ahol a gyerekek alszanak…

Az előző bejegyzéshez érkezett hozzászólás irányította a figyelmemet erre az elképesztő könyvre, amiről én még nem hallottam, de feltétlenül meg szeretném mutatni Nektek, hátha Ti sem, mert ezt muszáj látni egyszerűen!

A szerzője, James Mollison 1973-ban született Kenyában, majd Angliában nevelkedett, ahol filmművészetet, designt, fotográfiát tanult. Innen Olaszországba költözött és a Benetton kreatív boszorkánykonyhájánál, a Fabricánál kezdett dolgozni. Munkái számtalan világhírű lapban jelentek meg a Colors magazintól, a The New York Timeson át, a Guardianig, vagy a Le Monde-ig.

Ő maga így ír erről a könyvről: “A Where Children Sleep a világ legkülönbözőbb pontjain élő gyermekekről mesél a portréjukat és a hálószobájuk fényképét bemutatva. Amikor a Fabrica megkért, hogy álljak elő egy ötlettel a gyermekjogok témakörében, egyszercsak eszembejutott a saját egykori hálószobám, és eltöprengtem azon, mennyire meghatározó volt a gyermekkoromban, mennyire tükrözte azt, hogy mim volt és hogy ki voltam. Arra gondoltam, hogy rá lehetne irányítani a figyelmet a gyermekeket érintő szociális kérdések és komplex helyeztek némelyikére például azáltal, ha bepillantunk a legkülönfélébb körülmények között élő gyermekek hálószobáiba. Az első perctől célom volt, hogy ne csak a fejlődő világ “nélkülöző gyermekeiről” szóljon a projekt, hanem ennél legyen sokkal befogadóbb, mindenféle körülmények között élő gyermekeket bemutatva. Úgy tűnt, lenne értelme annak is, hogy magukat a gyerekeket is lefényképezzem, de a szobáiktól külön, semleges hátteret használva. Azt találtam ki, hogy a hálószobákról készült képek mutatnák be a gyerekek tárgyait és kulturális körülményeit – vagyis azokat a részleteket, amelyek elkerülhetetlenül jelzik az emberek egymástól való különbözőségét -, ugyanakkor a gyerekek maguk egyéni portrékon jelennének meg, egyenlőekként, csak mint gyerekek. (…) A könyv 9-13 éves gyerekek számára készült azzal a céllal, hogy felkeltse az érdeklődésüket a világ más tájain élő társaik iránt, ráirányítva a figyelmüket az őket érintő szociális kérdésekre, miközben egyúttal komoly fotográfiai tanulmányként szolgál a felnőtt közönség számára is.”

Nem szeretnék itt nagy filozofálgatásba kezdeni, pedig annyi minden eszembe jutott a képeket látva…
Vajon egészséges-e abszurd mesevilágokban élni, teljesen elszakadva a realitástól…?
Vajon könnyebb vagy nehezebb az Élet nagy kihívásaival megküzdeni, ha valaki hatalmas szívósságot igénylő, ugyanakkor az önfeledtségnek már egész pici kortól minimális teret adó körülmények között nő fel…?
Vajon támaszthatunk ugyanolyan erkölcsi és egyéb elvárásokat olyasvalakivel szemben, aki születésétől fogva folyamatos életveszélyben él, mint aki pihe-puha biztonságban…?
Vajon lehet még toleráns felnőtt a kisfiúból, aki a szobájával együtt az utolsó képen látszik…?
És vajon nekem máris előítéleteim vannak…?

Kaya, 4 éves, Tokió, Japán

Ahkohxet, 8 éves, Amazónia, Brazília

Dong, 9 éves, Yunnan, Kína

Bilal, 6 éves, Wadi Abu Hindi, Ciszjordánia

Joey, 11 éves, Kentucky, USA

Ez csak néhány példa, nem is merek többet átcsempészni, de feltétlenül nézzétek meg nagyban is ezeket és még jópárat itt: JamesMollison.com.
Vagy, ahogy én teszem, rendeljétek meg a könyvet Ti is mondjuk az Amazonon.

Ha majd lesznek már akkora gyerekeim, akik értik, egészen biztosan végignézegetem velük, és nagyon kiváncsi leszek a véleményükre…

/A commentelő Blutának pedig ezúton is NAGYON KÖSZI a tippet! 🙂

Comments

  1. nm 😉

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: