Igyekszem törekedni arra, hogy csak olyan házakat és tereket mutassak Nektek, amelyek még nem szerepeltek más magyar oldalakon. Persze ez nem mindig sikerül, de tény, hogy több bejegyzésem landolt már a kukában csak azért, mert észrevettem, hogy valahol valaki írt már róla magyarul. Van, hogy ez annyira zavar, hogy inkább kidobom az egész bejegyzést, hiába töltöttem már vele sok időt. Nem valami hülye verseny ez nálam, csak van bennem egy olyan érzés, hogy nem akarom feleslegesen teleszemetelni a netet olyan dolgokkal, amik már ezer helyen megtalálhatóak rajta amúgyis. A Férj szerint ez hülyeség, mert egyáltalán nem biztos, hogy akik ezt a blogot olvassák, azok látják a többi magyar blogot is, pláne, mikor még nekem is új egy-egy téma, aki ugye elég sok időt töltök jó anyagok keresgélésével. Ennek ellenére néha tényleg nagyon zavar, és kifejezetten ritka az, hogy olyan házról írjak, amiről már az írás során tudom, hogy máshol korábban megjelent.

DE azért vannak kivételek, olyan helyek, házak, terek, tárgyak, amelyeknél a tetszés foka sokkal magasabb, mint amilyen erős az a kellemetlen érzés, hogy a bemutatásukkal mások után kullogok csak. Ez az Andalúziában található, rusztikus villa, az El Carligto például ilyen. Hiába derült ki, mikor utánanéztem, hogy máshol már volt téma, egyszerűen olyan jólesik ránézni, hogy nem akarom megfosztani ettől az élménytől akárcsak azt az egy-két olvasót, aki még nem látta máshol. Ha másért nem, legalább azért, hogy egy kis napsütést hozzon a telü(n)kbe.

Remélem, nem bánjátok!

via: DigsDigs

Jó lenne, mi…? 😉
Portugália, Hotel Oitavos

Rajongok a street artért. Azt imádom benne, hogy az emberek mindennapi tereibe viszi a művészetet, ahol akkor is “kénytelenek” és tudnak vele találkozni, ha nincs kedvük, idejük, lehetőségük, indíttatásuk arra, hogy maguk tegyenek lépéseket, azért, hogy művészeti alkotások közelébe kerüljenek. No meg azt, hogy szerethetőbbé, élőbbé, izgalmasabbá teszi a városokat. Soha nem felejtem el, mekkora élmény volt számomra, mikor Nápoly utcáin bolyongva teljesen véletlenül egy templom melletti falon rábukkantam egy eredeti Banksyre. Először nem akartam hinni a szememnek, nem is tudtam, hogy járt Nápolyban is, de 100%-ig biztos voltam benne, hogy ez ő volt, és persze egyből utána is néztem, mikor hazaértünk, és valóban … (Majd teszek fel képet ide róla.) Vagy – tágabb értelemben véve a street artot – emlékszem arra is, milyen hosszú ideig bolyongtam Dalí szobrai között Marbellán, és ha Londonban járok, minden alkalommal elmegyek a Westminter-apátság melletti parkban álló Calais-i polgárok alatt üldögélni kicsit. De ez csak pár példa, sorolhatnám sokáig az olyan kültéri művészeti alkotásokat, amelyek nekem örökre meghatározzák egy-egy városról alkotott benyomásaimat.

Bevallom őszintén, hogy az india származású Anish Kapoor Chicagóban található, 2004-2006 között elkészült Cloud Gate nevű szobráról nem hallottam egész addig, míg ma nem olvastam egy installációról, amit itt valósítottak meg. Rozsdamentes acéllemezekből készült, amiket tükörfényesre políroztak. 10 méter magas, 20 méter hosszú, és 13 méter széles, súlya 110 tonna. A formája miatt sokan “Bean” (Bab) becenéven hívják, és elkészülte óta Chicago egyik legnagyobb nevezetessége.

A Luftwerk név alatt dolgozó Petra Bachmaier és Sean Gallero fogta a szobrot, és alkottak egy koreografált fényjátékot hozzá Luminous Field néven. 10 projektort használnak az élmény megteremtéséhez Owen Clayton Condon zenéjére.

Soha nem jutott még eszembe, hogy elmenjek Chicagóba, de most már csak ezért a szoborért is nagyon szívesen megnézném…

Via: Colossal
Fotók: Ken Ilio, Pete Tsai

Dávid egyszer valami olyasmit mondott, hogy úgy érzi, ha túl tökéletes körülötte minden, ha nincs mit rendezkedni a külvilágban, akkor önkéntelenül is elkezd azon gondolkozni, hogy “belül” mi tökéletesítendő. Ez a gondolat jutott az eszembe, mikor ezt az épületegyüttest és kertet megláttam.

A thaiföldi Chieng Maiban, a Himalája lábánál található a hét pavilonból álló Howie’s HomeStay, ahol potom 800 dollárért bárki megszállhat egy éjszakára, sőt most 14,5 millióért meg is veheti az egészet. Az 5 hálószobás, 8 fürdőszobás rezidenciát egy Thaiföldön élő amerikai építész, Bill Bensley tervezte, akit egyébként az Architectual Digest magazin egymást követő négy évben a világ 100 legjobb építésze között tartott számon. A megrendelők arra kérték Bensleyt, hogy “alkosson meg egy olyan otthont, amelyet büszkén nevezne a sajátjának”.

Hát most akkor megnézhetitek, hogy Bill és társa, Jirachai Rengthong hogy is képzeli el álmai házát! 😉

via: DSGN