művészet 365 napra

Egész 2020 eltelt anélkül, hogy akár csak egy bejegyzést írtam volna a blogra, pedig itt vagyok, élek és még mindig a szívem csücske ez a blogocska, csak annyi minden másfelé folyik el a figyelmem, hogy végül sosem jutok ide. De most találtam egy csodálatos kis könyvet, ami áttörte a gátat, hogy rászánjam magam és írjak róla.

Lorna Scobie grafikus alkotása a 365 Days of Art, ami egy művészeti, kísérletezgetős napló tulajdonképpen. 365 különféle feladat van benne, tehát elvileg az év minden napjára jut egy, de persze senki sem kényszerít rá, hogy minden nap elővedd, vagy hogy egy nap csak egy feladatot csinálj meg.

A fiaimnak hozott 1-1 példányt a Jézuska (7 és 10 évesek), de annyira megirígyeltem tőlük, hogy magamnak is rendeltem egyet és most ez tök jó közös program nekünk, együtt szoktuk csinálgatni, így nekik is nagyobb a lelkesedésük iránta, én meg örülök neki, hogy egyszerre vagyunk ugyanabban a flowban.

Mindenféle feladatok vannak benne, néha javasol is a szerző konkrét eszközt, hogy mivel csináld, ezt az oldalt vízfestékkel, a következőt vékony hegyű filccel, aztán színes ceruzával és így tovább. Nekem nem voltak saját színeseim, ezért mikor megrendeltem magamnak, rendeltem hozzá egy 72 db-os watercolor ceruzakészletet, amit szárazon is lehet használni, de én úgy használom (nem biztos, hogy ez a hivatalos módja, de én így szeretem), hogy a ceruzák hegyét vízbe mártogatom, ugyanúgy, mint egy ecsetet és ennek az az eredménye, hogy olyan, mintha festene az ember a ceruzával: könnyebb vele dolgozni, mint egy ecsettel, viszont sokkal mélyebbek és telítettebbek a színek, mint egy sima ceruzánál és egybefüggő színes felület keletkezik, nem olyan vonalas, mint a ceruzák esetében. Arra persze vigyázni kell, hogy mivel nedves, maszatolni is tud vele az ember, ha nem figyel, illetve nem szabad becsukni a könyvet, amíg meg nem szárad a rajz, különben a másik oldalt összeszínezi. Itt a könyv első oldalán csináltam egy színskálát a színesekből, szerintem jól látszik, milyen gyönyörűek.


Íme néhány oldal mintaképpen, van, amiket már megcsináltam, de mutatok néhány üreset is.

Itt az volt a feladat, hogy rajzoljunk mindenféle cuki bogárkát:

Itt az, hogy a csillagoknak rajzoljunk mosolyokat:

Itt leveleket és gyümölcsöket kell rajzolni a fára, illetve beszínezni a fehér pöttyöket, mindig más színt használva, és megfigyelni, hogy melyik színkombinációk néznek ki a legjobban a végeredményben.

Rajzolj csupa sárga dolgot a bal oldalra, a jobb oldalon pedig színezd be a fehér pöttyöket.

Kalligráfia gyakorlat, illetve színezd be a hullámokat.

Nagyon meditatív használni és közben ezerféle technikát és ötletet kipróbálgathat az ember, én őszintén nagyon élvezem, ezért is írtam most róla nektek. Tényleg nagyon jó szívvel ajánlom és nem is drága könyv, kb. 15 EUR!

Have fun! 🙂

üzenet a gyászolóknak

gyertya

Folyamatosan a buszbaleset áldozatainak családjaira gondolok. Arra gondolok, mit tudnék én tenni, hogy egy ezredhajszálnyit kevésbé fájjon nekik, ami nem tud ezredhajszálnyival kevésbé fájni. Arra gondolok, hogy imádkoznom kell. Meg is teszem, de ez nem elég. Mentők, gyűjtések, gyertyák, pszichológusok, vígasztaló szavak. Mindenki gondol valamire, ami hátha segít, mert nem tudunk másra gondolni most.

Arra gondolok, ha a helyükben lennék, nekem mi segítene. Erre gondolok már két napja. És azt hiszem, most rájöttem, talán mi az.

