egy vagányan környezetbarát lagzi

lagzi a rokusfalvy birtokon 1

Az egyik legjobb barátnőm férjhez ment, és én most megmutatom Nektek, hogy milyen klassz kis lagzin buliztunk utána. Persze nem (csak) azért írok róla, mert a barátnőmről van szó, és tekintve, hogy ő is olvassa ezt a blogot, nagy eséllyel szereztem mára egy biztos lájkolót 😉 hanem mert szerintem több olyan aspektusa is volt a lagzijuknak, ami érdekelheti az én kis designra nyitott olvasóimat.

Kezdjük azzal, hogy a jamboreenak az etyeki Rókusfalvy Birtok szolgált helyszínéül, amit melegen ajánlok mindenkinek, méghozzá nem csak – a fotókon is jól látható – végtelen nyugalmat árasztó légkör, és a jó borok miatt, hanem a szerintem elképesztően kedves vendéglátók okán is. (Lagzikat és más rendezvényeket is lehet hozzájuk szervezni, de mehettek oda piknikezni is, vagy csak simán bort kóstolni, sőt, még présházat is bérelhettek tőlük.)

A másik, ami nekem nagyon tetszett ezen a lagzin, hogy mivel a vőlegény és a menyasszony egyaránt iszonyú fontosnak tartja a felesleges szemetelés elleni harcot, a teljes dekorációt maguk készítették, méghozzá szinte kizárólag újrahasznosított anyagok felhasználásával. Ráadásul nem valami gagyi eredményt kihozva a nemes célból, hanem olyan díszeket alkotva, amikkel szemben szerintem a legfinnyásabb ízlésű vendégeknek sem lehetett semmi kifogása. Elmesélték nekem, hogy a Cellux csoportnál jártak egyszer egy workshopon, sok inspirációt nyerve, és ezt kombinálták a saját ötleteikkel, majd családi, baráti körben elkészítették a díszeket. Régi befőttesüvegekben pislákoló gyertyák, újságpapírból készült pom-pomok, üres joghurtosdobozokba vezetett rózsaszín LED-es lámpafüzér, használt kávéskapszulákból kirakott szív – a fotókon megnézhetitek, milyen klasszul sikerült a személyiségüket és értékrendüket maximálisan tükröző dekorációt létrehozniuk.

Minderről pedig Egyed Melinda csinált fantasztikus hangulatú fényképeket, aminek köszönhetően a sok szövegelés után most jól megmutatom Nektek, milyen szép is volt mindez valójában!

lagzi a Rokusfalvy birtokon 2

lagzi a Rokusfalvy birtokon 3

lagzi a Rokusfalvy birtokon 4

lagzi a Rokusfalvy birtokon 5

lagzi a Rokusfalvy birtokon 6

lagzi a Rokusfalvy birtokon 7

lagzi a Rokusfalvy birtokon 8

lagzi a Rokusfalvy birtokon 9

lagzi a Rokusfalvy birtokon 10

lagzi a Rokusfalvy birtokon 11

És akkor ezúton is, még egyszer: ÉLJEN AZ IFJÚ PÁR! 🙂

lilaakác lugas a Liliomkertben

liliomkert lilaakác lugas 3

Ma, amikor a káptalantóti biopiacon, ismertebb nevén a Liliomkertben jártunk, és megláttuk ezt a lélegzetelállító lilaakác lugast, szinte egyszerre mondtuk ki A Férjjel: ha egyszer kertes házunk lesz, muszáj építenünk benne egy ilyet. Hosszú percekig csak álltam alatta és fényképeztem.

Hát nem gyönyörű…???

liliomkert lilaakác lugas 2

liliomkert lilaakác lugas

“A Liliomkert lilaakác lugasa egyben fajtabemutató: 5 különböző fajta Wisteria alkotja: a W. floribunda ‘Rosea’ kezdi a sort rózsaszín fürtjeivel, amit a W. floribunda ‘Issai’ követ hagyományos lila virágokkal, kicsit kékesebb árnyalat a W. sinensis ‘Prolific’, majd telt virágaival gyönyörködtet a “fekete sárkány”, W. sinensis ‘Black Dragon’, és az olasz romantikus kerteket idéző, hatalmas fehér fürtökben virágzó W. sinensis ‘Alba’ zárja a sort.Lehet még fokozni a csodát, nagyon sok fajtája van a lilaakácnak, és ha ezekben el akartok mélyülni, ajánlom a holland Esveld cég oldalát, ahol vásárolni is lehet. “ (Az információ a Liliomkert Facebook oldaláról származik.)

