én már tudom, hová mész jazz koncertre jövő nyáron…

Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, küldtem egy levelet az összes építész és belsőépítész barátomnak, és kértem őket, hogy szóljanak, ha terveznek olyasmit, amit szívesen megmutatnának itt. Részben ennek köszönhetően írtam az Ankertről és vártam a további munkákat. Néhány nappal ezelőtt aztán nagyot mosolyogtam, mikor két barátom, Gőz Dorottya és Chehadé Abdel-Rahim engem is meghívott annak az épületnek a bejárására, amelyen – Taraczky Dániel vezető tervező irányítása alatt – épp most dolgoznak. Na nem csak azért mosolyogtam, mert örültem a meghívásnak, hanem mert rájöttem, hogy ez pont az a renoválás, amely miatt mostanában nem volt túl egyszerű parkolnom a Vásárcsarnok egyébként is felújítás alatt álló környéke közelében a szokásos szombati bevásárló körutamon. Az épület ugyanis a csarnoktól egy saroknyira, a Mátyás utca és az Imre utca sarkán található, ha jártatok mostanában a belvárosban, nagy eséllyel Ti is többször elsétálhattatok már mellette.

És hogy mi készül itt? Az 1996-ban alapított Budapest Music Center (BMC) nyitja meg itt 2013 tavaszán új zenei központját 4000 (!) négyzetméteren. Olyan hatalmas az egész, hogy csak ámultunk és bámultunk a bejáráson… Az épületben lesz:
– egy 350 fő befogadására alkalmas, kitűnő akusztikai tulajdonságokkal rendelkező és kiemelkedő minőségű hang- és fénytechnikával felszerelt, 300 négyzetméteres, lélegzetelállító koncertterem
– egy étteremmel és színpaddal rendelkező, két, egymással egybenyitott emeleten galériaszerűen elhelyezkedő jazzklub, ahová a hazai és nemzetközi jazzélet legtehetségesebb előadóit és lelkes rajongóit invitálják
– egy zenei könyvtár, amely felolvasóestek, kurzusok lebonyolítására is alkalmas
– digitális és analóg felvételek készítésére egyaránt alkalmas hangstúdiók (a nagy koncertteremben nagyzenekari felvételek is készíthetőek csúcsminőségben)
– tavasztól őszig koktélpartik és állófogadások tartására alkalmas tetőterasz
– konferenciák, sajtótájékoztatók, állófogadások rendezésére alkalmas tetőtéri rendezvényterem
– zártkörű, exkluzív tanácskozásokra alkalmas, a Dunára kilátással bíró sarokterem
– valamint számos vendégszoba a központba látogató, kurzusokon illetve rendezvényeken résztvevő diákok és művészek számára. (A Nemzetközi Eötvös Intézet és Alapítvány ugyanis, amely világhírű zenészek bevonásával fiatal karmesterek és zeneszerzők továbbképzésével foglalkozik, a BMC-t választotta székhelyéül.)

2 órába telt, mire végigjártuk az egész épületet, és nem azért mert lassúak voltunk… Tényleg lenyűgöző az egész, pláne úgy, hogy tudom, hogy a felújítás javarészt két alig harminc éves építész műve, akik ráadásul a barátaink. Bevallom őszintén, mindigis csodáltam és kicsit irígyeltem is az építészeket, amiért a munkájuk eredményeképpen kézzelfogható valóság jön létre, olyan terek, helyszínek, ahová utána mi egyszerű halandók csak “bemegyünk” enni, inni, zenét hallgatni, életreszóló élményeket gyűjteni.

