Lagerfeld és a könyvek

“Megőrülök a könyvekért. Ez egy olyan kór, amelyből sosem fogok felépülni. Ők életem tragédiája. Mindenről tanulni akarok. Mindent tudni akarok, de nem vagyok értelmiségi, és nem is szeretem a társaságukat. Én vagyok a legfelszínesebb ember a Földön.”
Karl Lagerfeld, becslések szerint több, mint 200.000 könyv tulajdonosa

fotó: Lagerfeld párizsi stúdiója by The Selby

P.S.: nézzétek meg, fektetve tárolja minden könyvét. Nem megszokott és sztem nagyon jól is néz ki, bár nyilván kevésbé praktikus, ha gyakran veszed elő őket.

helyek, ahol Steve Jobs élt és dolgozott

Steve Jobs elment. Nincs még egy ember, aki annyi kütyü megvásárlására rávett engem, mint ő, méghozzá úgy, hogy sohasem bántam meg, sőt. Az iPhoneom gyökeresen megváltoztatta, ahogy a mindennapjaimat élem. Szeretem kézbe venni, viszem magammal mindenhová, szinte olyan már, mint egy testrészem.

A Férj mindig mondogatta, szeretné látni, hol, milyen környezetben él ez az ember, aki ennyire kifinomult ízléssel álmodik meg hétköznapi tárgyakat, melyek gyakorlatilag azonnal kultikussá válnak.

Ahogy ma reggel megtudtam, hogy meghalt, eldöntöttem, hogy a mai postot neki, azoknak a legfontosabb épületeknek szentelem, ahol ő élt és alkotott. Sajnos az otthonairól szinte csak kívülről vannak képek, így A Férjnek nem sikerült újat mutatnom, de azért nekem érdekes utazás volt, és remélem, Nektek is az lesz.

Minden a Los Altosban található garázsban kezdődött, itt rakta össze Steve Jobs és társa első számítógépüket, az Apple I-t. Környékbeli gyerekeket béreltek fel, hogy segítsenek nekik (köztük Steve testvérét, Pattit).

Az 1976-ban alapított Apple Jobs irányítása alatt fejlesztette ki a Macintosh gépeket és virágzásnak indult. 1982-ben készítette Diana Walker ezt a világhíres képet, amelyen Jobs otthonában látható. “Szingli voltam. Tudjátok, másra nem volt szükség, mint egy csésze teára, fényre, és a sztereo magnóra. És nekem épp ennyim volt.”

1985-ben Jobs összetűzésbe került az Apple társtulajdonosaival, és saját céget alapított NeXT néven Redwoodban.

Közben, 1984-ben megvásárolta az 1900-as évek elején épült Jackling villát Woodsideban.

1995-ben felvásárolta az animációs filmeket készítő Pixar Animation Studios-t, és ő lett a cég elnök-vezérigazgatója.

Az Apple azonban nem bírta Jobs nélkül, így 1996-ban felvásárolta a NeXT-et. Legfőbb vizionáriusával a tarsolyában az Apple újra szárnyalni kezdett, meghódítva az egész világot ebből a Cupertinoban található központból.

A nemzetközi terjeszkedés révén pedig szerte a világon megjelentek az ikonná vált almával megjelölt boltok, melyek közül talán a leghíresebb New Yorkban, a Fifth Avenue-n található.


Jobs éveken át harcolt azért, hogy felújíthassa a Woodside-i villát, azonban a helyi hatóságok ezt egészen 2010-ig megakadályozták. Az 1980-as évek végéig lakott csak ott. Házasságkötését követően az 1990-es évek közepén vásárolta azt a Palo Altoban található házat, ahol három gyermeke született és nevelkedett.

Ebben a házban készített róla híres képeket Diana Walker, azonban a jogtulajdonos Getty Images minden blogról írtja őket, ezért én is csak egy link útján tudom megmutatni Nektek.

Halála napjáig itt élt, a ház előtt ma már virágcsokrok és mécsesek.

Jobs nagyon szerette volna megélni, hogy láthassa felépülni az Apple új központját, amelynek terveit idén júliusban mutatta be Cupertino vezetői és lakosai számára.

