Ismeritek az airbnb-t? Ha mondjuk külföldre (vagy akár belföldre) utaztok, és szívesebben laknátok egy magánkecóban, mint egy szállodában vagy motelben, akkor mindenképpen érdemes átböngészni, hogy kik milyen szállásokat ajánlanak az adott városban. Sokszor lehet kifejezetten klassz lakásokra bukkanni rajta, és persze látva a korábbi vendégek visszajelzéseit, könnyen képbe lehet kerülni, hogy valóban érdemes-e kivenni, jó fej volt-e a tulaj, van-e a közelben ABC, stb.

Néha teljesen random módon szoktam rajta böngészni és most találtam egy kis budai 35 négyzetméteres lakást, amit meg is mutatok nektek. Elsősorban azért, mert ezen a blogon a főképp minimál tematika miatt általában kifejezetten nagy terekkel találkozhattok, pedig én vadászom ám a szerintem klassz, egészen picike lakásokat is.

Nekem nagyon bejön, ahogy a teljesen fehér szobákat a legkülönbözőbb színű, gondolom főleg bolhapiacokról összeszedett, vintage stílusú tárgyakkal dobták fel, a kis padnak és az ablakok előtti széles párkánynak pedig kifejezetten barátságos hangulatot ad a virágos ikeás Fredrika textil. Tök jó példa arra, hogy egészen pici tereket is fel lehet dobni, méghozzá fillérekből!

Vannak olyan lakások, ahová jó belépni. Mondhatnám azt is, hogy vannak olyan emberek, akiknek a lakásába jó belépni. Amikor ilyen helyeken járok, mindig elhatározom, hogy – amennyiben a házigazda megengedi – csinálok néhány képet és felteszem ide. Mert klassz dolog gyönyörű és elérhetetlen házakat nézegetni, de legalább annyira izgalmas bepillantani a saját környezetünk meghitt zugaiba is – legalábbis szerintem. Néhány barátomat már meg is kérdeztem, hogy mit szólnának hozzá, ha a náluk készült képek megjelennének ezen a blogon, és szerencsémre voltak köztük olyanok, akiknél nem ütköztem ellenállásba. Ezért nagy örömömre megkezdhettem ezt a kis sorozatot, dokumentálandó hogyan is éltünk itt Európában a XXI. század hajnalán.

Az első két részt, melyben Nikinél és egy magyar-belga párnál jártunk, nagyon szerettétek. Úgyhogy éppen itt az ideje már a harmadik résznek…

::

Trom Kata neve már többször szerepelt ezen a blogon, írt több vendégpostot is, és ajánlottam már a lakberendezés lelki hátterével, a lakásunknak az életünkre és az életünknek a lakásunkra való hatásával foglalkozó tanfolyamait is. Mikor nemrég megtudtam, hogy a február 23-i hétvégén a saját otthonában fog lakberendezés és önismeret témakörben Tér-Lélek-Tan műhelyt tartani, megkérdeztem tőle, mit szólna, ha ízelítőként lefotóznám az aranyhal olvasóinak. Szerencsére nyitott kapukat döngettem és Kata szeretettel látott, így betekintést nyerhettek most ti is az otthonába.

Mikor megérkeztem ahhoz a kis budai utcához, ahol Kata lakik, hirtelen nagyon sajnáltam, hogy tél van, ugyanis egyszerű járókelőként mindig csodáltam ezt a házat, ahogy kívülről szinte teljesen benövi a vadszőlő. Nyáron mindig gyönyörű, harsogó zöld, ősszel pedig sárgán és vörösen pompáznak a levelek, meseszerű atmoszférát teremtve az épület körül. A lépcsőn felfelé baktatva még azzal voltam elfoglalva, hogy sajnáljam magam, amiért ezt a látványt most nem tudom megmutatni nektek, de biztos voltam benne, hogy Kata lakásában épp elég szín lesz, ami kárpótol majd minket.

És valóban. India színei, a távoli Kelet varázserejű mintái, egy magyar tulipános láda, buja növények és függő kristályok – nem kérdés, hogy olyasvalaki otthonában járunk, aki rendkívül fogékony a természettel és a természetfelettivel való kapcsolatra, anélkül azonban, hogy mindezt a közhelyek szintjén tenné. Ezotéria, de nem a Facebookon megosztott 2 perces bölcsességek formájában, hanem komoly, mély, megtapasztaláson és elmélyülésen alapuló tudás alapján. Kata például nem csak azért vesz nomád textileket a világ legkülönbözőbb pontjairól, mert gyönyörűek, hanem mert szenvedélyesen kíváncsi rájuk, érdekli, hogy motívumaik kinek, mikor, mit jelenthettek és szereti, hogy ez a sok történet, jelentés és misztikum a kilimekkel együtt a lakásába költözik és körülötte él tovább.