Azt hiszem, nekem az segítene, ha tudnám, ha hihetném, hogy bár ebbe én úgyis belepusztulok itt lenn, a gyerekem, a testvérem, a férjem, a feleségem, a tanárom, aki meghalt, nem a semmibe tűnt el. Nem a semmiben van, hanem valahol, ahol nem fáj neki semmi. Ahol béke veszi körül. Ahol majd találkozhatunk újra, csak bírjam ki addig valahogy.

Ezért arra gondolok, most leírom, mi történt gyerekkorában valakivel, aki számomra nagyon kedves. Tőle tudom, személyesen.

::

Rohangásznak a lakásban, játszanak, gyerekek. Ő elesik. Beveri a fejét. Hirtelen saját magát látja, felülről. Fekszik a földön. Körülötte a testvérei és a mamája, mindenki sír és könyörög, hogy ébredjen már fel. De ő távolodik ki a lakásból, felmegy a plafonig, majd átsuhan a plafonon. Látja a gerendákat, meglát egy lyukba mélyre dugva egy régi játékot, amit nem is tudja, mióta nem talált már. Látja felülről a házat, a várost. Távolodik. Alagutat lát, hatalmas fényt. Békét érez, és végtelen szeretetet. Olyan békét és olyan szeretetet, amit addig soha az életben, pedig szerető családban nőtt fel és nem volt benne hiánya. Nincs félelem, nincs fájdalom, nincs sötétség. Fény van, melegség, minden egy. Sehol máshol nem akar lenni, csak itt. Nem érzi a testét, semminek nincs súlya. Nem érzi, hogy lép, nem érzi, hogy emeli a lábát, nem érez semmi fizikai akadályt. Egyszercsak jön valaki, akit nem lát, mert hatalmas fény veszi körül. És ez a valaki megkérdezi tőle: “Ugye tudod, hogy mit vállaltál…? Vissza kell menned.” 

Úgyhogy visszajön. Nincs más választása, pedig maradni szeretne.

Hónapokig depressziós, amennyire egy gyerek depressziós lehet. A lépéshez emelnie kell a lábát, az izmai dolgoznak, a levegő nehéz. Újra egy testben bezárva kell lenni.  Egy testben, ami korlátokat szab. Aztán belenyugszik és elfogadja, hogy ennek így kellett lennie.

És megtalálja az elveszett játékot.

Igen, ott volt, éppen ott.

::

Minden gyászolónak végtelen, végtelen, végtelen erőt kívánok.

Gabi

::

(Utóirat egy felháborodott Facebookos comment apropóján, mely szerint ilyesmit csak egy gonosz vallási fanatikus írhat: nem, ez az írás nem hittérítés szándékával íródott, és nem, nem hiszem azt, hogy a gyerekeknek Isten mellett a helyük a szüleik helyett. Ez az írás egy történetet oszt meg, az én hitem szerint, a vígasztalás legtisztább szándékával. Szívből, őszintén remélem, hogy ez csak kevesek számára nem volt világos. A comment után némileg átírtam, hogy ez még egyértelműbb legyen.)

pelenkázni UNISEX!

14369927_1123936547675866_523759067555602741_n

Néhány héttel ezelőtt Portugáliában jártunk és úgy adódott, hogy a lisszaboni oceanáriumban ki kellett cserélnünk kisebbik fiunk pelenkáját. Nálunk teljesen természetes, hogy a pelenkacserélés épp annyira a férjem feladata is, mint az enyém, ez esetben is ő indult a WC-re a fiunkkal. Legnagyobb meglepetésére odaérve a fent látható piktogramokat látta a női illetve férfi mosdó ajtaján. Annyira megörült neki, hogy gyorsan csinált is róla fotókat, ugyanis nagyon-nagyon elege van abból, hogy Magyarországon rendszeresen azzal a problémával kerül szembe, hogy ha nyilvános helyen szeretne pelenkázni, azt általában csak a női WC-be besunnyogva teheti meg.

Miért is…? Nem ketten vagyunk a gyerek szülei…? Nem egyformán jogunk és kötelességünk tisztába tenni a gyerekeinket…? Akkor miért is csak a női WC-kben vannak pelenkázóasztalok, egyfajta utalásként arra, hogy ez valami olyasmi, ami a nők feladata…?

