az “autikat” is lehet becézni…

girl

“Autik” – szokta mondogatni egy barátnőm, akinek 2 éves kisfia épp diagnosztizálás előtt áll, mert a viselkedésében egyes jelek arra mutatnak: lehet, hogy őt is érinti az autizmus spektrumzavar.
“Autik” – mennyire aranyos ez a szó, mennyire kedves, mennyire közelebb hozza máris hozzánk azokat a gyerekeket, akiket sokan oly nehéznek tartanak megérteni!

Ugyan autizmus a mi családunkban eddig nem fordult elő, de más súlyos betegségek már igen, ezért pontosan tudom, milyen óriási szerepe van két dolognak:
1) ilyen helyzetben kétségbeesünk-e és csak sajnáljuk magunkat, vagy összeszedjük minden erőnket és bátorságunkat és optimistán hozzáállva megteszünk minden tőlünk telhetőt?
2) időben hozzájutunk-e azokhoz az információkhoz, melyek segítségünkre lehetnek a bajban?

A GAPS-diétáról én körülbelül 1,5 éve hallottam először. “A Gut and Psychology Syndrom, azaz GAP-Szindróma kifejezést Dr. Natasha Campbell-McBride brit neurológus és táplálkozáskutató alkotta meg, azon felismerése alapján, hogy az olyan korábban főként mentális zavarnak tartott problémák mint a hiperaktivitás, kényszeresség, autizmus, diszlexia, diszpraxia, figyelemzavar vagy a skizofrénia hátterében alapvetően az emésztőrendszer funkciózavara áll. Kutatásai és klinikai tapasztalata alapján ezek a betegségek illetve tünetek az általa kidolgozott GAPS Táplálkozási Protokolt követve sikeresen kezelhetők gyógyszerek nélkül is, akár teljes gyógyuláshoz segítve az érintetteket.”

Bár a híre egyre terjed, sokan még mindig nem ismerik, “autis” barátnőm például már hallott ugyan a diéták lehetséges pozitív hatásairól, de a GAPS-ről még egyáltalán nem. Pedig a módszer sikereiről számos érintett megszólalása tanúskodik, az interneten sok-sok videót lehet találni, amelyben a diétát bevezető szülők arról mesélnek, hogy milyen javulást látnak a gyermekeiken, amit az új étrend hatásának tulajdonítanak. Szerencsére nem csak angol nyelven érhetőek el ezek, ugyanis vannak már olyan anyagok is, melyben magyar édesanyákat kérdeznek a saját tapasztalataikról.

“Teljes gyógyulásról” beszélni nagyon súlyos, sokak által gyógyíthatatlannak tekintett betegségek esetében túl ambíciózusnak tűnhet, azt gondolom azonban, hogy aki ilyen nehézséggel küzd, annak mindenképpen megér egy próbát legalább megismerkedni vele. Az alapítvány weboldalán a módszer és az étrend gyakorlatilag lépésről-lépésre ismertetésre kerül, de a róla szóló könyv is megvásárolható, illetve az alapítványnál tájékoztató előadásokat is szoktak tartani.

A weboldalukon elérhető videókat látva, biztos vagyok benne, hogy ha a fiaim ilyen betegséggel küzdenének, nekem lelkileg óriási segítséget jelentene ilyen pozitív szemléletű csapattal találkozni. Ezért kérlek Téged, kedves Olvasó, ha ismersz bárkit, akinek a gyermeke a fent leírt betegségek valamelyikével küszködik, küldd tovább neki ezt az írást, hátha még nem hallott róluk!

És hogy azoknak is mondjak valami hasznosat, akik nem érintettek, de igényük van rá, hogy képesek legyenek jobban megérteni és elfogadni az autikat, melegen ajánlom a Temple Grandin című filmet, ami igaz történeten alapul, és szerintem képileg is fantasztikusan érdekesen mutatja be, hogy milyen lehet a világ egy auti szemén keresztül.

templegrandin

Én pár hónapja láttam, és fel is került a kedvenc filmjeim listájára. Ha pedig megnézted már a filmet, utána ne hagyd ki a címszereplő Temple Grandin lenyűgöző TED-es előadását is, melyhez magyar felirat is elérhető!

::

Mikor a Pin Magazin bloggerei levelet írtak nekem, hogy megteszem-e, hogy én is hírt adok a GAPS Alapítvány jótékonysági rendezvényéről, a legeslegelső gondolatom ez volt: lakberendezésről írom ezt a blogot, hogyan kapcsoljam ehhez az autista gyerekeket…? A második viszont már az: nem ez a minimum, amit megtehetek értük…? Arról nem is beszélve, hogy rákról már többször írtam és azt sem kifogásolta senki, vagy ha igen, azokért az olvasókért azt kell mondjam, nem kár…

Szóval, igen, én is hírt adok erről a jótékonysági rendezvényről, ami most csütörtökön, 2014. április 3-án, este 7 órától lesz az Iskola Szórakoztató Központban (Budapest, VI. Hegedű u. 3.). További infót itt találhattok az eseményről.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s