egy zöldfülű lakberendezés-rajongó naplója
Imádom a filmeket, és imádom az ötletes filmplakátokat, különösen azokat, amelyek utólag, sorozatban készülnek. Egyszer már mutattam nektek ilyen válogatást, Albert Exergian tévésorozatokról készült minimál plakátjait, most pedig itt egy újabb sorozat, ezúttal Jesús Prudencio spanyol grafikus és webdesigner munkája, a Cars and Films.
Egyelőre 20 darab van belőlük a weboldalán, én kiválogattam nektek a szerintem 7 legkönnyebbet.
Hányat tudtok kitalálni…? 🙂
Ma délelőtt a gyönyörű napsütésben elsétáltunk a kisfiunkkal megnézni a karácsonyi vásárt a Vörösmarty téren, és ekkor vettem észre, hogy egy viszonylag nagy méretű Pylones üzlet nyílt a Váci utcában. Ha esetleg nem ismeritek, a Pylones francia cég, mely egészen hétköznapi termékeket árul – nem éppen hétköznapi köntösben. Körömreszelők, sörnyitók, képkeretek, vagy épp ébresztőórák – lényeg, hogy minden cuki legyen és lehetőleg nagyon-nagyon színes.
Nem terveztem a blogon karácsonyi vásárlásos tippeket adogatni, én jobban szeretem, ha ez az ünnep nem a vásárlásról szól, de az biztos, hogy ebben a boltban szinte mindenkinek lehet találni valami ajándékot – a mellettem álló körülbelül nyolcvanéves nénikék például odáig voltak a kenyérpirítókért! 😉
Cím: 1052 Budapest, Váci utca 9.
Nyitvatartás: hétfő-szombat: 10:00-21:00, vasárnap: 10:00-19:00
Több, mint 4o évvel ezelőtt, 1971-ben mutatta be a francia Roche Bobois cég a kínaiak rendkívül népszerű dominójátékáról elnevezett Mah-jong kanapékat. A tervező Hans Hopfer fejéből pattant ki a 95x95x19 cm méretű, kézzel varrt, tetszés szerint variálható részekből álló, alacsony ülőmagasságú kanapéegyüttes ötlete. A hihetetlenül színes huzatokkal megvásárolható elemeket mindenki tetszése szerint rendezheti el a térben, barátságos, vidám, pihenésre és nagy világmegváltó beszélgetésekre csábító környezetet teremtve.
Az elmúlt 3 évtized során számos különböző huzattal árulták a Mah-jong kanapékat, összeszedtem Nektek egy pár kedvencem, harcolva kicsit a kinti szürkeség ellen.
És egyszer, ha majd jó nagy házam lesz, de még nem leszek túl öreg az alacsony kanapékhoz… 😉
Miután elmeséltem, hogy hogyan vettük meg életünk első saját lakását és hogyan újítottuk fel, most akkor íme az utolsó rész, mely arról fog szólni, hogy milyen a lakás most.
Mielőtt továbbmennél, előre szólok:
1) nem vagyunk lakberendezők, senki ne azt várja, hogy a magazinokban látható, előre megkomponált tereket fog majd itt látni, mert csalódni fog
2) igen, tele van IKEÁval az egész, aki erre finnyás, annak kár is továbbmenni
3) vannak benne teljesen “antiprofi” megoldások, például hogy a képek egyelőre nincsenek keretekben a falon – ez teljesen tudatos
4) a lakás még nincs “kész”, ha egyáltalán a való életben mondhatunk olyat, hogy egy lakás “kész” van. A konyhához még hozzá se nyúltunk, vagy például nincs még kihúzható étkezőasztalunk (amire szükségünk lenne a nagyobb vendégségek alkalmával), szóval lehetne ezen az állapoton még bőven javítani, ez számunkra sem kérdés.
Ha e négy figyelmeztetés után is kíváncsi maradtál, akkor kerülj beljebb! 🙂
Milyen a mi otthonunk? Rengeteg fény. Fehér háttér sok élénk színnel és mintával. Főleg modern, pár kivételtől eltekintve kifejezetten olcsó bútorok. Függönyök szinte sehol. Néhány családi örökség – nem raktározás céljával, hanem csupa olyan tárgy, aminek számunkra jelentősége, értéke van: az én anyai nagymamám matrjoska babái, A Férj anyai nagymamájától kapott gyönyörű festmény, egy idős rokonom által saját kézzel készített pad az étkezőben, a festőállvány előtt két kis zöld gyerekszék, amelyeken anyukám és a hugai csücsültek kislányként… És sok-sok zöld növény a könnyen túlélő és szépen mutató fajtából.
