Emlékeső, avagy 2016 kihagyhatatlan installációja

IMG_3507

Kulcsok. Nyitnak. Zárnak. Emlékek. Kapcsolatok. Szorosak. Lazák.

Nem akarom túlmagyarázni. Nézzétek meg a japán kortárs művészNŐ, Chiharu Shiota Emlékeső című installációját Szentendrén.

Lélegzetelállító, felemelő, felejthetetlen, elképesztő. IMÁDOM. Egészen biztosan meg fogom nézni mégegyszer (legalább) az októberi zárás előtt.

Higgyetek nekem, tessék elmenni.

IMG_3472IMG_3474IMG_3477IMG_3483IMG_3485IMG_3486IMG_3487IMG_3511IMG_3513IMG_3515IMG_3516IMG_3521IMG_3522

IMG_3525

Kmetty Múzeum, Szentendrei Képtár

2016. május 12. – 2016. október 16.

More info: http://www.muzeumicentrum.hu/kiallitas/chiharu-shiota-emlekeso/

embert lakásáról no. 5 – Niki, Ivan és Hanna

 

Niki barátnőm volt az első, akinek picike albérletét bemutattam anno az “Embert lakásáról” sorozatomban, melyben igazi hús-vér emberek igazi-hús vér élettereit szeretem megmutatni Nektek.

Niki akkor éppen egyedül élt, Budapesten, gyerek nélkül – azóta nagyot változott körülötte a világ: most Svájcban él, a félig angol félig svájci származású Ivannel, és immár egy kislányuk is van, Hanna. Niki és Ivan nagy szenvedélyük, a siklóernyőzés kapcsán ismerkedett meg egymással. Aloft néven alapítottak is egy céget, ami mindenféle siklóernyős designcuccot árul, amit ők maguk terveznek. Náluk jártunk vendégségben, és mivel tavalyi beköltözésükkor mutattam fotókat a szerintem szenzációs házukról a blogon, (amit nagyon szerettetek Ti is), természetesen nem hagyhattam ki, hogy körbefotózzam, hogyan is élnek benne.

Ami engem egyből megfogott, mikor Niki átküldte a fotókat az épületről, hogy mennyire elképesztően profi módon sikerült a tervezőknek egy régi svájci városka hagyományos épületei és temploma mellé egy szupermodern épületet úgy beilleszteniük, hogy az tökéletesen illeszkedik a tájba és nemhogy megbontja, hanem kiegészíti azt és emeli a fényét. Egyszerűen imádom ezt az épületet ebben a környezetben, kifogástalan munkának tartom.

A lakás berendezése nem kifejezetten ide lett válogatva, de így is nagyon jól működik, Niki és Ivan is hozta a régi dolgait és felhasználták közülük azokat, amik illenek ebbe az impozáns térbe. Szerintem szuperbarátságos otthont sikerült varázsolniuk már ezalatt a kevesebb, mint egy év alatt is, amióta benne laknak, öröm volt velük lenni itt.

Hannának egyébként éppen ma van a legeslegeslegelső szülinapja, úgyhogy ezúton is Isten éltesse, különösen is üdvözlik a fiaim, akik állandóan emlegetik, mióta hazajöttünk! 🙂

 

embert lakásáról no.4.- Szandi & Gergő

Mitzi Otthon 12

Évekkel ezelőtt kezdtem el az Embert lakásáról sorozatot, amivel az volt a célom, hogy kifejezetten az ott lakók által berendezett, az ott lakók szellemiségét, stílusát, világnézetét tükröző otthonokat mutassak be. Jártunk Niki pesti albérletében, Ildinél és Timnél Belgiumban, illetve a lakberendezéssel, “lakáspszichológiával” is foglalkozó Trom Kata budai otthonában. Voltak, akiknek a lakását nagyon szerettem volna megmutatni, de nem egyeztek bele, vagy mert ez túl privát lett volna számukra, vagy mert úgy érezték, hogy “még mindig nem vagyunk kész vele”, és volt olyan kiszemelt kecó is, ami végül egy magazinban jelent meg.

Ezért is örülök nagyon-nagyon, hogy most végre folytatódhat a sorozat egy eszméletlen klassz lakásfelújítással. Szandi és Gergő egy kis budai kétszobás lakásból minimális költséggel, de félelmetesen jó, stabil és hozzám nagyon közel álló stílusérzékkel olyan otthont varázsolt, amit szerintem bármely budapesti fiatal pár végtelen örömmmel venne birtokba, miközben mégis minden szeglete egyértelműen őket tükrözi.

