egy zöldfülű lakberendezés-rajongó naplója
“Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni
Majd az unokáknak, mikor körbeállnak
Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak
Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!
Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,
Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam
Neked udvaroltam, az öledbe borultam
Többé el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!”
(Anna and the Barbies feat. Kiss Tibi – Márti dala)
Filozófikus post következik: szabad-e vajon álmodozni…? Mostanában többször töprengtem ezen, mikor a blogon látható házak kapcsán mondtátok, vagy írtátok nekem, hol komolyabban, hol viccesebben, hogy “minek ilyeneket nézegetni, mikor úgyis elérhetetlenek számunkra…?” Bevallom őszintén, tőlem nagyon távol áll ez a gondolat. Pedig sokan gondolják így. Végigolvastam az álmodozásról szóló idézeteket a citatumon, és markánsan két csoportra oszthatóak: elengedhetetlennek, vagy épp ellenkezőleg, üldözendőnek tartják az álmodozást.
“Az álmodozás felüdíti a fáradt gondolatokat, akárcsak az éjjeli eső az út letaposott füvét. Az álmodozás a gondolkodás vasárnapja.” (Henri Frédéric Amiel)
“Ha nincs kitartásod álmodozni, nem lesz erőd harcolni sem.” (graffiti)
“Az egyetlen hely, ahol az álmod lehetetlenné válik, a saját gondolkodásodban van.” (Robert Harold Schuller)
VAGY
“Nincs bocsánat a céltalanul álmodozóknak, mert ők csak maguk elől és felelősségük elől menekülnek.” (Richard David Precht)
“Az álmodik, akinek hiányzik valami az életéből. Aki nem álmodozik, az egy életre kelt álomban él!” (Adam Lambert)
“Semmit nem kaphatsz attól az elérhetetlentől, akit csak érzékeiddel vágysz, és megkeseríti álmatlan éjszakáidat, amint éhes kutyád sem ér semmit a hús képével.” (Antoine de Saint-Exupéry)
Most akkor mi az igazság…?
Az összes elolvasott idézet közül Müller Péter szavai állnak a legközelebb ahhoz, ahogy én gondolom: “Álmodni, elképzelni, erőnkkel szabadon játszani és tervezni, reménykedni és várni a beteljesülést: a legnagyobb öröm. De a megvalósulás már korlátozás.” Pontosabban én inkább azt mondanám: az erőszakos megvalósítani akarás már korlátozás. Az a korlátozás, ha úgy kezeled az álmokat, hogy azok beteljesülését a boldogságod szükségszerű feltételévé teszed. Ha eldöntöd, hogy mondjuk egy hely, vagy egy ház annyira gyönyörű, hogy sosem lehetsz boldog, ha nem jutsz el ide, vagy ha nem lakhatsz benne. Ha nem állsz meg ott, hogy felsóhajts: “ó, de szép!”, hanem azzal folytatod: “de kár, hogy én ezt soha nem érem el.”
Én nem akarok eljutni azokra a helyekre, amelyeket mutatok itt Nektek ezen a blogon. Nem akarok ilyen házakban élni. Ha megtörténik valaha, örülni fogok neki, de nem teszem ettől egy másodpercre se függővé a saját boldogságom. Az én boldogságom sokkal inkább emberekhez kötődik. A családom, a barátaim, ők a fontosak a boldogságom elérésében, nem utazások vagy álomházak. Álmom eljutni Japánba, de nem vagyok boldogtalan, hogy még nem sikerült, és nem leszek boldogtalan, ha sose fog sikerülni. Miért kell a kettőt összekötni…? Miért nem lehet az álmokat meghagyni inspirációnak, törekvésnek, az elérés esetén önfeledt örömforrásnak…? Miért kell megkeseríteni őket a gondolatainkban hozzákötött teljesítéskényszerrel…? Aki ezt teszi, saját magával szúr ki szerintem…
Ha nem nézek képeket álomutazásokról, álomházakról, álomruhákról, akkor azok nem is léteznek…? Ha pedig nézek, akkor már biztosan boldogtalan leszek, ha én nem juthatok el oda, nem lakhatok benne, nem vehetem fel…? Dehogy! Hogy boldogtalan leszel-e tőle, vagy sem, az a saját döntésed.
