Pont most 2 évvel ezelőtt vettük meg A Férjjel életünk első lakását, de még mindig “nincs készen”. Nem tudom, másoknak mennyi ideig tart a berendezés, de saját mentségemre szolgáljon, hogy 1 hónapos gyerekkel költöztünk be ide, és az első évet az ő megismerése, ápolása, szeretgetése töltötte ki szinte 100%-ban, így a lakásra alig maradt idő. Ráadásul mindkettőnk 30 év alatt felgyülemlett cuccai, emlékei, ruhái, könyvei, bútorai álltak halmokban mindenhol, és elképesztő sok időbe és energiába tellett, hogy mindent szétválogassunk, szortírozzunk, visszaadjuk a kölcsönkapott dolgokat, lomtalanítsuk a feleslegeseket, illetve adományboltokba vigyünk el mindent, ami még hibátlan, de már nincs rá szükségünk. Közben persze próbáltuk berendezni a szobáinkat, ami szép lassan sikerült. Először a fürdőszoba lett pont olyan, amilyennek megálmodtuk, de ez nem is csoda, mert ugye azt már a beköltözéskori felújításnál ki kellett teljesen alakítani. Aztán jött a hálószobánk, ami kezdettől fogva egy barátságos, kényelmes, meghitt hely mindkettőnk számára. Eleinte Máté is ott aludt velünk, úgyhogy az ő szobája csak nemrégiben készült el teljesen, mostanra, amikor már egyedül alszik nélkülünk, és kifejezetten értékeli és élvezi, hogy saját kis birodalma is van. Szóval a fürdővel, a hálószobánkkal és Máté szobájával már elégedett vagyok. Igen ám, de most jön a neheze! 🙂
A nappalink ugyanis hatalmas, a konyhával egybefüggő, osztatlan tér, van benne kandalló, a kertre néző fala pedig tiszta üveg. Itt egészen mostanáig a gyerekkori bútoraink, a régi irodából örökölt kanapé és egyéb “átmeneti” berendezések voltak, és most jött el az ideje, hogy végre ebből a térből is csináljunk valami számunkra tökéleteset. Nem csak azért, mert mostanra lett újra elég spórolt pénzünk, hogy időtálló bútorokat vehessünk bele, hanem azért is, mert az elmúlt 2 év elég volt ahhoz, hogy “belakjuk”, hogy rájöjjünk mit hogyan szeretünk benne, mi hogy működik jól a gyakorlatban és hogy nem. Nem akartunk 2 éve hirtelen felindulásból venni egy jó drága kanapét, amiről aztán kiderül, hogy nem is jó ide olyannak, amilyen. Mostanra viszont szerintem már eléggé “érezzük” ezt a teret, ráadásul végre valahára találtunk olyan kanapét, amelyet bátran meg merünk venni, mert strapabíró, mosható a huzata, ágyazható és végtelen variációra ad lehetőséget, ha az eredeti elrendezésében esetleg mégsem válna be. Ez az IKEA új Söderhamn kanapéja, de nem a katalógusban lévő világoskék változat, mert A Férjnek az a szín nagyon nem tetszett, ráadásul az a huzat nem is mosható, ami egy 2 éves gyerek mellett szerintem öngyilkosság. Mi a szürkét vesszük belőle, és alig várom, hogy már itthon legyen. Háromszor mentünk vissza kipróbálni, ráülni, ráfeküdni, és elképesztő kényelmes! A legjobb érzés pedig az, hogy tényleg bármikor variálhatjuk, nem egy elmozdíthatatlan darabról van szó, aminek örökre ugyanúgy kellene kinéznie. (Imádjuk a sarokkanapék kényelmességét, de eddig azért nem mertünk soha venni, mert ha nincs hatalmas házad, akkor azt aztán tényleg nem nagyon tudod máshogy elrendezni, mint ahogy eredetileg gondoltad.)
Szóval, hogy végre Daniella Wittére is rátérjek: mióta kiválasztottuk a kanapét, a kevés szabadidőmben mást sem csinálok, mint nappali-inspirációs képeket nézegetek a neten, tervezgetem, hogy milyen is lesz majd. Ezen kutakodás közben bukkantam Daniella képeire, a saját nappalijáról, amely nagyon sok ponton egyezik azzal, amilyen nálunk lesz: sötét fa parketta (még az elrendezése is ugyanaz, mint nálunk), hívogató kanapé, sok-sok puha párna, nagyon puha szőnyeg, haragoszöld növények. Nálunk nem lesz minden ennyire fehér, mert bár nagyon tetszik nekem, Máté mellett őrültség lenne bevállalni. És nem lesz szarvasagancsunk sem, mert ettől a mániától kifutok a világból, arról nem is beszélve, hogy halott állatoknak én semmilyen porcikáját nem látnám a lakásomban szívesen.
De az egész érzés, a pihe-puha kényelem, ami ezekből a képekből átjön, az pont valami olyasmi, amilyen nálunk is lesz!
szögletes aranyhal 
legutóbbi hozzászólások