Ami teljesen tudatos: a mi lakásunk egy család lakása. Sőt, egy kisgyerekes családé. A vásárlástól kezdve minden döntésünk hátterében ott van az a gondolat, hogy azt szeretnénk, ha az itt lakó felnőttek és gyerekek egyaránt otthon éreznék magukat benne. Már magát a társasházat is úgy választottuk ki, hogy tudtuk: vannak itt szomszéd gyerekek, és legnagyobb szerencsénkre amióta itt lakunk, 3 év alatt már 3 gyerek született, így jelenleg a 8 lakásban összesen hat, fél és 4 éves kor közötti kisember lakozik. Mivel mi A Férjjel gyerekkorunkban egy társasházi bandához tartoztunk, együtt bringáztunk, együtt építettünk bunkert, vagy éppen együtt sütöttünk szalonnát, szinte minden nap több órát együtt eltöltve az iskola után, tudjuk, mennyire klassz egy ilyen szoros gyerekközösség tagjának lenni egész kicsi kortól, és nagyon reméltük, hogy a mi gyerekeinknek is lesz része ilyen élményekben. Az egész lakást is úgy alakítottuk ki tehát, hogy itt szabadon lehet rohangálni, ugrálni, játszani, bukfencezni a párnákon, akadály nélkül hemperegni a szőnyegen, felmászni a kanapéra, vagy éppen Piacassot játszani, míg Mama főz a konyhában. Ezért strapabíró, szürke és mosható huzatú a kanapé, ezért nincs dohányzóasztal a nappali közepén, ezért van nagy szabad tér a lakásban, és ezért lehet nálunk csapatos ugrálóversenyt rendezni a kanapé összes párnáját a földre dobott ugrópályaként használva. Ja, és szabad szappanbuborékot fújni a lakásban! – volt már, aki ezen meglepődött, én meg azon, hogy ezen meg lehet lepődni! 🙂
A fürdőszobánkról már írtam, hogy csak a legszükségesebb helyekre tettünk csempét és hogy itt tanyázik a híres-neves névadó aranyhal. De nem csak ő van itt, hanem a bizsuim és egy csokor levendula, amit anyukám kertjéből kaptam. Meg Máté fürdőjátékai kosarakban. Meg egy keretezett idézet, amit a világ legjobb munkahelyéről örököltem egykor.
Máté szobája már szerepelt a blogon, nem ismételem meg újra, csak a teljesség kedvéért álljon itt néhány fotó. Ebben a szobában nemsokára úgyis lesz néhány változás… 😉
Trom Kata kérdezte egyszer tőlünk egy tanfolyamán: Te mit látsz magad körül, mikor először kinyitod a szemed reggel? Akkoriban még csak a fehér falat láttam, most már ezt a kis “tízparancsolatot”, és egy fényképet, amit A Férj csinált rólam és Mátéról egyik reggel. A malackát meg szeretem, hogy tükröződik.
Az esküvői meghívónkat én terveztem, ez a Klimt festmény volt a tetején. A hatalmas textilképet egy barátunktól kaptuk nászajándékba. Szeretjük, hogy az ágyon és az éjjeliszekrényeken kívül semmi más nincs ebben a szobában, csak nyugalom. (Na jó, őszinte leszek: szeretnénk. Az egyik sarokban ugyanis most épp tök nagy kupi van, de azt ügyesen lehagytam a fotóról, mert beccszóra napok óta azon dolgozunk, hogy felszámoljuk! 😉
Szegény kis konyha mostohagyerek, ahogy már írtam korábban: se időnk, se pénzünk nem volt felújítani. Sötét tónusaival teljesen elüt a lakás többi részétől, de nem akartam megbántani azzal, hogy meg sem említem, ráadásul a kilátást imádom innen. A szódásüveget egy szórakozóhelyről kunyerálta A Férj egy dekadens éjszakán, a kis rózsaszín rádiót meg nekem vette, mert szeretek rádiót hallgatva főzőcskézni. Ahogy az anyukám.
És most, hogy a lakásban tett séta végére értünk, lehull a lepel egy gyengémről: imádom a cipőket. Szerencsére A Férj is, ezért nemhogy ellenezte, de egyenesen szórakoztatja, hogy az előszobában a szüleim régi tálalószekrényébe költöztetem be mindig az aktuális évszak kedvenc darabjait. Szinte mindenki meghökken rajta, mikor belép hozzánk, mi meg szeretjük meglátni az első reakciókat az arcokon… 😉
Hát ennyi. Ilyen most, mi pedig ilyennek szeretjük minden kis hibájával együtt.
És most már egy szavatok sem lehet: Felakasztottam a hóhért! 😉
Az előző részben ott hagytuk abba, hogy a december 13-ra kiírt szülés előtt már csak 2 hónapunk maradt a felújításra. Előkerestem most Nektek pár fotót, hogy megmutassam, mekkora hasam volt már, mikor nekikezdtünk… A Férj ugye dolgozott, én viszont a veszélyeztett terhességem miatt már néhány hete szabadságon voltam, úgyhogy én tartottam a kapcsolatot a szakemberekkel, akik a felújításban segítettek nekünk.
Mivel nem csak időnek álltunk szűkében, de pénznek is, tényleg csak a legszükségesebb változtatásokat végeztük el:
1) kicsit megbuheráltuk az alaprajzot: falakat egészítettünk ki a korábbinál nagyobbra
2) fehérre festettünk mindent falat
3) a fürdőszobát és a kis WC-t teljesen újracsempéztettük, és kicseréltük a régi zuhanykabint
4) a parkettát felcsiszoltattuk és bepácoltattuk mahagóni színűre.
Se időnk, se pénzünk nem maradt például a konyhára, úgyhogy ahhoz hozzá sem nyúltunk, leszámítva, hogy 6 db virágos mintás díszítőcsempét (nem tudom, hogy ez-e a szakszerű neve) kiszedettünk a konyhacsempék közül, és arra a 6 helyre is olyan semleges csempe került, mint a többi a konyhában. Úgyhogy megmaradt a régi kis hűtő (aminél nagyobbra lenne szükségünk), a mikro (amit soha semmi másra nem használtunk, mint a szoptatásos cuccok fertőtlenítésére), a sütő (ami jó hangosan berreg), a mosogatógép (amit már többször kellett javíttatni), és az elektromos főzőlap (ami most már csak úgy működik, ha valamilyen fémtárggyal érünk hozzá a gombokhoz – ne kérdezzétek, hogy erre hogyan jöttünk rá! 😉 És maradt maga a konyhabútor is, ami bár elrendezésre viszonylag praktikus, de a sötét cseresznyeszíne, illetve a munkalapjának feketés-rózsaszínes műmárványa nagyon nem illik az általunk a lakásban kialakított hangulat többi részéhez. Úgyhogy a konyha még mindig a jövő zenéje, majd egyszer talán nekiesünk annak is.
Vegyük kicsit sorba akkor, hogy amihez viszont tényleg hozzányúltunk, az miért és hogyan történt!
1) Az alaprajz megváltoztatása
Ahogy az előző részben már írtam, a hirdetésben szereplő alaprajz picit eltért a valóságtól. Lenyűgöző rajztudásommal lerajzoltam nagyjából a valós állapotot, ami így nézett ki a lakás megvételekor:
A következő képen megmutatom, hogy mi mit tartottunk benne feltétlenül megváltoztatandónak: a karikával jelölt rész – gyakorlatilag az előszoba – a mi igényekkel szemben irreálisan nagy területet foglalt el.
Két változtatást találtunk ki ennek a területnek a használhatóbbá tételére:
1) az egymás mellett lévő fürdő és szoba (a későbbi hálószobánk) egyik falát meghosszabbítottuk, annak érdekében, hogy ne “csapott sarkú” helyiségek legyenek, hanem a sarkot egészítsük ki. Ennek köszönhetően a hosszabb fal miatt megnőtt a fürdő és a szoba területe, ráadásul így az ajtókat is arrébb tudtuk tenni, ezért nem nyíltak be olyan mélyen ezekbe a helyiségekbe (a korábbi verzió szerint a hálóban a kinyitott ajtó gyakorlatilag a franciaágy szélét verdeste);
2) annak a pici helyiségnek, ahol a kazán volt, lebontattuk az előszoba felé eső falát, és ezt a kis kamrát megnagyobbítottuk, így létrejött egy tárolóhelyiség, amit a kazán mellett plafonig bepolcoztunk. Itt elfér a porszívónk, a felmosóvödör, a seprűk, lapátok, felmosócuccok, mindenféle más takarítóeszköz, és itt tartjuk a szelektív szemetes zsákokat is. A folyosó felé eső oldalra két irányban elhúzható tolóajtót tettünk, ami a folyosóra néző oldalán teljesen tükrös, ezáltal a folyosó “csőszerű” voltát teljesen megszünteti, ráadásul tökéletesen kapóra jön öltözéskor is, hisz pont szemben van a gardróbbal.