Nekem ugyanakkora élményt jelent bemutatni Nektek teljesen “hétköznapi” emberek teljesen “hétköznapi” lakásait, mint ahogy Nikiét mutattam, vagy a belga-magyar pár otthonát, vagy a nagymamámék házát. SŐT, igazából ezeket imádom a legjobban. Bennem ez a két irány teljes békében él egymással. Nem érzem azt, hogy kevésbé értékelném az ő lakásaikat, vagy a saját otthonomat, ha látok olyan házakat, mint pl. ez, amit most fogok mutatni. Viszont a saját otthonomban élve nem hiszem, hogy engem ne érdekelhetne, hogy a világ legkülönbözőbb tájain milyen építészeti csodák születnek, vagy milyen csodálatos tájak léteznek.
De hogy egészen gyakorlatias érveket is mondjak: 1) vannak olyan olvasók, akik kifejezetten ezekért az álomházakért látogatják az aranyhalat, akiknek minél elképesztőbb házakat mutatok, annál szívesebben jönnek ide vissza 2) a legelképesztőbb házakat nézegetve is el lehet lesni olyan trükköket és megoldásokat, amelyek egészen könnyen reprodukálhatóak a legkisebb pénztárcából is, vagy amelyekre sose gondoltál volna, pedig nagyon jól fognak jönni, mikor egyszer majd a saját házadat építed…
Egy szó, mint száz: szerintem álmodozzatok egészen nyugodtan, csak ne az életeteket utána megkeserítő feltételekkel! Becsszóra ígérem, hogy ebből nem lehet baj! 😉
Casa La Punta (Punta Mita, Nayarit, Mexikó)
építész: Elías Rizo Arquitectos
épült: 2012
forrás: HomeDSGN
Kedves Olvasók!/Dear Readers,
Nagyon Kellemes Ünnepeket kívánok Nektek! / I wish you all Merry Christmas!
Az idei Karácsonyra ennél szebbet és felemelőbbet nem tudok… Ezt kívánom mindannyiunknak a Jézuskától! / This is the most beautiful and uplifting thing I can show you this year. That’s my wish for us all!
Origin: Hindhuism
Language: Sanskrit
Lyrics :
Om Om Om
Sarvesham Svastir Bhavatu
Sarvesham Shantir Bhavatu
Sarvesham Poornam Bhavatu
Sarvesham Mangalam Bhavatu
Om, Shanti, Shanti, Shanti
The mantra means:
“May well-being, peace, wholeness and tranquility, hapiness and prosperity be achieved by all”.
Sing it for peace of all sensitive beings, for calmness and harmony.
Szanszkritül sajnos nem tudok, de angolról magyarra fordításban ezt jelenti: “Váljon a jól-lét, a béke, az egység, a nyugalom, a boldogság, és a boldogulás elérhetővé mindannyiunk számára.” – Énekeljétek ezt valamennyi érző lény békéjéért, a nyugalomért és a harmóniáért.
Már októberben feltették a teljes listát a Goldenblog szavazás életmód kategóriájáról, amiben 2012-ben először ez a kis blogocska is indult. Én meg csak pár perce vettem észre totál véletlenül, mert anno csak az első 10 helyezett végeredményét láttam, és azt hittem a többit nem is publikálják.
Egy szó, mint száz, az aranyhal 152 indulóból a 34. lett, vadiúj versenyzőként, nulla külső reklámmal, nulla lájkolásvadászattal.
Én ezzel az eredménnyel nagyon-nagyon boldog vagyok!!! :)))
Mindenkinek köszönöm szépen még egyszer, aki szavazott a blogra! 🙂
Aki erre az oldalra téved, azt nagy eséllyel érdekli a lakberendezés és/vagy építészet, ahogy engem is. Mily meglepő… 😉 Namármost, ha – e téren legalábbis – ennyire azonos az érdeklődési körünk, akkor talán az is érdekes lesz számotokra, hogy én milyen könyveket olvasok/szeretek ebben a témakörben. Így hát arra gondoltam, rendszeresen fogok mutatni Nektek olyan kiadványokat, amelyek lakberendezésről, építészetről, építészeti dizájnról szólnak és nekem tetszettek.
