Tudjátok már szerintem, mert állandóan ezt mondogatom, hogy engem igazi emberek igazi lakásai érdekelnek igazán. Ahol nincs totális rend, ahol úgy hevernek a tárgyak, ahogy hétköznapokon is használják őket, ahol a tulajdonosok saját életterét lehet látni, nem valami megkomponált kamut. Nagyon-nagyon szeretek olyan lakásokba bebocsájtást nyerni, ahol még sosem jártam, számomra ez iszonyú izgalmas. Élőben nyilván nincs erre naponta lehetősége az embernek, de szerencsére vannak olyan megbízható forrásaim a neten, ahol kedvemre kiélhetem ezt a fajta voyeur hajlamomat. Ilyen például a The Selby, amit már évekkel ezelőtt nagyon ajánlottam és azóta is töretlen kedvencem. Vagy ilyen a Coffeeklatch, vagy a magyar fotós Glódi Balázs “nothing more than home” sorozata magyar fiatalok kecóiról.

Na, és most itt egy újabb válogatás, amire totál véletlenül bukkantam tegnap, és ami extrán izgi benne, hogy nem képekről, hanem videókról van szó. A projekt a szupercool Apartamento magazin és a szintén szupercool Nowness együttműködése MY APARTAMENTO néven, és mindenféle művészek, írók, kreatív emberek teljesen elképesztő élettereit mutatják meg benne. Ráadásul úgy, hogy minden lakáson az ott lakó ember vezet végig, belelapoz a könyveibe, megsimítja a ruháit, kimegy a teraszára, iszik a bögréjéből, és közben mesél. Mesél magáról, a lakásról, a tárgyairól, emlékekről, miközben iszonyú jó zenék szólnak, és mindettől ÉL az egész és lélegzik.

Tekintettel arra, hogy ezek az emberek finoman szólva sem átlagosak, a legtöbb lakásban annyi minden látnivaló van, hogy kockánként ki lehetne merevíteni a képeket és centiről centire végignézegetni őket. Némelyikben még a fal se látszik ki a cuccoktól, ezekben én totálbiztosan, de ténylegmindenkétségetkizáróan megfulladnék, mármint, ha ezekben kellene élnem, de bepillantani az ilyen terekbe is iszonyú izgalmas számomra…

A kicsit nyugisabbakba meg pláne…

Egy szó, mint száz, a videók 3-4 percesek, ha van valamikor egy kis időtök, ki ne hagyjátok őket!!!

Niki barátnőm volt az első, akinek picike albérletét bemutattam anno az “Embert lakásáról” sorozatomban, melyben igazi hús-vér emberek igazi-hús vér élettereit szeretem megmutatni Nektek.

Niki akkor éppen egyedül élt, Budapesten, gyerek nélkül – azóta nagyot változott körülötte a világ: most Svájcban él, a félig angol félig svájci származású Ivannel, és immár egy kislányuk is van, Hanna. Niki és Ivan nagy szenvedélyük, a siklóernyőzés kapcsán ismerkedett meg egymással. Aloft néven alapítottak is egy céget, ami mindenféle siklóernyős designcuccot árul, amit ők maguk terveznek. Náluk jártunk vendégségben, és mivel tavalyi beköltözésükkor mutattam fotókat a szerintem szenzációs házukról a blogon, (amit nagyon szerettetek Ti is), természetesen nem hagyhattam ki, hogy körbefotózzam, hogyan is élnek benne.

Ami engem egyből megfogott, mikor Niki átküldte a fotókat az épületről, hogy mennyire elképesztően profi módon sikerült a tervezőknek egy régi svájci városka hagyományos épületei és temploma mellé egy szupermodern épületet úgy beilleszteniük, hogy az tökéletesen illeszkedik a tájba és nemhogy megbontja, hanem kiegészíti azt és emeli a fényét. Egyszerűen imádom ezt az épületet ebben a környezetben, kifogástalan munkának tartom.

A lakás berendezése nem kifejezetten ide lett válogatva, de így is nagyon jól működik, Niki és Ivan is hozta a régi dolgait és felhasználták közülük azokat, amik illenek ebbe az impozáns térbe. Szerintem szuperbarátságos otthont sikerült varázsolniuk már ezalatt a kevesebb, mint egy év alatt is, amióta benne laknak, öröm volt velük lenni itt.