Nem, pelenkázni bizony az apák is szoktak, sőt, mostanában egyre több apa teszi ezt meg mindenféle fintorgás nélkül, amiért tisztelet nekik, hisz a saját szüleink generációjában még valóban inkább női feladatként kezelték ezt.

Lefotóztuk a lisszaboni mosdót, és megosztottam a képeket a Facebookon, a bejegyzés pedig futótűzként terjedt.

14355777_1123898711012983_4559912469440373643_n

Sorra érkeztek a jelzések, hogy hol vannak már Magyarországon is olyan pelenkázóhelyiségek, melyeket férfiak is könnyen használhatnak. Sokan azt is jelezték, hogy szerintük eleve nem WC-ben kellene ezt intézni, hanem külön pelenkázószobákban. Nyilván vannak fokozatok, és lehet mindig jobbra vágyni, de részünkről mi a férjemmel már annak is örülnénk, ha a magyarországi férfimosdókban lehetőség lenne a pelenkázásra. Nem csak azért, mert így nem kell bekommandózni a női mosdókba, hanem azért is, hogy a férfi WC-kbe bemenő férfiak folyamatosan találkozzanak ezzel a jelzéssel, és természetessé váljon a felnövekvő férfigenerációk számára, hogy ez bizony az ő dolguk is.
14364664_1123936587675862_3590200270421803581_n

Nagyon köszönjük az elképesztő sok hozzászólást, benne rengeteg olyan hely említésével, ahol ez a kérdés már megoldott, ezeknek a listáját most közzéteszem és folyamatosan frissíteni fogom a további hozzászólásokban érkező helyek neveivel.

Fel szeretnénk hívni egyúttal a vendéglátóhely-tulajdonosokat, ilyen helyeket tervező és berendező szakembereket, valamint múzeumok, vagy más közintézmények vezetőit, hogy figyeljenek oda erre, és olyan megoldásokat alkalmazzanak, melyek nem diszkriminálják a férfiakat.

És végezetül ezúton is óriási taps és köszönet mindazoknak, akik erre már figyelnek, és egyformán fontosnak tartják az apákat és az anyákat!

Íme tehát a lista, azokról a helyekről, ahol van unisex megoldás a pelenkázásra (a blog olvasóinak hozzászólásai alapján):

  • Magyar Természettudományi Múzeum
  • Városligetben jégpálya és a múzeum közt a “föld alatti” nyilvános wcben van egy gyermek wc-kézmosó,pelenkázóval 2 székkel, akkora helyen ,hogy a babakocsi is befér. Ide nyilván bármelyik vagy mind két szülő egyszerre bemehet a gyerek(kek)kel.
  • IKEA férfi WC-ben is van pelenkázó
  • Westend (mozgássérült + gyerekwc + pelenkázó egyben)
  • Auchan Törökbálint (mozgássérült + gyerekwc + pelenkázó egyben)
  • Auchan Budaörs (mozgássérült + gyerekwc + pelenkázó egyben)
  • Tesco Sárbogárd
  • HelloAnyu Kávézó (A belépő rész közös, ott van a pelenkázó, onnan nyílnak a külön nemű mosdók)
  • Allee
  • MOL kút az M1-en a határ előtt kb 162-es km-nél mind a két oldalon (közös pelenkázó van a férfi /női mosdótól függetlenül)
  • Duna Plázában van gyerekmosdó + baba-mama szoba
  • Árkád Pécs (külön pelenkázó helyiség)
  • Várvölgy étterem, Csesznek
  • Székesfehérvár Plaza (külön pelenkázó szoba van berendezve mikróval fotellel a szoptatáshoz is felkészülve)
  • Bástya üzletház, Veszprém
  • Auchan, Dunakeszi (van gyerekwc és abban van a pelenkázó. Ugyanott, pár méterrel arrébb van külön pelenkázó- és szoptatós helyiség)
  • Campona (külön pelenkázo van, 2 is, nem wc-vel összekötve. Szoptatáshoz székkel.)
  • Pólus Center (külön pelenkázó)
  • Pagony, Budapest
  • Bauhaus (pelenkázó a mozgássérült mosdóban)
  • Gödön a dunaparti Széchenyi Csárdában közös belépőben
  • Premier Outlet
  • Paskál Fürdő

Ha Te is tudsz ilyen helyet, kérjük, írd meg, és bővítjuk a dicsőséglistát! 🙂

Alföld, fekete-fehérben

szögletes aranyhal - alföld - túzok rezervátum 1

Mielőtt vége a nyárnak, és már csak nosztalgiával gondolhatunk a forró, tikkasztó napokra, még megmutatom Nektek ezt a fotósorozatot, amelyet pár napja kattintgattam a Dévaványa melletti túzokrezervátumban.

