Trom Katát, és “spirituális lakberendezéssel” foglalkozó tanfolyamát már bemutattam Nektek, és mivel nagy sikert aratott az előző vendégpostja ezen a blogon, most ismét olvashattok tőle egyet. Íme.

„Előbújtak az első hóvirágok. Saját kertből talán szabad szedni párat, hogy a konyhába friss életerőt hozzanak. Ilyen apróságokon múlik, hogy milyen hangulattal indul a nap. A reggeli tea fölött az apró virágok tökéletességén merengek. A kis fehér balerinákról egy élénk “görög-kék” színfoltra téved tekintetem: a tálalószekrényem, rajta egy Portugáliából hozott zöld kerámiatál gyümölcsökkel, és egy narancsot tartó állvánnyá előlépett réz gyertyatartó. Vándolrol a tekintet színek, formák, tárgyak, növények között… Nemcsak az enyém, a tiéd is – ki e sorokat olvasod. Talán nem is tudatosul benned, de otthonod tárgyai, amikkel valamilyen választás alapján körbeveszed magad, hatnak rád, kölcsönhatásban vagytok egymással.

Néhány hónapja egy fiatal nő keresett meg, hogy segítsem ártendezni a lakásukat, ahol párjával él, mivel egy ideje úgy érezte, hogy a lakás, pontosabban a tér, amelyben élnek mintha nem igazán azokat a célokat szolgálná, amelyekre egy egészséges otthon hivatott, „mintha túl sok feszültség és vibrálás gyülemlett volna fel” az odaköltözésük során benne. Otthonukban saját elmondása szerint “elég sok kacatot, csetreszt, női holmit” gyűjtött össze, “amelyek lassan, de fokozatosan átvették az uralmat”, miközben a hálószobájuk, lakásuk többi részét pedig közben mintha elfelejtették volna kicsinosítani. Érdekes megoldásuk volt: úgy állapodtak meg, hogy a nagyszoba a férfi területe lesz, a háló a nőé, hogy a női holmik, amelyek nem igazán férfi ízlésnek valók, visszaszorítkozzanak az utóbbi szobába és ne lepjék el az egész lakást. Elmondtam nekik, hogy ez az elgondolás szerintem azt a veszélyt hordozza, hogy túlságosan is kettéosztják vele a teret, ami akár ellentéteteket is szülhet kettejük között. A hölgy felismerte: igyekezetében, hogy tolerálni tudja a férfiízlést, miközben megőrizi saját identitását is, elkezdte két ellentétes frontoldalra felszabdalni a teret. Amikor beléptem hozzájuk, az első gondolatom erre, a terek túlzott kettéosztására irányult. Mikor ezt megállapítottuk, hozzáláttunk a – női oldalt képviselő – háló szemrevételezésének. Ezt a szobát angyalkák, puttócskák, száraz rózsák, szentképek, terítőcskék és egyéb férfiszemet borzoló tárgyak uralták. Amit megtehettünk, hogy az ágy körül, ami közös területnek minősült, igyekeztünk úgymond “közös látványt” biztosítani, hogy mindkét fél magáénak érezhesse azt. A nagyszobában találtak helyet azok a tárgyak, amelyeket a közös utazások során gyűjtöttek, vagy egymásnak ajándékoztak, illetve közösen vásároltak, ugyanakkor ott maradtak a férfi használati és dísztárgyai is. Így a tér elkezdett összhangot árasztani, amire meglehetősen nagy szükség volt. Igyekeztem a hölgy józan ítélőképességére hatni, hogy ő saját maga lássa be azt, ha esetleg tévesen értelmezi a lakóteret, illetve annak berendezését. Nem mondtam neki, hogy “ezt dobd el”, „ez béna”, „ezt aztán már ne”, inkább olyan kérdéseket tettem fel, amelyekre ő maga adhatta meg a választ önmaga számára, amelyek alapján ő maga dönthetett úgy, hogy megválik-e egy bútortól, vagy tárgytól vagy sem. Rávezető kérdéseimen gondolkozva ő maga tudta meglátni, hogy mi az, ami a jelenben már nem őt szolgálja és aminek feleslegessé vált számára a megtartása. Nem voltak véget nem érő kiselőadások a helyes térkihasználásról, vagy az energiaszívó tárgyakról, “csak” párbeszéd és a lehetőségek, jó megoldások keresése. Örültem neki, hogy mikor készen lettünk, azt mondta, nem érezte, hogy rákényszerítettem a változtatást, hanem azt érezte, hogy inkább egyfajta segítőt, támogatót talált arra, hogy az otthon, amiben él erősítse őt, töltse fel energiával és érte legyen, ne pedig fordítva.”

Aki kíváncsi rá, hogyan tanít Kata e szemlélet alapján, legközelebb március 24-én és 25-én találkozhat vele a Tér-Lélek-Tan tanfolyam következő műhely-hétvégéjén.