szögletes aranyhal

Teljesen véletlenül bukkantam múlt héten az egy magyar lány brazíliai élményeiről szóló Kalandiparos São Pauloban nevű blogra, ott is konkrétan egy brazil gyerekzsúrokról szóló bejegyzésre. Azonkívül, hogy a szöveget olvasva és a képeket látva persze élénken felelevenedtek a gyerekkori emlékeim, a post egy óriási meglepetést is tartogatott a számomra: eszembe juttatta a BRIGADEIRO-t! Ami nem több, mint egy pofonegyszerű kis brazil csokibonbon, de hogy én mennyit ettem ebből a brazíliai osztálytársaim szülinapjain!!! Rengeteget… Pedig akik ismernek engem, tudják, hogy gyakorlatilag semmi édességet nem eszem, évente max 10 gombóc fagyit, havonta egyszer 3-4 palacsintát, síeléskor 1-1 Sport szeletet, és esténként egy bögre kakakót, de ezzel minden cukorfogyasztásom tényleg ki is van merítve. Nem elvből elsősorban, meg nem is fogyózás miatt, egyszerűen csak soha nem kívánom az édeset, és ha mégis, rögtön utána ennem kell valami sósat, azonnal.

De a brigadeiro! Teljesen lázba hozott az emlékének a felelevenedése, és lelkesen meséltem egyből anyukámnak, aki meg persze magához méltóan még aznap délután prezentálta nekem az első kész adagot…

Nekem mindig az illatok és az ízek hozzák elő a legélénkebben a régi emlékeket. Egyszer például vagy fél órán át álldogáltam egy alkoholos autó mellett egy budai utcán, mert eszembe juttatta a brazil autók illatát – hát most ugyanez történt a brigadeiroval… Beleharaptam, és eszembe jutott Helena, a fölöttünk lakó gazdag diplomatalány, és családjának két bejárónője, akik megállás nélkül sült krumlpit és brigadeirot csináltak neki és a vendéggyerekeknek. Őt életében egyszer engedték le a szülei a homokozóba játszani, hónapokig tartó könyörgésünk eredményeképp, majd persze úgy belefújta a szél a homokot a szemébe, hogy utána hetekig orvoshoz kellett járniuk, és soha többet nem jöhetett le velünk még egyszer… Aztán eszembe jutott Amira, egy arab diplomatacsalád legkisebb lánya, akinek a szemében valami végtelen szomorúság volt a saját 8. születésnapján hatalmas palotájuk medencés kertjében, ahol persze szintén eltüntettük a kis papírkákba csomagolt brigadeirok hegyeit. Azt mondta, azért olyan szomorú, mert nemsokára annyi idős lesz, hogy burkát kell majd viselnie. Gyönyörű, göndör barna haja volt, és szerette szabadon hordani… Eszembe jutott a legjobb barátnőm is, a kanadai-német származású, hosszú szőke copfos Davinia, akivel lelkesen mentünk a szülinapokra együtt, hogy táncoljunk a brazil gyerekek által szinte istennőként tisztelt Xuxa zenéire és persze ehessünk egy kis brigadeirot. Na és Francesco, az olasz fiú, akitől életem első csókját kaptam az iskola udvarán, az épület mögött. Ő kis pufók srác volt, aki végtelen mennyiségű brigadeirot meg bírt enni, ma viszont már ugyanabban az iskolában a gyerekek kedvencének számító csupaizom tornatanár…

Arab, német, görög, brazil, gaboni, kameruni, francia, olasz, elefántcsontparti, kanadai, orosz, magyar, a világ minden tájáról érkezett gyerekek voltunk, fehérek, feketék, szőkék, barnák, vörösek, szívtuk a fantasztikus illatú brazil levegőt, franciául beszéltünk egymással, és brigadeirot ettünk a zsúrokon… Ezek az emlékek mind, mind benne voltak abban az első falatban, amit most ettem először újra huszonsokév után…

::

Bár a saját emlékeim nem tudom Nektek belekeverni a masszába, de magát az édességet azért Ti is meg tudjátok kóstolni, ha felkeltettem az érdeklődéseteket iránta. Anyukám ez alapján a recept alapján készítette el most nekem újra:

Hozzávalók:
1 evőkanál vaj
340 gramm sűrített tej
5 evőkanál kakaópor
kakaós tortadara

Bonus track: erre tomboltunk a gyerekzsúrokon, és ez a videó pont abból az évből származik…

Akik régebb óta olvassák az aranyhalat, emlékezhetnek rá, hogy tavaly februárban nagy örömmel írtam arról, hogy Magyarországon is megkezdte a munkát a TerraCycle. (Hihetetlen története miatt a tavalyi év legolvasottabb bejegyzése lett egyébként…) Aki még nem hallott róluk, annak néhány alapinfó: a magyar származású fiatal tulajdonos, Tom Szaky által alapított, amerikai központú cég célja “eltörölni a szemét fogalmát”. Ennek érdekében korábban nem, vagy nehezen újrahasznosítható hulladékok feldolgozásához országos rendszereket építenek ki szerte a világon. A több mint 20 országban, 20 millió ember részvételével összegyűjtött sok milliárd szemét feldolgozásával a TerraCycle már több mint 1500 különböző terméket hozott létre.

Most jelentették be, hogy elindult a cigicsikk-gyűjtő akciójuk is Magyarországon. Szerintem ha megkérdeznénk bárkit, hogy mondjon olyan dolgot, amit végképp semmire nem lehet használni, viszont nagyon idegesítő eldobálva látni, a cigicsikk előkelő helyen végezne a versenyben. Kinek jut eszébe ugyanis, hogy a cigicsikket is újra lehet hasznosítani? Hát nekik igen, és mostantól Ti is részt vehettek a gyűjtésben. Kemény bagósoknak akár otthon is érdemes gyűjtögetni, és a TerraCycle honlapján leírt módon a céghez eljuttatni, de szórakozóhelyeken, kocsmákban, irodákban is kihelyezik a gyűjtőládákat. Budapesten a Szimpla Kert és az Akvárium már csatlakozott is a kezdeményezéshez és várják további helyek jelentkezését.

Erre a linkre kattintva minden információt el tudtok olvasni a program működéséről.

Szerintem ez egy szuper dolog, drukkolok nekik, hogy eredményes legyen, és a cigicsikk tényleg ne legyen szemét többé!