egy lakás értelméről

“Egy lakás értelme nem a bútorok, hanem az érzés, amely eltölti ott az embereket.”
(Márai Sándor)

ősz a konyhánkban

Szeretem ezt a szódásüveget. Egy régi buli emléke, egyszerre idézi fel bennem a vidám éjszakákat – az olyanokat, amikor az aprót visszaadni nem tudó pincérlánytól egy szódásüveget kérünk cserébe, áttáncoljuk vele az éjszakát és cipeljük hazáig -, meg a gyerekkori vidéki nyarakat, mikor a nagymamám ilyennel csinált nekünk málnaszörpöt a vajas zsömlék mellé.
Szeretem ezt a cserepet. Fűszernövényeknek vettem még tavasszal, egyből tizenkettőt, és féltem, hogy nem tudom majd egyedül kicipelni őket az autóhoz. De már a pénztárnál odajött két srác és megkérdezték, hogy vihetik-e helyettem. Anyuka voltam már, ők meg egy befűzhető kis csajnak gondoltak. Rám néztek, és nem hitték el, hogy fűszernövények lesznek benne. Látom a tekintetüket, ha meglocsolom a rozmaringot.
Szeretem ezt a hőmérőt. Olyan, mint egy régi óra, és A Férj jut eszembe róla, minden konyhai kütyük legfőbb gyűjtője, aki elment beszerezni a tökéletes bélszínt hétvégére, amit Józsinál kell venni A Csarnokban.
Szeretem ezt a kis fehér kosarat. Neki (még) nincs története, de hűségesen őrzi a zsebkendőinket.
És szeretem az őszt, ahogy mindent színesre fest, hogy a közelgő nagy szürkeség előtt még jól feltöltse a lelkünket.

Szeretem ezt az egészet, így, együtt.

És ez csak 1 sarok a lakásban…

Máté mesesarka

Nemrég költöztünk a mostani lakásunkba, és életemben először kell gyerekszobát berendeznem (leszámítva azokat az eseteket, mikor gyerekkoromban a saját szobám meg a szomszéd gyerekekét rendeztem át állandóan).

Úgy fogtam hozzá, hogy átgondoltam, milyen funkciókra lenne benne szükség. Máté egyelőre még a mi szobánkban alszik, de lassan 1 éves lesz, és nemsokára szeretnénk átköltöztetni a saját szobájába. Annak érdekében, hogy ott lehessen vele aludni, míg meg nem szokja, vagy ha beteg, vagy ha az egyik nagyi itt alszik, mert vigyáz rá, szerettem volna, ha van egy felnőtt ágy is a gyerekszobában. Először kanapét akartam venni, de rájöttem, hogy egy csomó helyet fölöslegesen elfoglalna, és csak ritkán használnánk. A feladat tehát az volt, hogy úgy tegyek be egy ágyat a szobába, hogy az napközben is “hasznos” darab legyen.

Ekkor jött az ötletem, hogy mesesarkot csinálok belőle! Egy olyan helyet, ahol lehet Máténak mesét olvasni, odavackolva magunkat, vagy csak simán játszani valamit. Ahonnan nem esik le, ahová és ahonnan szabadon fel- és lemászhat kedvére. Ami egy meleg, vidám, barátságos hely, a szobának egy különleges sarka.

Most készültem el vele, és gondoltam, megmutatom Nektek a végeredményt, hát, ilyen lett. Remélem, szeretni fogja! 😉

(A képeket telefonnal csináltam, ha lesz nálam rendes gép, teszek fel “rendes” képeket is róla.)

3 zseni háza

Bár ez a kép már szerepelt az előző, Shulmanról szóló postnál, térjünk csak hozzá vissza egy pillanatra! Nem csak azért, mert nekem ez a kedvencem Shulman fotói közül, hanem mert a megszületése 3 vizuális zseni találkozásának köszönhető.

A képen Raymond Loewy Palm Springsben található háza látható. Loewy francia származású, amerikai designer, ő volt a legfoglalkoztatottabb tervező a ’30-’60-as években. Tervezett például autókat, palackot a Coca-Colának, de az ő nevéhez fűződik a Shell, a Lucky Strike, és számtalan más világhírű márka logója is.

A házat Albert Frey, az ún. “sivatagi modernizmus” (desert modernism) néven ismertté vált, Kaliforniából indult modern építészeti irányzat atyja tervezte.

A fényképet az épületről pedig ugye Julius Shulman készítette, a XX. századi építészeti fotózás egyik legkiemelkedőbb alakja.

Kívánhatna egy ház ennél jobb szülőket…? 😉

egy spanyol lány színesen minimális rajzai

Gyerekkorom óta mindig fontos volt nekem, hogy a szobám falain legyenek olyan képek, amelyek jellemeznek engem, árulkodnak rólam, felvidítanak engem, vagy épp emlékeztetnek valamire. Kezdetben tele voltam lovas és kutyás képekkel, majd jött a zenészek, művészek, filmsztárok, újságokból kitépett fotók, mozikból és vitrines buszmegállókból elkunyerált plakátok korszaka. Az utóbbi időben már főképp híres fényképek nagyított másait szerettem otthon látni, például azt, amelyik az Empire State Buildingen dolgozó, a szédítő magasban dolgozó munkásokról készült.

Annyira meghatározónak érzem, hogy egy-egy helyiségben milyen képekkel találkozom, hogy annak ellenére, hogy 1 éve új lakásba költöztünk, még mindig nem tettem ki egyet sem a falra, a hálószobában az ágyunk fölé akasztott lepedő nagyságú Klimten kívül. Még mindig keresem, kutatom, tervezem magamban, hogy melyik szobába mi kerüljön.

Így bukkantam a spanyol Blanca Gómez rajzaira, amelyeket első látásra a szívembe zártam. Hihetetlenül cuki rajzok szerintem. Máté szobájába mindenképpen, de talán még a lakás többi részébe is szeretnék belőle eredetit, szerencsére van is egy webshopja.
(((Nahát, és épp jön a szülinapom meg a Karácsony… ;))))