Ezeket a változtatásokat rajzoltam le a következő képen:
Elnézést a hiperbéna rajzokért, azért a lényeg, remélem, látszik rajtuk! 🙂
Hogy fotón is látható legyen, mindez a gyakorlatban hogyan is nézett ki, íme három kép, amin jól megfigyelhető, hogyan változtak a falak, illetve milyen lett az a bizonyos tárolóhelyiség. Ja, és persze én is látható vagyok rajtuk, rendkívül szexi “terhesen lakástfelújítós” szerkóban, uszkve 15 kilóval nagyobb méretben a normál súlyomhoz képest… 😉 (Az első fotón pont abban a “csapott sarokban” állok az előszobában, amit el akartunk tüntetni, a másodikon pedig a hálóban állok, és már látszanak a meghosszabbított falrészek.)
2) A falak fehérre festése
Tudom, hogy nagyon sokan szeretik a színes falakat, én is laktam olyan albérletben, ahol minden szobában más-más színű vastag színes sáv volt a falon, és ez kifejezetten jól is állt annak a lakásnak. Sőt, emlékszem, amikor tizenévesen láttam moziban a Sekély sírhant című filmet, rajongtam annak a lakásnak a sötét, színes falaiért, amiben a történet játszódott.
Na, de most, hogy a saját lakásunk falszíneit kellett kitalálni, arra a döntésre jutottunk, hogy legyen minden fal fehér. Méghozzá azért, mert így ezerszer könnyebb később bútorokat választani, dekorálni, stb. Vagyis az volt a koncepciónk, hogy a színek iránti rajongásunkat a fal helyett a kiegészítők képviselik majd a lakásban. Ez volt a terv, és szerintünk sikerült is megvalósítani, ahogy majd meglátjátok a lakás jelenlegi képét bemutató utolsó részben.
3) Csempézés
Szerencsére már kezd kimenni a divatból, de azért még mindig tartja magát Magyarországon az a szokás, hogy a fürdőszobát, WC-t, plafontól padlóig kicsempézik. Míg nem jártam Nyugat-Európában, eszembe se jutott, hogy ezt lehetne máshogy is, azonban mikor először jártam Londonban, és vendéglátónknál láttam, hogy egyáltalán nincs csempe a fürdőben, sőt a fürdőszoba is tele van – persze üveges keretekbe helyezett – festményekkel, teljesen elámultam, hogy ez mennyire sokkal barátságosabbá teszi ezt a helyiséget.
Magyarországon először az egyik albérletünkben láttam olyan megoldást, hogy van ugyan csempe, de csak a kád és a zuhany mellett, és nem teljesen a plafonig, a fürdőszoba többi falán pedig egy darab sem. 1,5 évig laktunk abban az albérletben és nagyon megszerettük ezt a verziót, úgyhogy végül mi is ennél a kompromisszumnál maradtunk. Teljesen kihagyni a csempéket nem mertük volna, hisz tudtuk, hogy hamarosan gyerekek fognak tombolni a kádunkban, fröcskölve a vizet mindenfelé, de annak semmi akadályát nem láttuk, hogy csak olyan helyre kerüljön csempe, ahol reálisan rákerülhet a víz a kádból, illetve a zuhanykabinból. A kis WC-nkbe pedig egy darab csempe nem került a padlón lévő járólapokon kívül, és így most sokkal kevésbé “dobozszerű” a hangulata, mint volt eredetileg, ahogy látszik ezen az előző részben is mutatott képen:
Festményeket is szerettem volna a fürdőnkbe tenni, írtam is már ennek kapcsán egy blogpostot, tele szerintem klassz képekkel, de ugye odakerült a hatalmas aranyhal, e blog névadója (ha nem tudjátok hogy lett ilyen furcsa neve a blognak, érdemes itt elolvasni), és ő annyira meghatározza a teret, hogy mostanáig nem találtam még olyan képet, amivel “jól kijöttek volna”.
