karácsonyi dekor 1.

Bevallom őszintén, engem nagyon zavar, hogy mióta “fogyasztói társadalomban” élünk (gyerekkoromban határozottan emlékszem, hogy ez nem volt így), hónapokkal előrébb vannak a kirakatok az aktuális naptári dátumhoz képest. Júliusban, mikor még el se jutott az ember nyaralni, már sok helyen sálak és sapkák virítanak a próbababákon, a legnagyobb kaszálásnak ígérkező karácsonyi szezont pedig már októberig kitolják. Nem szeretem ezt, mert olyan, mintha folyamatosan a jövőben élnénk. Mintha sosem lenne jó az, ami épp van, amit éppen meg kell és lehet élni, hanem gyorsan-gyorsan menjünk tovább, jöjjön a következő élvezet és pénzköltési lehetőség. Nekem egyébként is önfejlesztős feladatom megtanulni a jelenben élni, mert hajlamos vagyok rá, hogy sokat nosztalgiázzak, vagy éppen sebbel-lobbal a jövőt intézzem, és sokszor nem élem át eléggé a jelent. Szóval dolgozom magamon, de közben mégis karácsonyi kirakatok előtt sétálok el már hetek óta, ami nem könnyíti meg a dolgom.

Nem szoktam soha ádvent kezdete előtt feldíszíteni a lakást. Azzal, hogy tegnap este az előszobába mégis csempésztem már egy csöppnyi karácsonyi hangulatot, két okból tettem kivételt. Egyrészt, a blog miatt, mert nyilván fölösleges lenne karácsonyi dekorációkról januárban írnom (jó kifogás…). Másrészt a következő három héten három vizsgám is lesz azon az egyetemi továbbképzésen, amire járok, úgyhogy esélyem sem lesz rá (vagy legalábbis nagyon kevés), hogy a háztartás, Máté és a tanulás mellett még a díszítéssel is foglalkozzam.

Ha ez a két mentség nem is lenne elég, ráadásul még Máténak is nagyon tetszett, úgyhogy ezennel most nyilvánosan felmentem magam a tegnap esti, jövőben élős bűnözésemért! 😉

/P.S.: Természetesen ilyen kis gömbök csak szigorú felügyelet mellett használhatóak egy kisgyerekes lakásban, senki ne tegye olyan helyre őket, ahol egy baba egyedül hozzáférkőzhet!/

ismeritek Dezső Tamást?

A Mai Manó Házban még a nyáron megrendezett Budapest Pozitív kiállításon az egyik teremben Dezső Tamás fenti három képe (Éjjeliőr, Téglák, Roncs – 2009), volt látható hatalmas nagyításban egymás mellett egy falon. Talán még így kicsiben, interneten keresztül is átjön, mekkora erejük van, képzelhetitek, milyen volt élőben… Én mindenesetre percekig csak álltam ott, és néztem őket. És mivel azóta is sokszor eszembe jutnak, szerettem volna megmutatni Nektek is. Jegyezzétek meg a nevét és figyeljétek a képeit, mert lenyűgözőek!

Ha nem jártatok a kiállításon, a többiek fotót is megnézhetitek itt, érdemes!

::

Máté egyébként életében először jött velünk fotókiállításra akkor, és a maga 9 hónapjával nagyon igyekezett megszemlélni mindent…

mitől Karácsony…?

A Kicsi Ház Facebook oldalára került fel ez a deszkákból készített karácsonyfa, és kisebbfajta vitát generált. Volt aki azt írta: “randa”, volt, aki szerint “borzalmas! néhány szalaggal madárijesztőnek akár jó lehet!”. Ugyanakkor volt, akinek tetszett a minimalizmusa, vagy az újrahasznosított volta. Én ezt a commentet fűztem hozzá: “Nem a tárgyaktól lesz Karácsony, hanem az érzésektől, amik betöltik a szobát. Ahol szeretet van, ott egy ilyen fa is lehet a leggyönyörűbb karácsonyfa a világon.”

Nem akarok patetikus lenni, de közeledik a Karácsony, és még mielőtt túl késő lenne, és belecsúszánk a nagy rohanásba és készülődésbe, talán van értelme egy pillanatra megállni és elmerengeni ezen egy picit.

Bevallom őszintén, én nagy “ünnep-kedvelő” vagyok. Az ünnepek szerintem csodálatosan osztják fel az évet, mindig van “mit várni”, pláne, ha gyerek az ember. Milyen nagy öröm a nyuszikat vagy a tojásokat keresgélni, születésnapon Halász Jutkát énekelni a szomszéd gyerekekkel, az új divat szerint töklámpásokat farigcsálni, aztán nézni a fényüket, vagy várni a csengő hangját Karácsonykor és utána berobbanni a szobába, elámulni a fán és birtokba venni a játékokat. Gyerekeknek és gyerekekkel a legnagyobb élmények ezek szerintem, és pont azért, mert – ha nem szúrtuk el őket túlságosan – nekik még nincsenek előítéleteik. Őszinte csodálattal néznek mindenre, elhiszik, hogy útközben hazafelé a nagyitól a Jézuskát látták átsuhanni az égen, vagy hogy tényleg a nyuszi tette a tojásokat a gondosan elkészített kis fészkekbe.