így épült Brazília fővárosa

Foto: Marcel Gautherot/IMS

Sokan hiszik Brazíliáról, hogy Rio de Janeiro a fővárosa, pedig nem. Talán az az oka ennek, hogy a fantasztikus riói látképet Jézus Krisztus szobrával, a Copacabana strandjával és a Cukorsüveggel mindenki ismeri, míg a valódi fővárosról már kevesebben tudnak bármit is felidézni – talán leginkább pont az építészet iránt érdeklődők.

Amikor a családunk 1987-ben Brazíliavárosba (Brasília) érkezett, a település még csak 27 éve volt az ország fővárosa. Az ország két korábbi fővárosa Salvador és Rio a tengerparton feküdt, de már a XIX. század közepétől megindultak a törekvések, hogy az ország belső területeire helyezzék át a kormányzás központját. Az 1891-es első brazil alkotmányban már szerepel, hogy új fővárost kell építeni az ország közepén, de a grandiózus építkezések csak 1956-ban kezdődtek el, amikor Brazília elnöke, Juscelino Kubitschek de Oliveira elnök Oscar Niemeyert és korábbi főnökét, Lúcio Costát bízta meg a város megtervezésével. Négy évvel később az új város lett Brazília fővárosa, 1987-ben pedig felkerült az UNESCO Világörökség listájára, az egyetlen XX. században épült városként a világon.

Én még csak 7 éves voltam, amikor kiköltöztünk, és csak 9, mikor hazajöttünk, de élénken emlékszem rá, hogy milyen szellősnek, milyen óriásinak tűnt számomra ez a város. És azt hiszem, ebben az esetben ez nem csak a gyermeki perspektíva miatt volt így, hanem mert tudatosan ilyenre tervezték. A kormányzati negyed nem szervesen fejlődött, ahogy én addig az európai városokban láttam, tele gyalogosokkal és szűk utcákkal, újságárus bódékkal, kávézókkal és buszmegállókkal, hanem a tervezőasztalon, óriási teret hagyva az épületek között. Gyalogosan legfelejebb a turisták közlekedtek errefelé, az épületek használói, politikusok, kormányzati emberek kizárólag autókkal a többsávos utakon. Akkoriban még csak közel 400.000 ember élt itt, ma már több, mint 2,5 millióan.

Ha megpróbálok visszaemlékezni a gyerekkoromra, azt hiszem, ezek voltak életemben az első olyan épületek, amelyek igazán megfogtak engem, ahol már elég nagy voltam ahhoz, hogy csodálni tudjam őket “épületi minőségükben”. Azóta is szeretnék visszamenni, felnőtt fejjel újra látni, sétálni egyet közöttük, és beszívni azt a jellegzetes illatú brazíliai levegőt, ami nagyon élénken él bennem. Marcel Gautherot Brazíliaváros építését dokumentáló képeit látva most egy picit sikerült…

Brazília építése 2

010DFPS28037

Foto: Marcel Gautherot/IMS

010DFOG20611

Brazília építése 7

Niemeyer architecture24

Brazília építése 9

Foto: Marcel Gautherot/IMS

Foto: Marcel Gautherot/IMS

Forrás: Archdaily
Fotók: Marcel Gautherot

Átrium 2.0

Annyira öreg még nem vagyok, hogy Május 1. moziként emlékezzek rá, de annyira igen, hogy elmondhassam: 14 évesen én még itt láttam a Forrest Gumpot egy fiúval, aki randira hívott. Mikor kijöttünk, egyszerre hangzott el az ő szájából, hogy mennyire halálosan unta, az enyémből meg, hogy mostantól ez a kedvenc filmem. Ennyiből kitalálható, hogy több randink nem is lett… És ez csak egy olyan esemény, ahol az Átrium története és az enyém találkozott.

