Az előző részben ott hagytuk abba, hogy a december 13-ra kiírt szülés előtt már csak 2 hónapunk maradt a felújításra. Előkerestem most Nektek pár fotót, hogy megmutassam, mekkora hasam volt már, mikor nekikezdtünk… A Férj ugye dolgozott, én viszont a veszélyeztett terhességem miatt már néhány hete szabadságon voltam, úgyhogy én tartottam a kapcsolatot a szakemberekkel, akik a felújításban segítettek nekünk.

Mivel nem csak időnek álltunk szűkében, de pénznek is, tényleg csak a legszükségesebb változtatásokat végeztük el:
1) kicsit megbuheráltuk az alaprajzot: falakat egészítettünk ki a korábbinál nagyobbra
2) fehérre festettünk mindent falat
3) a fürdőszobát és a kis WC-t teljesen újracsempéztettük, és kicseréltük a régi zuhanykabint
4) a parkettát felcsiszoltattuk és bepácoltattuk mahagóni színűre.

Se időnk, se pénzünk nem maradt például a konyhára, úgyhogy ahhoz hozzá sem nyúltunk, leszámítva, hogy 6 db virágos mintás díszítőcsempét (nem tudom, hogy ez-e a szakszerű neve) kiszedettünk a konyhacsempék közül, és arra a 6 helyre is olyan semleges csempe került, mint a többi a konyhában. Úgyhogy megmaradt a régi kis hűtő (aminél nagyobbra lenne szükségünk), a mikro (amit soha semmi másra nem használtunk, mint a szoptatásos cuccok fertőtlenítésére), a sütő (ami jó hangosan berreg), a mosogatógép (amit már többször kellett javíttatni), és az elektromos főzőlap (ami most már csak úgy működik, ha valamilyen fémtárggyal érünk hozzá a gombokhoz – ne kérdezzétek, hogy erre hogyan jöttünk rá! 😉 És maradt maga a konyhabútor is, ami bár elrendezésre viszonylag praktikus, de a sötét cseresznyeszíne, illetve a munkalapjának feketés-rózsaszínes műmárványa nagyon nem illik az általunk a lakásban kialakított hangulat többi részéhez. Úgyhogy a konyha még mindig a jövő zenéje, majd egyszer talán nekiesünk annak is.

Vegyük kicsit sorba akkor, hogy amihez viszont tényleg hozzányúltunk, az miért és hogyan történt!

1) Az alaprajz megváltoztatása

Ahogy az előző részben már írtam, a hirdetésben szereplő alaprajz picit eltért a valóságtól. Lenyűgöző rajztudásommal lerajzoltam nagyjából a valós állapotot, ami így nézett ki a lakás megvételekor:

A következő képen megmutatom, hogy mi mit tartottunk benne feltétlenül megváltoztatandónak: a karikával jelölt rész – gyakorlatilag az előszoba – a mi igényekkel szemben irreálisan nagy területet foglalt el.

Két változtatást találtunk ki ennek a területnek a használhatóbbá tételére:
1) az egymás mellett lévő fürdő és szoba (a későbbi hálószobánk) egyik falát meghosszabbítottuk, annak érdekében, hogy ne “csapott sarkú” helyiségek legyenek, hanem a sarkot egészítsük ki. Ennek köszönhetően a hosszabb fal miatt megnőtt a fürdő és a szoba területe, ráadásul így az ajtókat is arrébb tudtuk tenni, ezért nem nyíltak be olyan mélyen ezekbe a helyiségekbe (a korábbi verzió szerint a hálóban a kinyitott ajtó gyakorlatilag a franciaágy szélét verdeste);
2) annak a pici helyiségnek, ahol a kazán volt, lebontattuk az előszoba felé eső falát, és ezt a kis kamrát megnagyobbítottuk, így létrejött egy tárolóhelyiség, amit a kazán mellett plafonig bepolcoztunk. Itt elfér a porszívónk, a felmosóvödör, a seprűk, lapátok, felmosócuccok, mindenféle más takarítóeszköz, és itt tartjuk a szelektív szemetes zsákokat is. A folyosó felé eső oldalra két irányban elhúzható tolóajtót tettünk, ami a folyosóra néző oldalán teljesen tükrös, ezáltal a folyosó “csőszerű” voltát teljesen megszünteti, ráadásul tökéletesen kapóra jön öltözéskor is, hisz pont szemben van a gardróbbal.

