a mi otthonunk története – 1. epizód: a lakásvásárlás

Az egész azzal kezdődött, hogy kiderült: babát várunk. Ekkor már 3 éve házasok voltunk A Férjjel, és a második közös albérletünkben laktunk. Mivel abban a lakásban csak egy nappali és egy háló volt, felmerült az igény, hogy ideje lenne legalább egy szobával nagyobbat keresni. Nekünk igazából teljesen megfelelt volna egy újabb bérelt lakás is (A Férj rajong azért a röghöz kötöttség nélküli szabadságért, ami a bérelt lakásokkal jár), de családunk idősebb tagjai azt mondták: ha már jön a baba, itt az ideje saját lakást venni, és ha egyedül nem megy, segítenek benne, ahogy tudnak. Eddigre egyébként mindketten hosszú évek óta dolgoztunk már, megtakarított pénzünket gyűjtögettük a bankban, de a család összefogása nélkül biztosan nem mertünk volna még belevágni.

Mikor végre eldöntöttük, hogy ám legyen, elkezdtem nézegetni az ingatlan.com-on a lakáshirdetéseket. Mivel több albérletet kerestem már az elmúlt években, és nem csak saját célokra, elég jó szemmel ki tudtam már szúrni, mit érdemes élőben is megnéznünk és mit nem. Igazából – mivel mindketten reggeltől estig dolgoztunk, ráadásul az én pocakom egyre nőtt – igyekeztem radikálisan minimalizálni az ilyen “megnézős” kecókat. Az annyira kellemetlen szerintem, mikor odamész egy lakásba, és már az első percben tudod, hogy soha az életben nem fogsz beköltözni, mégis kedvesen végignézed az egészet, ha már a tulaj vagy az ingatlanos rádszánta az időt, miközben igazából ez mindenkinek csak időpocsékolás. Szóval én inkább feltettem a kérdéseim e-mailen vagy telefonon, elkértem mindig előre az alaprajzot, megnéztem, hogy milyen az utca, de fölösleges köröket nagyon nem akartam futni.

Mit kerestünk?
1) a környéket eléggé szűkre lőttük be: egy Budapest határán lévő kertvárosi részbe szerettünk volna költözni, ahol az eddigi albérleteink is voltak, ahol a szüleim is laknak (velük nagyon szoros a kapcsolatom, és a születendő baba miatt is a közelükben szerettünk volna maradni), és ami nekünk már csak azért is különösen kedves, mert innen ismerjük egymást: gyerekkori társasházi szomszédságból és barátságból nőttük ki magunkat bő 15 évvel később házassággá…
2) legyen nagy tágas nappali és mellette 2 kis szoba (egy szülői és egy gyerekszoba)
3) legyen a lakás minden helyiségében sok-sok-sok természetes fény
4) a konyha legyen amerikai, vagy egybenyitott a nappalival, hogy ne szoruljon ki a családi életből, aki főzőcskézik
5) legyen benne egy 1-2 m2-es helyiség, amiben a porszívót, felmosó vödröt, és más hasonló cuccokat tudjuk elrejteni szem elől
6) nem feltétlenül, de lehetőleg a fürdőszobának is legyen ablaka
7) csak kisebb felújításokra legyen szükség, hisz hamarosan érkezik a kisbaba.

Minden másban maximálisan kompromisszumkészen álltunk a kereséshez, ennek ellenére áprilistól augusztusig nem találtunk semmit, pedig minden héten háromszor érkezett az ingatlan.com-ról a mi keresési paramétereinknek megfelelően beállított hírlevél. Ez alatt az 5 hónap alatt mindösszesen 3 lakást néztünk meg személyesen is, de egyikből se lett szerelem.

Közben viszont a pocakom szépen gyarapodott, augusztusban már 5 hónapos baba mozgolódott odabent, és vészesen kezdtünk kicsúszni az időből. Augusztus 31-én mondtam A Férjnek, hogy az aznapi hírlevél lesz az utolsó, amit még megnézek, és ha ebben se találunk semmit, akkor halasszuk inkább ezt a lakásvásárlási mizériát a szülés utánra. Egyetértettünk, ő elment zuhanyozni, én meg megnyitottam a hírlevelet, amiben első találatként megtaláltam A Lakást.

Az alaprajzon ezt láttuk:

Jól látszik, hogy rengeteg az ablak, és bár a szobák nem túl nagyok (a való életben egyébként pár négyzetméterrel még kisebbek is, mint itt a hidertési alaprajzon), a nappali+étkező+konyha egyben viszont hatalmas tér. Ez a kompromisszum nekünk simán belefért, mert eleve az volt a fő célunk, hogy nagy családi-baráti életet élhessünk a nappaliban, a hálókat tényleg csak az éjszakákra szántuk. Nagyon örültünk a padlótól palfonig beépített szekrényes gardróbnak, mert így a lakás többi szobáját 1oo%-ig tehermentesíthettük a ruhásszekrényektől, sőt, még a mosógépnek is maradt itt hely, amit a gardróbba tenni nekünk sose jutott volna magunktól eszünkbe, de az előző tulajdonosok így oldották meg, és a mosógép nélküli fürdőszoba ötlete nekünk nagyon megtetszett. A “porszívótároló” helyiségnek azt a részt pécéztük ki, amire az alaprajzon a “cirkó” szó van írva, ezt a következő bejegyzésben a felújítás kapcsán majd részletesebben megmutatom, hogyan.

A lakásról készült fotók a hirdetésben így néztek ki:

Mikor A Férj kijött a zuhany alól, fel is hívtuk az ingatlanost, aki azt mondta, akár 15 perc múlva is találkozhatunk a lakásnál, és ez így is lett. Ahogy felmentünk a lépcsőházban és megálltunk az ajtó előtt, észrevettem, hogy a tulajdonosok egy számomra is nagyon kedves festményt tettek ki a bejárati ajtó fölé, és már ezt valami jelnek éreztem: ez a lakás ránk vár. Ahogy beléptünk az ajtón, és elárasztott a rengeteg fény, ami a lakás számos ablakából ömlött befelé, én tudtam, hogy “otthon vagyunk”. Mindkettőnknek első látásra szerelem lett, úgyhogy másnap a szüleim is átjöttek megnézni, és még aznap kezet is ráztunk az adásvételre. A rengeteg papírmunkával telt el a szeptember, így október közepén kezdődhetett a felújítás, amire a december 13-ra kiírt szülés előtt már csak szűk 2 hónapunk volt…

(folyt.köv.)