Ezért úgy döntöttem, hogy fogom magam és most én látogatom meg őt és Timet Antwerpenben, így lesz 3 teljes napunk egymásra, és nem leszünk semmilyen korláthoz kötve. Így is lett és már nagyon kíváncsian vártam, hogy láthassam, hol is élnek ők ketten, legfőképpen azért, mert Ildi itthoni lakását is nagyon szerettem, baromi jó ízléssel rendezte be.

Ildi elmesélte, hogy ezúttal nem volt olyan egyszerű dolga, mint amikor még egyedül lakott, mert Tim egészen más irányvonalakat szeret a lakberendezésben, és a kettejük világát kellett összehangolni. Ildi például szereti az erős színeket, a retrót, az antikot, a patinás tárgyakat, míg Tim szerint a fehér falaknál és egyszerű fa bútoroknál nincs jobb választás. A lakást Tim nem sokkal azelőtt vásárolta, hogy Ildi kiment hozzá, ezért folyamatosan mesélték, hogy még mi mindent akarnak alakítani rajta. Sok bútor például még Tim gyerekkorából maradt meg, mert a lakásvásárlás után nem volt pénz azonnal teljes berendezést is vásárolni (pont mint nálunk…). A nehézségek ellenére szerintem máris kifejezetten barátságos otthont sikerült varázsolniuk, amely úgy tud harmonikus lenni, hogy közben egyértelműen tetten érhető benne mindkettőjük személyisége.

Én nagyon szerettem náluk lenni, és készítettem néhány képet, hogy megmutathassam Nektek is. Íme hát egy magyar lány és egy belga fiú, valamint Csipke cica lakása Antwerpenben.

(Az én legnagyobb kedvenceim ebben a lakásban: a növénytartó asztalkák a növényekkel együtt az ablak előtt, a nappaliban a lámpa, amin kis figurák vannak, az LP lemezek hallgatása, mint műfaj, a rengeteg ablak, és a terasz a kilátással.)

Filed Under: klassz terek Tagged With: ,

Lenoushka – párnák tele szeretettel

2012. szeptember 4. Szerző: 4 hozzászólás

A szögletes aranyhal történetében eljött az a pillanat, hogy írnak nekem meghívókat sajtóeseményekre, kapok mindenféle bemutatkozó anyagokat, illetve megkérdeznek, hogy lenne-e kedvem máshová is írni. Kicsit zavarban vagyok, mert nincs még kidolgozott koncepcióm arra, hogy hogyan kezeljem az ilyen megkereséseket. Ehhez először el kellene döntenem, hogy hosszútávon pontosan mi is a célom ezzel a kis bloggal, de ez még számomra sem világos teljesen.

Lehoczky Lénától még augusztus elején kaptam egy gyönyörűszép online katalógust, amelyben bemutatja az általa megálmodott és elkészített párnákat, a Lenoushka kollekciót. Azt írta, örülne, ha írnék róla, én meg mostanáig gondolkoztam, mi legyen ennek a módja. De közben már egy hónap eltelt, és én még mindig nem írtam róla semmit, pedig megérdemli. Az egy dolog, hogy a párnák tündériek, de azzal a kedvességgel és szeretettel, ahogy Léna (becenevén Lenoushka) ír arról, hogy a nagymamájától és az anyukájától tanult varrni, hogy az első kollekcióját 5 évesen alkotta meg a babái számára, és hogy a nagy multiknál töltött éveket követően most fogta magát, az álmát választotta és a saját maga által tervezett párnákkal, ágytakarókkal és függönyökkel foglalkozik immár hivatásszerűen is a két gyermeke nevelése mellett – engem megvett. Mindigis nagyon nagyra becsültem azokat az embereket, akik tisztelik a gyökereiket, akik kreatívak, és akik képesek arra, hogy megvalósítsák az álmaikat. Pláne akkor, ha felnőttként, jó pár munkával töltött év után is tudnak még változni és változtatni az utóbbi érdekében. Arról nem is beszélve, hogy jó érzés volt egy ilyen magas színvonalú, igényes, és egyúttal Léna egész lényével és lelkével teli katalógust virtuálisan átlapozgatni.

Úgyhogy hiába nincs még koncepcióm a hasonló megkeresésekre, a saját kis szerény eszközömmel szeretnék hozzájárulni Lenoushka álmának megvalósításához. Remélem, Ti is szeretni fogjátok! 😉

A katalógust megtaláljátok itt, de még sokkal több kreációval találkozhattok Lenoushka Facebook oldalán.

Filed Under: klassz tárgyak Tagged With:

reKU-t mindenkinek!

2012. szeptember 1. Szerző: Vélemény?

Néhány héttel ezelőtt, ahogy barangoltam a neten, megláttam egy képet egy gyerekszobáról, ahová Neszmélyi Réka festett rajzokat a falra. Annyira egyediek és tündériek voltak a figurái, hogy muszáj volt utánajárnom, ki is ez a Réka és mit is csinál pontosan. Kiderült, hogy a MOME-n tanul, mellette pedig rajzol, sőt, már tanít is rajzolni. Elsősorban gyerekszobákba készít dekorációkat (erről még később majd írni fogok egy másik bejegyzésben), de rajzol mást is egyedi megrendelésekre. Amikor megláttam a Facebook oldalán egy bögrekészletet, amelyet egy esküvőre készített, tudtam, hogy valami ilyesmi lenne a tökéletes ajándék a közelgő 5. házassági évfordulónkra. Ami a legjobban megfogott az egészben, hogy ahhoz a bizonyos készlethez egy vers adta Rékának az ihletet, és abból merítve rajzolt hozzá képeket.

Márpedig fontos versünk nekünk is van… Egyszer régen, egy nagy szerelmi csalódás után a sebeimet nyalogatva találtam teljesen véletlenül. Találomra lapoztam fel egy kötetet, itt nyílt ki, és akkor engem nagyon szíven talált. Úgy éreztem, mintha József Attila egyenesen nekem írta volna.

Nyár volt,
De mindnyájan fáztunk,
Hát begyújtottunk a mesekályhákba,
Ott melegedett belém,
Hogy valahol, ahová elérünk,
Vár ránk a lány, aki mi vagyunk,
Vár rátok a legény, aki meg ti vagytok,
Biztosan és észrevétlenűl,
Mint hóborított földekben a tavasz
És előjön és megigéz,
Ha napszivünk kisüt szép homlokunkon.

Elolvastam, és tudtam, hogy egyszer majd pontosan így lesz… És pontosan így is lett… 🙂
Úgyhogy mikor A Férj megkérte a kezem, elmeséltem neki ennek a versnek a történetét, és mivel neki is nagyon megtetszett, ez került az esküvői meghívónkra.

Két hete, mikor megláttam azt a bögrekészletet, azonnal írtam Rékának, hogy tudna-e rajzolni nekünk is “vershez-bögrét”. És Réka azonnal válaszolt, és persze tudott. A bögrék nagyon gyorsan elkészültek és szerintünk fantasztikusak lettek. Nagyon-nagy örömet okozott nekünk vele, és mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ha igazán klassz egyedi ajándékot szeretnétek egy nagyon kedves és baromi tehetséges lánytól, akkor keressétek reKU-t!

Nagyon köszönjük, Réka! 🙂

A fotók forrása: reKU Facebook oldala.

Filed Under: klassz tárgyak Tagged With:
«Előző oldal
Következő oldal»