Egyszer lehetett már könyvet nyerni ezen a blogon, igazából az volt a “nulladik” sorszámú ajánlóm, de a sorozatot hivatalosan most kezdem Robert és Cortney Novogratz Downtown Chic című könyvével. Magyarországon szerintem elég ritkán lehet kapni friss és igazán jó lakberendezési kiadványokat (ha tudtok valami lelőhelyet, ne habozzatok megosztani!), ezért én gyakran rendelek az internetről, elsősorban angol nyelvűeket. Ez a könyv is angol eredetileg, de nem kell tőle megijedni, tele van sok képpel, és egyáltalán nem bonyolult a szöveg sem. Az amerikai Novogratz házaspár lakberendezéssel való ismerkedésének és híres home decor stylistokká válásának képes története ez tulajdonképpen. Ami miatt az én szívemnek különösen kedves, az az, hogy nem tanultak sehol soha “hivatalosan” lakberendezést (ahogy egyelőre? én sem), és hogy ennek ellenére úgy váltak autodidakta módon sztár-lakberendezőkké, hogy közben a világra hoztak és felneveltek 6 (!) gyereket is…
Tulajdonképpen úgy kezdődött a történetük, hogy nagyon kevés pénzük lévén rettentően romos házakat vásároltak meg (kezdetben persze mindig hitelre), és azokat minimális szakértői segítséggel saját maguk újították fel és rendezték be néha meghökkentő, mégis nagyon szerethető megoldásokkal. Az évek során annyira beletanultak ebbe a mesterségbe, hogy nemsokára a lelkes vevők már látatlanban megvették a még fel sem újított házaikat, pusztán az előzőek referenciáiból kiindulva, és így egy idő után a nyomasztó hitelek sem lebegtek már a fejük fölött.
A könyvben számtalan fotóval illusztrálják, hogy miből mit varázsoltak, és közben jól nyomon követhető a stílusuk fokozatos tisztulása is. Pofonegyszerűnek tűnő, de ennek ellenére, vagy talán éppen ezért nagyon megszívlelendő, a saját élettapasztalataikkal (kudarcaikkal és sikereikkel) alátámasztott tanácsaik vannak arra vonatkozóan, hogy milyen romot szabad megvenni és milyet nem, hogy milyen városrészt érdemes választani, hogy mitől lesz izgalmas, egyedi, ugyanakkor személyes egy lakás berendezése, hogy milyen trükökkel érdemes bolhapiacokon kincsekre vadászni (volt, hogy elhoztak egy francia piacról egy hatalmas, régi templomi rózsaablakot, ami egy manhattani lakás nappalijának dísze lett…), vagy hogy milyen szempontokra figyelj, ha olyan házat rendezel be, amit utána ki akarsz adni idegeneknek, hogy csak néhány példát mondjak.
Mivel már én is végigcsináltam egy, azaz 1 lakásfelújítást, és van egy, azaz 1 kisfiam is, teljesen el vagyok ájulva tőlük, hogy 6 gyerek mellett végigvezényeltek több teljes házfelújítást, és minden alkalommal sikerült valami tényleg nagyon klasszat létrehozniuk, akár New Yorkban, akár vidéken, akár külföldön dolgoztak. Az már csak hab a tortán, hogy épp Brazíliában van egy nyaralójuk (ami szintén szerepel a könyvben), mert akik régebb óta olvastok engem, tudjátok, hogy mennyire rajongok mindenért, ami brazil… A néha bohókás részek ellenére (pl. mikor a feleség leírja kedvenc receptjét, amely a telefonon rendelt, majd házhozszállított éttermi kaja) végig tettenérhető a rajongás mind a szenvdéllyé vált munkájuk, mind a gyermekeik iránt. Az egyik kedvencem például az a rész, mikor elmesélik, hogy a házuk egyik falát a 6 gyerek legszebb rajzainak tömkelegével dekorálták, mire több vendégük megkérdezte tőlük, hogy ezek a képek milyen híres művész alkotásai? 🙂
Melegen ajánlom Nektek, mert ezt a könyvet elolvasva nehéz lesz jó kifogásokat találni arra, hogy miért nem kezdtek végre neki a lakás egy-egy régóta elhanyagolt sarkának a rendbetételéhez. Ha nekik 6 kisgyerek mellett is sikerült, akkor bármelyikünk képes rá, nem? 😉
(Akinek felkeltettem az érdeklődését, meg tudja rendelni például Amazonról itt.)
szögletes aranyhal 
legutóbbi hozzászólások