Miközben kattintgattam a fényképezőgépet, besötétedett, de a fotókat átnézve úgy éreztem, nem is baj, ha esti fényekben látjátok majd a lakást – valahogy illett ez a hangulat a tárgyakhoz…

Köszönöm Katának, hogy bepillantást engedett és ha kíváncsiak vagytok rá, mit tud átadni mindabból a tudásból, amelynek segítségével a saját otthonát is berendezte, ne mulasszátok el a február 23-i hétvégét!

Vannak olyan lakások, ahová jó belépni. Mondhatnám azt is, hogy vannak olyan emberek, akiknek a lakásába jó belépni. Amikor ilyen helyeken járok, mindig elhatározom, hogy – amennyiben a házigazda megengedi – csinálok néhány képet és felteszem ide. Mert klassz dolog gyönyörű és elérhetetlen házakat nézegetni, de legalább annyira izgalmas bepillantani a saját kis környezetünk meghitt zugaiba is – legalábbis szerintem. Néhány barátomat már meg is kérdeztem, hogy mit szólnának hozzá, ha a náluk készült képek megjelennének ezen a blogon, és szerencsémre voltak köztük olyanok, akiknél nem ütköztem ellenállásba. Ezért nagy örömömre megkezdhettem ezt a kis sorozatot, dokumentálandó hogyan is éltünk itt Európában a XXI. század hajnalán.

Jó régen, még májusban írtam az első részt, amelyben Nikinél jártunk, és azt nagyon szerettétek. Úgyhogy éppen itt az ideje már a második résznek…

::

Ildi munkatársnőből lett barátnőm hosszú évekkel ezelőtt. Gyakorlatilag az első naptól, hogy találkoztunk, nagyon megértettük egymást, és az azóta eltelt évek alatt mély barátság alakult ki közöttünk, együtt örültünk, együtt szomorkodtunk sok mindenen. Többször utaztunk külföldre is munkaügyben, és az egyik ilyen út során ismertük meg Timet, akivel hamarosan Ildi szerelembe is esett és ennek eredményeképpen 2 évvel ezelőtt kiköltözött hozzá Belgiumba. Így most már csak Skype-on tudunk “lelkizni”, és bár nagyon hiányoznak a spontán találkozások, nem bánom, mert látom, hogy Ildi mennyire boldog Timmel.

Biztos Nektek is vannak külföldön élő barátaitok (mostanában szerintem ez már szinte elkerülhetetlen), és ha így van, akkor tudjátok mennyire nehéz találkozni velük. Mert amikor hazajönnek, természetesen meglátogatják a szüleiket, nagyszüleiket, elintézik a mindenféle hivatalos ügyeiket, és ha van kint állásuk, akkor ők is csak véges számú szabadnappal számolhatnak, amiből az összes elsőbbséget élvező teendőt követően igen kevés jut a barátokra. Ildi is mindig megpróbál mindenkivel találkozni, mindenkit bezsúfolni a programba, de ez persze lehetetlen. Ezért úgy döntöttem, hogy fogom magam és most én látogatom meg őt és Timet Antwerpenben, így lesz 3 teljes napunk egymásra, és nem leszünk semmilyen korláthoz kötve. Így is lett és már nagyon kíváncsian vártam, hogy láthassam, hol is élnek ők ketten, legfőképpen azért, mert Ildi itthoni lakását is nagyon szerettem, baromi jó ízléssel rendezte be.

Ildi elmesélte, hogy ezúttal nem volt olyan egyszerű dolga, mint amikor még egyedül lakott, mert Tim egészen más irányvonalakat szeret a lakberendezésben, és a kettejük világát kellett összehangolni. Ildi például szereti az erős színeket, a retrót, az antikot, a patinás tárgyakat, míg Tim szerint a fehér falaknál és egyszerű fa bútoroknál nincs jobb választás. A lakást Tim nem sokkal azelőtt vásárolta, hogy Ildi kiment hozzá, ezért folyamatosan mesélték, hogy még mi mindent akarnak alakítani rajta. Sok bútor például még Tim gyerekkorából maradt meg, mert a lakásvásárlás után nem volt pénz azonnal teljes berendezést is vásárolni (pont mint nálunk…). A nehézségek ellenére szerintem máris kifejezetten barátságos otthont sikerült varázsolniuk, amely úgy tud harmonikus lenni, hogy közben egyértelműen tetten érhető benne mindkettőjük személyisége.

Én nagyon szerettem náluk lenni, és készítettem néhány képet, hogy megmutathassam Nektek is. Íme hát egy magyar lány és egy belga fiú, valamint Csipke cica lakása Antwerpenben.

(Az én legnagyobb kedvenceim ebben a lakásban: a növénytartó asztalkák a növényekkel együtt az ablak előtt, a nappaliban a lámpa, amin kis figurák vannak, az LP lemezek hallgatása, mint műfaj, a rengeteg ablak, és a terasz a kilátással.)