Hannának egyébként éppen ma van a legeslegeslegelső szülinapja, úgyhogy ezúton is Isten éltesse, különösen is üdvözlik a fiaim, akik állandóan emlegetik, mióta hazajöttünk! 🙂

Érdekes volt tapasztalni, hogy a Zara Home budapesti üzletének megnyitása mekkora felbolydulást okozott a magyar lakberendezési és design blogok olvasóinak körében: a hír hallatán sokan szinte transzba esve hypeolták, mások viszont pont ellenkezőleg, giccsességgel és megfizethetetlenséggel vádolva méltatlankodtak. Mivel én még életemben nem voltam külföldön sem Zara Home boltban, nem tudtam, melyik tábornak van “igaza”, leginkább azt gondoltam, valahol középúton lehet az “igazság”, mint ahogy az általában szokott lenni.

Mindenesetre múlt vasárnap szakítottam rá egy kis időt, hogy megnézzem magamnak, és így kialakíthassam a saját kis privát véleményem róla.

A budapesti Zara Home a Deák térhez van közel, a Kempinski szállóval szemben, a manapság csak “Fashion street” néven emlegetett Deák Ferenc utcában. (Az itt található épületeket az ezredfordulón kifejezetten azzal a céllal újították fel, hogy az utca a beléjük költöző üzletek révén Budapest egyfajta divatközpontjává váljon.) A Zara lakberendezési boltjának két emeletén elsősorban lakástextilek, párnák, takarók, lámpák, étkészletek, üvegáru, és mindenféle kapcsolódó kiegészítők találhatóak.

A fölső szinten van kifejezetten gyerekeknek szánt részleg is.

Bevallom őszintén, első blikkre nekem is csupa olyan termékük tűnt fel, ami nálam a “too much” kategóriába tartozik, kétlem, hogy valaha lenne kedvem ilyen evőeszközökkel asztalt varázsolni otthonra, vagy ilyen tollas párnát tenni a kanapénkra és azt is kétlem, hogy sok olyan lakás van Magyarországon, aminek ez a stílus jól áll, különösen például egy korallt imitáló fiókgomb az előszobaszekrényen.

Ugyanakkor ahogy tovább nézelődtem, azt be kellett látnom, hogy az ágyneműk és különösen a terítők, asztali kendők, textilszalvéták között egészen gyönyörűek vannak, méghozzá szerintem többnyire a minőségükhöz képest teljesen reális árakon (amennyire én megfigyeltem, ezeknek az árszínvonala nagyjából a Butlerséhez hasonlít). A terítőknek különösen örültem, mert jó régóta vadászom valami igazán szép, ünnepi darabra és eddig egyáltalán nem találtam, itt viszont hemzsegtek, úgyhogy vissza is fogok menni venni egyet, ez biztos. És ahogy tovább nézelődtem, egyre több dolgot fedeztem fel, ami igenis kifejezetten tetszett, például az a fekete lámpa meg mellette a lovas könyvtámasz. Ezeket nagyon sok helyen el tudnám képzelni, szerintem kifejezetten jó kis darabok.

Egy szó, mint száz, ne hallgassatok senkire, (rám sem! 🙂 ) hanem nézzétek meg magatoknak, szerintem a végletes vélemények egyike sem igaz!
Addigis, míg nem juttok el a boltba, az interneten itt megtaláltok minden terméket, és az árakat magyar forintban: http://www.zarahome.com/hu/en/.

Már 8 éves koromban azzal kergettem őrületbe a szomszéd nénit, hogy folyton átrendeztem a fiai szobáját. Miközben ők rám se hederítve ültek a Commodore 64 előtt, én áttoltam matracokat jobbról-balra, asztalokat balról-jobbra, és a csillárt minden bizonnyal csak azért nem tettem a plafonról a padlóra, mert nem értem el.

Azóta eltelt 22 év, a néni az anyósom lett, a fia meg a férjem. Már nincs fogszabályzóm, sőt már megeszem a tintahalat, de a lakberendezési dilim mit sem változott.

Mivel azonban engem mindigis sokminden érdekelt, és hol állatorvos akartam lenni, hol táncosnő, hol apáca, hol politikus, végül a szüleimre hallgattam (mert rájuk érdemes hallgatni), és beiratkoztam a jogi egyetemre. El is végeztem és mindmáig jogászként dolgozom.

De egyre kevésbé tudom figyelmen kívül hagyni, hogy lakik bennem valaki, aki megszállottan rajong a színek, a formák, a terek, az anyagok, az illatok, az ízek iránt. Aki legszívesebben lakot berendezne, és katedrálist építene, és divatot tervezne. Aki bár nem ért ezek közül semmihez sem, de keres, kérdez, csodál, és mutatni szeretne. Aki bár zöldfülű és laikus, de hisz abban, hogy van olyan szeme, amelyen keresztül talán érdemes megnézni a világot, ahogy ő látja.

Hát ezért.

::

Gabinak hívnak, és örülök, hogy beugrottál hozzám.
Remélem, jól fogod érezni itt magad! 🙂