Szeretem ezt a szódásüveget. Egy régi buli emléke, egyszerre idézi fel bennem a vidám éjszakákat – az olyanokat, amikor az aprót visszaadni nem tudó pincérlánytól egy szódásüveget kérünk cserébe, áttáncoljuk vele az éjszakát és cipeljük hazáig -, meg a gyerekkori vidéki nyarakat, mikor a nagymamám ilyennel csinált nekünk málnaszörpöt a vajas zsömlék mellé.
Szeretem ezt a cserepet. Fűszernövényeknek vettem még tavasszal, egyből tizenkettőt, és féltem, hogy nem tudom majd egyedül kicipelni őket az autóhoz. De már a pénztárnál odajött két srác és megkérdezték, hogy vihetik-e helyettem. Anyuka voltam már, ők meg egy befűzhető kis csajnak gondoltak. Rám néztek, és nem hitték el, hogy fűszernövények lesznek benne. Látom a tekintetüket, ha meglocsolom a rozmaringot.
Szeretem ezt a hőmérőt. Olyan, mint egy régi óra, és A Férj jut eszembe róla, minden konyhai kütyük legfőbb gyűjtője, aki elment beszerezni a tökéletes bélszínt hétvégére, amit Józsinál kell venni A Csarnokban.
Szeretem ezt a kis fehér kosarat. Neki (még) nincs története, de hűségesen őrzi a zsebkendőinket.
És szeretem az őszt, ahogy mindent színesre fest, hogy a közelgő nagy szürkeség előtt még jól feltöltse a lelkünket.
Szeretem ezt az egészet, így, együtt.
És ez csak 1 sarok a lakásban…
szögletes aranyhal 
Vélemény, hozzászólás?