Ezeket a változtatásokat rajzoltam le a következő képen:

Elnézést a hiperbéna rajzokért, azért a lényeg, remélem, látszik rajtuk! 🙂

Hogy fotón is látható legyen, mindez a gyakorlatban hogyan is nézett ki, íme három kép, amin jól megfigyelhető, hogyan változtak a falak, illetve milyen lett az a bizonyos tárolóhelyiség. Ja, és persze én is látható vagyok rajtuk, rendkívül szexi “terhesen lakástfelújítós” szerkóban, uszkve 15 kilóval nagyobb méretben a normál súlyomhoz képest… 😉 (Az első fotón pont abban a “csapott sarokban” állok az előszobában, amit el akartunk tüntetni, a másodikon pedig a hálóban állok, és már látszanak a meghosszabbított falrészek.)

2) A falak fehérre festése

Tudom, hogy nagyon sokan szeretik a színes falakat, én is laktam olyan albérletben, ahol minden szobában más-más színű vastag színes sáv volt a falon, és ez kifejezetten jól is állt annak a lakásnak. Sőt, emlékszem, amikor tizenévesen láttam moziban a Sekély sírhant című filmet, rajongtam annak a lakásnak a sötét, színes falaiért, amiben a történet játszódott.

Na, de most, hogy a saját lakásunk falszíneit kellett kitalálni, arra a döntésre jutottunk, hogy legyen minden fal fehér. Méghozzá azért, mert így ezerszer könnyebb később bútorokat választani, dekorálni, stb. Vagyis az volt a koncepciónk, hogy a színek iránti rajongásunkat a fal helyett a kiegészítők képviselik majd a lakásban. Ez volt a terv, és szerintünk sikerült is megvalósítani, ahogy majd meglátjátok a lakás jelenlegi képét bemutató utolsó részben.

3) Csempézés

Szerencsére már kezd kimenni a divatból, de azért még mindig tartja magát Magyarországon az a szokás, hogy a fürdőszobát, WC-t, plafontól padlóig kicsempézik. Míg nem jártam Nyugat-Európában, eszembe se jutott, hogy ezt lehetne máshogy is, azonban mikor először jártam Londonban, és vendéglátónknál láttam, hogy egyáltalán nincs csempe a fürdőben, sőt a fürdőszoba is tele van – persze üveges keretekbe helyezett – festményekkel, teljesen elámultam, hogy ez mennyire sokkal barátságosabbá teszi ezt a helyiséget.

Magyarországon először az egyik albérletünkben láttam olyan megoldást, hogy van ugyan csempe, de csak a kád és a zuhany mellett, és nem teljesen a plafonig, a fürdőszoba többi falán pedig egy darab sem. 1,5 évig laktunk abban az albérletben és nagyon megszerettük ezt a verziót, úgyhogy végül mi is ennél a kompromisszumnál maradtunk. Teljesen kihagyni a csempéket nem mertük volna, hisz tudtuk, hogy hamarosan gyerekek fognak tombolni a kádunkban, fröcskölve a vizet mindenfelé, de annak semmi akadályát nem láttuk, hogy csak olyan helyre kerüljön csempe, ahol reálisan rákerülhet a víz a kádból, illetve a zuhanykabinból. A kis WC-nkbe pedig egy darab csempe nem került a padlón lévő járólapokon kívül, és így most sokkal kevésbé “dobozszerű” a hangulata, mint volt eredetileg, ahogy látszik ezen az előző részben is mutatott képen:

Festményeket is szerettem volna a fürdőnkbe tenni, írtam is már ennek kapcsán egy blogpostot, tele szerintem klassz képekkel, de ugye odakerült a hatalmas aranyhal, e blog névadója (ha nem tudjátok hogy lett ilyen furcsa neve a blognak, érdemes itt elolvasni), és ő annyira meghatározza a teret, hogy mostanáig nem találtam még olyan képet, amivel “jól kijöttek volna”.