A prezentációban elmondja, nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a hatalmas, 12.000 ember munkahelyeként szolgáló épület és környezete emberléptékű maradjon, ennek érdekében a területen jelenleg álló parkolóházak helyén csak az új központ és 6000 (!) fa állna, 30%-kal csökkentve az ökológiai lábnyomot.

Nem élhette meg, hogy ezt az álmát megvalósulni lássa, de szerencsére jó nagy épület, úgyhogy egész magasból is látszik…

Képek forrása: Apple, All About Steve Jobs

vendégpost: Trom Kata az otthonáról


“Szeretem a tárgyakat, képeket, textileket, növényeket magam körül, mindegyikhez személyes kapcsolat és élmény fűz. Színekkel, formákkal vesznek körül, és naponta energiával töltenek. Otthonom élő egységnek érzékelem, mint egy barátságos élőlény, körbevesz és beszélget velem. Nem csak velem, másokkal is: szeretnek ide járni az emberek.

Szavak nélkül is értjük egymást, ha kell, megnyugtat, ha kell, viccet mesél, a fények-árnyékok érzékeny, örökké változó játéka a falon és a mennyezeten újra és újra lenyűgöz, mintha egy másik dimenzióból érkező film peregne játékosan a szemem előtt.

Ennek a filmnek mégis része vagyok, otthonom tereiben – magamban “jelen-lét-terek”-nek nevezem – az egész világ elfér és megjelenhet. Jól esik itt csak úgy lenni, megélni a jelent, vagy éppen tudatosan tapasztalni a létezés örömét, a mély/felemelő baráti beszélgetéseket, az inspiráló együttléteket. Van egy titkom, amit most mégis megosztok: mikor elindulok, vagy megérkezem szeretettel köszönök ennek a térnek, ami most az otthonom, és tudom örül és hálás érte.”

Ha kíváncsiak vagytok Kata lakására részletesebben is, a Lakáskultúra cikkében megnézhetitek!

Ha pedig úgy érzitek, tudnátok mit tanulni tőle, Kata szeretettel vár mindenkit következő Tér-lélek-tan tanfolyamán az október 15-16-i hétvégén!

művészeti albumok a Libriben 30% kedvezménnyel!

Az imént jártam az ALLEE Libriben, ahol kiszúrtam, hogy Taschen és más baromi jó művészeti albumokat adnak most 30% (!) kedvezménnyel.

Én a képen láthatóaknak nem tudtam ellenállni…

“barátságos minimál”

Eddig csupa minimál stílusú lakást mutattam, pedig nem csak azokat szeretem. Sőt.

Igazából, amit én a minimálban szeretek, azok olyan dolgok, amelyeket egészen más stílusú helyiségekben is meg lehet valósítani:
– az átláthatóság,
– a rend,
– hogy nem káoszt látok magam körül,
– hogy nincs telepakolva fölösleges tárgyakkal, amiket csak kerülget mindenki, vagy csetreszekkel, amikről állandóan csak a port kell törölni,
– és persze legfőképpen a rengeteg fény, ami általában ezeket a lakásokat jellemzi.
És ebből a listából nehogy azt a következtetést vonja le valaki, hogy nálam mindig minden makulatlan, attól sajnos messze vagyok… 😉

Amit viszont nem szeretek a minimálban (de semmilyen más stílusban sem), az az, amikor teljesen személytelennek hagyják, mikor nem derül ki semmi a lakóiról, mintha a lelkük nem is lenne ott. Mikor például nem tesznek sehová könyvespolcot, méghozzá pusztán azért, mert az manapság “nem trendi”. Könyvek nélkül az én lakásom elképzelhetetlen… (Persze a másik végletet sem szeretem, mikor mindent elárasztanak az egymás hegyén-hátán heverő könyvek, amikhez 10-20 éve nem nyúlt senki.) Aztán szeretem a kényelmes puha párnákat, a színeket, amelyek szintén hiányzanak sok minimál nappaliból, pedig milyen jólesnek a szemnek és a testnek!

Ezért szoktam úgy fogalmazni, hogy ami nekem a kedvencem, az a “barátságos minimál”, még ha ez esetleg totál anti-profin hangzik is. 😉 Aki érti, mire gondolok, annak ígérem, szeretni fogja ezt a blogot!