Steve Jobs elment. Nincs még egy ember, aki annyi kütyü megvásárlására rávett engem, mint ő, méghozzá úgy, hogy sohasem bántam meg, sőt. Az iPhoneom gyökeresen megváltoztatta, ahogy a mindennapjaimat élem. Szeretem kézbe venni, viszem magammal mindenhová, szinte olyan már, mint egy testrészem.
A Férj mindig mondogatta, szeretné látni, hol, milyen környezetben él ez az ember, aki ennyire kifinomult ízléssel álmodik meg hétköznapi tárgyakat, melyek gyakorlatilag azonnal kultikussá válnak.
Ahogy ma reggel megtudtam, hogy meghalt, eldöntöttem, hogy a mai postot neki, azoknak a legfontosabb épületeknek szentelem, ahol ő élt és alkotott. Sajnos az otthonairól szinte csak kívülről vannak képek, így A Férjnek nem sikerült újat mutatnom, de azért nekem érdekes utazás volt, és remélem, Nektek is az lesz.
Minden a Los Altosban található garázsban kezdődött, itt rakta össze Steve Jobs és társa első számítógépüket, az Apple I-t. Környékbeli gyerekeket béreltek fel, hogy segítsenek nekik (köztük Steve testvérét, Pattit).
Az 1976-ban alapított Apple Jobs irányítása alatt fejlesztette ki a Macintosh gépeket és virágzásnak indult. 1982-ben készítette Diana Walker ezt a világhíres képet, amelyen Jobs otthonában látható. “Szingli voltam. Tudjátok, másra nem volt szükség, mint egy csésze teára, fényre, és a sztereo magnóra. És nekem épp ennyim volt.”
1985-ben Jobs összetűzésbe került az Apple társtulajdonosaival, és saját céget alapított NeXT néven Redwoodban.
Közben, 1984-ben megvásárolta az 1900-as évek elején épült Jackling villát Woodsideban.
1995-ben felvásárolta az animációs filmeket készítő Pixar Animation Studios-t, és ő lett a cég elnök-vezérigazgatója.
Az Apple azonban nem bírta Jobs nélkül, így 1996-ban felvásárolta a NeXT-et. Legfőbb vizionáriusával a tarsolyában az Apple újra szárnyalni kezdett, meghódítva az egész világot ebből a Cupertinoban található központból.
A nemzetközi terjeszkedés révén pedig szerte a világon megjelentek az ikonná vált almával megjelölt boltok, melyek közül talán a leghíresebb New Yorkban, a Fifth Avenue-n található.
Jobs éveken át harcolt azért, hogy felújíthassa a Woodside-i villát, azonban a helyi hatóságok ezt egészen 2010-ig megakadályozták. Az 1980-as évek végéig lakott csak ott. Házasságkötését követően az 1990-es évek közepén vásárolta azt a Palo Altoban található házat, ahol három gyermeke született és nevelkedett.
Ebben a házban készített róla híres képeket Diana Walker, azonban a jogtulajdonos Getty Images minden blogról írtja őket, ezért én is csak egy link útján tudom megmutatni Nektek.
Halála napjáig itt élt, a ház előtt ma már virágcsokrok és mécsesek.
Jobs nagyon szerette volna megélni, hogy láthassa felépülni az Apple új központját, amelynek terveit idén júliusban mutatta be Cupertino vezetői és lakosai számára.
A prezentációban elmondja, nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a hatalmas, 12.000 ember munkahelyeként szolgáló épület és környezete emberléptékű maradjon, ennek érdekében a területen jelenleg álló parkolóházak helyén csak az új központ és 6000 (!) fa állna, 30%-kal csökkentve az ökológiai lábnyomot.
Nem élhette meg, hogy ezt az álmát megvalósulni lássa, de szerencsére jó nagy épület, úgyhogy egész magasból is látszik…
Képek forrása: Apple, All About Steve Jobs
Vélemény, hozzászólás?