A barátnőimmel csajos estét tartottunk tegnapelőtt. Ilyenkor általában igyekszünk olyan helyre beülni, ahol még egyikünk sem járt, vagy legalább a csapat tagjainak többsége nem. Most én választottam, méghozzá a Táskarádió Eszpresszót az Egyetem téren. A Kutatók Éjszakáján jártam erre a múlt héten, akkor fogott meg a sok-sok lámpából áradó, meleg, hívogató fény, ami ömlik a kávézóból az utcára. Meg a hatalmas fényképek, meg az egész retro “fíling”, szép magyar szóval élve.
Nem mintha nosztalgiám lenne a rendszerváltás előtti idők után, de ez nem jelenti azt, hogy ne bugyogna fel bennem számtalan kedves emlék a régi tárgyak láttán. A nagymamámnál épp ilyen rádió állt a szekrényen, a férjem egy kiskori fotóján pont olyan piros kisautóban ülve ad puszit egy kislánynak, a keresztanyám lakásában majdnem ugyanilyen az egyik régi fotel huzata, a híresen rossz szaglású anyukám pedig mindig onnan tudta, hogy terhes, hogy leszállva a buszról hirtelen megérezte ezekből a bolti kávédarálókból az utcára kiáramló kávéillatot.
Akkoriban még mindannyian ugyanolyan, ugyanilyen játékokkal játszottunk, ugyanezeket a könyveket olvastuk, ugyanilyen székeken ültünk és ugyanilyen órák mutatták a lakásokban az idő múlását – nem volt akkora választék mindenből, mint ma, de éppen ezért könnyű pillanatok alatt közös emlékekre lelni köztük, olyanokra, amelyek mindenkiben felidéznek valamit. Az meg külön vicces volt, hogy mostani fejjel elolvasva az úttörők híres 12 pontját, megállapítottuk, hogy némelyikkel mélységesen egyet tudunk érteni, ha lehámozzuk róluk az ideológikus maszlagot.
Jól éreztük magunkat na, és a kaja is teljesen megfelelt a retro hangulatnak, aki ilyesmire vágyik, próbálja ki bátran!
És most TÁNC! 🙂
szögletes aranyhal 
legutóbbi hozzászólások