Hogy milyen lett a fürdő, azt a következő részben majd meglátjátok.

4) A parketta

Egy barátunk lakásában láttunk először olyat, hogy csiszolás után nem lakkozták le a parkettát, hanem csak pácolták, és A Férj is meg én is teljesen beleszerettünk a látványba, hogy a parketta nem csillog, hanem matt. Tudtuk persze, hogy ennek az a hátránya, hogy a felület sérülékenyebb, hisz nincs rajta a lakk, mint védőréteg, de bevállaltuk ezt a kockázatot, mert annyira nagyon tetszett. (Az ilyen döntéseinkre mondja mindig az egyik jó barátunk enyhén rosszalló mosollyal az arcán: “design over function”… 😉

A klasszikus világosbarna parkettaszín helyett egy sötétebb, mahagónis pácot választottunk, így tehát a végeredmény a régi csillogó, világos padló helyett egy sötétebb, matt verzió lett.

::

Nagyban folyt még a felújítás, amikor a mi drága kisfiunk hirtelen úgy döntött: 3 héttel előbb szeretne világra jönni, december 13. helyett november 21-én… Így hát kútba fúlt a szülés előtti költözés terve, és 1 hónapig teljes káoszban éltünk, két lakás között egy néhány hetes babácskával. Persze már csak a rendszeresen látogató védőnő miatt is muszáj volt babához méltó állapotokat teremteni mindkét helyen, de ez nem mindig volt egyszerű, ahogy például a mellékelt képen is látszik, ami még az albérletben készült… 🙂

Aztán végre-végre, 2 nappal karácsony előtt átköltöztünk az új lakásba, Máté ugye egy hónapos volt ekkor. Mivel a lakásvásárlás, a felújítás, és a baba születése minden pénzünket teljesen felemésztette, évekig tartott, míg apró lépésekben haladva kialakult a lakás mai arca. Míg nem gyűlt össze elég pénzünk, a gyerekkori könyvespolcainkat, és egyetlen darab szőnyegemet használtuk, meg a munkahelyemről leselejtezett lámpákat, kanapét, stb., szóval csupa régi dolgot, úgyhogy még sokáig kissé szedett-vedett volt a hangulat.

Máté pedig a mi hálónkban aludt kiságyban 1 éves koráig, úgyhogy szegénykének a szobáját nagyon sokáig “kupiszobának” használtuk, itt tároltunk mindent, amit még nem sikerült kicsomagolni, kiválogatni, leselejtezni, a kissé káoszos költözési időszak alatt.

Akármennyire nem szerettem ezt a hevenyészett időszakot, arra tökéletes volt, hogy ezalatt a 2-3 év alatt “megismertük” a saját lakásunkat. Lehet, hogy hülyén hangzik, de időbe telt, míg rájöttünk, hol szeretünk a legjobban üldögélni, mennyi könyvespolcra lesz majd szükségünk, mi lenne a nappali számunkra ideális elrendezése, vagy hogy igazából semmi szükségünk nem lesz külön íróasztalra, mert úgyis mindig a kanapén ülve vagy a konyhaasztalnál laptopozunk, ésatöbbi ésatöbbi. Pénzügyi okokból nem tudtunk abba a “hibába” esni, hogy rögtön az elején berendezzük a lakást, anélkül, hogy megismernénk, számunkra hogyan a legkényelmesebb használni, és ennek a végső elrendezéskor nagy hasznát vettük. Azt hiszem, az észak-európai országokban él az a szokás, hogy ha új lakóövezetet építenek, először megnézik, merre vágnak át a köztereken az emberek, és ezután teszik csak oda a járdát, nem pedig fordítva, hogy először ott a járda, aztán mindenki egész más útvonalon, a füvet letaposva gyalogol. Hát, a mi lakberendezésünk is valahogy ebben a szellemben alakult, még ha nem is teljesen tudatosan, de szerencsénkre…

És hogy milyen lett a lakás mostanra? Az jön végre a harmadik, utolsó részben! 🙂