Máté mesesarka

Nemrég költöztünk a mostani lakásunkba, és életemben először kell gyerekszobát berendeznem (leszámítva azokat az eseteket, mikor gyerekkoromban a saját szobám meg a szomszéd gyerekekét rendeztem át állandóan).

Úgy fogtam hozzá, hogy átgondoltam, milyen funkciókra lenne benne szükség. Máté egyelőre még a mi szobánkban alszik, de lassan 1 éves lesz, és nemsokára szeretnénk átköltöztetni a saját szobájába. Annak érdekében, hogy ott lehessen vele aludni, míg meg nem szokja, vagy ha beteg, vagy ha az egyik nagyi itt alszik, mert vigyáz rá, szerettem volna, ha van egy felnőtt ágy is a gyerekszobában. Először kanapét akartam venni, de rájöttem, hogy egy csomó helyet fölöslegesen elfoglalna, és csak ritkán használnánk. A feladat tehát az volt, hogy úgy tegyek be egy ágyat a szobába, hogy az napközben is “hasznos” darab legyen.

Ekkor jött az ötletem, hogy mesesarkot csinálok belőle! Egy olyan helyet, ahol lehet Máténak mesét olvasni, odavackolva magunkat, vagy csak simán játszani valamit. Ahonnan nem esik le, ahová és ahonnan szabadon fel- és lemászhat kedvére. Ami egy meleg, vidám, barátságos hely, a szobának egy különleges sarka.

Most készültem el vele, és gondoltam, megmutatom Nektek a végeredményt, hát, ilyen lett. Remélem, szeretni fogja! 😉

(A képeket telefonnal csináltam, ha lesz nálam rendes gép, teszek fel “rendes” képeket is róla.)

vendégház az eukaliptuszok alatt

Ha esetleg Ausztráliába röppent a jó sorsotok, ajánlok egy helyet, ahol én szívesen meghúznám magam néhány napra…

Ez a Pretty Beach House a Bouddi Nemzeti Parkban, Sydneytől 100 km-re északra. A legolcsóbb apartman jelenleg 1268 euró egy éjszakára, de ha egyszer eljutottatok odáig, ez már csak aprópénz… 😉

ötlet: kosarak a falon

Forrás: vtwonen, AfroElle, Elle Decor

3 zseni háza

Bár ez a kép már szerepelt az előző, Shulmanról szóló postnál, térjünk csak hozzá vissza egy pillanatra! Nem csak azért, mert nekem ez a kedvencem Shulman fotói közül, hanem mert a megszületése 3 vizuális zseni találkozásának köszönhető.

A képen Raymond Loewy Palm Springsben található háza látható. Loewy francia származású, amerikai designer, ő volt a legfoglalkoztatottabb tervező a ’30-’60-as években. Tervezett például autókat, palackot a Coca-Colának, de az ő nevéhez fűződik a Shell, a Lucky Strike, és számtalan más világhírű márka logója is.

A házat Albert Frey, az ún. “sivatagi modernizmus” (desert modernism) néven ismertté vált, Kaliforniából indult modern építészeti irányzat atyja tervezte.

A fényképet az épületről pedig ugye Julius Shulman készítette, a XX. századi építészeti fotózás egyik legkiemelkedőbb alakja.

Kívánhatna egy ház ennél jobb szülőket…? 😉

építészet egy fotós zseni szemével


Loewy House, Palm Springs, California
Építész: Albert Frey

“Az amerikai fényképész, Julius Shulman kaliforniai építészetről szóló fotói beégették magukat a XX. század retinájába. Egy modern építészetről szóló könyv Shulman nélkül elképzelhetetlen. Minden képe egyesíti az épületek és környezetben való elhelyezkedésük érzékelését és megértését. Precíz kompozíciói nem csak az épület felszíne mögött rejlő építészeti ötleteket fedik fel, hanem egy egész korszak vízióit és reményeit.”


Arango House, Acapulco, Mexico
Építész: John Lautner


Singleton House, Los Angeles, California
Építész: Richard Neutra


Case Study House #22, Los Angeles, California
Építész: Pierre Koenig

Julius Shulman nagyított és dedikált építészeti fotói limitált példányszámban megvásárolhatóak a Taschen kiadónál . Pár ezer fontért persze 😉