Alföld, fekete-fehérben

szögletes aranyhal - alföld - túzok rezervátum 1

Mielőtt vége a nyárnak, és már csak nosztalgiával gondolhatunk a forró, tikkasztó napokra, még megmutatom Nektek ezt a fotósorozatot, amelyet pár napja kattintgattam a Dévaványa melletti túzokrezervátumban.

Édes mamuskám erről a vidékről származik, ezért bár én alapvetően a hegyes-völgyes-dimbes-dombos-erdős-vizes tájakért vagyok oda, a lelkem mélyén erősen kötődöm a szikes alföldi világhoz is. Különösen az itt élő, általam ismert emberek őszinte, természetes, szívből jövő kedvessége, közvetlensége és természetessége miatt.

Sok-sok időt töltöttem itt nyarakon, a nagyszüleim portáján, és etettem napestig kiscsirkéket, kiskacsákat, malacokat, menekültem kakas elől, néztem a tehenek vonulását a legelőről, ittam a frissen fejt tejet, és játszottam a hatalmas bundás kutyával. Még a nagy anyakocákra is felültem nagypapám őszinte örömére és Mamuska nagy riadalmára. Láttam, hogyan vágja el nagymamám a tyúkok nyakát, hogy sündörögnek ilyenkor oda a macskák, és azt is, hogyan tömi kukoricával a kacsákat. Nem tetszett nekik persze, de az biztos, hogy nagyszüleimnél az állatok az ilyen kellemetlen pillanatokat leszámítva nagyon boldogan és nagyon szabadon éltek, nem kicsi ketrecekben, nem neonfény alatt, hanem kint a szabadban, kapirgálva, sütkérezve, nyújtózkodva, szaladgálva. Nagypapám a malacok helyét is minden nap többször takarította, olyan rend és tisztaság volt ott, amit más ólakban elvétve látni.

Nagyszüleim sajnos már nem élnek, arról, mikor a házuktól búcsúztunk, írtam is egyszer régen (és nagyon szerettétek azt az írást). De rendszeresen találkozik a rokonság, ahogy most is, a túzokrezervátumban, és ilyenkor mindig kicsit visszarepülök a gyerekkori forró alföldi nyarak és a testközelből érzett mindenféle háziállatok világába. A szaguk, a szőrük vagy tolluk tapintása, a hangjuk, az energia, ami belőlük árad. A tápjuk illata. A széna illata. A hordóban a cefre illata. A sparheltben a tűz illata. Nagypapám kérges keze, ahogy megfogja az én pici kezem. Nagymamám lebbencslevese, és a fémből készült tál, amiben leforrázott diófalevél főzetéből vörösre festi a haját. Mi marad meg egy gyerek emlékezetében…

Őszintén sajnálom, hogy az én fiaimnak ez a fajta igazi, klasszikus, vidéki nagyszülőzős élmény már nem adatott meg. Addigis, megyünk rezervátumba, hogy legalább elképzelésük legyen…

szögletes aranyhal - Alföld - túzok rezervátum 2

szögletes aranyhal - Alföld - túzok rezervátum 3

szögletes aranyhal - Alföld - túzok rezervátum 4

szögletes aranyhal - Alföld - túzok rezervátum 5

szögletes aranyhal - Alföld - túzok rezervátum 6

szögletes aranyhal - Alföld - Túzok rezervátum 7

szögletes aranyhal - Alföld - túzok rezervtáum 8

szögletes aranyhal - Alföld - túzok rezervátum 9

Advertisements

Comments

  1. Teheneket leszámítva nekem is hasonló élményeim voltak gyerekkoromban. Nagyon jó, hogy vannak ilyen rezervátumok az utókornak, ugyanakkor szomorú is, hogy szükség van rájuk, mert kihal ez a világ.

    Kedvelés

  2. holdgyongy says:

    Olvasd el a könyvet: https://moly.hu/konyvek/faludi-adam-hogyan-teremtettem-a-vilagot , ha nem ismered. Nem volt berobbanó könyv, pedig az emlékezés, a régi falu hangulatát visszaadja. Vagy csak nekem? Én többször elolvastam, amiatt amiről írtál.

    Kedvelés

  3. K.Gabi (Gyányi) says:

    Ez nagyon szép és megható írás.Eszembe juttatta a nagyszüleidet,ismertem, szerettem öket,a szomszédjuk voltam.Régi szép emlékek.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s