vendégpost: Trom Kata az otthonáról


“Szeretem a tárgyakat, képeket, textileket, növényeket magam körül, mindegyikhez személyes kapcsolat és élmény fűz. Színekkel, formákkal vesznek körül, és naponta energiával töltenek. Otthonom élő egységnek érzékelem, mint egy barátságos élőlény, körbevesz és beszélget velem. Nem csak velem, másokkal is: szeretnek ide járni az emberek.

Szavak nélkül is értjük egymást, ha kell, megnyugtat, ha kell, viccet mesél, a fények-árnyékok érzékeny, örökké változó játéka a falon és a mennyezeten újra és újra lenyűgöz, mintha egy másik dimenzióból érkező film peregne játékosan a szemem előtt.

Ennek a filmnek mégis része vagyok, otthonom tereiben – magamban “jelen-lét-terek”-nek nevezem – az egész világ elfér és megjelenhet. Jól esik itt csak úgy lenni, megélni a jelent, vagy éppen tudatosan tapasztalni a létezés örömét, a mély/felemelő baráti beszélgetéseket, az inspiráló együttléteket. Van egy titkom, amit most mégis megosztok: mikor elindulok, vagy megérkezem szeretettel köszönök ennek a térnek, ami most az otthonom, és tudom örül és hálás érte.”

Ha kíváncsiak vagytok Kata lakására részletesebben is, a Lakáskultúra cikkében megnézhetitek!

Ha pedig úgy érzitek, tudnátok mit tanulni tőle, Kata szeretettel vár mindenkit következő Tér-lélek-tan tanfolyamán az október 15-16-i hétvégén!

időutazás

Mexikó, 1984, a hugim még cumival, én fehér szerelésben. Abban az időben 2 évet odakint éltünk, a Veracruz nevű kikötővárosban, több magyar családdal együtt. Mindannyiunk számára varázslatos korszak volt ez, aminek az is bizonyítéka, hogy mind a mai napig évente találkozunk. Újra és újra végignézzük ugyanazokat a fényképeket, újra és újra elmeséljük és meghallgatjuk ugyanazokat a történeteket, kívülről ismerjük mind, mégse tudjuk őket megunni.

Akkoriban még keresztbe-kasul be lehetett járni Mexikót, anélkül, hogy egy percig is tartani kellett volna attól, hogy bármi veszélybe kerülhetünk (ez ma sajnos nem mondható el). Így be is jártuk, és örökre magunkba szívtuk ennek a csodálatos országnak az illatát, ízeit, kultúráját, megtapasztalva az emberek végtelen kedvességét és gyerekszeretetét.

A családi emlékek között kutatva akadt a kezembe a mexikói képek sorozata, és persze azonnal nosztalgikus hangulatba kerültem. Reméltem, hogy hátha találok valamit, ami ennek a blognak a témájába illik, és így Veracruz világából valamit megmutathatok Nektek.

Így bukkantam a francia bevándorlók által a XIX. században alapított Maison Couturier-re, egy földbirtok központjára, mely jelenleg plazmatévékkel és wifivel felszerelt design szállodaként működik, mégis szigorúan megőrizve az eredeti hagyományokat.

Semmi hivalkodás, csak nyugalom, kényelem, csönd és természet, francia-mexikói köntösben…

Már csak ezt a zenét kell hozzáképzelni, ahogy szól a hangszórókból, és kész a kikapcsolódás! 😉

szép rendetlenség

Mikor Trom Kata lakberendezős óráinak bemutatkozó előadásán voltam, valaki (Zsuzsa) felvetette: az emberek nem is úgy élnek, ahogy a lakásokat bemutató magazinok képein látszik, ezért ő annyira nem is szereti az ilyen képeket, mert egy statikus, ideális és sosemvolt állapotot mutatnak.

Van igazság abban, amit mond, nekem erről az a vita jutott az eszembe, hogy szabad-e retusálni a nőket a divatfotókon vagy sem. Nem! Mondják sokan, figyelmzetetve az elérhetetlen testek iránti vágyakozás szülte önbizalomhiányra, féltékenységre, a külsőségek istenítésére, az anorexiára, bulímiára, és a többi negatív következményre hivatkozással. Dehogynem! Ellenkeznek a divatlapok szerkesztői, fényképeszek, és sok olvasó, mondván, amikor ilyen képeket nézegetnek, inspirációra vágynak, kikapcsolódásra a szürke hétköznapokból, és nem kövér, ráncos, és kopott mackónadrágban üldögélő embereket akarnak látni.

Én – ahogy általában mindennel kapcsolatban az életben – ez esetben is az arany középút híve vagyok. Szeretem a ráncaimat, és szeretem a férjem ráncait. Alig sminkelem magam, és nincsenek műkörmeim. Nagy ritkán veszek 1-1 drágább ruhát, de a gardróbom 80%-a kifejezetten olcsón “levadászott” darabokból áll. Szeretek kiöltözni, ha esemény van rá, de nem megyek kirándulni magas sarkú cipőben.

A lakásunkra is ugyanez igaz. Megfér benne a drága zuhanykabin és az IKEA JOKKMOKK asztal, ami 4 székkel együtt volt 24.000,-Ft, mikor vettük. Mindig van elől jónéhány DUPLO, kisautó, és levetett pulcsi, félig olvasott könyv, befizetetlen számla, és elmosatlan kávésbögre egy kis zaccal az alján. Ugyanakkor alapvetően törekszem arra, hogy jó érzés legyen ide bejönni, és amennyire csak lehet egy gyerekes család mindennapjai közepette, mégiscsak rendezett és nyugodt milliőben éljünk. Ha nem is teljes rendben, de legalább szép rendetlenségben.

A fentieket mind csak azért írtam le, hogy bevezethessem: talán még egy lakberendezős blog sem tetszett annyira a maga egészében, mint a The Selby. Ez az oldal nem steril lakásokat mutat be, amelyekben sehol egy szösz vagy eldobott zokni, hanem olyanokat, amelyekben – a képek készültének időpontjában is – hús-vér emberek élnek, mozognak, esznek-isznak, játszanak, dolgoznak, rendezkednek és rendetlenkednek. Igaz, lakberendezési szempontból azért nem “átlag” emberek ők, művészek, stylistok, designerek, fotósok, kreatív igazgatók, vagy akár olyan ikonok, mint például Michael Stipe, a múlt héten feloszlott R.E.M. frontembere.

A blog 2008-ban indult, azzal, hogy Todd Selby fotóművész publikálni kezdte a művész barátai otthonaiban általa készített fotókat. Az oldalnak ma már 55.000 egyedi látogatója van naponta, és a különleges otthonokkal rendelkezők a világ minden tájáról szeretnének megjelenni rajta.

Biztos vagyok benne, hogy ha még nem ismeritek a Selbyt, már ennyi infó is elég volt, hogy rávessétek magatokat, ennek ellenére én azért rendszeresen fogok szemezgetni belőle kedvenceket. Ha olyan kecótok van, amivel akár Ti is bekerülhetnétek, előbb írjatok nekem, lekörözzük Selbyt! 😉

Remélem, Selby fotói Zsuzsának is tetszeni fognak! 😉