A jó öreg budai mozikról, a Bemről, a Bartókról, a Tabánról, az Ugocsáról és az Átriumról csupa ilyesmi jut eszembe. Első gyerekkori mozizások (mikor még az apukám vitt el minket a szomszéd gyerekekkel Jurassic Parkot meg Beethovent nézni), első randik (mikor még izgultunk, hogy a másik vajon mit csinál majd, ha lekapcsolják a villanyokat), az első mélyreható, egész életre útravalóul szolgáló filmélmények (mint mondjuk a Keserű méz, amit Ricsivel láttam a Bemben). Szűkek voltak a padsorok, kényelmetlenek a székek, a nézőtér meg soha nem elég meredek, de annyi Fontos történt velem (velünk) ezekben a termekben, ami a hiányosságokat egész egyszerűen jelentéktelenné feledteti. Lehet, hogy ez nem a régi mozik varázsa, hanem pusztán a gyerekkoré? Ki tudja. Lehet. Mégis sokkal inkább a szívem csücskei ezek, mint a mai multiplexek, amelyek annyira ugyanolyanok, annyira jellegtelenek, és az én szememben annyira “lélek nélküliek”, hogy egész biztosan nem tudnám megmondani, melyik filmet melyikükben láttam. Pedig a közelmúltra mégiscsak jobban kellene emlékeznem. Persze, baromi kényelmesek, és mindig lehet látni mindent, és hatalmas a vászon. Ez vitathatatlan. És mégis, én nem tudom őket úgy “szeretni”, mint ahogy azokat a jó öreg mozikat.

Ezért is örültem nagyon, hogy 11 év után újra megnyitja kapuit az Átrium, méghozzá egy izgalmas dokumentumfilmmel, amelyre persze el is mentünk. Telt ház volt. És az is maradt a több, mint másfél órás film végéig, pedig még nem volt fűtés, és mindenki kabátban vacogott. Egyszerűen jó volt megint végigmenni a fekete-fehér kockás előtéren, jó volt résztvenni az újramegnyitáson, jó volt örülni, hogy egy régi mozi sorsa nem csak a pusztulás lehet, hanem a reinkarnáció is. A hatalomnak rendszeresen nekimenni próbáló kínai művészről, Ai Weiweiről szóló film már csak hab volt a tortán. Kevés dolgot szeretek jobban, mint mikor a művészet nem “csak” valami szépet, valami megdöbbentőt, valami addig elképzelhetetlent tud mutatni, hanem közben társadalmi felelősséget is viselve irányítja a figyelmet olyan történésekre, amelyekről egész egyszerűen tudnunk kell. Márpedig Ai Weiwei pontosan ezt csinálja, és akárki akármit mond rá, én nagyon tisztelem a bátorságáért, ahogy minden más olyan művészt is, aki nem hagyja megfélemlítéssel elhallgattani magát.

Ai Weiwei: Never Sorry OFFICIAL TRAILER from Ai Weiwei: Never Sorry on Vimeo.

De az “új” Átriumban nem csak filmek lesznek, hanem színházi- és táncelőadások, komoly- és könnyűzenei és mindenféle más kulturális rendezvények is, erről az eddig hosszú éveken át a Merlin Színházban működő szervezőcsapat fog gondoskodni. Az előtérben pedig a nyáron még az Ankertért felelős srácok vezetik majd a teázó-kávézó-büfét, akiknek már most végtelen hálás vagyok, mert a megnyitó után az életem mentették meg a fincsi pálinkával a megfagyástól. 🙂 Ilyen egyébként többet nem lesz, mármint megfagyás, mert a mostani megnyitóval egybekötött filmpremier után az Átrium gyorsan be is zárt újra, hogy befejezzék a felújítási munkálatokat. “Igazi” nyitás – ha jól tudom – valamikor novemberben lesz, és egy ilyen kezdés után én azt mondom: NAGYON VÁRJUK!

