egy zöldfülű lakberendezés-rajongó naplója
Megkértem Gábor barátunkat, hogy csináljon nekem egy szögletes aranyhalacskát. Sokat gondolkozott rajta, majd végül az az ötlete támadt, hogy nem a halacska maga lesz szögletes, csak a buborékok. Szerintem irtó cuki lett, úgyhogy nemsoká láthatjátok majd a fejlécben is. 😉
Gábornak pedig ezúton is nagyon köszönöm! 😉
Most fedeztem fel magamnak Bruno Erpicum építész irodáját, ahonnan sok-sok mindent fogok még mutatni Nektek, de az időjárásra tekintettel kezdjük a 2002-ben épült ROLY házzal. Egy régi épületet újítottak fel, megőrizve eredeti hatását, ugyanakkor megtoldva egészen modern ötletekkel, mint például a tisztán üvegfalú nappalival.
Télen lenyűgöző lehet ott üldögélve, puha takaróba bugyolálva, gőzölgő teával a kézben beszélgetni…
Nyáron viszont szerintem engem zavarna, hogy nem tudok onnan azonnal kilépni a kertbe, mezítláb a fűre, amit, ha jól látom, nem lehet.
Fotók: Jean-Luc Laloux
Íme egy példa arra, hogy kifejezetten elegánsan is megoldható az a probléma, ha igazából sehol nincs hely a lakásban étkezőasztalnak.
Azt észrevettétek a képeken, hogy a bortartót húzzák oda “asztallábnak” a fal mellől? 🙂
Finger Apartment by Noroof Architects
Fotók: Chuck Choi
Rajongok a street artért. Azt imádom benne, hogy az emberek mindennapi tereibe viszi a művészetet, ahol akkor is “kénytelenek” és tudnak vele találkozni, ha nincs kedvük, idejük, lehetőségük, indíttatásuk arra, hogy maguk tegyenek lépéseket, azért, hogy művészeti alkotások közelébe kerüljenek. No meg azt, hogy szerethetőbbé, élőbbé, izgalmasabbá teszi a városokat. Soha nem felejtem el, mekkora élmény volt számomra, mikor Nápoly utcáin bolyongva teljesen véletlenül egy templom melletti falon rábukkantam egy eredeti Banksyre. Először nem akartam hinni a szememnek, nem is tudtam, hogy járt Nápolyban is, de 100%-ig biztos voltam benne, hogy ez ő volt, és persze egyből utána is néztem, mikor hazaértünk, és valóban … (Majd teszek fel képet ide róla.) Vagy – tágabb értelemben véve a street artot – emlékszem arra is, milyen hosszú ideig bolyongtam Dalí szobrai között Marbellán, és ha Londonban járok, minden alkalommal elmegyek a Westminter-apátság melletti parkban álló Calais-i polgárok alatt üldögélni kicsit. De ez csak pár példa, sorolhatnám sokáig az olyan kültéri művészeti alkotásokat, amelyek nekem örökre meghatározzák egy-egy városról alkotott benyomásaimat.
Bevallom őszintén, hogy az india származású Anish Kapoor Chicagóban található, 2004-2006 között elkészült Cloud Gate nevű szobráról nem hallottam egész addig, míg ma nem olvastam egy installációról, amit itt valósítottak meg. Rozsdamentes acéllemezekből készült, amiket tükörfényesre políroztak. 10 méter magas, 20 méter hosszú, és 13 méter széles, súlya 110 tonna. A formája miatt sokan “Bean” (Bab) becenéven hívják, és elkészülte óta Chicago egyik legnagyobb nevezetessége.
A Luftwerk név alatt dolgozó Petra Bachmaier és Sean Gallero fogta a szobrot, és alkottak egy koreografált fényjátékot hozzá Luminous Field néven. 10 projektort használnak az élmény megteremtéséhez Owen Clayton Condon zenéjére.
Soha nem jutott még eszembe, hogy elmenjek Chicagóba, de most már csak ezért a szoborért is nagyon szívesen megnézném…
Via: Colossal
Fotók: Ken Ilio, Pete Tsai
Egy 5 méter belmagasságú lakásban a padlótól a plafonig érő könyvespolchoz nem csodálom, hogy kell a létra, bár abban biztos vagyok, hogy ebben a kecóban nem a háziasszony áll neki hetente leporolni a polcokon lévő tárgyakat. 😉 Nekünk A Férjjel porallergiánk van, úgyhogy kizárt, hogy ilyen polcunk lehessen, nálunk minden üveg mögött van.
Ami nekem ebben a lakásban bejön, hogy a nyilvánvalóan modern tárgyak és hangulat mellé a konyhába egész más stílusú virágos és mintás csempéket csempé(s)ztek be, ami ad az egésznek egy jó adag játékosságot.
via: casa.com.br
legutóbbi hozzászólások