Hogy milyen lett a fürdő, azt a következő részben majd meglátjátok.
4) A parketta
Egy barátunk lakásában láttunk először olyat, hogy csiszolás után nem lakkozták le a parkettát, hanem csak pácolták, és A Férj is meg én is teljesen beleszerettünk a látványba, hogy a parketta nem csillog, hanem matt. Tudtuk persze, hogy ennek az a hátránya, hogy a felület sérülékenyebb, hisz nincs rajta a lakk, mint védőréteg, de bevállaltuk ezt a kockázatot, mert annyira nagyon tetszett. (Az ilyen döntéseinkre mondja mindig az egyik jó barátunk enyhén rosszalló mosollyal az arcán: “design over function”… 😉
A klasszikus világosbarna parkettaszín helyett egy sötétebb, mahagónis pácot választottunk, így tehát a végeredmény a régi csillogó, világos padló helyett egy sötétebb, matt verzió lett.
::
Nagyban folyt még a felújítás, amikor a mi drága kisfiunk hirtelen úgy döntött: 3 héttel előbb szeretne világra jönni, december 13. helyett november 21-én… Így hát kútba fúlt a szülés előtti költözés terve, és 1 hónapig teljes káoszban éltünk, két lakás között egy néhány hetes babácskával. Persze már csak a rendszeresen látogató védőnő miatt is muszáj volt babához méltó állapotokat teremteni mindkét helyen, de ez nem mindig volt egyszerű, ahogy például a mellékelt képen is látszik, ami még az albérletben készült… 🙂
Aztán végre-végre, 2 nappal karácsony előtt átköltöztünk az új lakásba, Máté ugye egy hónapos volt ekkor. Mivel a lakásvásárlás, a felújítás, és a baba születése minden pénzünket teljesen felemésztette, évekig tartott, míg apró lépésekben haladva kialakult a lakás mai arca. Míg nem gyűlt össze elég pénzünk, a gyerekkori könyvespolcainkat, és egyetlen darab szőnyegemet használtuk, meg a munkahelyemről leselejtezett lámpákat, kanapét, stb., szóval csupa régi dolgot, úgyhogy még sokáig kissé szedett-vedett volt a hangulat.
Máté pedig a mi hálónkban aludt kiságyban 1 éves koráig, úgyhogy szegénykének a szobáját nagyon sokáig “kupiszobának” használtuk, itt tároltunk mindent, amit még nem sikerült kicsomagolni, kiválogatni, leselejtezni, a kissé káoszos költözési időszak alatt.
Akármennyire nem szerettem ezt a hevenyészett időszakot, arra tökéletes volt, hogy ezalatt a 2-3 év alatt “megismertük” a saját lakásunkat. Lehet, hogy hülyén hangzik, de időbe telt, míg rájöttünk, hol szeretünk a legjobban üldögélni, mennyi könyvespolcra lesz majd szükségünk, mi lenne a nappali számunkra ideális elrendezése, vagy hogy igazából semmi szükségünk nem lesz külön íróasztalra, mert úgyis mindig a kanapén ülve vagy a konyhaasztalnál laptopozunk, ésatöbbi ésatöbbi. Pénzügyi okokból nem tudtunk abba a “hibába” esni, hogy rögtön az elején berendezzük a lakást, anélkül, hogy megismernénk, számunkra hogyan a legkényelmesebb használni, és ennek a végső elrendezéskor nagy hasznát vettük. Azt hiszem, az észak-európai országokban él az a szokás, hogy ha új lakóövezetet építenek, először megnézik, merre vágnak át a köztereken az emberek, és ezután teszik csak oda a járdát, nem pedig fordítva, hogy először ott a járda, aztán mindenki egész más útvonalon, a füvet letaposva gyalogol. Hát, a mi lakberendezésünk is valahogy ebben a szellemben alakult, még ha nem is teljesen tudatosan, de szerencsénkre…
És hogy milyen lett a lakás mostanra? Az jön végre a harmadik, utolsó részben! 🙂
legutóbbi hozzászólások