Kedves Dodó és Rahim!
Szívből és őszintén gratulálok Nektek, és alig várom, hogy jó sok klassz koncertre üljünk be ide együtt! 🙂

Addig pedig, míg erre várunk, lehet csemegézni erről a listáról, mely azt a 10 jazz albumot sorolja fel, amelyek meghallgatása nélkül állítólag nem szabad meghalni…

szeretnél egy saját színt? :)

Sokan mondják rám, hogy naív ember vagyok, amire én azt szoktam mondani, hogy soha rosszabb jelzőt magamnak. Ami kívülről naivitásnak látszik, azt én az emberekbe vetett hitként élem meg. Nyilván én is koppanok miatta sokszor, de mégis inkább választok egy ilyen életet, mint olyat, amelyben a világ egy szörnyű, embertelen és reménytelen helynek tűnik. Mivel tudom, hogy sokak élete sokkal kevésbé mondható szerencsésnek, mint az enyém, próbálok segíteni, ha alkalmat találok rá. Az pedig akad bőven. Mivel azonban saját tapasztalatom, hogy sokszor nagyon nehéz az embereket rávenni a segítségnyújtásra (“á, úgyse kapja meg, akinek szánom”, “csak elsikkasztja majd valaki”, “úgyis reménytelen”, stb) mindig nagyon megörülök annak, ha olyan akcióról hallok, amelynél valami rendhagyó ötlettel sikerül ezt elérni. Olyan ötlettel, ami annyira magával ragad, hogy – kis túlzással élve – észre sem veszed, hogy eltűnt a pénztárcádból az a pár forint, amit közben “elköltöttél”.

Pont ilyesmit talált ki most közösen az Unicef és a Dulux festékgyártó cég. Létrehoztak egy weboldalt, amelyen “saját színt” választhatsz magadnak azzal, hogy az Unicefnek adományozol egy kisebb összeget (már 1 angol font is elég hozzá, ami jelenleg olyan 350 Ft-ot jelent…). Végtelenül egyszerűen működik: felmész az OWN A COLOUR AND HELP oldalra, rákattintasz egy Neked tetsző (és más által még meg nem vásárolt) szín háromszögére, elnevezed a színt tetszésed szerint, írsz egy sort arról, hogy miért ezt a színt választottad, majd a bankkártyád adatainak megadásával kifizeted az árát. Te kapsz egy “saját színt”, egy csomó rászoruló gyerek meg kap tiszta vizet, gyógyszert, élelmiszert.

Engem annyira megfogott ez az ötlet, hogy tegnap éjjel elég sokáig böngésztem, hogy ki milyen színt választott, hogy nevezte el és milyen magyarázattal szolgált arra, hogy miért pont azt választotta. Én is vettem egy színt és összeszedtem néhány aranyosat Nektek, nézzétek meg, hátha Ti is kedvet kaptok! 🙂

“a” kanapé, amit nem tudok lefényképezni

Kértétek többen, hogy majd ha kész leszünk a kanapéval, tegyek fel róla képet. Igen ám, csakhogy a rendes családi fényképezőgépünket az öcsém elvitte külföldre, úgyhogy a telefonommal szerencsétlenkedtem össze-vissza. Csináltam rengeteg képet, de egyikkel sem vagyok megelégedve. Újabb bizonyíték rá, hogy lakást szépen fotózni egyáltalán nem egyszerű, pláne ha van egy nagy szürke kanapéd, kintről meg ragyog be a napfény, amivel szembe kell fotóznod. Na mindegy, nem taglalom tovább a nehézségeket, csak jelzem, hogy ismét megemelem a kalapom a nálam sokkal ügyesebb amatőr fotósok előtt!

Ez a kép viszont egész aranyos lett a Nyuszi és Máté miatt, úgyhogy ezennel beadom a derekam és megmutatom Nektek, íme ilyen nálunk működés közben az új kanapé… 😉

filozófiai irányzatok minimál képekben

Genís Carreras mindössze 25 éves, spanyol származású londoni grafikus, aki “Philographics” nevű sorozatában végtelenül egyszerű ábrák segítéségével magyarázza el az egyes filozófiai irányzatok lényegét. Nézzétek meg, szerintem némelyikük zseniális.

