LEGOzik az óriás

Mikor megláttam ezt a házat, rögtön az jutott eszembe, hogy pont ilyeneket építettem én is – csak gyerekként, és LEGO-ból. Tornyok összekötve egymással, ez volt a standard váram, amiben a kis figuráim laktak.

Franciaországban, Yvelinesben található az épület, a “Maison L”, melyet Christian Pottgiesser tervezett egy család számára. Ha jobban megnézzük, pontosan hogy is helyezkednek el az egyes tornyok, azért persze azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy több, mint gyerekjáték…

A belső terek számomra nagyon kietlenek és ridegek, a nappali helyiségek a föld alatt vannak. Ez már nekem is túl minimál, úgyhogy nem is teszek ide róla képeket, csak ezt a kettőt. Itt azért megnézhetitek, ha kiváncsiak vagytok rá, milyen a ház belülről.

A teraszok és a kert viszont gyönyörűek.

Az egyes tornyok több szintből állnak, mindegyikben található egy hálószoba, fürdőszoba és gardrób, külön-külön kis birodalmak a család gyermekei, illetve a szülők számára, akik a hatalmas épületek között mászkálva szerintem tényleg olyanok, mint eleven figurák egy óriás LEGOvárban…

Fotók: George Dupin, Pascale Thomas, CPAP

Design Hét 2011

Vasárnapig tart az idei Design Hét, amelynek keretében

– megnézhettek nyitott stúdiókat

– részt vehettek design túrákon

– 20% kedvezménnyel vásárolhattok számos design üzletben és kézműves boltban

– speciálisan erre az eseményre komponált ízekkel találkozhattok több design étteremben és cukrászdában

– workshopokon, műhelyfoglalkozásokon vehettek részt

– híres designerek előadásait hallgathatjátok meg

– megnézhettek divatbemutatókat

– és számos egyéb programon is résztvehettek!

űrgyógyszertár

Szerelmes vagyok a betűkbe, az óriás betűkért pedig különösen rajongok. Ebből kifolyólag gyakran találkozhattok majd ezen a blogon a Clavel Arquitectos által tervezett gyógyszertárhoz hasonló vizuális élményekkel.

Látva a képeket, eltöprengtem azon, hogy milyen üzenettel bírhat vajon a környéken járók számára? Az biztos, hogy messziről is felismerhető, és talán még azt az érzést is keltheti az emberben, hogy itt aztán biztos csúcstechnológiával készült gyógyszereket kap. Az más kérdés, hogy helykihasználás szempontjából nem tűnik éppen ideálisnak, gyanús, hogy megáll rá a “design over function” kritikája, amivel engem is illetett Zoli barátunk, mikor egy gyönyörű sötétzöld-rózsaszín sátrat vettem az olaszországi nyaralásunkhoz, ami csupán kétszerakkora volt összehajtva, mint a többiek sátrai… 😉

A patika Spanyolországban, Murcia városában található, és az építészek saját bevallása szerint sok kritikával illették a szakma részéről, mondván egy belvárosi utcában, és nem a város ezen elhagyatottabb, szerényebb részében kellett volna megvalósítani. “A környéken lakók úgy érzik, hogy ma már ezzel az ikonikus épülettel azonosítják őket, ráadásul a jelenléte a többi üzletre is ösztönzőleg hat. Az építészet mindenkié!” – vallják a Clavel munkatársai.

vendégpost: Trom Kata az otthonáról


“Szeretem a tárgyakat, képeket, textileket, növényeket magam körül, mindegyikhez személyes kapcsolat és élmény fűz. Színekkel, formákkal vesznek körül, és naponta energiával töltenek. Otthonom élő egységnek érzékelem, mint egy barátságos élőlény, körbevesz és beszélget velem. Nem csak velem, másokkal is: szeretnek ide járni az emberek.

Szavak nélkül is értjük egymást, ha kell, megnyugtat, ha kell, viccet mesél, a fények-árnyékok érzékeny, örökké változó játéka a falon és a mennyezeten újra és újra lenyűgöz, mintha egy másik dimenzióból érkező film peregne játékosan a szemem előtt.

Ennek a filmnek mégis része vagyok, otthonom tereiben – magamban “jelen-lét-terek”-nek nevezem – az egész világ elfér és megjelenhet. Jól esik itt csak úgy lenni, megélni a jelent, vagy éppen tudatosan tapasztalni a létezés örömét, a mély/felemelő baráti beszélgetéseket, az inspiráló együttléteket. Van egy titkom, amit most mégis megosztok: mikor elindulok, vagy megérkezem szeretettel köszönök ennek a térnek, ami most az otthonom, és tudom örül és hálás érte.”

Ha kíváncsiak vagytok Kata lakására részletesebben is, a Lakáskultúra cikkében megnézhetitek!

Ha pedig úgy érzitek, tudnátok mit tanulni tőle, Kata szeretettel vár mindenkit következő Tér-lélek-tan tanfolyamán az október 15-16-i hétvégén!

időutazás

Mexikó, 1984, a hugim még cumival, én fehér szerelésben. Abban az időben 2 évet odakint éltünk, a Veracruz nevű kikötővárosban, több magyar családdal együtt. Mindannyiunk számára varázslatos korszak volt ez, aminek az is bizonyítéka, hogy mind a mai napig évente találkozunk. Újra és újra végignézzük ugyanazokat a fényképeket, újra és újra elmeséljük és meghallgatjuk ugyanazokat a történeteket, kívülről ismerjük mind, mégse tudjuk őket megunni.

Akkoriban még keresztbe-kasul be lehetett járni Mexikót, anélkül, hogy egy percig is tartani kellett volna attól, hogy bármi veszélybe kerülhetünk (ez ma sajnos nem mondható el). Így be is jártuk, és örökre magunkba szívtuk ennek a csodálatos országnak az illatát, ízeit, kultúráját, megtapasztalva az emberek végtelen kedvességét és gyerekszeretetét.

A családi emlékek között kutatva akadt a kezembe a mexikói képek sorozata, és persze azonnal nosztalgikus hangulatba kerültem. Reméltem, hogy hátha találok valamit, ami ennek a blognak a témájába illik, és így Veracruz világából valamit megmutathatok Nektek.

Így bukkantam a francia bevándorlók által a XIX. században alapított Maison Couturier-re, egy földbirtok központjára, mely jelenleg plazmatévékkel és wifivel felszerelt design szállodaként működik, mégis szigorúan megőrizve az eredeti hagyományokat.

Semmi hivalkodás, csak nyugalom, kényelem, csönd és természet, francia-mexikói köntösben…

Már csak ezt a zenét kell hozzáképzelni, ahogy szól a hangszórókból, és kész a kikapcsolódás! 😉