Lakáskultúra workshopon jártam

szögletes aranyhal lakáskultúra workshop 1

Az idei Design Héten az egyik legizgalmasabb programnak számomra a Lakáskultúra magazin lakásfotós workshopja ígérkezett, be is jelentkeztem rá, mint a huzat. És cipeltem magammal a rendes nagy fényképezőgépemet, mert szentül meg voltam győződve, hogy mi laikusok fotózgatunk majd egy lakást a magazin fotósának útmutatásai alapján, megtanulva jónéhány kis trükköt.

A helyszínt csak pár nappal a workshop előtt tudtuk meg, egy hatalmas, Bajcsy-Zsilinszky úti polgári lakásba kaptuk a meghívást. Egyáltalán nem az a vonal, mint amilyeneket én mutogatok itt a blogon, teljesen más stílus. Ugyanakkor vitathatatlanul izgalmas és egységes, egy saját kis külön univerzum, amit egészen biztosan nem felejt el soha, aki valaha belépett oda. Nagyon erős színek, rengeteg festmény (sokuk meghökkentő), mindenféle kisebb-nagyobb dísztárgy: ez a lakás tényleg minden érzékszervedre intenzíven hat.

szögletes aranyhal lakáskultúra workshop 2

Na, de persze most nem is kifejezetten a lakás a lényeg, hanem, hogy mi mit csináltunk benne. Hát tulajdonképpen nem szó szerint fotózni tanultunk a szó technikai értelemben, ahogy én előzetesen feltételeztem (pl. hogy hogyan lehet egyszerre jól láttatni egy képen egy nagyon fényes ablakot és a mellette lévő sötét sarkot úgy, hogy se ne égjen ki a kép, se ne legyen túl sötét), hanem sokkal inkább azt mutatták be nekünk, hogy milyen folyamaton keresztül készül a magazinba egy-egy lakásról fotósorozat. Mik ennek a lépései, kinek milyen szerepe van, ki hogyan látja el a maga feladatát. Tehát nem csak a lap fotósaival találkoztunk, hanem ott voltak a szerkesztők, stylistok, mindenki, akinek a munkája hozzáadódik a Lakáskultúrában megjelenő végeredményhez.

Maga az esemény úgy működött, hogy csoportokra osztottak minket, és szobánként más-más oldalról engedtek bepillantást a munkafolyamatokba, elmondták nagyjából, hogy ők hogy csinálják, mi meg kérdezhettünk. Beszéltünk képszerkesztésről, utómunkáról, fényekről, színekről, hogy mi működik jól fényképen és mi nem, hogy milyen lakásokat választanak és miért, hogy egy-egy fotózáshoz mennyire, hogyan és miért alakítják át a teret, stbstb.

szögletes aranyhal lakáskultúra workshop 3

szögletes aranyhal lakáskultúra workshop 4

szögletes aranyhal lakáskultúra workshop 5

szögletes aranyhal lakáskultúra workshop 6

Szóba jött, hogy milyen a jó címlap, vagy hogy milyen sokat számít a feliratok elhelyezése. Hogy mi az a hármas szabály a lakberendezésben és a stylingban (jól mutat, ha három színt, három különféle méretet, három különféle anyagot használsz). Hogy mitől válnak élettelivé a fotók és hogy mi a különbség a háromdimenziós valóság és annak kétdimenziós képe között. Nagyon érdekes volt az egész, és engem az kifejezetten meglepett, hogy mennyire őszinte választ kaptunk minden kérdésre. Nem valami patyomkin lapkészítési gyorstalpalónak éreztem, hanem tényleg bepillantást adtak a magazin készítésének mindennapjaiba annak szépségével és nehézségeivel együtt. Közben pedig folyamatosan mentünk végig ezen a különleges birodalmon, úgyhogy kifejezetten koncentrálnom kellett, hogy a sok látni- és hallanivalóból minél több megragadjon bennem.

szögletes aranyhal lakáskultúra workshop 7

szögletes aranyhal lakáskultúra workshop 8

szögletes aranyhal lakáskultúra workshop 9

szögletes aranyhal lakáskultúra workshop 10

szögletes aranyhal lakáskultúra workshop 11

Legvégül mindannyiunkról készítettek egy Lakáskultúra címlapot emlékbe, ebben a fotelben ülve. Mindent összevetve én nagyon jól éreztem magam, ezúton is köszönöm a lap munkatársainak, hogy lehetővé tették nekünk ezt a kis kirándulást, és boldog 50. születésnapot kívánok a lapnak!🙂

szögletes aranyhal lakáskultúra workshop 12

P.S.: Ez a délután egyébként azért is emlékezetes marad számomra, mert itt találkoztam először olyasvalakivel offline, akivel a blog kapcsán “ismertük meg egymást” online, úgyhogy ezúttal is üdvözlet neki!🙂

Comments

  1. Helllllo!🙂 Én is nagyon örültem a találkozásnak! Kár, hogy csak röviden tudtunk beszélgetni..

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s