Ez csak néhány kedvencem, a weboldalán még találtok egy csomó másikat.

embert lakásáról no.2. – egy magyar lány és egy belga fiú

Vannak olyan lakások, ahová jó belépni. Mondhatnám azt is, hogy vannak olyan emberek, akiknek a lakásába jó belépni. Amikor ilyen helyeken járok, mindig elhatározom, hogy – amennyiben a házigazda megengedi – csinálok néhány képet és felteszem ide. Mert klassz dolog gyönyörű és elérhetetlen házakat nézegetni, de legalább annyira izgalmas bepillantani a saját kis környezetünk meghitt zugaiba is – legalábbis szerintem. Néhány barátomat már meg is kérdeztem, hogy mit szólnának hozzá, ha a náluk készült képek megjelennének ezen a blogon, és szerencsémre voltak köztük olyanok, akiknél nem ütköztem ellenállásba. Ezért nagy örömömre megkezdhettem ezt a kis sorozatot, dokumentálandó hogyan is éltünk itt Európában a XXI. század hajnalán.

Jó régen, még májusban írtam az első részt, amelyben Nikinél jártunk, és azt nagyon szerettétek. Úgyhogy éppen itt az ideje már a második résznek…

::

Ildi munkatársnőből lett barátnőm hosszú évekkel ezelőtt. Gyakorlatilag az első naptól, hogy találkoztunk, nagyon megértettük egymást, és az azóta eltelt évek alatt mély barátság alakult ki közöttünk, együtt örültünk, együtt szomorkodtunk sok mindenen. Többször utaztunk külföldre is munkaügyben, és az egyik ilyen út során ismertük meg Timet, akivel hamarosan Ildi szerelembe is esett és ennek eredményeképpen 2 évvel ezelőtt kiköltözött hozzá Belgiumba. Így most már csak Skype-on tudunk “lelkizni”, és bár nagyon hiányoznak a spontán találkozások, nem bánom, mert látom, hogy Ildi mennyire boldog Timmel.

Biztos Nektek is vannak külföldön élő barátaitok (mostanában szerintem ez már szinte elkerülhetetlen), és ha így van, akkor tudjátok mennyire nehéz találkozni velük. Mert amikor hazajönnek, természetesen meglátogatják a szüleiket, nagyszüleiket, elintézik a mindenféle hivatalos ügyeiket, és ha van kint állásuk, akkor ők is csak véges számú szabadnappal számolhatnak, amiből az összes elsőbbséget élvező teendőt követően igen kevés jut a barátokra. Ildi is mindig megpróbál mindenkivel találkozni, mindenkit bezsúfolni a programba, de ez persze lehetetlen. Ezért úgy döntöttem, hogy fogom magam és most én látogatom meg őt és Timet Antwerpenben, így lesz 3 teljes napunk egymásra, és nem leszünk semmilyen korláthoz kötve. Így is lett és már nagyon kíváncsian vártam, hogy láthassam, hol is élnek ők ketten, legfőképpen azért, mert Ildi itthoni lakását is nagyon szerettem, baromi jó ízléssel rendezte be.

Ildi elmesélte, hogy ezúttal nem volt olyan egyszerű dolga, mint amikor még egyedül lakott, mert Tim egészen más irányvonalakat szeret a lakberendezésben, és a kettejük világát kellett összehangolni. Ildi például szereti az erős színeket, a retrót, az antikot, a patinás tárgyakat, míg Tim szerint a fehér falaknál és egyszerű fa bútoroknál nincs jobb választás. A lakást Tim nem sokkal azelőtt vásárolta, hogy Ildi kiment hozzá, ezért folyamatosan mesélték, hogy még mi mindent akarnak alakítani rajta. Sok bútor például még Tim gyerekkorából maradt meg, mert a lakásvásárlás után nem volt pénz azonnal teljes berendezést is vásárolni (pont mint nálunk…). A nehézségek ellenére szerintem máris kifejezetten barátságos otthont sikerült varázsolniuk, amely úgy tud harmonikus lenni, hogy közben egyértelműen tetten érhető benne mindkettőjük személyisége.

Én nagyon szerettem náluk lenni, és készítettem néhány képet, hogy megmutathassam Nektek is. Íme hát egy magyar lány és egy belga fiú, valamint Csipke cica lakása Antwerpenben.

(Az én legnagyobb kedvenceim ebben a lakásban: a növénytartó asztalkák a növényekkel együtt az ablak előtt, a nappaliban a lámpa, amin kis figurák vannak, az LP lemezek hallgatása, mint műfaj, a rengeteg ablak, és a terasz a kilátással.)