Felnőttként sok embernek az ünnepekről a MACERA jut eszébe: vásárolni, takarítani, sütni-főzni kell, és mi lesz, ha nem lesz kész minden, vagy ha kiszárad a bejgli. Igen, ez is része a készülődésnek, ez a kis extra stressz, de ezt fel lehet fogni egy boldog, lázas készülődésként, és nevetni a nehézségeken, vagy fel lehet fogni a hátunk közepére se kívánt kötelességként is, bosszankodva és azt várva, hogy legyen már vége… Akkor meg minek…?

Én hiszek abban, hogy rajtam áll, hogy félig üresnek vagy félig telinek látom ugyanazt a poharat. Nap, mint nap tapasztalom, hogy emberek ugyanolyan típusú nehézségeket megélve mennyire optimisták, vagy pesszimisták tudnak lenni. Az alap probléma pedig nem változik, de pusztán attól, hogy ők másképp állnak hozzá, mégis egészen másképp fogják érezni magukat.

Kicsit közhelyes, amit írok, mégis megteszem, mert engem tényleg elszomorít, mikor az ünnepekben az emberek csak a külsőségeket látják és élik meg. Ha csak az számít, hogy tökéletes legyen a terítés és a mienk legyen az utcában a legnagyobb karácsonyfa, vagy ha csak azt látjuk, hogy ötször annyi ember után kell mosogatni, mint más estéken. IGEN, legyen szépen megterítve, legyen szép a karácsonyfánk, mosogassunk ötször annyi emberre, de közben ne felejtsük el, hogy igazából nem ez számít, hanem azok az érzések, amit ilyenkor tudunk adni egymásnak és magunknak.

Soha nem felejtem el. Az egyetemen első évesek voltunk, és Zlinszky János professzor úr, volt alkotmánybíró, egy hatalmas műveltséggel rendelkező ember a Karácsony előtti utolsó előadáson azt kérte tőlünk, hadd mesélje el a számára legemlékezetesebb Karácsonyt. 1944-ben Szentestén bombázták Budapestet. Egy pincében voltak, óvóhelyen. Nem volt béke, se meleg, se karácsonyfa, se szaloncukor. Az ajándék pedig egy kis darab kenyér volt, amit a család tagjai megosztottak egymással. Ott és akkor, legpuritánabb és legnemesebb lényegében valóban jelen volt a Karácsony.

Kívánom, hogy a következő hetekben mi is mindannyian megéljük majd ezt a fajta Karácsonyt, ami elsősorban és legfőképpen a szeretetről és az örömről szól, és nem másról. Ha vannak is nehézségek, amik gátolnak benne, mogorva rokonok, betegség, kimerültség, vagy bármi más, legalább próbáljuk meg. Ha a családban valamiért nem megy, akkor azáltal, hogy átviszünk egy tál meleg halászlevet a szomszéd özvegy néninek, akit soha nem látogat senki, vagy készítünk egy kincsekkel teli cipősdobozt egy kisgyereknek, akinek egyébként nem jutna ajándék.

Én hiszek abban, hogy mindenki tud adni és kapni szeretetet Karácsonykor, bármilyenek is a körülményei…

És ez nem jelenti azt, hogy közben ne lehetne mindent megtenni azért, hogy külsőségeiben IS szép legyen!

lámpa miniatűr bútorokból

Az olasz származású, jelenleg Alaszkában élő és alkotó Paola Pivi gondolt egyet, és készített egy lámpát. Önmagában ebben semmi meghökkentő nem lenne, ha nem miniatűr design bútorokat használt volna fel hozzá. Az apró bútorok a híres németországi múzeumból, a VITRA Designtól származnak. Potom 100-500 euróért bárki megvásárolhatja tőlük a kislánya babaházába, vagy a kandalló párkányára a világ leghíresebb székeinek, kanapéinak, foteleinek apró másait. Paola pedig fogott belőlük jópár darabot, és egy lámpatestre helyezte őket.

Nekem A kis herceg jutott az eszembe róla, olyan, mintha az egyike lenne azon fura bolygóknak, amiket ő meglátogatott.
De nem…?
Kíváncsi vagyok, ha megkérdeznénk, vajon ő mit mondana a designerekről…? 😉

Paola PIVI
“LOVE BALL” 2010
Mini chairs Vitra, aluminium
ø app 80 cm
unique

via: dornob

babaszoba hármas ikreknek

Azt mondják, az ikrekkel az első év ezerszer nehezebb, utána viszont az idő előrehaladtával egyre könnyebb, mert a kezdetektől játszópajtásai egymásnak. Nem tudom, ez csak legenda-e, mindenesetre ahol ikreket várnak, a babaszoba berendezése is egy fokkal nehezebb feladat.
Íme egy példa a megoldásra az amerikai MARSH & CLARK DESIGN-tól, akik egy az 1930-as években, francia stílusban épült ház emeleti szobáját alakították át a bébik számára.

A kis lakókat a design valszeg még hidegen hagyja, de a lámpák épp annyira izgatják őket, mint amennyire a mi kisfiunkat 😉