Édes mamuskám erről a vidékről származik, ezért bár én alapvetően a hegyes-völgyes-dimbes-dombos-erdős-vizes tájakért vagyok oda, a lelkem mélyén erősen kötődöm a szikes alföldi világhoz is. Különösen az itt élő, általam ismert emberek őszinte, természetes, szívből jövő kedvessége, közvetlensége és természetessége miatt.

Sok-sok időt töltöttem itt nyarakon, a nagyszüleim portáján, és etettem napestig kiscsirkéket, kiskacsákat, malacokat, menekültem kakas elől, néztem a tehenek vonulását a legelőről, ittam a frissen fejt tejet, és játszottam a hatalmas bundás kutyával. Még a nagy anyakocákra is felültem nagypapám őszinte örömére és Mamuska nagy riadalmára. Láttam, hogyan vágja el nagymamám a tyúkok nyakát, hogy sündörögnek ilyenkor oda a macskák, és azt is, hogyan tömi kukoricával a kacsákat. Nem tetszett nekik persze, de az biztos, hogy nagyszüleimnél az állatok az ilyen kellemetlen pillanatokat leszámítva nagyon boldogan és nagyon szabadon éltek, nem kicsi ketrecekben, nem neonfény alatt, hanem kint a szabadban, kapirgálva, sütkérezve, nyújtózkodva, szaladgálva. Nagypapám a malacok helyét is minden nap többször takarította, olyan rend és tisztaság volt ott, amit más ólakban elvétve látni.

Nagyszüleim sajnos már nem élnek, arról, mikor a házuktól búcsúztunk, írtam is egyszer régen (és nagyon szerettétek azt az írást). De rendszeresen találkozik a rokonság, ahogy most is, a túzokrezervátumban, és ilyenkor mindig kicsit visszarepülök a gyerekkori forró alföldi nyarak és a testközelből érzett mindenféle háziállatok világába. A szaguk, a szőrük vagy tolluk tapintása, a hangjuk, az energia, ami belőlük árad. A tápjuk illata. A széna illata. A hordóban a cefre illata. A sparheltben a tűz illata. Nagypapám kérges keze, ahogy megfogja az én pici kezem. Nagymamám lebbencslevese, és a fémből készült tál, amiben leforrázott diófalevél főzetéből vörösre festi a haját. Mi marad meg egy gyerek emlékezetében…

Őszintén sajnálom, hogy az én fiaimnak ez a fajta igazi, klasszikus, vidéki nagyszülőzős élmény már nem adatott meg. Addigis, megyünk rezervátumba, hogy legalább elképzelésük legyen…

szögletes aranyhal - Alföld - túzok rezervátum 2

szögletes aranyhal - Alföld - túzok rezervátum 3

szögletes aranyhal - Alföld - túzok rezervátum 4

szögletes aranyhal - Alföld - túzok rezervátum 5

szögletes aranyhal - Alföld - túzok rezervátum 6

szögletes aranyhal - Alföld - Túzok rezervátum 7

szögletes aranyhal - Alföld - túzok rezervtáum 8

szögletes aranyhal - Alföld - túzok rezervátum 9

WOW! :)

IMG_3116 (1)

Az O.Z.O.R.A. fesztiválról írt bejegyzésem minden eddigi rekordot megdöntött a blogon. Ezek a számok elképesztőek, örülök nagyon, hogy ennyire érdemes volt megírni. Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta, és külön köszönöm azoknak, akik megosztották és/vagy adtak rá bármilyen visszajelzést.

Ilyenkor igazán jó bloggernek lenni! 🙂

Gabi

UPDATE 2016.08.17. – 40.000 olvasó és 5000 share… 🙂