//UPDATE egy bennfentestől: “Legközelebb november 7-én lesz fagyós vetítés, mindenféle szovjet, meg szocialista filmek, meg installációk, rendes nyitás pedig november 26-án, ha minden jól megy.”//

én már tudom, hová mész jazz koncertre jövő nyáron…

Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, küldtem egy levelet az összes építész és belsőépítész barátomnak, és kértem őket, hogy szóljanak, ha terveznek olyasmit, amit szívesen megmutatnának itt. Részben ennek köszönhetően írtam az Ankertről és vártam a további munkákat. Néhány nappal ezelőtt aztán nagyot mosolyogtam, mikor két barátom, Gőz Dorottya és Chehadé Abdel-Rahim engem is meghívott annak az épületnek a bejárására, amelyen – Taraczky Dániel vezető tervező irányítása alatt – épp most dolgoznak. Na nem csak azért mosolyogtam, mert örültem a meghívásnak, hanem mert rájöttem, hogy ez pont az a renoválás, amely miatt mostanában nem volt túl egyszerű parkolnom a Vásárcsarnok egyébként is felújítás alatt álló környéke közelében a szokásos szombati bevásárló körutamon. Az épület ugyanis a csarnoktól egy saroknyira, a Mátyás utca és az Imre utca sarkán található, ha jártatok mostanában a belvárosban, nagy eséllyel Ti is többször elsétálhattatok már mellette.

És hogy mi készül itt? Az 1996-ban alapított Budapest Music Center (BMC) nyitja meg itt 2013 tavaszán új zenei központját 4000 (!) négyzetméteren. Olyan hatalmas az egész, hogy csak ámultunk és bámultunk a bejáráson… Az épületben lesz:
– egy 350 fő befogadására alkalmas, kitűnő akusztikai tulajdonságokkal rendelkező és kiemelkedő minőségű hang- és fénytechnikával felszerelt, 300 négyzetméteres, lélegzetelállító koncertterem
– egy étteremmel és színpaddal rendelkező, két, egymással egybenyitott emeleten galériaszerűen elhelyezkedő jazzklub, ahová a hazai és nemzetközi jazzélet legtehetségesebb előadóit és lelkes rajongóit invitálják
– egy zenei könyvtár, amely felolvasóestek, kurzusok lebonyolítására is alkalmas
– digitális és analóg felvételek készítésére egyaránt alkalmas hangstúdiók (a nagy koncertteremben nagyzenekari felvételek is készíthetőek csúcsminőségben)
– tavasztól őszig koktélpartik és állófogadások tartására alkalmas tetőterasz
– konferenciák, sajtótájékoztatók, állófogadások rendezésére alkalmas tetőtéri rendezvényterem
– zártkörű, exkluzív tanácskozásokra alkalmas, a Dunára kilátással bíró sarokterem
– valamint számos vendégszoba a központba látogató, kurzusokon illetve rendezvényeken résztvevő diákok és művészek számára. (A Nemzetközi Eötvös Intézet és Alapítvány ugyanis, amely világhírű zenészek bevonásával fiatal karmesterek és zeneszerzők továbbképzésével foglalkozik, a BMC-t választotta székhelyéül.)

2 órába telt, mire végigjártuk az egész épületet, és nem azért mert lassúak voltunk… Tényleg lenyűgöző az egész, pláne úgy, hogy tudom, hogy a felújítás javarészt két alig harminc éves építész műve, akik ráadásul a barátaink. Bevallom őszintén, mindigis csodáltam és kicsit irígyeltem is az építészeket, amiért a munkájuk eredményeképpen kézzelfogható valóság jön létre, olyan terek, helyszínek, ahová utána mi egyszerű halandók csak “bemegyünk” enni, inni, zenét hallgatni, életreszóló élményeket gyűjteni.

Kedves Dodó és Rahim!
Szívből és őszintén gratulálok Nektek, és alig várom, hogy jó sok klassz koncertre üljünk be ide együtt! 🙂

Addig pedig, míg erre várunk, lehet csemegézni erről a listáról, mely azt a 10 jazz albumot sorolja fel, amelyek meghallgatása nélkül állítólag nem szabad meghalni…