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Szandi nagypapája volt Sidó Ferenc, kilencszeres világbajnok asztaliteniszező, rá emlékeztet ez az újságoldal a keretben…

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Processed with VSCOcam with hb2 preset

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Szandi imád főzni, és ennek keretében már számos gasztroprojektben résztvett, rendszeresen készít a szerencsés éhesek számára szemnek és gyomornak egyaránt tetsző finomságokat. Bár ezt inkább már csak hobbijelleggel teszi, a kivitelezés annyira profi, hogy én vagyok az egyik fő drukkere, hogy mielőbb szakácskönyvet adjon ki útmutatásul, hozzám hasonló, konyhaművészetben egyszerű földi halandónak számító lelkek számára. 🙂

A lakás fő designere Szandi volt, de a szörfök, gördeszkák, snowboardok világában nagymenő, Pinetime tulajdonos Gergő hatása is tagadhatatlan. (Az ő pulcsijaik azok, amiket le se tudok vakarni a férjemről… 🙂

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Processed with VSCOcam with hb1 preset

A hálóban az ágy felett lévő festmény Szandi alkotása…

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Processed with VSCOcam with hb2 preset

Ryo Takemasa cuki kis rajzait meg az én egyik Pinterest boardomon fedezték fel, ennek külön nagyon örülök… 🙂

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Processed with VSCOcam with hb1 preset

Nagyon hálás vagyok Szandinak és Gergőnek, hogy beengedtek Titeket az otthonukba – mert bibibí, én már ettem is náluk…! :)))

Ha kíváncsiak vagytok, hogyan alakul Szandiék, a mindenféle finomságok illetve a lakás sorsa, kövessétek őket az Instagramon.

(Minden fotót Szanditól kaptam.)

Emily Henderson esete a cicamenhellyel

Emily_Henderson_cicamenhely_02

Emily Henderson cat rescue makeover (photo: Matt Harrington)

Ha a világ egyik legmenőbb designere imádja az állatokat, és még jó fej is, annak az lehet az eredménye, hogy bevállalja tök ingyen egy lepukkant, nyomasztó cicamenhely átvarázsolását. Pontosan ezt tette személyes nagy kedvencem, Emily Henderson, és szerintem szupervagány lett!

Semmi luxus nincs benne igazából, csak vidám színek, klassz tapéta, no meg persze a helyet belakó cicák szokásainak tökéletes ismerete, és máris kész a macskaparadicsom…

Emily Henderson cicamenhely 06

Emily Henderson cat rescue makeover (photo: Matt Harrington)

Emily Henderson cicamenhely 08

Emily Henderson cat rescue makeover (photo: Matt Harrington)

Emily_Henderson_cicamenhely_03

Emily Henderson cat rescue makeover (photo: Matt Harrington)

Emily_Henderson_cicamenhely_04

Emily Henderson cat rescue makeover (photo: Matt Harrington)

Emily_Henderson_cicamenhely_05

Emily Henderson cat rescue makeover (photo: Matt Harrington)

Forrás: Style by Emily Henderson (itt vannak fotók az előtte állapotról is!)

Tulipán vitéz játszótere

IMG_6843

Vannak dolgok, amik éppen a legjobbkor alakulnak pont úgy, ahogy az embernek a legjobb – a mi életünkben például ilyen a budapesti játszóterek rohamléptékű felújítása az elmúlt években. Ugyanis mi pont mostanában vagyunk abban az életszakaszunkban, amikor állandóan játszótérre járunk a gyerekeinkkel, és őszintén felüdülés újabb és újabb klassz helyeket felfedezni. A Vukos játszótér a Gellérthegyen, a Pom-Pom játszótér a Naphegyen, a hajós játszótér Őrmezőn, a Millenáris Park játszótere, a vadiúj játszótér a Normafán – ezek mind-mind olyanok, ahová rendszeresen visszazarándokolunk a fiúk legnagyobb örömére.

A fent felsoroltak közül a blogot olvasó kisgyerekesek szerintem többet is nagyon jól ismernek, de most mutatni szeretnék egy olyat, ami eldugott volta miatt szinte csak a játszótér környékén lakók számára nem újdonság. Ez Tulipán vitéz játszótere a Farkasréten, az 59-es villamos végállomása előtti megállónál, ahol a Farkasréti Általános Iskola is található (gyakorlatilag a Brassó út és az Érdi út kereszteződésénél).

Ezt a játszóteret még 2002-ben alakították át az egykori szockó verziójából (amelyen még én is sokat játszottam gyerekként…) Kő Boldizsár képzőművész és mesekert-készítő által megálmodott varázslatos új játszótérré, de 13 év elteltével 2015-ben ismét felújították, hogy még klasszabb legyen. November végén adták át és hiperszuper lett! Ráadásul mivel az egész műfűvel meg gyerekvédő műanyag felületekkel van befedve, még a leglucskosabb, legsarasabb, legnyálkásabb időben is ki lehet ide jönni a gyerekekkel. Van itt kisvár, nagyvár, több szobás házikó, kosárhinta, (esőtől és naptól védő tetővel felülről teljesen fedett!) homokozó, kis asztalkák, lovagolható játékok, szóval mindenféle, ami kisebb és nagyobb gyerkőcök örömére válik. A játékokat magukat nem fotóztam le, hanem a blog tematikájára is figyelemmel inkább a gyönyörű rajzokat és színeket, az egésznek a hangulatát fényképeztem le, ami (többek között) Kő Boldizsár és Makhult Gabriella közös munkájának gyümölcse és szerintem csodaszép…

IMG_6826

IMG_6825

IMG_6845

IMG_6844

Gabival egyébként történetesen egy osztályba jártunk, méghozzá épp ide, a játszótér melletti, akkor még Érdi Útinak hívott általános iskolába… Már akkor is elképesztően jól rajzolt, úgyhogy különösen nagy öröm nekem, hogy ő is résztvett a játszótér újjá varázsolásában és ezúton is köszönöm neki, nemcsak a magam, de a fiaim nevében is! 🙂

IMG_6829

IMG_6832

IMG_6816

IMG_6814